TOLL

Tintába vagy hasonló folyadékba mártható íróeszköz. Az ókorban, ha agyagra, viaszra vagy puha fémre írtak, íróvesszőt használtak (lásd: ÍRÓVESSZŐ), de pergamenre és papiruszra is írtak, méghozzá tollal és tintával (3Jn 13; 2Jn 12). A „toll”-nak fordított görög szó (kaʹla·mosz) nádat vagy illatos nádat jelöl, és szó szerint „írónád”-nak is visszaadhatják. Az ókori egyiptomiak nádtollának lapos, vésőszerű feje volt, amely be volt metszve vagy hasítva, így a nádtollat egy fajta ecsetként használhatták. A nádat feltehetően úgy szárították és keményítették meg, hogy hónapokra trágyahalom alá tették, és ezt a gyakorlatot máig is követik. A görögök és a rómaiak nádtolla hegyes és behasított volt, akárcsak a későbbiekben használt penna, azaz lúdtoll, sőt, még a mai tollhegy is.