Királyság-hírnökök jelentik

ʼJó hír távoli országokbólʼ

◻ A JEGES Grönlandon néhány hírnök a prédikáló szolgálatban találkozott egy norvég fiatalemberrel, aki elfogadta Az élet – Hogyan jött létre? Evolució vagy teremtés útján? c. könyvet. Akkor nem mutatott nagy érdeklődést. Amikor legközelebb ezen távoli helyre látogattak, a fiatalember elmondta nekik, hogy többször is elolvasta a könyvet és szeretne még több könyvet olvasni. Több könyvet és füzetet adtak át neki. Azonban szomorúan vette tudomásul, hogy a hírnökök a következő évben nem tudnak visszatérni hozzá, de a Tanúk címét megkapta. Egy hónap múlva – nagy meglepetésükre – kopogtatott az ajtajukon. Elmondta, hogy amikor hószánjával a csónakjához ment, beszakadt alatta a jég, pedig még hat órát kellett csónakjával megtennie, hogy elérje a Tanúkat. Több irodalmat kért és beszélgetni akart az igazságról. Még aznap este eljött az összejövetelre, és azt tervezte, hogy egy hónap múlva ismét részt vesz. A körzetfelvigyázó látogatására is eljött, és nagyon felbuzdult. Kilépett az egyházból és most már hirdeti a jó hírt az ő területén. Amikor télen a jég megakadályozta abban, hogy csónakkal menjen az összejövetelre, helikoptert vett igénybe, amivel egy út 150 dollárjába került.

Vajon hányan teszünk ekkora erőfeszítést, hogy a szolgálatunkban való előhaladásunk nyilvánvaló legyen?

◻ Sokan fogadják kedvezően a jó hírt Madagaszkár-szigetén. Noha csak 3200 Királyság-hírnök van, Krisztus halála Emlékünnepén 16 205-en vettek részt. A testvérek nagy erőfeszítést tesznek azért, hogy a szigeten minden embert elérjenek.

Például az Isaonjoi gyülekezetben a 30 hírnökből 17-en elhatározták, hogy egy távoli területre mennek el tanúskodni. Falujukat éjfél után fél egykor hagyták el. Két óra múlva egy meredek, kanyargós úton és mocsaras területen haladtak át. Majd fél háromkor egy trópusi erdőbe érkeztek. Mivel az erdőben sötétség volt, egyes testvérek kiálló kövekbe botlottak bele. Mások sziklahasadékokban összegyűlt vizes gödrökbe estek bele. Az erdőben piócák voltak, és sok bogár csípte meg őket. A legtöbb testvérnő ilymódon szenvedett. Az iszapos mocsárba olykor térdig belesüppedtek. Mind a 17 hírnök valamilyen módon megsérült, de végül is fél hétkor kikerültek az erdőből.

A szántóföldi szolgálat háromnegyed hétkor kezdődött. A legtöbb ember szívesen fogadta őket. Azonban egy vezető protestáns lelkész felesége először nem volt kedves. Ezt mondta: „Nekem megvan a magam vallása, ez elég nekem. Alaposan ismerem a Bibliát.” Amikor a hírnök elővett egy Őrtorony példányt, a nő gőgösen ezekkel a szavakkal utasította vissza: „Van bőven más olvasnivalóm!” De aztán elkezdett kérdezgetni: ʼKik önök, honnan jöttek ide és ki küldte önöket.ʼ Miután a hírnökök szelíden válaszoltak, röviden elmondták, milyen erőfeszítés árán tudtak a faluba eljönni, a hölgy elfogadta az Őrtorony-t, és ezt mondta: „Megveszem. Ki tudja, hátha Isten küldte Önöket.”

Délután fél kettőkor a 17 hírnök hazaindult falujába, hogy napfényben tegyék meg a mintegy négy órás utat. Fáradtak voltak, de sértetlenek és arcuk ragyogott az örömtől. Ezt mondták: „Feledhetetlen nap volt mind a tizenhetünk számára, akik eljöttünk az Isaonjoi gyülekezetből.”

Nem kétséges, Jehova szelleme indítja önátadott szolgáit arra, hogy hirdessék a Királyság jó hírét „a föld legtávolabbi részéig”, és sokan kedvezően reagálnak a Tanúk erőteljes fáradozásaira (Cselekedetek 1:8).