Hogyan kell tekintenünk a kiközösítést?

„Ó Jehova . . . ki lakozhat szent hegyeden? Aki feddhetetlenül jár, és aki igazságosságot gyakorol” (Zsolt 15:1).

1, 2. Honnan tudjuk, hogy Isten elvárja imádóitól, hogy ragaszkodjanak az ő irányadó mértékeihez?

JEHOVA szent és igazságos. Noha irgalmas és megértő a tökéletlen emberek iránt, mégis elvárja imádóitól, hogy visszatükrözzék az ő szentségét, amikor igazságos irányadó mértékeihez igazodni törekszenek (Zsolt 103:8–14; 4Móz 15:40).

² Az az izraelitát, aki szándékosan megszegte Isten parancsait hitehagyás, házasságtörés vagy emberölés bűnével, ki kellett irtani, meg kellett ölni (4Móz 15:30, 31; 35:31; 5Móz 13:1–5; 3Móz 20:10). Minden izraelitának javára szolgált ez az Isten ésszerű és igazságos irányadó mértékeihez való szigorú ragaszkodás, mert segített megőrizni a gyülekezet tisztaságát. Azonkívül mindenkit visszatartott attól, hogy romlást terjesszen el az Isten nevét viselő nép között.

3. Milyen helyzetbe került a zsinagógából kizárt zsidó?

³ I. sz. első századában a római uralom alatt élő zsidóknak nem volt joguk halálbüntetést végrehajtani (Ján 18:28–31). De az Isten törvényét megszegő zsidót kizárhatták a zsinagógából. Ennek a súlyos büntetésnek következményeként a többi zsidó mellőzni vagy kerülni tartozott a kiközösítettet. Azt mondják, hogy még üzleti kapcsolatot sem tartottak fenn vele, csupán a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen dolgokat adták el nekia (Ján 9:22; 12:42; 16:2).

4, 5. Hogyan kellett bánni a krisztusi gyülekezetnek a megátalkodott bűnössel?

⁴ Miután megalakult a keresztény gyülekezet, a zsidó nemzet helyébe lépett és ettől kezdve ez a gyülekezet viselte Isten nevét (Máté 21:43; Csel 15:14). Joggal elvárhatták tehát a keresztényektől, hogy Jehova igazságosságát igazolják a viselkedésükkel. Péter apostol ezt írta: „Összhangban a Szenttel, aki elhívott titeket, legyetek ti is szentek egész viselkedésetekben, mert meg van írva: ,Legyetek szentek, mert én szent vagyok!’” (1Pét 1:14–16). Jehova szereti népét és meg akarja védeni a krisztusi gyülekezet erkölcsi tisztaságát. Ezért körvonalazta azokat az intézkedéseket, amelyekkel el lehet utasítani vagy el lehet távolítani az olyanokat, akik kitartanak az Istent gyalázó viselkedésükben és veszélyeztetik a gyülekezetet.

⁵ Pál apostol ezt tanácsolja: „A szakadást okozó embert egy vagy két megintés után hárítsd el magadtól, tudván, hogy az ilyen ember meg van zavarodva és vétkezik, mert maga is kárhoztatja önmagát” (Tit 3:10, 11, Ökumenikus fordítás). Igen, a szellemi véneknek — amilyen Titusz is volt — először meg kell próbálniuk szerető segítséget nyújtani a vétkesnek. Ha azonban nem reagál a segítségükre és kitart a „bűn gyakorlásában”, jogukban áll összehívni a bírói bizottságot, hogy azok ítélkezzenek „a közösséghez tartozók” felett (1Kor 5:12, Békés-Dalos). Az Isten iránti és az ő népe iránti szeretet megköveteli, hogy „a közösség”, a gyülekezet, kivesse magából az ilyen embert.

6. Miért volt jogos és helyénvaló a megbánást nem tanúsító bűnösök kiközösítése?

⁶ Az első században is akadtak ilyen helytelenül cselekvő egyének. Ezek közé tartozott Himeneusz és Alexander. Ők „hajótörést szenvedtek a hitben”. Pál azt mondta róluk: „Átadtam őket sátánnak: hadd tanulják meg a fenyítésből, hogy ne káromkodjanak” (1Tim 1:19, 20). E két férfi kiközösítése kemény büntetés vagy fenyítés volt. Megtanulhatták belőle, hogy nem szabad káromolni a szent és élő Istent. (V. ö. Lukács 23:16. versével; az ott használt görög alapszót gyakran „fenyítés” értelemben használják.) Helyes volt tehát a káromkodót kiszolgáltatni sátán hatalmának, kitaszítani a világi sötétségbe, ahol sátán befolyása érvényesül (2Kor 4:4; Ef 4:17–19; 1Ján 5:19; v. ö. Cselekedetek 26:18).

HOGYAN BÁNJUNK A KIKÖZÖSÍTETTEKKEL?

7, 8. Hogyan dönthetjük el, hogy miként viselkedjünk kiközösítettel szemben?

⁷ Felvetődik azonban néhány kérdés arra nézve, hogy hogyan kezeljük azt, aki eddig a gyülekezet tagja volt, de most kiközösítették. Hála Istennek, az ő Szavában olyan feleleteket és útmutatásokat találunk, amelyekről biztosak lehetünk, hogy tökéletesek, igazak és igazságosak (Jer 17:10; 5Móz 32:4).

⁸ Nos, az történt, hogy a korinthusi gyülekezet egyik tagja erkölcstelenül viselkedett és nyilvánvalóan nem tanúsított megbánást. Pál megírta a testvéreknek, hogy azt a férfit ,vessék ki maguk közül’, mivel olyan volt, mint egy kis kovász, amelytől egy egész tömeg megerjed vagy megromlik (1Kor 5:1, 2, 6). De vajon miután kiközösítették, úgy kellett kezelniük, mintha a világból való átlagember lenne, amilyennel lépten-nyomon találkoznak a keresztények a környezetükben vagy a mindennapi életben? Figyeljük meg, mit mond Pál apostol.

9. Mit tanácsolt Pál, hogyan bánjunk általában a helytelenül viselkedő személyekkel?

⁹ „Megírtam nektek levelemben: Ne barátkozzatok parázna emberekkel! Ez nem vonatkozik általában e világ paráznáira, kapzsiaira, rablóira és bálványimádóira, mert különben ki kellene szöknötök a világból” (1Kor 5:9, 10, Békés-Dalos). Pál ezen szavaiban a valósághoz híven elismeri, hogy azok nagy többsége, akikkel hétköznapi ügyes-bajos dolgaink intézése során érintkezünk, talán sohasem ismerték és sohasem követték Isten útját. Lehet, hogy paráznák, zsarolók vagy bálványimádók, tehát olyanok, akikkel a keresztények nem tartanak fenn rendszeres, közeli kapcsolatot. Ámde mi emberek között élünk ezen a bolygón, talán ilyenek vesznek körül bennünket, s naponta beszélünk velük munkahelyen, iskolában, szomszédságunkban.

10, 11. Miért kell a kereszténynek másképpen viselkedni olyan bűnössel szemben, akit kiközösítettek?

¹⁰ A következő versben Pál szembeállítja ezzel a helyzettel azt, ahogyan a kereszténynek olyan személlyel szemben kell viselkednie, aki keresztény „testvér” volt ugyan, de valamilyen helytelenség miatt kiközösítették a keresztény gyülekezetből: „Most azonban azt írom nektek: Ne barátkozzatok azzal, aki testvérnek mondja ugyan magát, de parázna, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt” (1Kor 5:11, Békés-Dalos).

¹¹ A gyülekezetből kizárt személy nem egyszerűen világi ember, aki nem ismeri Istent s nem győződött meg az Istennek tetsző életmódról. Inkább nagyon is jól ismeri az igazság és az igazságosság útját, de letért arról és megbánás nélkül gyakorolta a bűnt egészen odáig, hogy ki kellett közösíteni. Az ilyen embert más elbánásban kell részesíteni.b Péter megmagyarázza, miben különbözik az ilyen egykori keresztény az „utca átlagemberé”-től. Az apostol ezt mondja: „Ha ugyanis, miután megmenekültek a világ szennyétől az Úr és megmentő Jézus Krisztus pontos ismerete által és ismét ilyenekbe bonyolódnak, és azok legyőzik őket, ez utóbbi állapotuk rosszabb, mint az első . . . Betelt rajtuk az igaz példabeszéd: A kutya visszatért saját okádásához és a disznó a pocsolyába hemperegni” (2Pét 2:20–22; 1Kor 6:11).

12. a) Miért helyes meghatározás a „kiközösítés”? b) Mit mutat a történelem arról, hogy a kezdeti időszakban hogyan bántak a krisztusi tant valló emberek a bűnt cselekvőkkel?

¹² Igen, a Biblia megparancsolja a keresztényeknek, hogy ne ápoljanak barátságot vagy közösséget olyanokkal, akiket kizártak a gyülekezetből. Ezért Jehova tanúi helyesen nevezik „kiközösítésnek” a bűnbánatot nem tanúsító egyén kizárását és az azt követő mellőzését, kerülését. Amikor megtagadnak mindennemű szellemi vagy társadalmi szintű közösséget a kiközösítettel, ez lojalitásukat tükrözi Isten irányadó mértéke iránt, valamint engedelmességüket az 1Korinthus 5:11, 13-ban közölt parancs iránt. Következetesen követik Jézus tanácsát, amelynek értelmében úgy kell tekinteni az ilyen személyt, ahogyan a zsidók tekintették a „nemzetek közül valót” Jézus idejében. Az apostolok halála után egy ideig a magukat kereszténynek valló emberek még nyilvánvalóan ezt a bibliai eljárásmódot követték.c Vajon hány olyan egyház van ma, amely eleget tesz Isten ilyen értelmű, nagyon világos utasításainak?

AKIK ELKÜLÖNÜLNEK

13. Mit kell tenni azzal az egyénnel, aki meggyengült és tétlenné vált?

¹³ A keresztény könnyen elveszítheti szellemi erejét, ha nem tanulmányozza rendszeresen Isten Szavát, ha személyes nehézségei támadnak vagy ha üldözés éri (1Kor 11:30; Róma 14:1). Az ilyen esetleg abbahagyja a keresztény összejövetelek látogatását. Mi ekkor a teendő? Jusson eszünkbe, hogy az apostolok is elhagyták Jézust az elfogatása éjjelén. Jézus azonban így buzdította Pétert: „Ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet” [akik szintén magára hagyták Jézust] (Luk 22:32). Keresztényi szeretettől indíttatva a vének és mások meglátogathatják és segíthetik azt, aki meggyengült és tétlenné vált (1Thess 5:14; Róma 15:1; Zsid 12:12, 13). Más dolog azonban, ha valaki megtagadja keresztényi mivoltát és önmaga szakítja meg kapcsolatát a gyülekezettel.

14. Hogyan különülhet el valaki önszántából?

¹⁴ Előfordul, hogy valaki, aki igaz keresztény volt, megtagadja az igazság útját és kijelenti, hogy nem tekinti magát többé Jehova tanújának és ezentúl nem kívánja, hogy ezen a néven ismerjék. Amikor ez a ritkább eset előfordul, a keresztényi mivoltát megtagadó egyén szántszándékkal kizárja magát a krisztusi gyülekezetből. János apostol ezt írta: „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna” (1Ján 2:19).

15, 16. a) Milyen módon történhet még az elkülönülés? b) Hogyan tekintsék a keresztények az elkülönülteket, és hogyan bánjanak velük?

¹⁵ Megtörténhet, hogy valaki azzal tagadja meg a krisztusi gyülekezetben elfoglalt helyét, hogy olyan szervezet tagjává válik, amely szervezetnek a célkitűzései ellentétesek a Bibliával, amely ezért Jehova Isten ítélete alatt áll (v. ö. a Jelenések 19:17–21; Ésaiás 2:4 versével). Ha tehát egy keresztény olyanokhoz csatlakozik, akiket Isten nem helyesel, illő lenne a gyülekezet részéről, ha rövid közleményben tudatná, hogy az illető kiközösítette önmagát és ezentúl nem tekinthető Jehova tanújának.

¹⁶ Azokat, akik „nem közülünk valókká” válnak azzal, hogy szándékosan elvetik Jehova tanúi hitét és tanítását, nyilvánvalóan úgy kell tekinteni, mint azokat, akiket valamilyen helytelen cselekedet miatt kiközösítettek.

EGYÜTTMŰKÖDÉS A GYÜLEKEZETTEL

17, 18. Mit foglal magába a gyülekezettel való együttműködésünk a kiközösítés kérdésében?

¹⁷ Jóllehet a keresztények szellemi közösségnek örvendenek, amikor testvéreikkel vagy érdeklődőkkel együtt tanulmányozzák a Bibliát vagy beszélgetnek róla, egyáltalán nem óhajtják fenntartani az ilyen szellemi közösséget kiközösített bűnössel (vagy olyannal, aki megtagadva hitét és Jehova tanúi tanítását, önmagát közösítette ki). A kizárt személyt ,elvetették’; az illető elítélte magát azzal, hogy ,vétkezett’ s a gyülekezet tagjai elfogadják és támogatják Isten ítéletét. A kiközösítés azonban többet jelent a szellemi közösség megvonásánál (Tit 3:10, 11).

¹⁸ Pál ezt írta: „Ne barátkozzatok azzal . . . , [az ilyennel] még csak ne is étkezzetek együtt” (1Kor 5:11). Az étkezés a kikapcsolódás és a társas élet ideje. A Biblia itt kizárja a mi társas életünkből azt, akit kiközösítettek: nem mehetünk vele kirándulni vagy rendezvényre, nem labdázhatunk, nem utazhatunk, nem strandolhatunk vele és nem ülhetünk le vele közös étkezésre.d (A kiközösített rokonra vonatkozó sajátos problémákat a következő cikkben fogjuk megvizsgálni.)

19. Miért tűnik néha nehéznek egy-egy kiközösítés támogatása, mégis miért fontos, hogy megtegyük?

¹⁹ Néha előfordul, hogy a keresztény szinte ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a bibliai tanácsot. Talán az érzelmei diktálják ezt a kényszert vagy az ismerősei beszélik rá. Egyszer például egy testvért arra próbáltak rábeszélni, hogy működjön közre két kiközösített személy házasságkötési szertartásánál. Vajon az ilyen szolgálatot csupán kedvességnek lehet minősíteni? Lehet, hogy valakinek az a véleménye. De hát akkor miért nem a polgármestert vagy az állami anyakönyvvezetőt kérték fel rá? Nemde azért, mert a testvér állását úgy tekintették, mint Isten szolgájáét és tudták, hogy képes lesz jó házassági tanácsokat adni Isten Igéjéből? Nos, engedni a nyomásnak azt jelentette volna, hogy közösséget vállal a házasulandó párral, olyanokkal, akiket Istennek nem tetsző viselkedésük miatt kizártak a gyülekezetből (1Kor 5:13).

20. Hogyan reagáljunk akkor, ha egyik üzlettársunkat közösítették ki?

²⁰ További problémák merülhetnek fel a világi munkahely vagy állás tekintetében. Mi a helyzet akkor, ha olyan személy alkalmazottja vagy, akit most kizártak a gyülekezetből, vagy nálad van alkalmazásban ilyen egyén? Nos, mi a teendő ilyen esetben? Ha jelenleg szerződés vagy pénzügyi érdek követeli meg, hogy továbbra is üzleti kapcsolatban állj az ilyen emberrel, ezentúl nyilván másképpen viszonyulsz a kiközösített személyhez. Szükséges lehet, hogy üzleti ügyekben vagy a munkával kapcsolatban tárgyalj vele; ámde a szellemi tárgyú vagy társasági beszélgetés már a múlté! Így kimutathatod, hogy engedelmeskedsz Istennek és védőkorlátot vonsz magad köré. Az illető egyénben pedig mindez azt a benyomást keltheti, hogy nagyon súlyos bűnt követett el, amiért sokféle módon kell fizetnie (2Kor 6:14, 17).

BESZÉLJÜNK-E A KIKÖZÖSÍTETT VAGY ELKÜLÖNÜLT SZEMÉLLYEL?

21, 22. Mit tanácsol a Szentírás arra vonatkozólag, hogy beszéljünk-e kiközösített személlyel?

²¹ Összhangban lenni Isten igazságosságával és a kiközösítésre vonatkozó elrendezésével vajon azt jelenti, hogy a keresztény egyáltalán nem beszélhet kiközösítettel és még csak nem is köszönhet neki? Vannak, akik kíváncsiak erre, éspedig Jézus tanácsa alapján, amely szerint szeretnünk kell ellenségeinket és ,nemcsak a testvéreinket kell üdvözölnünk’ (Máté 5:43–47).

²² Isten az ő bölcsességében nem akart előírást adni minden elképzelhető helyzetre. Arra van szükségünk, hogy felfogjuk Jehova szavainak értelmét a kiközösítettel való bánásmód kérdésében, mert abban az esetben képesek leszünk ragaszkodni Isten nézetéhez. Jézus apostol által Istentől ezt a magyarázatot kapjuk:

„Mindannak, aki előre tolakszik s nem marad meg a Krisztus tanításában, nincs Istene . . . Bárki megy is hozzátok és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok be otthonotokba, ne is köszöntsétek. Mert aki köszönti őt, részes annak gonosz cselekedeteiben” (2Ján 9–11).

23, 24. Miért bölcs dolog kerülni a kiközösítettel való beszélgetést?

²³ Az apostol, aki ezt a bölcs figyelmeztetést adta, Jézus közvetlen környezetéhez tartozott és tudatában volt, mit mondott Jézus mások üdvözlésével kapcsolatban. Azt is tudta, hogy abban az időben az általános üdvözlés szava ez volt: „Béke!” Személyes „ellenségtől” vagy a keresztényeket üldöző világi hatósági emberektől eltérően, a kiközösített vagy elkülönült egyén — aki megpróbálja terjeszteni vagy igazolni hitehagyott gondolkodását, illetve kitart helytelen, Istennek nem tetsző viselkedésében, bizonyosan nem olyan fajta ember, akinek azt kívánhatnánk: „Béke!” (1Tim 2:1, 2). S mindannyian sokéves tapasztalatból tudjuk, hogy az egyszerű „Jó napot!” talán az első lépés egy későbbi beszélgetés, sőt barátság kibontakozásához. Nos, szeretnénk-e megtenni ezt az első lépést a kiközösített felé?

²⁴ ,De mit tegyünk, ha úgy látszik, hogy megbánta vétkét és bátorítani kell őt?’ — mondhatná valaki. Nos, ilyen esetben is van megoldás. A gyülekezet vénei szellemi pásztorokként szolgálnak és ők a nyáj védelmezői (Zsid 13:17; 1Pét 5:2). Ha egy kiközösített vagy elkülönült egyén érdeklődik az iránt, hogy miként nyerhetné vissza Isten kegyét vagy bizonyítékát adja visszatérési szándékának, a vének elbeszélgethetnek vele. Szeretettel megmagyarázhatják, mit kell tennie és megfelelő módon figyelmeztethetik. A múltbeli vétkével kapcsolatos tények és a magatartása alapján foglalkozhatnak vele. A gyülekezet más tagjai nem rendelkeznek ezzel az információval. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy a kiközösített vagy elkülönült személy ,megbánta’ vétkét, ítélete inkább benyomáson alapszik, mintsem pontos értesüléseken. Ha a vének meggyőződnek arról, hogy valóban megbánta helytelenségét és felmutatta a megbánáshoz illő gyümölcsöket,e akkor visszafogadják a gyülekezetbe. Ha ez megtörtént, a gyülekezet többi része is melegen üdvözölheti őt az összejöveteleken, kimutathatja iránta megbocsátását, buzdíthatja és biztosíthatja az iránta érzett szeretetéről, ahogyan Pál tanácsolja a korinthusi gyülekezetbe visszafogadott férfi esetében (2Kor 2:5–8).

NE LEGYÜNK RÉSZESEK GONOSZ CSELEKEDETEKBEN!

25, 26. Mit tanácsol Isten a kiközösített személlyel való „bűnrészesség” dolgában?

²⁵ Minden hű keresztény jól fontolja meg azt a fontos igazságot, amelyet János Isten ihletése nyomán így fogalmazott meg: „Aki köszönti azt [a kiközösített vétkest, aki tévtanokat terjeszt vagy Istennek nem tetsző magaviseletet folytat], részes annak gonosz cselekedeteiben” (2Ján 11).

²⁶ A kereszténység több szövegmagyarázója kifogásolja ezt a 2János 11 szövegrészt és azt állítja, hogy ,nem krisztusi tanács, ellenkezik a mi Urunk szellemével’ vagy mások iránti türelmetlenségre buzdít. Ámde az efféle érzelmek olyan vallásszervezetekből erednek, melyekben nem gyakorolják az isteni parancsot: „vessétek ki a gonoszt magatok közül”, és ahol csak ritkán közösítenek ki, ha egyáltalán kiközösítenek egyházukból megrögzött bűnösöket (1Kor 5:13). Az általuk gyakorolt „tolerancia” [tűrés] ellentétes a bibliai vagy a krisztusi szellemmel! (Máté 7:21–23; 25:24–30; Ján 8:44).

27. Hogyan válhat a keresztény ilyen „bűnrészessé”, és mi lesz annak az eredménye?

²⁷ Nem helytelen dolog, ha valaki lojális a Biblia igaz és igazságos Istenéhez. Ő azt mondja, hogy csak azokat fogadja be ,szent hegyére’, akik feddhetetlenül járnak, az igazságosságot cselekszik és igazat szólnak (Zsolt 15:1–5). Ha tehát egy keresztény jóban-rosszban olyan vétkes mellé szegődik, akit Isten elvetett, és akit kiközösítettek, vagy aki elkülönült, az annyi, mintha azt mondaná: ,Én semmilyen helyet nem akarok magamnak Isten szent hegyén!’ Ha a vének azt látják, hogy ilyen irányban halad, mivel rendszeresen látható kiközösített személy társaságában, szeretettel és türelemmel igyekszenek segíteni őt abban, hogy ismét magáévá tegye Isten nézetét (Máté 18:18; Gal 6:1). Megintik, vagy ha kell, ,szigorú feddésben’ részesítik. Azon vannak, hogy segítsenek neki megmaradni ,Isten szent hegyén’. Ha pedig nem hajlandó megszakítani a kiközösítettel való kapcsolatát, ,részessé teszi magát annak gonosz cselekedeteiben’ (mivel támogatja azokat, részt vesz bennük), ezért el kell távolítani őt a gyülekezetből, ki kell közösíteni (Tit 1:13; Júd 22, 23; v. ö. 4Mózes 16:26-tal!).

LEGYÜNK LOJÁLISAK ISTEN NÉZETÉHEZ!

28. Hogyan mutathatjuk ki, hogy lojálisak vagyunk Jehova nézetéhez?

²⁸ Igazi boldogság fakad abból, ha lojálisak maradunk Jehova Istenhez és az ő intézkedéseihez, mivel minden útja jó, igaz és igazságos. S ez a megbánást nem tanúsító vétkesek kiközösítésére vonatkozó intézkedéseire is érvényes. Ha együttműködünk ezzel az elrendezéssel, bizalommal fogadhatjuk Dávid kijelentését: „Tudjátok meg, hogy Jehova biztosan megkülönböztetett bánásmódban részesíti hűségesét” (Zsolt 4:3 [Károli: 4:4]). Igen, Isten elválasztja a többitől, tiszteletben részesíti és vezeti azokat, akik lojálisak hozzá és utaihoz. És az ilyen lojalitás számos áldásához hozzátartozik az abból fakadó öröm, hogy azok között lehetünk, akik elnyerik Isten jótetszését, s akiket befogad ,szent hegyére’ (Zsolt 84:10, 11 [Károli: 84:11, 12]).

EMLÉKSZEL MÉG EZEKRE A RÉSZLETEKRE?

Amikor egyes zsidókat kizártak a zsinagógából, hogyan kezelték őket?

Pál szerint mi különbség van a bánásmód tekintetében

(1) erkölcstelen életet élő világi emberek,

(2) a gyülekezetből kiközösített erkölcstelen személyek között?

Hogyan tekintsék a keresztények az olyan egyént, aki elkülönítette magát a gyülekezettől?

Milyenfajta közösségnek vet véget a „kiközösítés”?

Miért nem üdvözlik a keresztények a kiközösített személyt, és miért nem beszélgetnek vele?

Ahhoz, hogy ’Isten szent hegyén’ megmaradhassunk, mit kell tennünk a kiközösítéssel kapcsolatban?

[Lábjegyzetek]

[Képek a 21. oldalon]

„Még csak ne is étkezzetek” kiközösítettel