Miért haboznál? Hallgass a szóra és engedelmeskedj!
Egy népszerű közmondás ezt mondja: „Elveszett ember az, aki habozik.” Bizonyára érvényes ez a mondás abban a vonatkozásban is, amit a mi Teremtőnk, Jehova Isten elvár tőlünk.
A Biblia sok félreérthetetlen példát közöl olyanokról, akik haboztak szót fogadni Istennek, illetve, akik Istentől független életutat követtek. Ennek tanulságos esetei megszívlelendők napjainkban is.
Lót és felesége
Lót és felesége szolgáltat egy ilyen konkrét esetet, i. e. 3900 évvel ezelőtti időből. Lót és nagybátyja, Ábrám, Kánaán földjén nomádul élő ideiglenes lakosok voltak. Az egymás területéhez közel eső legeltetés pásztoraik között viszályt váltott ki. Ábrám és Lót újabb viszály elkerülése végett abban állapodtak meg, hogy ki-ki menjen a maga területére. Ábrám önzetlenül felkínálta Lótnak, válasszon előbb ő magának területet. Unokaöccse az Alsó-Jordán és Holt-tenger bővizű vidékét választotta. Lót végül is sátrát Sodoma és Gomora város közelében ütötte fel. Anyagi szempontból a választás bölcsnek látszott. Szellemi szempontból viszont aligha lehetett volna ennél rosszabbul választani.
Lót sodomabeli szomszédai „durván vétkeztek Jehova ellen”. Lealjasult homoszexuálisak voltak, fiútól kezdve az öregekig (1Mózes 13:12; 19:4). Mi volt minderről Lótnak a véleménye? Péter apostol így válaszol: „Az igazságos Lótot pedig megszabadította, akit súlyosan lehangolt a törvénnyel dacoló, gátlástalan viselkedésű emberek magatartása, mert annak az igazságos embernek az igazságos lelke nap mint nap gyötrődött törvénytelen cselekedeteik miatt, amelyeket látott és hallott, mialatt közöttük lakozott.” Züllöttségük nem maradt büntetlenül. A bibliai beszámoló ezt így magyarázza: „Ezért ezt mondta Jehova: ,Sodoma és Gomora felől igen hangos a panaszkiáltás, és bűnük igen súlyos.’” Oly súlyos volt ez a panaszszó, hogy Jehova elhatározta, hogy e városokat elpusztítja perverz lakóikkal együtt. Lót jól öntözött területe többé nem mutatott gyönyörű panorámát (2Péter 2:6–8; 1Mózes 18:20, 21).
Hogyan kellett Lótnak és családjának a várható közeli pusztulás elől elmenekülni? A város lakóinak elpusztítására ítéletvégrehajtókként kirendelt angyalok felkeresték Lótot, és közölték vele az életmentő utasításokat. Mit kellett neki és családjának tenni? Haladéktalanul elhagyni a várost!
A határozatlanság nem kifizetődő
Hogyan reagált Lót és családja ezekre a világos utasításokra? Hallván vőinek vonakodását, akik tréfának vették a város közeli pusztulását, Lót is tétovázott. Ahelyett, hogy gyorsan engedelmeskedett volna az isteni parancsnak és menekült volna, késlekedett. Az angyalok azonban nem késlekedtek. Megkapták Isten utasítását és követték azt. „Mivel Jehova szánalmat érzett iránta, a férfiak [az anyagi testet öltött angyalok] megragadták a kezét, felesége és két leánya kezét, és kivitték és kitették a városon kívül” (1Mózes 19:15, 16).
Vajon Lót és családja az utasítás értelmében rögtön a hegyes vidékre menekült? Nem! Lehet, hogy felesége befolyására történt — ezt nem tudjuk —, mindenesetre könyörgött Jehova angyalának, hadd mehessenek a közeli városba. Ez így is történt, és Zoárba menekültek (1Mózes 19:18–22). Hogyan reagált Lót felesége erre a hirtelen otthonelhagyásra? Szemmel láthatólag nem bízott Jehova ítéletében e dologban. Férjéhez hasonlóan ő is bizonytalankodott, azzal a különbséggel, hogy ő igazában nem is engedelmeskedett. Nem fogadott szót. „A mögötte [Lót mögött] menő felesége hátra-hátranézett, és sóoszloppá vált” (1Mózes 19:26). Habozott, és ez lett a veszte.
Vajon az első keresztények engedelmeskedtek?
Ahogyan Lót és családja utasítást kapott, hogy haladéktalanul meneküljön ki a gonosz szomszédaik társaságából, Jézus is hasonló figyelmeztetést adott az akkori nemzedéknek. Azt mondta nekik, hogy Jeruzsálemet hamarosan táborozó seregek veszik körül, és az egyedüli menekülési mód: ki a hegyekbe! (Lukács 21:20, 21). A késlekedés és a habozás veszélyére is felhívta a figyelmet: „Aki a ház tetején van, ne szálljon alá, hogy kihozzon valamit; és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy összeszedje felső ruháját” (Máté 24:17, 18).
Amikor a római seregek átmenetileg visszavonultak Jeruzsálem alól i. sz. 66-ban, az éber keresztények visszaemlékeztek Jézus szavaira. Hallgattak a figyelmeztető szóra, és engedelmeskedtek neki. Haladéktalanul kimentek Júdeából, és a Jordán folyó keleti részén levő hegyekbe menekültek. A hitetlen zsidók és a kételkedő keresztények a szent városban maradtak, amely látszólag mintha isteni védelem alatt állt volna. Négy évvel később azonban a rómaiak visszatértek, bosszút álltak, és több mint egymillió zsidót pusztítottak el Jeruzsálemben. A várost romokban hagyták ott. Mennyire boldogok voltak a hegyes vidékre menekült engedelmes keresztények, és mennyire megkönnyebbültek, amikor meghallották a Jeruzsálem pusztulásáról szóló hírt! Habozás nélküli engedelmességük áldással járt.
Vajon alkalmazható ez napjainkra is?
Milyen tanulságot vonhatunk le Sodoma és Gomora, valamint Jeruzsálem pusztulásának e nagyon érzékletes leírásából? Jézus Krisztus e városok megsemmisítését példázatként említi arra az időre, amikor „az Emberfiának ki kell nyilatkoznia” (Lukács 17:28–30; 21:5–36). Az 1914 óta lezajlott események az őszinte bibliakutatók számára azt jelzik, hogy mi, gyorsan közeledünk az ítéletvégrehajtás időszaka felé. Jehova és Jézus Krisztus hamarosan akcióba lép, hogy a földet megtisztítsák az összes gonosz bűnözőktől (Jelenések 19:11–21).
Hogyan érintsen mindez téged? Ha azt fontolgatod, hogy alámerítkezz-e, vajon ésszerű lenne-e tovább halogatni e fontos lépés megtételét? Vajon olyannak tűnik ez a döntés a szemedben, mint egy nagy hegy? Ha hallgatsz Jézus parancsára és engedelmeskedsz neki, semmiképpen sem fog olyannak tűnni (Máté 28:19, 20). Ha megismerted Jehovát és Királyságát, tanújelét adhatod Jehovával ápolt kapcsolatod értékelésének, és alámerítkezel. Ez félreérthetetlen hitvallás lesz részedről, hogy visszavonhatatlanul átadtad magadat Istennek (Máté 10:32, 33).
Keresztények, akik már alámerítkeztek, szintén elemezhetik helyzetüket. Hogyan? Úgy, hogy elgondolkodnak Lót felesége magatartásán! Nyilván azért veszett el, mert nem bízott teljes szívvel Istenben. Nem haladt előre bizalommal (Lukács 17:31, 32). Talán némelyikünk vonakodik teljesen kivenni részét a keresztény szolgálatból, noha a körülmények ezt lehetővé tennék. Vagy volna lehetőségük kisegítő vagy általános úttörőként szolgálni, de elmulasztják. Gondolj arra, mennyi áldás fakad egy ilyen szolgálatból! Sokan, akik éltek e lehetőséggel, most örömmel szolgálnak Gileád misszionáriusokként, vagy Béthel-otthonokban, különleges úttörőkként, körzet- vagy kerületszolgákként. Boldogan beléptek a szolgálat nyitott ajtaján (Jelenések 3:8).
A mai keresztények számára ez nem a habozás ideje. A dolgoknak ez a romlott rendszere pusztulásra van ítélve. Miért tekintsünk hát vissza, kételkedve? Inkább légy mindig készen, hogy hallgass az intő szóra, és kövesd azt. Tekints előre és bízzál Jehovában! Légy olyan, mint Ábrahám, aki habozás nélkül engedelmeskedett, ahogy Pál apostol ezt megállapítja: „Isten ígéretére való tekintettel nem tétovázott, mint akinek nincs hite, hanem hitében megerősödve Istennek adott dicsőséget, és teljesen meg volt győződve arról, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni” (Róma 4:20, 21).