Jézus élete és szolgálata

Egy barátságos szamaritánus

FELTEHETŐLEG Jézus most Betánia közelében tartózkodik, Jeruzsálemtől mintegy 3 kilométerre. Egy férfi, aki a mózesi törvényekben jártas, odalép Jézushoz és megkérdezi: „Mester, mit kell tennem, hogy örököljem az örök életet?”

Jézus rögtön észreveszi, hogy ez a törvényekben jártas férfi nem egyszerűen tájékozódás céljából kérdezi őt, hanem azért, hogy próbára tegye. Feltehetőleg az a szándék vezette ebben, hogy Jézustól olyan választ csikarjon ki, amely a zsidók érzékenységét sértené. Jézus ezért színvallásra készteti a törvénytudót, mondván: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan olvasod?”

A törvénytudó férfi a válaszában rendkívüli ismeretről tanúskodik, mert idézi az 5Mózes 6:5 és 3Mózes 19:18. verse szerint Isten törvényét: „’Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel és egész elméddel’, és ’szeresd felebarátodat, mint önmagadat.’”

„Helyesen válaszoltál” — feleli Jézus. „Tégy így és életet nyersz.”

A törvénytudó azonban nem elégszik meg a válasszal. Jézus válaszát nem érzi elég konkrétnak önmaga számára. Azt szeretné, ha Jézus szavából annak megerősítését hallaná, hogy nézetei helyesek és ennélfogva a másokkal való eljárása igazságos. Ezért ezt kérdezi: „De ki az én felebarátom?”

A zsidók a „felebarát” szót kizárólag csak zsidó hittársaikra vonatkoztatták, ahogy kitűnni látszik a 3Mózes 19:18. vers szövegösszefüggéséből. Később maga Péter apostol mondta: „Jól tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek más fajbelivel kapcsolatot tartani vagy ahhoz bemenni.” Ezért a törvénytudó — és talán még Jézus tanítványai is — mind azt hiszik, hogy igazságosságuk kimerül abban, ha zsidó hittársaikkal barátságosan viselkednek, mivel nézetük szerint a nem-zsidók nem felebarátaik.

Hogyan sikerül Jézusnak — minden sértő szándék nélkül — hallgatói felfogását e tekintetben helyesbíteni? Elmond egy olyan esetet, amely minden valószínűség szerint megtörténhetett. „Volt egyszer egy [zsidó] ember, aki Jeruzsálemből elindult Jerikóba. Útközben rablók kezébe esett, akik kifosztották és véresre verték, és félholtan ott hagyták, majd továbbmentek.”

„Véletlenül — folytatja Jézus — éppen arra ment lefelé az úton egy pap, de amikor meglátta őt, elment mellette a túlsó oldalon. Egy lévita szintén arrafelé tartott, de amikor meglátta, elment mellette a túlsó oldalon. Végül, egy arra utazó szamáriai ember érkezett oda, és amikor meglátta, szánalomra indult iránta.”

Sok pap és lévita templomszolga lakott Jerikóban. Nekik 23 kilométert kellett e veszélyes, 900 méter szintkülönbségű úton megtenniük, hogy jeruzsálemi templomszolgálatuk után Jerikóba haza térhessenek. A papnak és a lévitának hitből eredő kötelessége lett volna segíteni a bajba jutott zsidó társán. De ezt elmulasztják. Nem így a szamaritánus. A zsidók annyira gyűlölik a szamaritánusokat, hogy sértő szándékkal még Jézust is „szamaritánusnak” nevezik.

Mit tesz most a szamaritánus a zsidó megsegítése érdekében? „Oda ment hozzá — mondja Jézus —, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte. Majd felültette saját teherhordó állatára, és elvitte egy vendégfogadóba, és gondjaiba vette. Másnap elővett két dénárt (mintegy kétnapi munkabért), odaadta a vendégfogadósnak, és ezt mondta: ’Viselj gondot reá, és ha még ezen felül költenél rá valamit, visszatérve megtérítem neked.’”

Jézus, miután elmondta a történetet, megkérdezi a törvénytudót: „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók közé került embernek?”

Mivel a törvénytudónak kínos elismerni a szamaritánus érdemét, ezért egyszerűen ezt válaszolja: „Az, aki irgalmasan cselekedett vele.”

„Menj el, és te is hasonlóképpen cselekedjél” — fejezi be Jézus a szavait.

Ha Jézus közvetlenül azt mondta volna a törvénytudónak, hogy a nem-zsidók is a felebarátai, nemcsak a férfi, hanem a hallgatósága is visszautasította volna feleletét és nem állt volna Jézus pártjára. Ez az életből vett példa azonban vitathatatlanul megmutatta, hogy felebarátaink közé kell sorolnunk azokat is, akik nem a mi fajunkhoz vagy nemzetiségünkhöz tartoznak. Milyen csodálatos volt Jézus tanítási módja! Lukács 10:25–37; Cselekedetek 10:28; János 4:9; 8:48.

◆ Milyen kérdéssel állt elő a törvénytudó, és nyilvánvalóan milyen szándék vezette ebben?

◆ Kit tekintettek a zsidók felebarátaiknak, és milyen alapon következtethetünk arra, hogy Jézus tanítványai is így gondolkodtak?

◆ Hogyan helyesbítette Jézus ezt a felfogást, hogy ne cáfolhassa meg ezt a törvénytudó?