HATTYÚ

(héb.: tin·seʹmeth):

Egy nagy testű, kecses vízimadár, amelynek hosszú, karcsú, ívelt nyaka van. Néhány hattyú akár 18 kg-ot is nyomhat, a szárnyfesztávolsága pedig kb. 2,5 m is lehet.

A héber név (tin·seʹmeth), amely a tisztátalan repdeső teremtményeket ismertető felsorolásban szerepel (3Mó 11:13, 18; 5Mó 14:12, 16), egy olyan alapszóból származik, amelynek a jelentése ’liheg’ (Ézs 42:14). A héber szó talán a hattyú hangos, sziszegő hangjára utal, amelyet a madár olyankor hallat, ha izgatott vagy mérges, ezért adja vissza ezt a szót számos bibliafordítás „hattyú”-nak (Káldi, KNB, Szep., ÚV). Ez az értelmezés a latin Vulgatáig, vagy még korábbra nyúlik vissza. A Vulgatában Jeromos a héber tin·seʹmeth szót (a 3Mó 11:18-ban) a latin cycnus (hattyú) szóval fordította. A görög Septuaginta, amely korábbi fordítás, ebben az írásszövegben „kék fú”-t ír (gör.: por·phü·riʹón), amely nem más, mint a szultántyúk (Porphyrio porphyrio). Az 5Mózes 14:16-ban azonban ez a két ókori fordítás „íbisz”-nek fordítja a tin·seʹmeth szót; ez azt mutatja, hogy bizonytalanok a név azonosításában.

Bár a hattyú megtalálható Palesztinában, nem igazán elterjedt madár ott. Mivel kevés van belőle, és mivel főként növényevő, számos mai fordító inkább más madárral azonosítja a tin·seʹmeth szót, például a suhollyal (IMIT), a fülesbagollyal (Kat.), a bölömbikával (Kár., ÚRB), vagy más olyan madárral, amelyek köztudottan ragadozók vagy dögevők. Ám az, hogy a hattyú ma már ritka Palesztinában, nem bizonyítja egyértelműen, hogy nem fordulhatott elő ott nagyobb számban az ókorban. Azt is fontos észben tartani, hogy az a nézet, miszerint a madarak az alapján számítottak tisztátalannak, hogy ragadozók, illetve dögevők, pusztán csak feltevés, ugyanis a Biblia nem jelenti ki konkrétan, mitől függött a madarak besorolása.

A hattyú általában magokat, vízinövények gyökereit és férgeket eszik, de közismert, hogy ezeken kívül vázas puhatestűekkel és rákokkal is táplálkozik.