Olvasók kérdései

◼ Ha egy keresztény a gyülekezet valamelyik tagját életmódja vagy viselkedése miatt nem tartja maga számára jó társaságnak, személyesen neki kell-e őt „megjegyeznie” a 2Thessalonika 3:14, 15 verssel összhangban?

Azok, akik a keresztény gyülekzethez tartoznak, bizonyára azért választották ezt, mert szeretik Jehovát és őszintén szeretnének Jehova alapelveivel összhangban élni. Az ilyen személyekkel való kapcsolat ápolása kívanatosabb, mint a világiakkal. Egyes testvéreink társaságában jobban érezzük magunkat, mint másokéban, mint ahogy Jézus is János apostolt „különösen szerette”, és a tizenkettő közül három tanítvány különösen közel állt hozzá. De amikor kiválasztotta őket, mindegyik iránt személyesen érdeklődött és mindegyiket szerette (János 13:1, 23; 19:26; Márk 5:37; 9:2; 14:33). Noha minden testvérnek vannak hibái, amelyek iránt megértést kell tanúsítanunk, és amelyeket meg kell bocsátanunk, de az egyértelmű, hogy hittestvéreink zömmel jó társaságot jelentenek számunkra (1Péter 4:8; Máté 7:1–5). A keresztény gyülekezet ismertetőjele az egymás iránti szeretet (János 13:34, 35; Kolossé 3:14).

Előfordulhat, hogy valakinek olyan a magaviselete vagy életmódja, amelyet személyesen nem helyeslünk. Pál apostol beszélt olyan korinthusi keresztényekről, akiknek a feltámadással kapcsolatos egyéni nézetük nem volt helyes, és akik valószínűleg aszerint az életelv szerint éltek, hogy „együnk, igyunk, és szórakozzunk”. A gyülekezet érett keresztényeinek ügyelniük kellett ezekre, ugyanis Pál ezt tanácsolta: „Ne engedjétek magatokat félrevezetni! A rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat!” (1Korinthus 15:12, 32, 33).

Ez az általános tanács ma is érvényes. Például egy keresztény házaspár arra a megállapodásra jut, hogy gyermekeikre károsan hat, ha bizonyos fiatalokkal vannak együtt, akik talán nem veszik elég komolyan az igazságot vagy világi gondolkodásúak. Ezek a más fiatalok talán javukra fordíthatják egyszer az Isten szerinti nevelést. Míg persze ennek nem mutatkoznak jelei, a házaspár eltilthatja gyermekeit a velük való játszástól és otthonaik felkeresésétől. Ez persze nem azonos a 2Thessalonika 3. fejezetében említett „megjegyzéssel”. A szülőket ilyen esetben Pálnak az a tanácsa vezeti, hogy „kerüljétek a rossz társaságot”.

Azok a helyzetek, amelyekben szükséges valakit ’megjegyezni’, súlyosabb esetek, mint a fent említett gyermek-példa. A gyülekezetben előfordulhat, hogy valaki olyan bibliaellenes eljárást követ, ami miatt még nem lehetne jogosan kizárni, mint például az 1Korinthus 5:11–13. versben felsorolt bűnök esetében. De ilyen magatartás is előfordult az ősi thessalonikai gyületkezetben. Ezért írta Pál: „Mert halljuk, hogy egyesek rendetlenül viselkednek köztetetek, egyáltalán nem dolgoznak, hanem beleártják magukat abba, ami nem tartozik rájuk” (2Thessalonika 3:11).

Hogyan kellett eljárniuk a többi thessalonikai kereszténynek? Pál ezt írta: „Most pedig arra utasítunk titeket, testvérek, az Úr Jézus nevében, hogy húzódjatok vissza minden testvértől, aki rendetlenül viselkedik és nem a tőlünk kapott hagyomány szerint jár. Ti pedig, testvéreim, ne lankadjatok el a jó cselekvésében. Ha pedig valaki nem engedelmeskedik e levél általi beszédünknek, azt jegyezzétek meg, és ne barátkozzatok vele, hogy megszégyenüljön. De mégse tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek továbbra is mint testvért” (2Thessalonika 3:6, 13–15).

Pál név szerint nem nevezte meg azokat a lusta személyeket, akik szerettek más dolgaiba beavatkozni, de ismertette a gyülekezet előtt a megbotránkoztató viselkedésüket. Minden kereszténynek, aki felismerte az ilyen rendetlenül élő személy magatartását, kötelessége volt az ilyen személyt „megjegyzettként” kezelni. Az a tanács, hogy „az ilyet jegyezzétek meg”, görögül szó szerint annyit jelent, mint „jelt tenni rá”, vagyis „különleges figyelemmel kísérni őt” (ÚV. Referencia fordítás lábjegyzete). Pál azt mondta: „Ne barátkozzatok vele, hogy megszégyenüljön.” A testvérek teljesen nem szakítanak vele, mert Pál azt tanácsolta, hogy „intsétek továbbra is mint testvért”. Mindazonáltal a vele való társaskapcsolat ápolásának minimumra szorítása megszégyenüléséhez fog vezetni, és talán ráébred annak tudatára, hogy a bibliai alapelvekhez alkalmazkodnia kellene. Addig is a testvérek és testvérnők mentesek lesznek az ő rossz befolyásától (2Timótheus 2:20, 21).

A mai keresztény gyülekezet is ezt a tanácsot követi.a Az 1982. február 1-jei Őrtorony azt hangsúlyozta, hogy pusztán a saját véleményünk alapján nem volna helyes valakit „megjegyezni”, vagy amiatt sem, hogy egy keresztény úgy dönt, hogy kerüli valakivel a szorosabb kapcsolatot. A thessalonikai példában a „megjegyzés” olyan súlyos bűn kapcsán történt, amely bibliai alapelveket sértett. A vének először is több ízben megpróbálnak segíteni a bűnösnek, figyelmeztetik őt. Ha a helyzet nem változik, a vének név említése nélkül figyelmeztető beszédet intéznek a gyülekezethez az illető rendetlen magatartásával kapcsolatban, mint ahogy erre Pál a thessalonikaiakat is figyelmeztette. Ezután a keresztény egyénileg „megjegyzi” magának a téves úton járót.

A vének részéről valaki „megjegyzése” inkább jó ítélőképességet, nem pedig előre meghatározott szabályok ismeretét kívánja. Pál nem részletezte a thessalonikai példában, hogy mennyi az az idő, amit valakinek tétlenségben kell eltöltenie ahhoz, hogy ilyen „megjegyzésre” rászolgáljon. Hasonlóképpen a nyájjal kapcsolatban álló véneknek józanul és kellő körültekintéssel kell megvizsgálniuk, hogy a szóban forgó eset elég súlyos-e és elég zavaró-e ahhoz, hogy emiatt beszédben kelljen figyelmeztetni az egész gyülekezetet.b

A „megjegyzés” egyik célja az, hogy a kifogásolhatóan viselkedő keresztény megszégyenüljön és abbahagyja bibliaellenes viselkedését. Azt a személyt, akit „megjegyeztek”, különösen a véneknek kell buzdítaniuk, és nekik kell figyelniük magatartását, például az összejöveteleken és a prédikáló-szolgálatban, amikor együtt vannak. Ha azt látják, hogy a megjegyzésre okot adó eset vagy magatartás kiküszöbölődött, megszüntethetik a vele való barátkozásra vonatkozó korlátozást.

Valaki „megjegyzését” tehát nem szabad összetéveszteni a rossz társaság kerülésére vonatkozó isteni tanáccsal, amelyet vagy egyénileg, vagy családon belül követ el valaki. Bár „megjegyzésre” nem szokott gyakran sor kerülni, de ha indokolt, meg kell tenni ezt a lépést, mint ahogy a thessalonikai testvérek is megtették.

[Lábjegyzetek]