Királyság-hírnökök jelentik

„Jehova neve erős torony”

BIZONYTALAN időket élünk. Stabilnak tűnő életünk egy éjszaka leforgása alatt megváltozhat, és némelyek — anélkül, hogy figyelmeztették volna őket — nagy veszélyben találták magukat, még mielőtt feleszméltek. Veszélyhelyzetet teremthet egy politikai megrázkódtatás, egy erőszakos támadó, egy természeti csapás vagy egy súlyos betegség. Bármi legyen is a helyzet, hová forduljon a keresztény, amikor veszélyben az élete?

Egy David nevű misszionárius, aki a Watch Tower Society egyik fiókhivatalában lakik, szörnyű tapasztalat útján ismerte meg a választ e kérdésre. Gépkocsivezetői munkára kijelölve, korán útnak indult egy reggelen, hogy felvegyen néhány bejáró Bétel-tagot (olyan önkénteseket, akik a fiókhivatalon kívül laknak). Sötét volt még. Rosalíát felvette már, és éppen egy rendőrőrs mellett hajtott el, amikor meghallotta az első lövést.

Ezután gyorsan peregtek az események. Egy nagy petárda pukkanásához hasonló hangot hallott, és arra lett figyelmes, hogy az egyik gumiabroncsból sípolva szökik a levegő. Egyszercsak katonát pillantott meg az út közepén, aki puskát szegezett rá. Három dolog csaknem egyszerre játszódott le. Sortűz lyuggatta ki a dzsip oldalát, szilánkokra törve az ablakokat; David és Rosalía lebújtak; a katona a szélvédőbe lőtt szemmagasságban.

A dzsipre zúduló golyózápor közepette David — miközben lehajolva maradt — mindent megtett, hogy lefékezze a kocsit. David és Rosalía mindketten arra gondoltak, hogy most meghalnak. Hangosan imádkoztak Jehovához, kérve, hogy vigyázzon rájuk. Rosalía később elmondta, hogy azokban a pillanatokban azt szerette volna tudni, milyen hatással lesz családjára a hír, hogy meghalt!

És mégis élnek!

A lövések és a szilánkokra törő üveg zaja végül elült, és David Rosalíára pillantott. Amikor meglátott egy kis kerek vérfoltot a hátán, szinte megállt a szívverése a rémülettől. De nem golyó, hanem egy repülő üvegszilánk ágyazta be magát Rosalía hátába. Térdei véreztek ugyan a lehulló üvegdarabok okozta vágásoktól, de különben úgy tűnt, hogy jól van.

Katonaruhát, s fehér karszalagot viselő férfiak mentek a dzsiphez, s megparancsolták nekik, hogy jöjjenek elő feltartott kezekkel. Egyikük, aki magasabb beosztásban lehetett, odafordult az egyik katonához, és így szólt: „Meg lett mondva, hogy civilekre ne lőjetek.” A katona mentegetőzött, azt állítva, hogy lövéseket hallott, és úgy hitte, a dzsipből jönnek.

Amikor David Jehova Tanújaként azonosította magát és Rosalíát, ez kedvező reagálást váltott ki. Elmagyarázta, hogy milyen feladatot végzett éppen, de a katonák még mindig őrizetbe akarták venni őket. Úgy tűnik, a hajnali órákban egy katonai csoportosulás puccsot szervezett, és e katonák megkezdték már a rendőrőrs megszállását, amikor David és Rosalía arra haladt a dzsippel.

Mindez nagyon megviselte Rosalíát, de derekasan megőrizte nyugalmát, mialatt David a szabadulásukért könyörgött. Végül is engedélyt kaptak arra, hogy távozzanak — a dzsip nélkül. Gyalog kellett menniük egy közeli útig és el kellett érniük egy buszt, amely a fiókhivatalhoz vitte őket, ahol aztán a betegszobában gondját viselték Rosalíának.

Az ima ereje

David megtanult valamit e tapasztalatból: soha nem szabad lebecsülni a buzgó ima erejét, és soha nem szabad elfelejteni, hogy ha valaki bátran azonosítja magát Jehova egyik Tanújaként, az gyakran védelmet jelent. A szó szoros értelmében igaz lehet, hogy „Jehova neve erős torony. Abba fut az igazságos és oltalmat talál” (Példabeszédek 15:29; 18:10, NW; Filippi 4:6).

[Kép forrásának jelzése a 19. oldalon]

Fotografía de Publicaciones Capriles, Caracas, Venezuela