Vallási megújhodás vagy szellemi válság?

„Ima, elmélkedés, istentisztelet és bibliatanulmányozás sok egyházban társadalmi kampányt pótol. . . . Ez az irányzat — egyes megfigyelők szerint — az egyház híveinek arra az eltökéltségére utal, hogy megakarják ’találni a szent dolgot’ egy olyan társadalomban, amely vallásos támaszától egyre jobban eltávolodik” (U. S. News and World Report).

„Egész Kelet-Európában a vallásos megújhodás jelei, mutatkoznak — Magyarországon, Csehszlovákiában, Kelet-Németországban és Lengyelországban papok és tudósok azt állítják, hogy egyre több ember fordul az egyházak felé vagy tér vissza az egyházakhoz. . . . Fiatalok gyakran kérdezik: ’Miért is élünk?’” (The New York Times).

EZEKBŐL a sajtóhírekből következtetve, vajon egy szellemi újraébredésnek vagyunk a szemtanúi? Bár a templomba járó hívek növekedése nem tart arányosan lépést a lakosság növekedésével, az utóbbi években mégis itt-ott némi gyarapodás volt megfigyelhető. Egyes egyházi vezetők úgy ítélik meg a helyzetet, hogy az egyházakban az 1960-as évek hanyatlásához képest most valami kedvező változás megy végbe. Akár erről, akár arról legyen szó, feltehetjük a kérdést: Miért fordulnak az emberek az egyházak felé?

Mivel magyarázható ez a „megújhodás”?

„Az emberekben igazi éhségérzet van; érzik bensejükben, hogy valami hiányzik belőlük” — mondja Tilden Edwards, az amerikai episzkopális egyház lelkésze. Más szavakkal, úgy tűnik, hogy egyre több ember kezd belefásulni az anyagias és világi életmódba, és egyre többen keresik az élet értelmét és célját. Mások, a nukleáris megsemmisüléstől, a bűnözéstől és erőszakcselekményektől való félelmükben, vagy egyszerűen saját egyéni tragédiájuk miatt, vigaszért a valláshoz fordulnak.

Ennek az irányzatnak kézzel fogható kísérő jelensége nyugaton a keleti vallások térhódítása. A nyugati országokban templomok, búcsújáró helyek, mecsetek, meditációs központok, stb. gomba módjára szaporodnak mind a városokban, mind a falvakban. És feltűntek azok a csoportok is, amelyek jógával, transzcendentációs elmélkedéssel, Zen és Hare Krishnával foglalkoznak. Egyes vallási szakértők véleménye szerint ezek az „egzotikus” vallások — úgy látszik — pontosan azt kínálják a nyugati társadalomban élő embereknek, amit keresnek: egy személyt, akire feltekinthetnek, aki megmondja nekik, mit higgyenek, életükben milyen irányelveket kövessenek, továbbá, szükségük van arra, hogy egy meghitt csoporthoz tartozzanak, és érezzék magukban a benső békét vagy éntudatuk voltát.

Megújhodás vagy válság?

Az a tény, hogy az emberek a valláshoz fordulnak válaszért, ha kritikus, vagy válságos helyzettel találják szembe magukat, vagy ha azt érzik, hogy életük üres, semmit érő, egyszerűen arról az alapigazságról tanúskodik, amit Jézus Krisztus így fogalmazott meg: „Nem csak kenyérrel kell élnie az embernek, hanem minden, Jehova szájából származó kijelentéssel” (Máté 4:4). Egy kifejezetten anyagias életmód egyszerűen nem tud erőt vagy kitartást adni annak a sok problémának megoldásához, amellyel ma találkozunk.

Igen, egyes megfigyelők azon a véleményen vannak, hogy ez a szellemi üresség magyarázza — legalább is részben — a mai társadalom oly sok baját. Évszázadunk legnagyobb bűncselekményeinek fő oka „az emberi öntudat hiányára vezethető vissza, amelyben semmi sem lelhető már fel az isteni magasztosságból” — mondta a híres orosz író, Alexander Szolzsenyicin. E szellemi válságra való tekintettel indokolt a kérdés: Vajon eleget tudnak-e tenni az egyházak annak a feladatuknak, hogy kielégítsék azoknak az embereknek a szellemi szükségletét, akik hozzájuk fordulnak? Megtudják-e találni ez emberek itt azt a szellemi útmutatást és erőt, amire oly nagy szükségük van? Egész pontosan: Úrrá tud-e lenni a vallás a jelenlegi válságon?