„Az Isten Szava nincs megkötözve”
AMIKOR Pál a második börtönbüntetését töltötte Rómában, ezt a helytálló igazságot jelentette ki: „Az Isten Szava nincs megkötözve” (2Tim 2:9). Ezeket a szavakat jól illusztrálja a csendes-óceáni szigetről, Tahiti szigetéről származó alábbi tapasztalat.
„Egyik összejövetelünk alkalmával egy vén, aki akkor bibliatanulmányozás-felvigyázó volt, szokatlan munkaterületért folyamodott: Tahiti börtönét kérte, ahol börtönőrként volt alkalmazásban. A rabok siralmas helyzete nagyon elszomorította és meg volt győződve arról, hogy őket is érdekelné a Bibliában közölt ’jó hír’. Gyülekezetünk már több esetben engedélyt kért arra, hogy meglátogassa a rabokat, de sajnos mindig ez volt a válasz: ’Katolikusokat, protestánsokat, adventistákat, mormonokat és efféléket mindenkor szívesen látunk, mert ilyen vallású egyének akadnak a börtönünkben; de egyetlen Jehova tanúja sincs nálunk.’
A vén tehát elhatározta, hogy prédikálni fogja a ’jó hírt’ a börtönben, amelynek a személyzetéhez tartozott. A munkaidőn kívül, déltől délután 2 óráig kívánta terjeszteni a királyságreménységet. Tevékenysége csakhamar kezdett gyümölcsöt teremni, és rendszeres bibliatanulmányozások kezdődtek el.
A tanú sikereinek láttán más őrök — köztük néhány protestáns diakónus — rábeszélték néhány hívőtársukat a rabok közül, hogy emeljenek panaszt az igazgatónál és mondják azt, hogy a tanú prédikálása zavarja az ebéd utáni pihenőjüket. A tanút tehát az igazgatói irodába hívatták, ahol felszólították, hogy hagyjon fel az evangelizáló munkával. Ezt azzal indokolták, hogy az A-blokkban levő raboknak nem tetszik, ha felkeltik őket az ebéd utáni pihenőjük alatt. A tanú tapintatosan hangsúlyozta, milyen jó befolyással van a bibliai tanítás és rámutatott a kedvező eredményekre, amelyeket a C-blokkban levő raboknál sikerült elérnie, mialatt az A-blokkban levő rabok soha nem fogadták eddig a látogatását. Az igazgató azonnal átlátta a tiltakozók állításának hamis voltát; a békesség érdekében azonban arra kérte a tanút, hogy hagyjon fel a celláról cellára történő prédikálással. Engedélyt kapott azonban arra, hogy továbbra is látogassa azokat, akik óhajtják a látogatását.
Isten Szava tehát nem volt bilincsbe verve. Mintegy öt rab vette magához továbbra is a szellemi eledelt, ami idővel átalakította az életüket. Egyikük valójában tevékeny és lényeges eszközzé lett a szellemi eledel kiosztása terén. Ez az illető korábban különféle lopásokért kilenc évi börtönbüntetést kapott. Különösen nehéz rabnak bizonyult és többször megszökött, de minden alkalommal hamarosan elfogták és tovább növelték a büntetését. Mivel az őrnek megtiltották, hogy celláról cellára járva prédikáljon, ez a rab hamarosan megértette, milyen nagy feladat hárul őreá abban, hogy rabtársainak bejelentse a ’jó hírt’.
Bizonyos őrök bosszúságára nemsokára Jehova lett a fő beszédtéma a börtön falain belül. A börtönbe ellátogató papokat és lelkészeket valósággal elárasztották a témával kapcsolatos mindenféle kérdésekkel, mint: lélek, tisztítótűz, pokol, a vég ideje. Néhány őr azt állította, hogy a prédikálás nyugtalanság forrása lett, ezért az igazgató elhatározta, hogy betiltja a Biblia tanítását a börtön területén.
A vén tanú azonban nem adta fel tervét, hogy megismerteti a rabokat a ’jó hír’-rel és külön engedélyért folyamodott, hogy az érdeklődő rabokat a saját otthonában foglalkoztathassa szombatonként a saját szabadnapján. A kérésnek eleget tettek; mindazokat tehát, akik készek voltak erre, az ő gondjaira bízták szombatonként. Talán nem szükséges külön megemlíteni, hogy egy percet sem vesztegettek, hanem hétről hétre sok-sok bibliatanulmányozásra került sor.
A vén kitartását gazdag siker koronázta. Éspedig úgy, hogy a legveszélyesebb rabok egyike megváltoztatta az egyéniségét és engedélyt kapott arra, hogy részt vegyen egy körzetkongresszuson, ahol alámerítették.
Attól kezdve a börtön lakói között is volt már Jehova tanúja. Az igazgatót annyira meglepte a gyökeres változás, amit Isten Igéje némelyik rabnál előidézett, hogy azt javasolta, terjesszenek elő szabályszerű kérelmet, hogy egy Jehova tanújának szolgája hivatalos alapon is látogathassa a börtönt. A kérelmet előterjesztették és az engedélyt megadták azzal a módosítással, hogy Jehova tanúi nem egy órát tölthetnek el a rabokkal (mint a többi vallás képviselői), hanem két órát!
Így hát minden hétfőn, az esti étkezés után minden érdeklődő személy a javára fordíthatja most a nyilvános előadást és az egyórás bibliatanulmányozást, amit a gyülekezetünk három tagjának köszönhetünk. Miként a börtönben raboskodó Pál apostol, ezek a testvéreink is elmondhatják: ’Isten Szava nincs megkötözve’ (2Tim 2:9).”