Remény a kétségbeesettek számára

„MINDAZT, amit régen megírtak, a mi okulásunkra írták meg, hogy kitartásunkkal és az Írásokból merített vigasztalás által reménységünk legyen” (Róma 15:4). Pál apostolnak ezek a szavai jutnak az eszünkbe, ha megtudjuk, hogy az öngyilkosok legnagyobb problémája a kétségbeesés, a reményvesztés. Vajon az „Írásokból merített vigasztalás” el tudja-e távolítani a kétségbeesést? Számtalan esetben eltávolította. Vegyük például a következő esetet:

Egy fiatal nő éppen kinyitotta a gázcsapot, hogy végezzen magával, amikor Jehova egyik tanúja kopogtatott ajtaján, és új, bibliai reménységet öntött szívébe.

Egy másik, autóbalesetet szenvedett kislány, akinek a jövővel kapcsolatos reményei szinte szemlátomást foszlottak szerte a baleset következtében, amikor lebénult, többször is megpróbált végezni magával. Végül sikerült Jehova egyik tanújának az Írások alapján őt megvigasztalnia, és megtanult újra reménykedni.

Egy idős férfinak a felesége éppen 50. házassági évfordulójuk előtt halt meg. A férfi annyira kétségbeesett, hogy már készítette magának a mérget, amit be akart venni, amikor Jehova Tanúi kopogtattak ajtaján, és a Bibliából kimutatták, hogy élete újra lehet értelmes.

Ezek az emberek megtanulták, amit a zsoltáros írt: „Reménykedj Jehovában; légy bátor!” (Zsoltárok 27:14). Megtanulták, hogy tőle várják az erőt. Megtanulták terhüket Jehovára vetni, aki gondoskodik róluk (Zsoltárok 55:22 [55:23, Károli]). Ismeretet szereztek Jehova jövőre vonatkozó szándékáról is, és mivel az így kibontakozó kép csodálatos volt, jelen helyzetük nem tűnt olyan fontosnak számukra, kevésbé hangolta le őket. Igen, számukra az „Írásokból merített vigasztalás” igazán „életmentőnek” bizonyult.

Mi a teendő, ha valaki erős bűntudatban szenved, nincs öröme, és arra a következtetésre jut, hogy a „reménységet adó Isten” bizonyára elhagyta őt? (Róma 15:13). Vajon az ilyen személy számára is jelenthet vigaszt a Szentírás? Igen, „Jehova közel van a megtört szívűekhez és a sebzett lelkűeket meg segíti” (Zsoltárok 34:18 [34:19, Károli]). Semmiképpen nem hagyja el őket.

Bűntudat

Ha valaki súlyos bűnt követett el, érthető, ha egy ideig úgy érzi, hogy talán Isten nem bocsát meg neki. Ha bűne súlyosságának tudatára ébred, lehet, hogy a világ legrosszabb és legérdemtelenebb emberének érzi magát. Bár Jehova gyűlöli a bűnt, de irgalmas tud lenni azok iránt a bűnösök iránt, akik igazán megbánják tettüket és felhagynak bűnük gyakorlásával. Az ilyen személyeknek ő „nagyvonalúan” megbocsát (Ésaiás 55:7).

Az egykor élt Dávid király is tudta ezt. „Mert te jó vagy, Jehova, és megbocsátasz, szerető kedvességed bővelkedik azok iránt, akik segítségül hívnak téged” (Zsoltárok 86:5). Dávid hosszú életet élt Isten iránti hűségben. Ez alatt a hosszú idő alatt bizony súlyos bűnöket is elkövetett. De minden alkalommal, valahányszor tudatára ébredt tettének, és felfogta, mit tett, őszintén megbánta bűnét és imában közeledett Istenhez azzal a bizodalommal, hogy megbocsát neki (Zsoltárok 51:9–12 [51:11–14, Károli]).

Jóllehet, nem akarjuk Dávid királyt utánozni bűneiben, de ha ennek ellenére bűnt követnénk el, legyen szívből jövő mély megbánása példa számunkra, és ismerjük el nyíltan, hogy bűnünk helytelen volt, és higgyük el, hogy Jehova kész megbocsátani nekünk (1János 2:1, 2).

De vajon az örömtelenség, a lelki béke hiánya nem annak a jele, hogy Isten valamiért megvonta szellemét tőlünk? Nem feltétlenül! Bár a keresztényeket örvendező népnek ismerjük, esetenként őket is előfoghatja valami lelki bánat. Még Jézust is gyötörte, amikor a Getsemáné kertben volt közvetlen halála előtt. A bibliai beszámoló ezt mondja: „Halálos gyötrődésében még őszintébben imádkozott; és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Lukács 22:44). Éreztél-e már valaha bűntudatot, mert szellemi gyötrelemben voltál amiatt, hogy különböző próbákkal kellett szembenézned? Ha igen, akkor Jehovánál keress vigaszt, miként Jézus is.

És vajon az nem bűn, ha egy keresztény meg akar halni? Nos, emlékezz csak arra, hogyan érezte magát Jób, amikor levert volt. Kimerítően gyötrő betegségben szenvedett, hamis barátai bántalmazták, sőt úgy vélekedtek róla, hogy Jehova elhagyta őt. Nem csoda, ha Jób hangosan így jajdult fel: „Lelkemből megutáltam életemet” (Jób 10:1; 14:13, Ökumenikus fordítás). Jób számára a halál nyugalmas menedéket jelentett gyötrő fájdalmától, s nem ellenséget látott a halálban, mint ami a valóságban (1Korinthus 15:26).

Ha Jób gyötrő fájdalmában lépéseket tett volna és megkísérelte volna, hogy életének véget vessen, ez minden bizonnyal nagy bűn lett volna. De ha valaki reménytelenül boldogtalan és érzelmileg kiegyensúlyozatlan, nem tud mindig úrrá lenni elméje gondolatain. Persze, ha valaki folyton a halál gondolatával foglalkozik, vagy állandóan azt kívánja, bárcsak ne élne, azt már komoly figyelmeztetésnek kell tekinteni. Itt az idő, hogy sürgősen tegyen valamit. De mit?

’Fordulj valakihez segítségért’

Egy fiatal asszonynak súlyos anyagi és házassági problémái voltak. Egy ilyen válságos időben túlgyógyszerezte magát, de szerencsére életben maradt. Visszagondolva, hogy miért is tette ezt, így vall: „Problémám lényegében az volt, hogy senkit sem avattam érzéseimbe. Nem terveztem én előre öngyilkosságot. A dolgok egyszerűen úgy alakultak, hogy végül is a pillanat hatása alatt elkövettem az öngyilkosságot.” És most mit tanácsol? „Fordulj másokhoz segítségért, mielőtt ilyen mélypontra jutnál!”

Ez bizony egészséges tanács. Olykor, ha érzelmi válságban szenvedünk, úgy érezhetjük, hogy terheink túl nagyok, hogy elhordozhatnánk. Bűntudatunk, bánatunk vagy reménytelen helyzetünk túl nehéznek tűnhet. De ne akarjuk csak egyedül hordozni terheinket. Jehova Isten Pál apostolon keresztül ezt parancsolja: „Egymás terhét hordozzátok” (Galata 6:2). Mások készek segíteni neked. Sőt lehet, hogy éppen kötelességük is, hogy segítsenek. Persze előfordulhat, hogy egyszerűen nem tudnak arról, milyen nagy segítségre lenne szükséged. Beszélj tehát ezekről!

Egy fiatal lány, akinek három barátja öngyilkos lett, fájdalmában ezt kérdezte: „Hogyan is tudhattuk volna? Hogyan is lehettünk volna ott, amikor éppen szükségük lett volna ránk, ha nem beszéltek arról, mi bántja őket?” Lehet, hogy kínosan nehéznek találjuk, hogy másoknak beszéljünk problémánkról, de az lesz a kellemes tapasztalatunk, hogy amikor elkezdtünk beszélni róluk, csak úgy ömlenek majd a szavak belőlünk. Légy nyugodt afelől, hogy mások igenis akarnak segíteni. Figyeljünk meg egy-két ilyen esetet.

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Gondolj másokra

Egy fiatal lány, aki öngyilkosságra gondolt, elmondta, mi tartotta vissza őt e lépésétől. „Az öngyilkosság nyomában járó fájdalom, bánat és bűntudat sokkal károsabb és maradandóbb hatású, mint azok a problémák, amik elviselhetetleneknek látszottak” (Máté 7:12).

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

A dolgok jobbra fordulhatnak

„Semmi sem tart örökké ezen a világon. . . . Tudjuk, hogy a megszabadulás közel van.” Ez a gondolat bírta rá az egyik embert, hogy elálljon az öngyilkosság gondolatától.

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

A meggondolás szerepe

Dr. Herbert Hendin azt mondja, hogy életében négy olyan férfit ismert, akik leugrottak egy magas épületről és életben maradtak. Ketten közülük úgy nyilatkoztak, hogy az ugrás pillanatában már megbánták tettüket, meg akarták változtatni szándékukat. — Herbert Hendin, M.D.: Suicide in America (Öngyilkosság Amerikában)