Csupán „csak sorsról” lenne szó?

„TELJESEN mindegy, ki vagy, vagy mit csinálsz, ilyen dolgok bárkivel megtörténhetnek” — mondta egy szomorkodó ember. Egy épület gránitdarabjai leváltak, és véletlenül egy barátjára zuhantak. „Ilyen a sors!” — összegezte komoran az illető.

De csakugyan a sors szeszélyének vagyunk kitéve, amit nem kerülhetünk el? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, és nem véletlenül. Ahogy Salamon király valamikor megfigyelte: „Nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek” (Prédikátor 9:11, Ökumenikus fordítás, [9:13, Károli]). Mi az oka ezeknek az eltérő állapotoknak?

Salamon magyarázata így hangzik: „Az idő és az előre nem látott dolog mindenkit utolér.” Sokan persze azt gondolják, Isten írja elő mindenki sorsát. Hányan vannak olyanok, akik például a XVI. századi Kálvin János teológus „predesztinációs” nézetét vallják magukénak! Akadtak olyan lelkészek is, akik azt állították, hogy Isten eleve elrendeli, kik üdvözüljenek. Kálvin ebből azt a logikus, de ijesztő következtetést vonta le, hogy ilyen alapon Isten azt is eleve elrendelheti, kik kerüljenek kárhozatra! Ezt nevezte decretum horribile-nek, azaz „Isten szörnyű végzésének”.

Egyesek ezzel szemben azt hozzák fel érvül, hogy e tantétel értelmében Isten lenne felelős a bűnért. Kálvin, aki megpróbálta elméletét „mint jelentéktelen ember” cáfolni, azt vetette oda eléggé felháborodottan: „Ez a szerencsétlen flótás nem látja be, hogy azzal, hogy Isten igazságosságát akarja menteni, holmi hamis ürügybe kapaszkodva, tulajdonképpen Isten hatalmát ássa alá.” Kálvin egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy mindenható Isten ne rendelkezzen abszolút előretudással.

A predesztinációba vagy a végzetbe (sorsba) vetett hit mélyrehatóan befolyásolhatja valaki életmódját. De tanítja-e a Biblia azt, hogy jövőnk előre meg van határozva változtathatatlanul, s egyszerűen ki vagyunk téve a „sors” szeszélyének?