JERIKÓ

(feltehetően: ’holdváros’):

Az első kánaánita város a Jordántól Ny-ra, amelyet meg kellett hódítaniuk az izraelitáknak (4Mó 22:1; Jzs 6:1, 24, 25). A Jeruzsálemtől kb. 22 km-re K-ÉK-re lévő Tell-esz-Szultánnal (Tel-Jerikóval) azonosítják. Az első századi Jerikóról pedig úgy vélik, hogy a szomszédos Tulúl-Abu-el-Alajiz helyén lehetett. Mivel Jerikó kb. 250 m mélyen a tengerszint alatt fekszik a Jordán völgyében, ezért az éghajlata szubtropikus. Napjainkban narancsot, banánt és fügét termesztenek ezen a vidéken, és csakúgy, mint az ókorban, ma is bőven található itt pálmafa.

Izrael hódításának a zsengéje: A 40 évig tartó pusztai vándorlás után az izraeliták eljutottak Moáb síkságára. Itt, szemben Jerikóval, Mózes felment a Nébó-hegyre, és megnézte az Ígéret földjét, köztük „a pálmafák városát”, Jerikót és a síkságát (4Mó 36:13; 5Mó 32:49; 34:1–3).

Mózes halála után Józsué elküldött két kémet Jerikóba. Ráháb elrejtette őket, ezért nem találtak rájuk. Majd a kémeknek sikerült elmenekülniük a városból úgy, hogy Ráháb leeresztette őket egy kötélen a Jerikó falára épült háza ablakán át. A két férfi ezt követően három napig a közeli hegyekben bujkált. Azután átgázoltak a Jordánon, és visszatértek a táborukba (Jzs 2:1–23).

Óriási félelem keríthette hatalmába Jerikó királyát és a lakosait, amint hallották, illetve szemtanúi voltak annak a csodának, hogy Isten gátat emelt az áradó Jordánnak, s így az izraeliták átkelhettek a folyó száraz medrén. Ezután már senki nem merte őket megtámadni Gilgálnál, jóllehet itt az izraelita férfiak körülmetélkedtek, és gyengék voltak ahhoz, hogy megvédjék magukat. A pászkát is zavartalanul ünnepelhették Jerikó kietlen síkságán (Jzs 5:1–10).

Később Jerikó közelében megjelent Józsuénak egy angyali fejedelem, és elmondta neki, hogyan vegyék be a várost, amely addigra már alaposan be volt zárva az izraeliták miatt. Hat napon át naponta egyszer az izraelita hadsereg engedelmesen körüljárta Jerikót. A sereg ment elöl, utánuk hét pap, akik folyamatosan fújták a kürtöket, majd azok a papok, akik a szövetségládát vitték, végül pedig az utóvéd. A hetedik napon azonban hétszer járták körül a várost. Amikor utoljára meneteltek körbe, a kürtök megfújásakor a nép hangos csatakiáltásban tört ki, a falak pedig teljesen leomlottak (Jzs 5:13–6:20).

Az izraeliták azután beözönlöttek Jerikóba, és pusztulásra adtak benne minden lakost és háziállatot. De Ráhábot, mivel kedvesen bánt a kémekkel – elrejtette őket –, életben hagyták azokkal a rokonaival együtt, akikkel biztonságban volt a házában, ugyanis az annak a falszakasznak a tetején volt, amely nem omlott le. Az egész várost felégették, de az aranyat és az ezüstöt Jehova szentélyébe vitték (Jzs 6:20–25). Ám az egyik izraelita, Ákán, ellopott egy aranyrudat, valamennyi ezüstöt és egy szép díszruhát, majd elrejtette ezeket a sátra alatt. E miatt a tette miatt meg kellett halnia neki is, és egész családjának is (Jzs 7:20–26).

Későbbi története: Idővel Jerikó elpusztított városa Benjámin területének azon részévé vált, amely Efraimmal és Manasséval volt határos (Jzs 16:1, 7; 18:12, 21). A jelek szerint nem sokkal ezután kezdték benépesíteni. Majd Moáb királya, Eglon elfoglalta, és a fennhatósága alatt tartotta 18 évig (Bí 3:12–30). Dávid király idejében is laktak Jerikóban (2Sá 10:5; 1Kr 19:5). Ám a várost csak Aháb uralkodásának az idején építették újjá. A bételi Hiel építette fel. Ekkor teljesedett be az a prófétai átok, amelyet több mint 500 évvel korábban Józsué mondott. Hiel az elsőszülöttjének, Abirámnak az élete árán rakta le a város alapját, és a legkisebb fiának, Ségubnak az élete árán állította fel kapuit (Jzs 6:26; 1Ki 16:34).

Nagyjából erre az időre tehető az is, hogy „a próféták fiai” közül néhányan Jerikóban laktak (2Ki 2:4, 5). Miután Jehova felvitte az egekbe Illés prófétát egy szélviharban, Elizeus Jerikóban maradt egy ideig, és egészségessé tette a város vízkészletét (2Ki 2:11–15, 19–22). A beszámolók szerint Ain-esz-Szultán (a hagyomány szerint ez az a forrás, amelynek a vizét Elizeus egészségessé tette) vize édes, jóízű, és ezzel öntözik a mai Jerikó kertjeit.

Júda gonosz királyának, Aháznak az idejében Jehova megengedte, hogy az izraelita seregek Péka király vezetésével megszégyenítő vereséget mérjenek a hűtlen Júdára; megöltek 120 000 embert, 200 000-et pedig foglyul ejtettek. De Jehova prófétája, Oded találkozott a visszatérő győztesekkel, és arra figyelmeztette őket, hogy ne tegyék a foglyokat a rabszolgáikká. Ennélfogva felöltöztették a foglyokat, enni adtak nekik, azután elvitték őket Jerikóba, és szabadon bocsátották őket (2Kr 28:6–15).

Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett bukása után Sedékiás király Jerikó irányába menekült, de a babilóniaiak utolérték és elfogták Jerikó kietlen síkságán (2Ki 25:5; Jr 39:5; 52:8). A babiloni száműzetés végetértével „Jerikó fiai” közül 345-en tértek vissza Zorobábellel i. e. 537-ben, és vélhetően Jerikóban telepedtek le (Ezs 2:1, 2, 34; Ne 7:36). Később Jerikó férfiai közül néhányan segítettek Jeruzsálem falának az újjáépítésében (Ne 3:2).

I. sz. 33-ban Jézus Jerikón is átment, amikor Jeruzsálembe tartott a pászkára. Ennek a városnak a közelében történt, hogy Jézus Krisztus visszaadta a látását a vak Bartimeusnak és a társának (Mk 10:46; Mt 20:29; Lk 18:35; lásd: BARTIMEUS). Ezenkívül Jézus Jerikóban találkozott Zákeussal, aki később vendégül látta az otthonában (Lk 19:1–7). Korábban, amikor Jézus Júdeában volt, megemlítette a Jeruzsálemből Jerikóba tartó utat az irgalmas szamaritánusról szóló példázatában (Lk 10:30). Az ókori történelmi bizonyítékok azt támasztják alá, hogy ezen az úton gyakoriak voltak a rablótámadások.

Vajon a régészek találtak bizonyítékokat arra, hogy Józsué napjaiban elpusztult Jerikó?

John Garstang professzor, aki 1929 és 1936 között egy angol expedíciót vezetett, és kutatást végzett Tell-esz-Szultánnál, arra a következtetésre jutott, hogy amiről azt gondolta, hogy egyike volt az ott épült városoknak, az a tűz martaléka lett, a falai pedig leomlottak. Ezt a várost a Józsué idejéből való Jerikóval azonosította, és lerombolásának az idejét kb. i. e. 1400-ra tette. Bár néhány tudós napjainkban is támogatja Garstang nézetét, mások másképpen értelmezik a bizonyítékokat. G. Ernest Wright régész ezt írta: „Kiderült, hogy az ókori város legmagasabban fekvő részét körbevevő két fal – amelyről Garstang. . . azt gondolta, hogy Józsué napjaiban földrengés és tűz pusztította el – a III. évezredből származik, és csupán kettő abból a mintegy tizennégy falból, illetve falszakaszból, amelyek egymás után épültek abban az időszakban” (Biblical Archaeology. 1962, 79–80. o.). Jó néhányan úgy vélik, hogy nem sok maradt meg – ha egyáltalán maradt valami – a Józsué idejében létezett Jerikóból, ugyanis a területen végzett korábbi feltárások során eltávolították mindazt, ami túlélhette az akkori pusztulást. Miként Jack Finegan professzor megjegyezte: „Tehát jóformán semmi bizonyíték nem maradt a területen, amely révén meg lehetne határozni, hogy mikor foglalta el Józsué Jerikót” (Light From the Ancient Past. 1959, 159. o.).

Ebből az okból kifolyólag számos tudós közvetett bizonyítékok alapján határozza meg Jerikó elestének az idejét, és a javasolt időpontok egy kb. 200 éves időszakon belül mozognak. E bizonytalanság kapcsán Merrill F. Unger professzor helyénvalóan ezt az észrevételt tette: „A tudósoknak emellett rendkívül óvatosaknak kell lenniük, nehogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsanak annak, hogy a régészek, mint szaktekintélyek, milyen időpontokat állapítanak meg, és hogyan értelmezik az adatokat. A dátumok megállapítása, valamint a régészeti leletek alapján levont következtetések sokszor szubjektív tényezőktől függnek, ami jól látható abból, milyen eltérő nézeteket vallanak magának a területnek a szaktekintélyei” (Archaeology and the Old Testament. 1964, 164. o.).

Ennélfogva nincs értelme azzal foglalkozni, hogy a régészek értelmezései nincsenek összhangban a Biblia időszámításával, miszerint Jerikót i. e. 1473-ban pusztították el. A Garstang és más régészek Jerikóval kapcsolatos álláspontja közti különbség jól mutatja, hogy körültekintőnek kell lennünk abban, hogy elfogadjuk-e a régészeti bizonyítékokat, függetlenül attól, hogy azok látszólag alátámasztják-e a Biblia beszámolóját és kronológiáját, vagy éppenséggel ellentmondanak azoknak.