Igaz vagy-e Isten előtt?
SOK ember értelmetlennek tartja ezt a kérdést. Véleményük szerint, sokkal fontosabb az, hogy az ember önmagában érezze, hogy igaz. „Azt tedd, ami jól esik neked!” — szól napjaink egyik közkedvelt mondása. Vagy a másik: „Ne izgasd magad semmilyen bűn miatt!”
Így azonban nemcsak az a néhány fiatalember gondolkodik, akik életfilozófiájuk szerint azt vallják, hogy „előbb én, és csak azután jöhetnek mások”. Franciaországban például, ahol a lakosság 82 százaléka megkeresztelkedett katolikus, egy 1983-ban végzett felmérés szerint, csak a megkérdezettek négy százaléka ismerte el magáról, hogy bűnös. Az Egyesült Államokban néhány évvel ezelőtt Dr. Karl Menninger, „az amerikai pszichiátria állítólagos atyja”, késztetve érezte magát arra, hogy egy egész könyvet szenteljen a Whatever Became of Sin? című témának. Ebben a könyvben ezt írta: „Immár húsz éve annak, hogy mint nemzet, hivatalosan is megszűntünk ’bűnt elkövetni’ . ” A könyv címlapján ez olvasható: „A ’bűn’ szó szinte teljesen kiveszett a szókincsünkből.”
A bűn fogalma olyannyira elhomályosult, hogy sokan, még a magukat keresztényeknek valló emberek is, alig tudják megmagyarázni, mi is hát a bűn.
Ami egyeseket nyugtalanít napjainkban
A bűn fogalmának leértéktelenedése ellenére, a világ színterén tapasztalható különböző újabb fejlemények kezdik gondolkodóba ejteni az embereket. Vegyük példának a világ fejlett országaiban a rengeteg terhességmegszakítást. Egyes országokban, ott, ahol az emberek zömmel „keresztényeknek” tartják magukat, nagyon liberális törvények uralkodnak a terhességmegszakítás kérdésében. A magzat-gyilkosságoknak ez az elszaporodása viszont olyan reakciókat váltott ki az embereknél, amelyeket nehéz megmagyarázni azoknak, akik a bűn fogalmát elvetik.
Például miért van az, hogy egyes nők, akik életbölcseletük szerint megengedhetőnek tartják az abortuszt, utána mégis bűntudatot éreznek, sőt lelkileg egészen belebetegednek? A „tanulmányokból kitűnik, hogy a nők nagy százaléka a terhességmegszakítás után pszichésen zavartnak érzi magát”, még olyan országban is, mint a kommunista Jugoszlávia (The New Encyclopœdia Britannica). Henri Baruk professzor, a Francia Orvostudományi Akadémia tagja, ezt a nehézséget azzal magyarázza, hogy ez esetben „egy minden ember szívébe beírt alapelv megsértéséről” van szó. De ki írta ezt oda?
Egy másik újkori jelenség, amely az embereket gondolkodóba ejti, a nemi úton terjedő betegségek világméretű elterjedése. Az AIDS-ben (szerzett immunhiányos tünetegyüttesben) szenvedő betegek magas halálozási arányszáma sok emberben, akik gyakran váltogatták nemi partnereiket, kétséget és szorongást váltott ki az ósdinak vélt tabuk alól való felszabadulás. A magas ár, amelyet sokak megfizetnek a szexuális „szabadságért”, némelyeket arra késztetett, hogy elgondolkozzanak: végtére is nem büntették-e meg őket. De vajon kitől kapták a büntetést?
Ilyen modern emlékeztetők, melyek szerint az ember büntetlenül nem sértheti meg az erkölcsi alapelveket, arra késztettek egyes gondolkodó embereket, hogy újra felülvizsgálják a bűnről vallott nézetüket és az Istennel szembeni felelősségüket.
Az egyházak és a bűn
„Évszázadunk bűne, hogy az emberek elvesztették minden érzéküket a bűnnel szemben.” Ezeket a félreérthetetlen szavakat XII. Pius pápa jelentette ki még 1946-ban. A helyzet azóta egyértelműen rosszabodott. A bűnről és a bűnök megvallásáról szóló „Kiengesztelés és bűnbánat” című nemrégen megjelent értekezésében II. János Pál pápa idézte elődjének szavait, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a mai elvilágiasodott társadalmunkban a bűn fogalma ennyire elhomályosodott.
A pápa emlékeztette a katolikus papokat és a híveiket is általánosságban arra, hogy nem kielégítő az a mai gyakorlat, ami sok katolikus templomban meghonosodott, a közös gyónás és a közös feloldozás. Azt mondta, hogy a töredelem szentségének „egyetlen helyes és elfogadott gyakorlása” az, ha valaki személyesen gyónja meg bűneit. A katolikus hittétel szerint a bűnbánat elválaszthatatlan azoktól a jó cselekedetektől, amelyekkel a bűnös kiengesztelheti Istent.
A legtöbb protestáns egyház nem ismeri el a pap előtti fülbe gyónás szükségességét. Azt mondják, a bűnbocsánathoz elegendő Isten előtt megvallani a vétkeket, de egyesek előszeretettel gyakorolják a közös bűnbeismerést és a közös feloldozást az „úrvacsora” alkalmával. Sok protestáns ember úgy véli, csak a hit szükséges az Isten előtti megigazuláshoz.
Az úgynevezett keresztény egyházakon belül a gyónásról, a kiszabott penitenciáról és a megigazulásról, pontosabban, az arról szóló tanítás kérdésében, hogy hogyan kerülhet az ember az Isten előtti megigazulás állapotába, ellentmondó tantételek alakultak ki, és ezek sok embert zavarba ejtenek. Homályosan mindenki érzi, hogy valamit tennie kellene azért, hogy Istennel rendbe jöjjön a dolga, csak azt nem tudja, hogyan kezdjen hozzá.
A következő cikkben ismertetni fogjuk, hogyan kell rendeznünk Istennel dolgainkat, sőt azt is megvizsgáljuk, mit vallanak a „megigazulásról” a katolikusok és a protestánsok. Az ezután következő két cikkben pedig kifejtjük, mit tanít a Biblia az Isten előtti igazságos állapot elnyeréséről, valamint arról, hogy ez mennyiben érint bennünket.