Vajon elkerülhetetlenek a háborúk?

A HÁBORÚ a híradásoknak nyomasztó vonása. A brutalitásokról szóló ilyen hírek kétségtelenül feldúlnak. De az is lehet, hogy csodálkozni kezdesz, miért a fegyvereknek kell dönteniük oly sok vitában. Sosem tanulja meg az ember, hogy békében éljen?

A háborús gyötrelmek elleni gyógyszer sokkal bizonytalanabbnak látszik, mint az AIDS elleni gyógymód. A XX. században teljes nemzeteket mozgósítottak háborúra, embermilliókat küldtek a harcokba, és több száz város pusztult el. Úgy tűnik, végeláthatatlan a vérontás. A fegyverkezésekből hasznot húzó kereskedelem gondoskodik róla, hogy a világ hadseregei — és gerillaharcosai — továbbra is ádázul hatékonyak legyenek.

Ahogy a háborúban alkalmazott fegyverek egyre inkább halálosakká váltak, az áldozatok száma hirtelen megemelkedett. Az I. világháborúban harcoló 65 millió katonának több mint a fele meghalt, illetve megsebesült. Mintegy 30 évvel később csupán két atombomba több mint 150 000 japán polgári lakos életét oltotta ki. A második világháború óta az összecsapások sokkal inkább helyi jellegűek. Ennek ellenére azonban még halálosak, különösen a polgári lakosság között, akik mára a halálos áldozatok 80 százalékát teszik ki.

Ironikus módon ez az általános mészárlás egy olyan időszakban történik, amely a háborúk — mint a nemzetek közötti viták megoldása — megszüntetése érdekében tett, páratlan erőfeszítések korszaka. Mivel a hidegháború nemrégen véget ért, nagy reményeket fűztek egy új, békés világrend kibontakozásához. Az egész világra kiterjedő béke azonban ma sokkal inkább hiú ábrándnak tűnik, mint valaha. Miért?

Biológiai szükséglet?

Néhány történész és antropológus kijelenti, hogy a háborúk elkerülhetetlenek — sőt szükségesek — egyszerűen azért, mert részét alkotják a túlélésért folytatott evolúciós küzdelemnek. Ilyen gondolatok befolyása alatt Friedrich von Bernhardi, katonai analitikus 1914-ben úgy érvelt, hogy a háború „a biológiai, társadalmi és erkölcsi fejlődés érdekében” folytatott harc. A teória szerint a háború az egyik mód a gyenge egyének vagy nemzetek kigyomlálására, miközben élni hagyja az arra legalkalmasabbakat.

Az ilyen érvek azonban aligha vigasztalják meg a háborús özvegyek és árvák millióit. Mindamellett, hogy ez a gondolkodás erkölcsileg visszataszító, figyelmen kívül hagyja a modern hadviselés nyers realitásait is. A gépfegyver nincs tekintettel a legalkalmasabbra, és a bomba megsemmisíti az erőset a gyengével együtt.

Figyelmen kívül hagyva az első világháború kijózanító tanulságait, Adolf Hitler arról álmodozott, hogy fegyveres győzelemmel egy felsőbbrendű fajt kovácsol. A Mein Kampf című művében ezt írta: „Az emberiség az örökös küzdelmekben nagyot fejlődött, és csak az örökös békében pusztul el . . . Az erősebbnek uralkodnia kell, és nem szabad keverednie a gyengébbel.” Ám ahelyett, hogy fellendítette volna az emberiséget, Hitler embermilliók életét áldozta fel, és egy egész kontinenst feldúlt.

Ha azonban a háború nem biológiai szükséglet, akkor mi hajtja az emberiséget az önpusztítás felé? Milyen hatalmas erők kényszerítik a nemzeteket ebbe a „barbár mesterségbe”?a Most azoknak az alapvető tényezőknek a felsorolása következik, amelyek megakadályozzák a békeszerzők legkeményebb erőfeszítéseit.

A háború okozói

Nacionalizmus. Gyakran hívták segítségül a politikusok és a tábornokok. A nacionalizmus egyike a leghatalmasabb erőknek, amelyek előmozdítják a hadviselést. Sok háborút a „nemzeti érdekek” megvédelmezése vagy a „nemzet becsületének” megoltalmazása érdekében indítottak el. Ha eluralkodik a nacionalista mentalitás, akkor még a nyílt agressziót is azzal indokolhatják, hogy megelőző támadás.

Etnikai gyűlölködés. Sok helyi háborút fajok vagy törzsek közötti, hosszú ideje tartó gyűlölet robbant ki vagy táplál. A korábbi Jugoszláviában, Libériában és Szomáliában dúló tragikus polgárháborúk ennek legújabb példái.

Gazdasági és katonai versengés. Az I. világháború előtti látszólagos békés napokban Európa hatalmai igazából óriási hadseregeket építettek ki. Németország és Nagy-Britannia csatahajók építésének versengésében kötelezte el magát. Mivel minden nagyobb nemzet, amely végül belekeveredett a mészárlásba, azt hitte, hogy a háború növelheti hatalmát és ajándékszerű gazdasági áldásokat eredményez, a helyzet megérett az összeütközésre.

Vallásos ellenségeskedés. A vallási különbségek különösen akkor eredményezhetnek robbanékony keveréket, ha faji megosztottság erősíti meg. A Libanonban és Észak-Írországban zajló összecsapások, valamint az India és Pakisztán között dúló háborúk vallásos ellenségeskedésben gyökereznek.

Egy láthatatlan háborús uszító. A Biblia feltárja, hogy „e világ Istene” — Sátán, az Ördög — most sokkal tevékenyebb, mint ezelőtt valaha (2Korinthus 4:4). Nagy haraggal telve, és mivel csak „kevés ideje van”, felkavarja a körülményeket, beleértve a háborúkat is, hogy még rosszabbá tegye a föld szerencsétlen állapotát (Jelenések 12:12).

A háború ezen alapvető okozóit nem könnyű kiirtani. Több mint 2000 évvel ezelőtt Platón azt mondta, hogy „csak a halott látja meg a háború végét”. Vajon zord megállapítása keserű valóság, amelyet meg kell tanulnunk elfogadni? Vagy esetleg van okunk reménykedni abban, hogy egy napon olyan világot érünk meg, ahol nem lesz háború?

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]

Címlap: John Singer Sargent’s painting Gassed (detail), Imperial War Museum, London

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

Instituto Municipal de Historia, Barcelona