Az élvezetek Isten helyett — Vajon miért?

„NEM te vagy az egyetlen” — mondja egy csupa nagybetűs hirdetmény. „Ezen a vasárnapon 61 millió felnőtt amerikai úgy döntött, hogy nem megy templomba.” A hirdetés célja: elérni, hogy e milliók közül — akik a 18 éves vagy annál idősebb amerikai lakosság 41 százalékát képviselik — néhányan mégis elmenjenek a templomba.

Másutt, különösen Nyugat-Európában ugyanez a helyzet, azzal az eltéréssel, hogy ott még rosszabb az arány. Például egy bizonyos vasárnapon Angliában az anglikán egyház 28 millió tagjából mintegy 98 százalék nem vette magának a fáradságot, hogy elmenjen a templomba. Néhány itt-ott jelentkező növekedés ellenére, világszerte süllyedő irányzat tapasztalható.

Vajon miért távolodnak el?

Vajon mi lehet az oka annak, hogy az emberek tömegesen fordulnak el az egyházaktól? Ez valóban bonyolult kérdés. Az ateizmus, az anyagiasság, az egyházak abbeli kudarca, hogy kielégítsék a híveket, és sok egyéb tényező járul hozzá ehhez. De vajon mindazok, akik elfordultak az egyháztól, azért tették ezt, mert elvesztették az Istenbe vetett hitüket és így nincs szükségük többé vallásra? Nyilván nem így van.

The Search for America’s Faith [Amerika hitének felkutatása] című könyvükben a társszerzők, George Gallup Jr. és David Poling meglepetésüknek adnak hangot, mivel azt tapasztalták, hogy „az egyházból kilépettek jóval többen vannak, mint a hivők, és a legtöbb esetben nem a hit hiánya miatt hagyták ott az egyházat”. Tehát akkor mi tartja őket távol?

Gallup és Poling négy fő tényezőt említ, ami nagy hatással van az egyházból kilépőkre:

„1. A sportok, a szórakozás és a hobbik

2. A barátokkal folytatott társadalmi tevékenység

3. Az olyan munkarend, amely megnehezíti a templombajárást

4. Az a vágy, hogy ’több időm legyen önmagam vagy a családom számára’.”

Valóban, nem úgy van-e, hogy a legtöbb ember ma úgy tekinti a vasárnapot és úgy várja azt, mint pihenésre és kikapcsolódásra szánt időt? Sokak számára — akik megtehetik — egy kis autózás, egy kis kiruccanás a természetbe, egy házon kívül töltött nap pihentetőbb, mint az istentiszteletek. Ügetés, sízés, golfozás, horgászás vagy bármilyen egyéb sportolás sokkal erősítőbbnek tűnik, mint egy unalmas prédikáció. Az effajta tevékenységeket olyan lelkesedéssel és buzgalommal végzik, ami bizony megszégyeníthetné a templomlátogatókat.

S vajon mi az eredménye mindennek? Nyilvánvaló, hogy ez az élvezeteket kedvelő szemlélet erősen aláásta az egyházak eresztékeit. De ami még súlyosabban érinti az egyéneket: mindez azt jelenti, hogy az élvezetek szeretete váltotta fel az Isten iránti szeretetet. A vallás, vagy ami még megmaradt belőle, az élet néhány különleges alkalmára korlátozódik: a házasságkötésre, a temetésre, ahol még némi szükségét érzik az ájtatosságnak. A világi odaadás lépett a szellemi odaadás helyébe.

Az elvilágiasodásnak ez a tendenciája a magukat Isten-hivőknek valló emberek között, pontosan megegyezik azzal, amire Pál apostol gondolt, amikor arról beszélt, hogy az emberek ’az élvezeteknek [vagy a gyönyörnek] szeretői lesznek ahelyett, hogy Istent szeretnék’. S amikor ilyenekről beszélt, egyben figyelmeztetni akart minket egy olyan jelenségre, amely az „utolsó napok” eljövetelét jelzi, amikor is „nehezen elviselhető, válságos idők” lesznek (2Timótheus 3:1, 2, 4). Az a tény, hogy ma sokan az élvezeteket teszik az Istent megillető helyre, egyike a sok-sok bizonyítéknak, ami annak a jele, hogy az utolsó napokban élünk.