A béke — Vajon milyen esélyei vannak?
A LEGTÖBBEN tisztában vagyunk vele: az újságok szalagcímei ellenére az igazság az, hogy az emberiség még messze van az igazi békétől! A külföldi csapatok kivonása Afganisztánból nem hozta meg a békét annak az országnak. A Fülöp-szigeteken, Szudánban, Izraelben, Észak-Írországban, Libanonban és Sri Lankán is folynak még ilyen vagy olyan harcok, hogy csak néhányat említsünk az ilyen helyek közül.
Mivel a legtöbb józanul gondolkodó ember jobban szereti a békét mint a háborút, mégis miért olyan bizonytalan a béke? A politikusok sokféle módon és sok évszázadon át próbálták megteremteni a békét, de erőfeszítéseik mindig kudarcot vallottak. Vajon miért? Vizsgáljunk meg erre vonatkozóan néhány példát.
Béke a vallás és a törvény által
Sokak szemében a Római Birodalom sikeres kísérlet volt a béke megteremtésére. E birodalom uralma alatt a lefektetett törvény, a rugalmas közigazgatás, a hatalmas légiók és a jól megépített úthálózat révén néhány évszázadon át sikerült fenntartani bizonyos fokú nemzetközi stabilitást, amit pax romana (római béke) néven ismernek Ázsia nyugati részének, Afrikának és Európának széles területein. Idővel azonban a Római Birodalom is összeomlott a belső korrupció és a kívülről jövő elözönlések következtében, és ezzel eltűnt a római béke.
Ez jól szemlélteti az emberi törekvésekkel kapcsolatos szomorú igazságot. Ezek a törekvések ugyanis reményteljes kezdet után általában elkopnak. Maga Isten mondta: „Az ember szívének hajlama ifjúságától kezdve rossz”, és ez a rossz hajlam általában hosszú távon diadalmaskodik (1Mózes 8:21). Azonkívül, Jeremiás próféta ezt mondta: „Árulóbb a szív, mint bármi más és mindenre elszánt. Ki ismerheti azt?” (Jeremiás 17:9). Az emberek kiszámíthatatlanok. Az egyik ember jószándékát mások irigykedése vagy önző ambíciója meghiúsíthatja. Egy magasrendű alapelveket valló uralkodó maga is korrupttá válhat. Mindezekre való tekintettel, hogyan hozhatnák létre az emberek valaha is a békét?
Az i. e. harmadik században egy figyelemre méltó béketörekvésről érkezett jelentés az indiai szubkontinensről. Ott egy hatalmas uralkodó, akit Asoka néven ismertek, háború és vérontás révén óriási birodalmat kanyarított ki magának. Azután pedig — a beszámoló szerint — a buddhizmus alapelveihez tért át. Elvetve a háborúskodást, emlékműveket állított fel a birodalma területén és mondásokat vésetett azokba, hogy hozzásegítse alattvalóit, hogy jobb életet éljenek. Birodalma látszólag békés és virágzó volt.
Vajon Asoka útja a békéhez vezető út? Sajnos, nem. Amikor ez a császár meghalt, vele együtt kimúlt az általa megteremtett béke is, birodalma pedig összeomlott. Ez jól szemlélteti, hogy még a jószándékú és jó képességű uralkodó erőfeszítései is kudarcot vallanak idővel, mert meg kell halnia. Erről tesz említést a Prédikátor könyvének írója, amikor ezt írja: „Én . . . meggyűlöltem minden kemény munkámat . . . amelyet hátra kell hagynom arra az emberre, aki én utánam jön majd. És ki tudja, bölcsnek vagy ostobának bizonyul-e? Pedig ő lesz a gazdája minden kemény munkámnak, amelyért keményen megdolgoztam és amelyben bölcsességet tanúsítottam a nap alatt. Ez is hiábavalóság” (Prédikátor 2:18, 19 [2:17, 18 Károli]).
Igen, az emberi halandóság lekűzdhetetlen akadályt jelent a tartós béke megvalósításához. A zsoltáros tanácsa bizonyosan bölcs ebben a tekintetben: „Ne bízz az előkelőkben, se földi ember fiában, akinél nincs megmentés. Szelleme eltávozik, ő visszatér földjébe; azon a napon elvesznek gondolatai” (Zsoltárok 146:3, 4).
További erőfeszítések a béke érdekében
Más emberi erőfeszítések is hasonlóképpen szemléltetik, miért vall kudarcot az ember a béke megvalósítása iránti törekvésében. A tizedik évszázadban például, egy mozgalom indult meg Európában, amelyet úgy hívtak: az Isten Békéje. Ennek az volt a célja, hogy megóvja az egyház vagyonát, de egyfajta megnemtámadási szerződéssé alakult át, amely azután a XII. század közepére Európa nagy részére kiterjedt.
Egy másik elképzelést „erőegyensúly”-nak neveztek el. Ezt a politikát követve a nemzetek egy közössége — például Európa — azzal próbálta elejét venni a háborúnak, hogy többé-kevésbé megvalósította az erőegyensúlyt az államok között. Amikor egy erős nemzet egy gyengébbet fenyeget, egy másik erős nemzet ideiglenesen szövetséget köt a gyengével, hogy elriassza az esetleges agreszszort. Ez a politika irányította az európai kapcsolatokat a napóleoni háborúk végétől az 1914-es első világháború kitöréséig.
Ennek a háborúnak a befejezése után létrehozták a Népszövetséget mint olyan fórumot, ahol a nemzetek megtárgyalhatták nézeteltéréseiket ahelyett, hogy háborúval rendeznék azokat. A Népszövetség akkor szűnt meg működni, amikor kitört a második világháború, a háború után azonban szelleme újjáéledt a még ma is létező Egyesült Nemzetek Szervezete formájában.
Mindezek az erőfeszítések képtelenek voltak meghozni a valódi és tartós békét. Míg az Isten Békéje mozgalom létezett Európában, az európaiak vérszomjas keresztes hadjáratokat folytattak a muzulmánok ellen. És míg a politikusok megpróbálták fenntartani a békét Európában, az erőegyensúly által, háborúkat vívtak és birodalmakat építettek ki maguknak Európán kívüli országokban. A Népszövetség képtelen volt megakadályozni a második világháborút és az Egyesült Nemzetek Szervezete sem volt képes elejét venni a kambodzsai kegyetlen öldöklésnek, sem az olyan helyi konfliktusoknak, mint Korea, Nigéria, Vietnam és Zaire.
Igen, a politikusok legjobb béketörekvései mindeddig meghiúsultak. Az uralkodók egyszerűen nem tudják, hogyan hozzanak létre tartós békét, mivel gátolja őket a halandóság, valamint önmaguk és mások emberi gyarlósága. De mégha nem volnának is ezek az akadályok, a politikusok akkor sem lennének képesek megvalósítani a békét. S vajon miért nem? Nos, azért, mert létezik egy igazán óriási akadály.
A békét meggátoló rejtett erő
A Biblia beszél erről az akadályról, amikor ezt mondja: „Az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). A gonosz pedig Sátán, az Ördög, az emberfeletti szellem-teremtmény, aki sokkal hatalmasabb nálunk. Sátán már kezdettől fogva érdekelt a lázadásban, a hazugságban és a gyilkosságban (1Mózes 3:1–6; János 8:44). Más ihletett magyarázók is megerősítik a világi ügyekre gyakorolt hatalmas, bár titkos befolyását. Pál „a dolgok eme rendszerének istene” és „a levegő hatalmának uralkodója” nevet adta neki (2Korinthus 4:4; Efézus 2:2). Jézus nem egy esetben nevezte őt „e világ istené”-nek (János 12:31; 14:30; 16:11).
Mivel a világ Sátán hatalmában van, egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy emberi politikusok tartós békét hozzanak. De vajon azt jelenti ez, hogy sohasem jön el a béke? Képes-e valaki elvezetni az emberiséget a békéhez?
[Oldalidézet az 5. oldalon]
Bármilyen bölcs és magasrendű alapelveket valló legyen is egy uralkodó, idővel meg kell halnia, és gyakran kevésbé tehetséges és kevésbé fennkölt gondolkodású egyén lép a helyébe
[Oldalidézet a 6. oldalon]
A legnagyobb egyedi akadály a béke megvalósítása előtt: Sátán, az Ördög
[Kép forrásának jelzése az 5. oldalon]
U.S. National Archives photo