Aggasztó helyzetben a latin-amerikai egyház — Miért hagyják el milliók?

MEXIKÓ északi határától Chile déli csúcsáig aligha van olyan latin-amerikai város vagy falu, amely ne dicsekedne egy római katolikus templommal a főterén. Joseph E. Davis — aki a katolikusok tevékenységét támogató intézet programirányítója — azonban elismeri, hogy „hatalmas változás megy végbe Latin-Amerikában”. Azt is elismerte, hogy Latin-Amerika — az a terület, amely több mint három évszázadon keresztül a római katolikus egyház befolyása alatt volt — most óriási átalakulás szélén áll.

Nem titok, hogy a katolikus egyház uralkodó jellege gyors ütemben gyengül. Az aktív katolikusok számát legutóbb Latin-Amerika teljes népességének csak 15 százalékára becsülték. Az 1991 Britannica Book of the Year című könyv ezt jelentette: „A római katolikus püspökök és maga a pápa is aziránti félelmét fejezte ki, hogy a történelmileg katolikus Latin-Amerika veszedelmes méretekben elfordul a régi hittől.” Miért történik ez? Miért hagyják el oly sokan a katolikus nyájat? Mi történik azokkal, akik eltérnek ettől a hittől?

Kutatás magyarázat után

A katolikus vezetők „a szekták” burjánzását okolják a problémáik miatt. Egy Bolíviában dolgozó európai pap így panaszkodott: „Olyan az egyház, mint egy fa, amelynek az erejét elszívják a gyomhoz hasonló szekták.”

Argentínában minden évben 140 új vallást jelentenek, ami segíthet magyarázatot adni arra, hogy az 1970-es évek közepétől kezdve a katolikus egyház taglétszáma miért esett vissza 90 százalékról 60—70 százalékra. A mexikói Tijuanában a kétmilliós lakosság 10 százaléka átpártolt az ottani 327 nem katolikus valláshoz. A Time folyóirat ezt jelentette: „Meglepő módon minden bizonnyal több brazil protestáns van vasárnaponként a templomban, mint amennyi katolikus.” Nem csoda — amint azt az egyik újság megállapította —, hogy amikor a „latin-amerikai bíborosok Vatikánvárosban azért találkoztak a pápával, hogy a mai egyház szempontjából két döntő fontosságú témát tárgyaljanak meg vele — a két téma közül az egyik — a szekták okozta probléma volt”.

Mexikóban a püspökökkel tartott találkozón a pápa megállapította, hogy a sok új vallás sikere „az egyház fiai lagymatagságának és közömbösségének köszönhető, akik nem élnek evangélista missziójukhoz méltón”. Miért közömbösek „az egyház fiai” aziránt, hogy kielégítsék a latin-amerikaiak szellemi szükségleteit, amikor közülük oly sokan tisztelik a Bibliát? A La-Paz-i (Bolívia) Última Hora egyik vezércikke így fejtegeti: „Az egyház oly nagy mértékben folyik bele a világba, hogy úgy tűnik, minden egyes nappal egyre távolabb kerül a saját hatáskörétől. Nem lephet meg bennünket, ha azt fedezzük fel — amint az már ténylegesen meg is történik —, hogy a papok ma már inkább szociológusok, közgazdászok, újságírók vagy politikusok, mintsem egyházi személyek.”

Több a politikus, mint a prédikátor?

Az egyház beleavatkozása a politikába a 70-es, 80-as években kétségtelenül hozzájárult ahhoz az ellenszenvhez, amelyet ma sok latin-amerikai érez a katolicizmus iránt. Egy 1985-ben kiadott tanulmány a következő észrevételt tette a Maryknoll-lal, az Amerikai Katolikus Külföldi Missziós Társasággal, valamint a hozzá kapcsolódó számos latin-amerikai misszióval kapcsolatban: „A Maryknoll sikeresen elfogadtatta a nyilvánossággal az erőszakforradalom marxista—leninista üzenetét pontosan azért, mert engedélyt kapott arra, hogy a katolikus egyház egyik ágazataként működjön. Üzenete nemcsak az átlag templomba járót érte el, hanem vezető amerikai politikai személyeket is.”

Vegyük figyelembe például az úgynevezett piszkos háborút, amelyben a 70-es évek végén elképesztő módon 10 000—30 000 argentínt elhurcoltak és bírósági tárgyalás nélkül meggyilkoltak. A National Catholic Reporter egyik vezércikke a „Vér szennyezi be az argentín egyházat” alcím alatt ezt a megállapítást tette: „Az argentín tapasztalat annyira hasonlít a náci Németország katolikus egyházának eljárásához, hogy ez újból felveti a kérdést: vajon fontosabb-e a hatalom az egyháznak, mint az Evangélium felszólítása, hogy az egyház az igazság tanúja legyen.”

Az egyház aziránti vágya, hogy hatalomhoz jusson a világ kormányzataiban, nyilvánvalóan úgy jellemzi őt, mint aki nem barátja Istennek. A Biblia ezt mondja: „Nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek” (Jakab 4:4, Katolikus fordítás). Nem csoda hát, hogy sokan többé már nem a katolikus egyháztól várnak szellemi irányítást. De mi történik azokkal az emberekkel, akik elhagyják a katolikus nyájat?

Pásztor nélküli juhok

Ezek az emberek nagyon hasonlítanak azokhoz, akikre a judaizmus első századi szellemi vezetői elmulasztottak gondot viselni. A Biblia azt mondja, hogy Jézus „megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül” (Máté 9:36, Ökumenikus fordítás). Sokan pártoltak át a katolikus egyháztól az úgynevezett evangélizáló vallásokhoz. Vajon ezek a vallások nagyobb gondot fordítanak az eltévedt juhokra? Vajon a protestánsok jobban hajlanak arra, hogy olyanok legyenek, amilyeneknek Jézus az igaz követőit bemutatta: „Ők nem része a világnak, amiként én sem vagyok része a világnak” (János 17:14, New World Translation)?

Sok nem katolikus vallás igyekszik olyan képet festeni magáról, mintha inkább a Bibliának engedelmeskedne, mintsem a vallási hagyományok követőinek. Ez gyakran látszat csupán. A protestáns szervezetek alaptantételei annyira hasonlítanak a katolikus egyház tantételeihez, hogy sok megfigyelő könnyedén alkalmazhatja rájuk az andokbeli mondást: „Es la misma cholita con otra pollera” (Ez ugyanaz az indián kislány, csak másik szoknyában).

Például csaknem valamennyi protestáns csoport azt tanítja, hogy Isten egy Háromság, pedig ez nem bibliai tanítás. A The Encyclopedia of Religion elismeri: „A szövegmagyarázók és a teológusok napjainkban egyetértenek abban, hogy a héber Biblia nem tartalmazza a Háromság tantételét . . . Az Új Testamentum sem tartalmazza a Háromság kifejezett tantételét.”a

A protestánsok kétségtelenül éppen annyira kapcsolódnak ehhez a világhoz és politikájához, mint amennyire a katolikusok. Az Encyclopedia of Latin America ezt mondja: „A latin-amerikai protestantizmus is alkalmazkodott . . . a néppárti választói politikához. A hazai pásztorok sokszor a politikai pártfogók támogatói lesznek, és szavazatokról gondoskodnak, ha egyházuk viszonzásképpen támogatást kap a kormánytól.” A Latin American Research Review ezt mondja: „Guatemalában a protestantizmus azonnal egybekelt a politikával, amint az országba érkezett — valamint hozzáfűzi, hogy — éppen annyira a politikai és társadalmi viselkedésformák közvetítő közege, mint amennyire vallási forma.”

A protestánsok részvétele a politikában gyakran ahhoz vezetett, hogy részt vettek a háborúban. A néhai Harry Emerson Fosdick — akit a legbefolyásosabb protestáns egyházi személyiségnek tekintenek az amerikai történelemben — elismerte: „Nyugati történelmünk abból áll, hogy háború háború után jött. A háborúnak nemzettünk férfiakat; a háborúra képeztük ki őket; dicsőítettük a háborút; harcosainkból hősöket csináltunk, és még a templomjainkra is kitűztük a harci lobogókat . . . Szájunk egyik szögletével dicsértük a Béke Fejedelmét, a másikkal pedig a háborút dicsőítettük.”

Mit kellene tenned?

A bibliai Jelenések könyve miután jelképes prostituáltként írja le a hamis vallást, amely paráznaságot követ el a föld kormányzataival, ezt mondja: „Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapásokból ne kapjatok” (Jelenések 18:4, Ö. f.).

Sokan felismerik, hogy nagy mértékű a korrupció az egyházban, mégis haboznak, hogy elhagyják azt, mert a római egyház olyan ősi történelmet mondhat magáénak. Emlékezzünk azonban vissza, hogy a zsidó imádati rendszer is nagyon régi volt; Isten mégis elvetette a zsidókat, mint választott népét, amikor eltértek igaz tanításaitól. Isten hűséges szolgái elhagyták a judaizmust, amikor felismerték, hogy Isten most már a keresztény gyülekezetet használja fel a judaizmus helyett. Hogyan ismerhetjük fel ma az igaz keresztény gyülekezetet?

Az elmúlt két évtizedben majdnem egymillió latin-amerikai vált Jehova Tanújává. Miért tették meg ezt a változtatást? Egy Martínez de la Torre-i (Veracruz, Mexikó) újság megvizsgálta ezt a kérdést. Ezt írta: „Ezek a Bibliakutatók csaknem 100 százalékig különböző vallások — többnyire katolikusok — korábbi aktivistáiból állnak, akik felismerték, hogy a vallás a politika felé halad és elfogadja, jóváhagyja a nem Biblián alapuló gyakorlatokat, például a vallásköziséget, az erkölcstelenséget és az erőszakot. A megelégedés forrását jelenti számukra az Írás szerinti viselkedési alapelvekhez való alkalmazkodás anélkül, hogy bálványimádáshoz vagy homályos eredetű hagyományokhoz folyamodnának. Ez a hit dicséretre méltó egységét eredményezi náluk, amely úgy tűnik, mindenütt megkülönbözteti őket, bárhol legyenek is.”

Egy másik latin-amerikai újság ezt írta: „Jehova Tanúi keményen dolgozó, becsületes, istenfélő emberek. Konzervatívak, hagyománykedvelők és a vallásuk a Biblia tanításain alapul.” Meghívunk, hogy tanulmányozd Jehova Tanúival a Bibliát, bárhol élsz is. Megtudod majd, hogy a reménységük és az egész életmódjuk a Biblián alapul. Igen, megtudod majd, hogyan imádd Istent „szellemmel és igazsággal” (János 4:23, 24, NW).

[Lábjegyzet]

[Táblázat a 21. oldalon]

JEHOVA TANÚI NÉHÁNY LATIN-AMERIKAI ORSZÁGBAN

1971 1992

Ország Hírnökök Hírnökök

Argentína 20 750 96 780

Bolívia 1 276 8 868

Brazília 72 269 335 039

Chile 8 231 44 067

Costa Rica 3271 14 018

Dominikai Köztársaság 4 106 15 418

Ecuador 3 323 22 763

El Salvador 2 181 20 374

Guadeloupe 1 705 6 830

Guatemala 2 604 13 479

Honduras 1 432 6 583

Kolumbia 8 275 55 215

Mexikó 54 384 354 023

Panama 2 013 7 732

Paraguay 901 4 115

Peru 5 384 43 429

Puerto Rico 8 511 25 315

Uruguay 3 370 8 683

Venezuela 8 170 60 444

ÖSSZESEN 212 156 1 143 175