NEGEB

(dél):

A héber neʹghev szó állítólag a ’kiszáradt’ jelentésű alapszóból származik, és gyakran a Júda hegyeitől D-re fekvő szemiarid, vagyis félsivatagos területet jelöli. Idővel a neʹghev szó azt is jelentette, hogy ’dél’; emellett déli oldalra (4Mó 35:5), déli határra (Jzs 15:4), valamint déli kapura (Ez 46:9) is utaltak vele. Némelyik fordításban nem tesznek különbséget a földrajzi megnevezés és az égtájjelölés között, aminek következtében magyarázatra szorul a fordítás. Egy példa erre az 1Mózes 13:1, ahol a neʹghev szót „délnek” fordítják (Haft.), ennélfogva úgy tűnik, mintha Ábrahám Egyiptomból kijőve D felé ment volna, noha ő valójában É felé vette az útját, Bételbe, a Negeben át. De számos modern fordítás kiküszöböli ezt a nehézséget (ÚV, KNB).

Helyrajza: Úgy tűnik, az ókorban a Negeb é–d. irányban Beér-Seba környékétől Kádes-Barneáig terjedt (1Mó 21:14; 4Mó 13:17, 22; 32:8). Ézsaiás próféta leírása szerint ez a vidék a nehéz körülmények földje volt, kígyók lakhelye és oroszlánok meg leopárdok tanyája (Ézs 30:6). A Negeb é. részén időszakos források, kutak és tavak találhatók, emellett tamariszkuszfák nőnek; ez egyike annak a néhány fafajtának, amely megél itt (1Mó 21:33). Beér-Sebától DNy-ra homokdűnékkel tarkított területek vannak, két kisebb és egy viszonylag nagyobb. A Negeb nagy része viszont egy fennsík, amely a tengerszint felett 450-600 m magasan terül el, helyenként akár 1050 m-t elérő hegycsúcsokkal. Beér-Sebától D-re és K-re csipkézett hegygerincek húzódnak, többnyire k–ny. irányban.

Története: A Negeb területén talált víztárolók, teraszfalak, valamint számos romváros azt mutatja, hogy egykor meglehetősen nagy számban lakták a vidéket. Ábrahám patriarcha és Izsák patriarcha is itt legeltette a hatalmas nyájait (1Mó 13:1, 2; 20:1; 24:62). Ezenkívül Ábrahám idejében az elamiták királya, Kédorlaomer a három szövetségesével vereséget mért a Negeb lakosaira (1Mó 14:1–7).

Évszázadokkal később az izraelita kémek, akiket Mózes küldött ki, a Negeb felől mentek be az Ígéret földjére. A Negebet akkoriban az amálekiták lakták (4Mó 13:17, 22, 29). Idővel az izraeliták Józsué vezetésével megölték a Negeb valamennyi lakosát (Jzs 10:40; 11:16), az ott lévő városokat pedig Simeon törzse kapta meg (Jzs 19:1–6). A nomád keniták – akik házasság útján rokoni kapcsolatban álltak Mózessel – ugyancsak a Negebben telepedtek le (Bí 1:16; vö.: 1Sá 15:6, 7). A vidék nyilván nem maradt az izraeliták kezén, ugyanis az évek során újra és újra összetűzésbe kerültek a Negebben élő kánaánitákkal, és főként az amálekitákkal (Bí 1:9; 6:3; 1Sá 15:1–9; 30:1–20). A filiszteusok királya, Ákis Dávidnak adta Ciklág városát, ahonnan Dávid olykor rajtaütött a Negebben élő gesúriakon, girzitákon és amálekitákon (1Sá 27:5–8). Izrael bizonyára csak azután vonta teljes mértékben az uralma alá a Negebet, miután – az edomiták legyőzését követően – Dávid megkezdte a királyi uralmát (2Sá 8:13, 14). Júda egyik későbbi királya, Uzziás nyilván ezen a vidéken épített tornyokat és ásott víztárolókat (2Kr 26:10).

Miután a babilóniaiak elpusztították Jeruzsálemet, Abdiás megjövendölte, hogy az izraeliták visszatérnek a földjükre, így a Negeb vidékére is (Ab 19, 20).