Királyság-hírnökök jelentik

Minden alkalommal vetni a Királyság-magot

ISTEN Szava, a Biblia szorgalomra ösztönöz. Salamon király ezt mondta: „Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind” (Prédikátor 11:6).

Jehova Tanúi minden adódó alkalommal „magot” vetnek Isten Királysága jó hírének prédikálása által. Több mint 230 országban és szigetcsoporton „nem szűntek meg tanítani és örömhírként hírdetni a Krisztus Jézust” (Cselekedetek 5:42, Vida fordítás). A következő tapasztalatok szemléltetik, miként ’nem pihentetik kezüket’ Jehova Tanúi a prédikálómunkában.

◻ A Zöld-foki Köztársaságban Jehova egyik Tanúja a szántóföldi szolgálata során egy börtön mellett haladt el. A börtön udvarán néhány rab egy fán ült. Észrevették lent a Tanút, és odakiáltottak neki, hogy kérnek folyóiratokat. A Tanú egy darab követ kötött jó pár Őrtorony és Ébredjetek! folyóirathoz, és átdobta nekik a börtön falán. E kezdeti érdeklődés eredményeképpen 12 bibliatanulmányozás indult. Három rab átadta életét Istennek, és vízben történő keresztelkedésre jelentkezett. Az egyik rab most már több mint egy éve teljes idejű evangéliumhirdetőként, azaz úttörőként szolgál. Hogyan végzik a szántóföldi tevékenységet a börtönben? Először is a börtönt területekre osztották fel, majd a területeket felosztották a három Tanú között, akik celláról cellára bemunkálják. Ahogyan ezek a Királyság-hirdetők nyomon követik az érdeklődést, az nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Jehova Tanúi azt az egész világon teszik — újralátogatások végzésével. A bibliatanulmányozások vezetésének a gyakoriságában azért van különbség. Nemcsak hetente egyszer-kétszer körülbelül egy órát tanulmányozzák a Bibliát, hanem vannak a rabok között olyanok, akik naponta tanulmányoznak! Ezenkívül a börtönigazgató megengedte a Tanúknak, hogy minden gyülekezeti összejövetelt megtartsanak a börtönben.

◻ Portugáliában egy asszony nagymamája halála után sok Őrtorony-kiadványt örökölt. Mivel az asszony nem volt Jehova Tanúja, nem akarta megtartani a könyveket, de kidobni sem akarta. Egyszer, amikor Jehova egyik Tanúja felkereste őt az ajtóról ajtóra végzett szolgálata során, az asszony beszélt a Tanúnak a könyvekről. A Tanú megkérdezte tőle, van-e elképzelése arról, hogy mekkora a valódi értéke ezeknek a könyveknek. Az asszony ezt felelte: „Ami azt illeti, nem tudom, mi a valódi értékük, de honnan tudhatnám meg?” Az asszony elfogadott egy bibliatanulmányozást, és hamarosan kincsként kezdte értékelni nagymamája könyveit. Ma már ő is Jehova megkeresztelt Tanúja. Sőt lánya, és a család egy közeli barátja is tanulmányozza a Bibliát. Micsoda értékes örökségnek bizonyult ez a könyvgyűjtemény!