Boldogságot hoz-e a kemény munka?
„VÉGTÉRE is, nem azért él az ember, hogy dolgozzék?” – kérdezte Bunpei Otsuki, a japán üzleti világ vezető mágnása. Éppen arról beszélt, miért nem akarja kivenni nyári szabadságát. Szavai tipikusan jellemzők azokra a japánokra, akik felépítették az országot a háború utáni romokból. A japánokat szorgalmas népként tartják számon, főleg azóta, hogy az egyesült államokbeli Commodore Perry kivezette Japánt hosszan tartó elszigeteltségéből. És ők kimondottan büszkék arra, hogy ennyire szorgos emberek.
Újabban Japánt bírálat éri azért, hogy oly keményen dolgoznak, hiszen az iparosított országok közül évi átlagban ők töltenek el legtöbb időt a munkában. A japán kormány most megpróbálja ezt a köztudatban kialakult „munka megszállottjai” képet feledtetni. „A munkaügyi minisztérium ezt mondja: ʼElég ebből a kemény munkából!ʼ” – olvashatjuk ezt az egyik újság főcímében. Az 1987-es nyári szünidőre indított kampány jelmondatában a minisztérium odáig ment, hogy kijelentette: „Azzal bizonyítja valaki munkára való alkalmasságát, ha kiveszi a szabadságát.” Más szavakkal, a kormány saját nemzetétől azt kérdezi: „Miért kell ilyen keményen dolgozni?”
Természetesen, nem minden japán szenteli magát ennyire a nehéz munkának. Nemrégen Japánban felmérést készítettek több mint 7000 új munkavállaló termelékenységéről, és ebből az derült ki, hogy a kérdezetteknek csak 7 százaléka tartotta fontosabbnak munkáját a magánéleténél. Ilyenfajta tendencia megfigyelhető más országokban is. Németországban az Allensbacher Institut für Demoskopie kiderítette, hogy a 18 évestől a 29 éves korosztályba tartozó németeknek csak 19 százaléka vallotta azt, hogy mindent megtesz munkája minél jobb elvégzéséért, tekintet nélkül az ellenszolgáltatásra.
A gondtalanul élni szerető fiatalokhoz képest Japánban a vendégmunkások sokkal keményebben dolgoznak. Egy tokyói munkaadó elragadtatva beszélt algériai munkavállalójáról, aki kétkezi munkát végez. Ezt mondja: „A japánok nem vállalkoznak ilyen munkára, és még ha vállalkoznának is, hamar ott hagyják.” Nem, természetüknél fogva még a keményen dolgozó japánok sem igazán szorgalmas emberek. Ha valaki kemény munkára vállalkozik, erre minden bizonnyal komoly indítéka van.
A kemény munka indítékai
„Gazdagság, stabilitás, anyagi javak birtoklása és boldogulás az életben” – ezek azok a dolgok, amelyekért a németek vállalják a kemény munkát, írja a német Der Spiegel hetilap. Igen, sokan azért dolgoznak keményen, hogy anyagi gazdagságra tegyenek szert, hogy később élvezni tudják az anyagi biztonságot. Másrészt, a kemény munka „az életben az előbbre menetelt”, vagy a hivatali ranglétrán a felemelkedés célját szolgálja. Sokan, akiket a versenyszellemű oktatási rendszer ilyen célok elérésére sarkall erőteljesen, sajnos azzal végzik, hogy beállnak az ipari társadalom taposómalmába – kimerítik magukat, és nem mennek semmire.
A pénz és a társadalmi állás nem az egyedüli ok, ami kemény munkára késztet valakit. Vannak, akik magáért a munkáért dolgoznak. Számukra a munka jelent mindent. Ismét mások örömüket találják a munkában. „Annyira lekötött a laboratóriumi munkám – ismeri el Haruo –, hogy szellemi elfoglaltságaim teljesen háttérbe szorultak.”
Akadnak olyanok is, akik annak a nemes célnak szentelik az életüket, hogy mások jólétén fáradozzanak, és az emberek javát szolgálják. Keményen fáradoznak mások életének megmentésén. Például, a tűzoltó keményen dolgozik azért, hogy készüléke mindennap rendben legyen.
De mindezek valóban igazi okok-e arra, hogy valaki keményen fáradozzék? Boldoggá tudnak-e tenni bennünket? Vagy melyik az a munka, ami igazában boldoggá tesz?