Cezárea és a korai keresztények

AZ ősi tengerparti Cezárea városát Nagy Heródes alapította nem sokkal Jézus Krisztus születése előtt. E városban sok újabb kori régészeti lelet került elő. E leletekből „Heródes király álma” címen kiállítást rendeztek, és ez most bejárja egész Észak-Amerikát.a

Heródes igyekezett behízelegni magát a római császár, Augustus Cézár kegyeibe. Ezért a várost Cezáreának („Cézár tulajdonának”) és kikötőjét Szebasztosznak nevezte el (ami görögül megfelel: „Augustus”-nak). Heródes munkásai bámulatba ejtő kikötőt építettek. Talán száz hajó is elfért a kikötőben, és emeltek egy pompás templomot is, amelyben egy óriási szobrot állítottak fel a császárkultusz céljára.

A római közigazgatás

Cezárea a római prokurátoroknak – Júdea egykori kormányzóinak – hivatali székhelye volt. Cezárea volt Róma politikai és katonai tevékenységének a központja is. Itt fogadta el elsőnek a krisztusi hitet a körülmetéletlen nem zsidó származású katonatiszt, Kornélius, „rokonságával és meghitt barátaival” együtt (Cselekedetek 10. fejezet). Az evangélista Fülöp szintén Cezáreába ment; miként Péter apostol is. A cezáreai kikötőbe futott be az a néhány hajó is, amelyet Pál apostol igénybe vett missziós körútja során. I. sz. 56 táján, Pál és Lukács Fülöp otthonában tartózkodott, aki minden bizonnyal itt telepedett le, és akinek négy leánya szintén Istent szolgálta (Cselekedetek 8:40; 12:18, 19; 18:21, 22; 21:8, 9).

Cezáreába vitték Pált, amikor fellebbezett a római helytartóhoz, Félixhez. Ott mondta el Festus előtt híres szavait: „Én a császárra apellálok!” (Cselekedetek 23–26. fejezetek).

A kiállítás

A kiállító terembe belépve, rögtön szembeötlik Tyché, Cezárea istennőjének a szobra. Neve: „Szerencsét” vagy „Jó szerencsét” jelent. A keresztények természetesen nem a szerencse istennőjében, hanem az igaz Istenben Jehovában bíztak. De hittek Jézus Krisztusban is, akit Heródes király meg akart ölni.

A következő két teremben láthatók azok a tárgyak, amelyeket feltártak a régészek Cezáreában, és látható a kikötő megépítésének a története. A negyedik teremben találjuk a Cezáreában talált egyik legjelentősebb lelet reprodukcióját is. Annak a római helytartónak az egyedül ismert feliratát, aki elé vezették a megkötözött Jézus Krisztust. A felirat így szól: „Pontius Pilatus, Júdea prefektusa.”

Ebben a teremben láthatunk két kis bronz pénzérmét, amely rendkívül érdekes. Az elsőn ez a felirat olvasható: „Két évvel Sion szabadsága után.” A másodikon viszont ezek a szavak olvashatók: „Négy év Sion megváltásáig.” A tudósok ennek a két érmének a korát i. sz. 67-re és 69-re teszik. A „szabadság”, amire itt hivatkozás történik, az az időszak, amelyben a zsidók Jeruzsálemet kezükben tartják, miután Cestius Gallus visszavonta Jeruzsálemből a támadó római hadsereget i. sz. 66-ban.

Ez a visszavonulás tette lehetővé Jeruzsálemből az elmenekülést. Azok, akik akkor hittek Jézus szavaiban, elmenekültek, hiszen ő egész konkrétan megmondta: „Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet táborozó seregektől körülvéve, akkor megtudjátok, hogy elközeledett az ő pusztulása. Akkor, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, akik annak közepette, menjenek ki abból, akik pedig vidéken tartózkodnak, ne menjenek be abba” (Lukács 21:20, 21). Azok, akik ezeket a „győzelmi” pénzérméket készítették, úgy tűnik nemigen gondoltak arra, hogy hamarosan milyen pusztulás vár rájuk!

I. sz. 70-ben, a római hadsereg visszatért és bevette Jeruzsálemet, és elpusztította a templomot. Josephus szerint, több mint egymillió embert öltek meg, akik a pászka megünneplésére a városba sereglettek és zsúfolásig megtöltötték azt. Titus, római hadvezér ezt a győzelmét – és öccse, Domitianus születésnapját – ünnepelte meg itt Cezáreában, az amfiteátrumban megrendezett játékok keretében. Ez alkalommal 2500 fogoly halt meg, egy részüket a vadállatok elé vetették, némelyeket máglyán égettek el, mások a gladiátori viadalokban pusztultak el.

A következő teremben található az efézusi Artemis sokmellű termékenység-istennő szobra. Ennek az istennőnek az imádói kezdtek csőcseléktámadást indítani Efézusban, amikor Pál prédikálása nyomán sokan elhagyták az undok bálványimádást és Jézus Krisztus követőivé lettek (Cselekedetek 19:23–41).

Cseréptöredékek kiállításán mutatják be az első századi utazások méreteit, ahogyan az az írásokból is kitűnik. Egyetlen raktárban találtak ugyanis cseréptöredékeket olyan távoli helyekről, mint Jugoszlávia, Olaszország, Spanyolország és valószínűleg Észak-Afrika. Ilyen kiterjedt utazások mellett könnyen megérthetjük, hogy a Római Birodalom távol eső vidékeiről is ott lehettek a látogatók Jeruzsálemben i. sz. 33 pünkösdjén. Ott sokan hallhatták a jó hírt a saját nyelvükön, hívőkké lettek és alámerítkeztek. Valószínűleg némelyek magukkal vitték a jó hírt saját hazájukba a Cezáreából induló hajókon (Cselekedetek 2. fejezete).

A következő teremben egy nagyméretű négyszögletes fehér táblán felfüggesztve láthatók harmadik vagy negyedik századból származó márványtábla-töredékek. Eredetileg 24 beosztást vagy sorrendet soroltak fel, amelyben a papi családok szolgálatot teljesítettek a jeruzsálemi templomban. Az a templom több száz évig romokban hevert, de a zsidók abban reménykedtek, hogy hamarosan újra felépül. Évszázadokkal később még mindig azért imádkoztak Istenhez, hogy állítsa helyre az ő idejükben a papi szolgálat sorrendjét. De a templomot nem építették újjá. Jézus megjövendölte annak pusztulását. És mielőtt a templom elpusztult volna, Pál apostol, aki zsidó és korábban farizeus volt, rámutatott, hogy Isten azt a templomot valami jobbal váltotta fel – egy sokkal nagyobb, szellemi templommal, amelynek a Jeruzsálemben kézzel épült templom csupán ábrázolása, előképe vagy jelképe volt (Máté 23:37–24:2; Zsidók 8., 9. fejezetek).

Évszázadok teltek el, hódítók jöttek és mentek. Cezárea romjait végül elborította a homok és a tenger. Arra vártak ezek a romok, hogy az újkori régészek feltárják őket, és segítsenek nekünk jobban megérteni az ókori életet és mindazt, amit Isten Szavában, a Bibliában olvashatunk.

[Lábjegyzet]