HÍZELGÉS

Olyan cselekvés, mely során valaki mesterkélt dicsérettel jóleső érzéseket kelt egy másik személyben; tömjénezés; illetve hamis, azaz nem őszinte vagy túlzásba vitt dicséret. A hízelgés általában rossz hatással van arra a személyre, aki felé irányul, ugyanis növeli az önérzetét és legyezi a hiúságát. A hízelgő célja, hogy elnyerje valaki tetszését, anyagi előnyre tegyen szert, a lekötelezettség érzését keltse a másikban, vagy hogy jó fényben tüntesse fel magát. A hízelgéssel sokszor csapdát állítanak másoknak (Pl 29:5). A felülről való bölcsességre nem jellemző a hízelgés; a hízelgés világias vonás, önzésből fakad, különbséget tesz részrehajlóan, és képmutató (Jk 3:17). Istennek nem tetszik a kétszínűség, a hazugság, mások tömjénezése, illetve ha valaki mások hiúságát legyezi (2Ko 1:12; Ga 1:10; Ef 4:25; Kol 3:9; Je 21:8).

Az apostolnak az 1Tesszalonika 2:3–6-ban feljegyzett szavaiból kiderül, miben különbözik a hízelgés a keresztény viselkedéstől: „Mert a tőlünk jövő buzdítás nem tévelygésből vagy tisztátalanságból ered, és nem is csalárdsággal történik, hanem amiképpen az Isten próbatétel által alkalmasnak talált minket arra, hogy ránk bízza a jó hírt, úgy beszélünk, mint akik nem embereknek tesznek kedvére, hanem Istennek, aki próbának veti alá szívünket. Mi valójában sohasem jelentünk meg hízelgő beszéddel (mint tudjátok is), sem mohóságot leplező színleléssel – Isten a tanú! Emberektől sem kerestünk dicsőséget, nem, sem tőletek, sem másoktól, noha Krisztus apostolaiként lehetnénk költséges teher.”

Bár úgy tűnhet, hogy a hízelgés nyereséggel jár, a Biblia rávilágít, hogy „aki megfedd egy embert, az végül nagyobb jóindulatra talál, mint aki hízeleg nyelvével” (Pl 28:23). Ha egy személy azért hízeleg, hogy hasznot húzzon valakiből, az nem szeretetteljes. Lehet, hogy a gyűlölő hízelgéshez folyamodik, de végül a cselszövése visszagurul rá, akár egy kő (Pl 26:24–28).

A hízelgő mézesmázoskodással vezeti félre az áldozatát. A Szentírásban a héber chá·laqʹ alapszót, illetve a vele rokon szavakat a következőképpen fordítják: ’sima nyelv’, ’sima ajak’, ’hízelgő szó’ (Zs 5:9; 12:2, 3; Dá 11:32); „hízelgő”, ’hízelgés’ (Pl 7:21; Dá 11:34); „kétértelmű” (Ez 12:24, lásd még: Kár., ÚRB). Ezek a bibliaversek mind azt mutatják, hogy aki mézesmázoskodik, annak rossz az indítéka.

Egy példa arra, hogy milyen katasztrofális következménnyel jár az, ha valaki szívesen fogadja az emberektől jövő hízelgést és dicséretet I. Heródes Agrippa esete, akinek a hiúságát azzal legyezte a tömeg, hogy ezt kiabálta: „Ez isten hangja. . .!” Mivel Heródes örömét lelte abban, hogy a tömeg hízeleg neki, és a dicsőséget nem Istennek adta, meghalt, miután lesújtott rá Isten angyala (Cs 12:21–23). Ezzel ellentétben Barnabás és Pál sebtében elejét vette annak, hogy egy sokaság isteníteni kezdje őket (Cs 14:11–15). Egyszer, amikor egy zsidó elöljáró a hízelgő „Jó Tanító” címmel szólította meg Jézus Krisztust, ő azonnal helyreigazította, így szólva: „Miért nevezel engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Lk 18:18, 19; vö.: Jób 32:21, 22).