KECSKE

Kérődző emlős, a szarva üreges, a szőre pedig általában hosszú és viszonylag egyenes. A bakra, a nőstény kecskére és a gidájukra számos héber és görög kifejezés létezik. A héber nyelvben általában az ʽéz szó jelöli a „kecskét” (3Mó 3:12). Egy másik héber kifejezés, mely ugyancsak a kecskére utal (szá·ʽírʹ), szó szerint azt jelenti, hogy ’szőrös’. (Vö. az 1Mó 27:11-gyel, ahol egy azonos alakú és ugyanabból az alapszóból származó szót fordítottak „szőrös”-nek.) A kecskenyáj hím vezérállatát az ʽat·túdhʹ héber kifejezés jelölte, melyet a „kecskebak” szóval fordítottak (4Mó 7:17; vö.: Jr 50:8, Rbi8, lábj.). Ezt a szót jelképes értelemben uralkodókra vagy vezetőkre használták, és a ’kecskeszerű vezér’ kifejezéssel adták vissza (Ézs 14:9; Za 10:3). A „kecske” szó görög megfelelői a traʹgosz és az eʹri·phosz (Mt 25:32; Héb 9:12, 13).

A Palesztinában legelterjedtebb kecskét (Capra hircus mambrica) a hosszú, lógó füleiről és hátragörbülő szarvairól lehet felismerni. Ezek a kecskék csaknem mindig feketék; a pettyesek kivételnek számítanak (1Mó 30:32, 35). Tírusz egyebek között kecskebakokkal kereskedett (Ez 27:21).

A bibliai időkben némelyik kecskenyáj elég nagy lehetett. Nábálnak például 1000 kecskéje volt (1Sá 25:2, 3). Jákob többek között 200 nőstény kecskét és 20 kecskebakot is ajándékozott Ézsaunak (1Mó 32:13, 14). Az arabok pedig 7700 kecskebakot hoztak Júda királyának, Josafátnak (2Kr 17:11).

A héber emberek nagyon értékesnek tartották a kecskét (Pl 27:26). Ez az állat tejet adott nekik, melyből vajat és sajtot készíthettek (Pl 27:27). A húsát, főleg a kecskegidáét, megették (1Mó 27:9; 5Mó 14:4; Bí 6:19; 13:15; Lk 15:29). A pászkaállat egy egyesztendős kos vagy kecskebak volt (2Mó 12:5). A kecskeszőrből szövetet készítettek, melyet aztán különbözőképpen használtak fel (4Mó 31:20). ’Kédár sátrait’ valószínűleg fekete kecskeszőrből készítették (Én 1:5), és a hajlék építésekor is használtak kecskeszőrt (2Mó 26:7; 35:26). A kecskebőrből tömlőt csináltak (lásd: 1Mó 21:15), és ruhát is. Például Jehovának némelyik, keresztény kor előtt élt, üldözött tanúja is ilyen ruhát viselt (Héb 11:37).

A mózesi törvény megtiltotta az izraelitáknak, hogy megegyék az áldozatként felajánlott kecske kövérjét (3Mó 7:23–25), és azt is, hogy egy gidát megfőzzenek az anyja tejében (2Mó 23:19; 34:26; 5Mó 14:21; lásd: TEJ).

A kecske áldozati állat volt: égő felajánlásként (3Mó 1:10; 22:18, 19), közösségi áldozatként (3Mó 3:6, 12), bűnért való felajánlásként (Ezs 8:35) és vétkességért való felajánlásként (3Mó 5:6) mutatták be. Minden elsőszülött kecskét fel kellett áldozni, de csak akkor, ha már legalább nyolcnapos volt (3Mó 22:27; 4Mó 18:17). Egy olyan személyért, aki nem volt pap vagy fejedelem, egy első életévében levő nőstény kecskét (v. egy nőstény bárányt) kellett bűnért való felajánlásként bemutatni (3Mó 4:28, 32). Volt, hogy Izrael egész nemzetéért kecskéket áldoztak fel bűnért való felajánlásul (3Mó 23:19; 4Mó 28:11, 15, 16, 22, 26–30; 29:1–39; 2Kr 29:20–24; Ezs 6:17). A fejedelmekért fiatal hím kecskét mutattak be bűnért való felajánlásul (3Mó 4:22–26). Az engesztelés napján két kecskének volt szerepe. Az egyiket bűnért való felajánlásként mutatták be a 12 nem lévita törzsért, a másik pedig az „Azázelnek” való kecske volt, melyet elküldtek a pusztába (3Mó 16:1–27; lásd: AZÁZEL; ENGESZTELÉS NAPJA). Ezek a feláldozott kecskék természetesen nem tudták elvenni a bűnöket. Csak arra szolgáltak, hogy előárnyékolják Jézus Krisztus igazi bűnengesztelő áldozatát (Héb 9:11–14; 10:3, 4).

Jelképes és prófétai értelem: A Biblia Sulamit haját egy kecskenyájhoz hasonlítja, és ezzel valószínűleg vagy arra utal, hogy a lány fekete haja csak úgy ragyogott, vagy arra, hogy a haja rendkívül dús volt (Én 4:1; 6:5). Izrael seregét, mely a szír sereghez képest kicsiny volt, a Szentírás „két kis kecskenyáj”-hoz hasonlítja (1Ki 20:27). A kecskék embereket is jelképeztek, gyakran olyanokat, akik szembeszegültek Jehovával (Ézs 34:6, 7; vö.: Jr 51:40; Ez 34:17; Za 10:3). Jézusnak a juhokról és a kecskékről szóló szemléltetésében a kecskék azokra utalnak, akik nem akarnak jót tenni a testvérei legkisebbjeivel (Mt 25:31–46).

Dániel próféciájában a kecskebak a görög (vagyis görög–makedón) világhatalmat jelképezte (Dá 8:5–8, 21). Ezzel kapcsolatban a The Imperial Bible-Dictionary (P. Fairbairn szerk.; London, 1874, I. köt. 664. o.) megjegyzi: „Érdekes, hogy ezt az állatot [a kecskét] maguk a makedónok is a nemzetük jelképének tekintették. Még mindig léteznek olyan emlékművek, amelyeken ez a jelkép megjelenik. Az egyik egy perszepoliszi pillér, melyen egy kecske látható a homlokából kinőtt hatalmas szarvval. Ezt a szarvat egy perzsa férfi fogja, ami azt akarja ábrázolni, hogy a perzsák leigázták a makedónokat” (ez az i. e. VI. század vége felé történt).

Kőszáli kecske, vadkecske: A „kőszáli kecskéknek” (ÚV) és „vadkecskéknek” (Kár.) fordított héber jeʽé·límʹ kifejezés alatt általában a núbiai kőszáli kecskét (Capra ibex nubiana) értik. Ennek a hegyi vadkecskének nagy, erősen gyűrűzött, hátragörbülő szarva van. A magas hegyekben érzi magát otthon (Zs 104:18), ahol bájos könnyedséggel szökell a csipkézett kőszirteken és a keskeny sziklapárkányokon. A vemhesség alatt az ember számára nehezen megközelíthető helyekre húzódik. Lehetséges, hogy erre utal a Jób 39:1 is, ahol a kérdés rávilágít, hogy ezek az állatok nem igazán függnek az emberektől, és azok nem tudják megfigyelni a kicsinyeik születését.

A Sámuel első könyvének 24. fejezetében olvasható beszámoló elmondja, hogy Saul a Holt-tenger ny. oldalán lévő Én-Gedi (jel.: ’a kecskegida forrása’) sziklás vidékén próbálta felkutatni Dávidot. Az üldözők „a kőszáli kecskék kopár szikláin” (1Sá 24:2) keresték Dávidot meg az embereit, és ez mutatja, hogy azon a vidéken kőszáli kecskék éltek. Még néhány évtizede is láttak ott kőszáli kecskéket.

A héber nőnemű ja·ʽaláʹ szó a Példabeszédek 5:18, 19-ben fordul elő. Itt a Biblia egy férfi ifjúságának a feleségét ’bájos kőszáli kecskéhez’ hasonlítja, amire minden bizonnyal az állat bája ad alapot.

Az 5Mózes 14:4, 5 olyan állatokról ír, amelyeket el lehetett fogyasztani, és itt a héber ʼaq·qóʹ szót ’vadkecskének’ (Kár., Kat., Kecsk., IMIT, Haft., ÚV) fordították. Számos tudós úgy véli, hogy az ʼaq·qóʹ szó valószínűleg ugyanazt az állatot jelöli, mint a jeʽé·límʹ szó, vagyis a núbiai kőszáli kecskét.