Az élet, amelyet választhatsz
MOST egy másfajta életet is választhatsz! Ez olyan élet, amely nem hervad el, mint a virág tavasz végén vagy mint a fű, amikor véget ér a nyár. Nem fájdalommal és csalódottsággal teli, vagy amelyet a bűnözés, háború, éhség, járványos betegség és halál tönkretesz. Nemcsak néhány napból áll, hanem véget nem érő. Napjait nem nyugtalanság, hanem kimondhatatlan öröm tölti be. Ez az az élet, amit Jehova Isten eredetileg szánt az embernek.
De miféle élet ez? Mennyei gondtalanság talán, amit az ember egy hullámzó felhőn elnyúlva tölt el, hárfázgatva, miközben úszik az űrben és az örökkévalóságban? Nem! Nem ilyen hiábavaló és mihaszna létről van szó, amit tétlen álmodozók képzeltek el a mennyei életről. Ahhoz, hogy tisztán láthasd, milyen életet választhatsz most, forduljunk Isten Szavához, hogy megismerhessük, mi volt a szándéka a férfi és a nő megteremtésével.
Az az első pár nem mennyei, hanem földi megbízást kapott. Isten ezt mondta nekik: „Legyetek gyümölcsözők, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá a tenger halait, az ég madarait és minden élő teremtményt, amely a föld színén mozog.” Uralom alá hajtani a földet azt jelenti, hogy törődni kell vele, gondoskodni kell róla, nem pedig tönkretenni. Ez kitűnik abból a megbízásból, amit az ember Édenben kapott: „És Jehova Isten fogta az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és gondozza azt” (1Móz 1:28; 2:15).
Ha az emberi család taglétszámának növekedésével az Éden már szűkös helynek bizonyult volna, Isten úgy tervezte, hogy a szaporodó népesség elfoglalja majd a kert határain kívüli területeket, magukkal viszik az Éden tökéletes növényeinek magvait és palántáit, betelepítik azokkal az új területeket és megművelik azokat, miként azt az első család tette az Édenben. Ha pedig az emberiség elterjedt volna a földön, azt Paradicsommá átalakítva, uralmuk alá hajtották volna, míg végül az édeni állapot elterjedésével Isten kertje világméretűvé vált volna.
A világméretű Paradicsomban az állatok feletti uralmat szeretetteljes törődéssel és kölcsönös bizalommal kellett volna gyakorolni, nem pedig az állatszelidítő bökdöső székével és ostorcsattogásával, de nem is az állatkertek rácsos magányával, vagy a modernkori nimródok halálos veszélyt hordozó fegyvereivel. Az engedelmes emberiség állatok feletti szerető uralmának örökké kellett volna tartania.
Ez a szeretetteljes uralom azonban nem volt tartós. A bűn tönkretette Éden kertjének nyugalmát. Jehova rendelkezése az ember számára így szólt: „A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának fáját illeti, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz” (1Móz 2:16, 17). Az első emberpár engedetlenné lett, ettek a fáról és halált hoztak mind magukra, mind pedig utódaikra. Jehova kiűzte őket a kertből, s ezt mondta a férfinak:
„Átkozott a föld temiattad. Fáradsággal eszed annak termését életed minden napján. Tövist és bogáncsot fog teremni neked és a mező növényzetét kell enned. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, amíg visszatérsz a földbe, mert abból lettél véve. Mert por vagy és viszszatérsz a porba” (1Móz 3:17–19).
Jehova Isten az emberiséget tökéletes módon indította útnak. Így ő semmiképpen nem hibáztatható, amiért az emberiség állapota egyre rosszabbodik. „Kőszikla! Tevékenysége tökéletes, mert minden útja igazság. A hűség Istene, akinél nincs igazságtalanság. Igazságos és egyenes ő. A maguk részéről végzetesen cselekedtek; ők nem az ő gyermekei, a hiányosság a sajátjuk. Elhajlott, elvetemült nemzedék” (5Móz 32:4, 5). Hasonló kijelentést találunk a Prédikátor 7:29-ben: „Isten becsületes embereket alkotott, ők azonban kitaláltak sokféle tervet.” Vagy ahogyan James Moffatt bibliafordító adja vissza e vers utolsó szavait: „sok ravasz fúrfangot eszeltek ki”.
Ma az ember továbbra is pusztít, mégpedig katasztrófálisabban, mint valaha. A föld növényeinek és állatainak a könyörtelen kiszipolyozása, valamint a készletekkel és a környezettel való rablógazdálkodás tönkreteszi a földet, alkalmatlanná arra, hogy lakható bolygó legyen. Jehova fog megálljt parancsolni ennek, mert kijelenti, hogy ’elpusztítja azokat, akik a földet pusztítják’ (Jel 11:18).
JEHOVA SZÁNDÉKA DIADALMASKODNI FOG
Jehova szándéka az, hogy a föld mindörökre megmaradjon: „Nem fog meginogni határtalan ideig, sőt örökké.” A föld örökre lakott lesz: „Mert ezt mondta Jehova, az egek Teremtője. Ő az igaz Isten, a föld Formálója és annak Alkotója, Aki szilárdan megalapozta azt, aki nem egyszerűen a semmiért teremtette, hanem [aki] azért formálta, hogy lakjanak rajta: ’Én vagyok Jehova és nincs senki más” (Zsolt 104:5; És 45:18).
Jehova eredeti szándéka az volt, hogy a föld Paradicsommá legyen, töltsék be azt neki önátadott személyek, akik gondoskodnak róla, növényeiről és állatairól, s megőriznék az egészséges környezetet. Szándéka nem változott, ezért Jehova arról biztosít minket, hogy azt meg is valósítja: „Ilyen lesz az én szavam, amely számból kimegy. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi azt, amiben örömet találok és sikeres lesz abban, amiért elküldtem” (És 55:11).
A következő két oldal feltárja a földi paradicsomi élet örömeit, amit most lehetőséged van választani.