Bepillantás a hírekbe
Az űrkutatás folytatódik
Van-e értelmes lény a világegyetemben? A 25 évvel ezelőtt elkezdődött kutatás most újabb lendületet vett. „Az az óriási vállalkozás, hogy a százmilliárdnyi csillagot letapogassák – írja a The New York Times –, mind ez ideig nem adott egyértelmű választ arra, hogy van-e élet a Földön kívül.” Mindenesetre két obszervatórium állandóan kutat és vizsgál, miközben újabb és még érzékenyebb érzékelő műszereket helyeznek működésbe. Az az elmélet, hogy az „élet más világokban keletkezett”, és hogy „más civilizációk esetleg megpróbálnak egymással kapcsolatot felvenni”, vezetett egy rendszeres kutatáshoz, jóllehet semmilyen konkrét bizonyíték nincs arra, hogy a mi Napunkon kívül bármilyen más csillag körül keringő bolygókon laknának.
Az ilyen hiányos bizonyítékok ellenére ez az óriási erőfeszítés annak a ténynek tudatos tagadását jelenti, hogy földön kívüli legmagasabb rendű élet igenis létezik. Isten és az általa teremtett angyalok a szellembirodalomban élnek. Nemcsak a látható egek tanúskodnak Isten létezéséről és istenségéről, hanem az emberiségnek írásban adott tájékoztatása és utasításai. Az embereknek elegendő csak bepillantaniuk a Bibliába, hogy megtudják, hogyan keletkezett az emberiség, mi az élet célja, és milyen jövő vár rájuk (Zsoltárok 14:1; 19:1; 2Timótheus 3:16, 17).