’Emlékezzetek vissza a régebbi napokra’ — Miért?

„EMLÉKEZZETEK . . . vissza a régebbi napokra.” Pál apostol ezt az i. sz. 61-ben írt figyelmeztetését a Júdeában élő héber keresztényeknek szánta (Zsidók 10:32). Mi indította erre a megjegyzésre? Miért volt szükségük Jehova ezen első századi imádóinak arra, hogy ne felejtsék el a régmúltat? Javunkra válhat vajon, ha egy hasonló emlékeztetőre figyelünk napjainkban?

Évszázadokon keresztül a Biblia írói újra meg újra figyelmeztettek, hogy ne legyünk olyanok, akik semmibe veszik a múltat, vagy nem figyelnek rá. A korábbi időket és eseményeket észben kellett tartani, és meg kellett vizsgálni. Maga Jehova is ezt mondta: „Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésaiás 46:9). Vizsgáljunk meg három alapos okot, amiért meg kell fogadnunk ezt a figyelmeztetést.

Ösztönzőerő és buzdítás

Először is, az ösztönzőerő és buzdítás nagyszerű forrása lehet. Amikor Pál megírta levelét a héber gyülekezetnek, olyan keresztény hittársainak írt, akiknek a hitük nap mint nap próba alá került a zsidók ellenségeskedése miatt. Felismerve, hogy erősödniük kell a kitartásban, Pál ezt mondta: „Emlékezzetek . . . vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki” (Zsidók 10:32). Azáltal, hogy az emlékezetükbe idézték, milyen lojálisan cselekedtek a szellemi hadviselésben a múltban, megszerezték a futás befejezéséhez szükséges bátorítást. Ehhez hasonlóan Ésaiás próféta ezt írta: „Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek” (Ésaiás 46:8). Jézus Krisztus ugyanerre a kedvező hatásra gondolt, amikor a következőket mondta az efézusi gyülekezetnek: „Emlékezzél meg azért honnét estél ki [első szeretetedből], és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd” (Jelenések 2:4, 5).

Visszatérő elem volt Mózesnek az izraelitákhoz szóló beszédeiben a figyelmeztetés, hogy „emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit”, amikor a nemzetet arra hívta fel, hogy félelmet nem ismerve legyenek lojálisak Jehovához (5Mózes 32:7). Figyeld meg az 5Mózes 7:18-ban feljegyzett szavait: „Ne félj tőlök [a kananeusoktól]; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel.” Ha az emlékezetükbe idézték, mit tett Jehova, hogy megmentse a népét, ez bizony arra késztette őket, hogy továbbra is ragaszkodjanak hűségesen Isten törvényeihez (5Mózes 5:15; 15:15).

Sajnos az izraeliták gyakran hajlottak a feledékenység bűnére. Mi volt ennek a következménye? „Újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét. Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem a napról, a melyen megváltotta őket a nyomorgatótól” (Zsoltárok 78:41, 42). Mivel állandóan elfelejtkeztek Jehova parancsairól, ennek végül az lett a következménye, hogy elutasította őket (Máté 21:42, 43).

Nagyszerű példát mutatott a zsoltáríró, aki ezt írta: „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; és elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom” (Zsoltárok 77:12, 13). Ha ilyen módon elmélkedve idézzük fel a régmúltban végzett lojális szolgálatot, és Jehova szeretetteljes cselekedeteit, ezáltal elnyerjük a szükséges ösztönzőerőt, buzdítást és értékelést. Ezenkívül, ha ’visszaemlékezünk a régebbi napokra’, ez elűzheti a fáradtságot, és arra sarkall minket, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és tartsunk ki hűségesen.

Tanulva a múlt hibáiból

Másodszor, ha nem vagyunk feledékenyek, azáltal tanulhatunk a múlt hibáiból és azok következményeiből. Mózes erre gondolt, amikor a következőket tanácsolta az izraelitáknak: „Emlékezzél meg róla, és el ne felejtsed azokat, a mikkel haragra indítottad az Urat, a te Istenedet a pusztában! A naptól fogva, a melyen kijöttél Égyiptom földéből, mind addig, míglen e helyre jutottatok, az Úr ellen tusakodtatok vala” (5Mózes 9:7). Az ilyenfajta engedetlenség következménye az izraelitákra nézve az volt, ahogyan Mózes rámutatott, hogy Jehova, ’az Istenük negyven esztendeig hordozta őket a pusztában’. Miért kaptak arra buzdítást, hogy emlékezzenek erre vissza? Azért, hogy alázatossá váljanak, és hogy javítsanak lázadozó életútjukon, és így ’megőrizzék Jehovának, az ő Istenüknek parancsolatait, hogy az ő útján járjanak, és őt féljék’ (5Mózes 8:2–6). Tanulniuk kellett abban az értelemben, hogy ne ismételjék meg a múltban elkövetett hibáikat.

Az egyik író megjegyezte: „A körültekintő ember a saját tapasztalatából tanul, a bölcs azonban másokéból.” Míg Mózes arra hívta fel Izráel népét, hogy tanuljon a régen elkövetett, saját hibáiból, Pál apostol arra figyelmeztetett másokat — az első századi korinthusi gyülekezetet, tágabb értelemben véve pedig minket —, hogy vonják le a tanulságot ugyanabból a történelmi feljegyzésből. Ezt írta: „Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett” (1Korinthus 10:11). Jézus Krisztus azonban egy másik ókori, bibliai eseményre gondolt, s arra, hogy tanulnunk kell belőle, amikor ezt mondta: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Lukács 17:32; 1Mózes 19:1–26). Az angol költő és filozófus, Samuel Taylor Coleridge ezt írta: „Ha az ember tanulni tudna a történelemből, micsoda leckéket taníthatna az meg nekünk!”

Szerénység és hála

Harmadszor, az emlékezés az Istennek tetsző szerénység és hála tulajdonságát tudja kifejleszteni bennünk. Miközben világméretű szellemi paradicsomunk sokféle oldalát élvezzük, sose feledkezzünk meg arról, hogy ez a paradicsom bizonyos alapokon nyugszik. Többek között a lojalitáson, a szereteten, az önfeláldozáson, a bátorságon, mellyel szembenézünk az ellenségeskedéssel, a kitartáson, a hosszútűrésen és a hiten — olyan tulajdonságokon, melyeket keresztény testvéreink és testvérnőink mutatnak ki, akik évtizedekkel ezelőtt kezdték meg a munkát különböző országokban. Az Isten Mexikóban élő népének modernkori történetéről szóló beszámoló befejezéseként a Jehova Tanúi évkönyve 1995 ezt mondta: „Azoknak a személyeknek, akik csak újabban társultak Jehova Tanúihoz, azok a próbák, melyekkel azok kerültek szembe, akik kivették részüket a mexikói munka kezdetén, meglepő lehet. Nekik megszokott dolog a szellemi paradicsom, ahol bőségesen van szellemi eledel, ahol százezrek társak az istenfélelemben, és ahol Isten szolgálata jól megszervezetten megy végbe.”

A korai „úttörők” gyakran egyedül munkálkodtak, vagy kicsi, elszigetelt csoportokban. Egyedülléttel, nélkülözéssel és a feddhetetlenségüket érintő, egyéb súlyos próbákkal kellett szembenézniük, miközben állhatatosan hirdették a Királyság-üzenetet. Bár a régi idők e szolgái közül sokan eltávoztak az élők sorából, de milyen szívmelengető érzés tudni, hogy Jehova megemlékezik hűséges szolgálatukról! Pál apostol ezt megerősítette, amikor a következőket írta: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanusítottatok az ő neve iránt” (Zsidók 6:10). Ha Jehova értékeléssel emlékezik meg, vajon nem kellene nekünk is hasonlóképpen tennünk a hála szellemében?

Akik nemrégiben ismerték meg az igazságot, a Jehovah’s Witnesses​—Proclaimers of God’s Kingdoma (Jehova Tanúi — Isten Királyságának hirdetői) című könyvön keresztül elsajátíthatják ezt a történelmi rálátást. Ezenkívül, ha kiváltságunk, hogy olyan családhoz vagy keresztény gyülekezethez tartozhatunk, amelynek a tagjai között vannak régóta szolgáló idősebb testvérek vagy testvérnők, akkor az 5Mózes 32:7 szellemében a következőkre kapunk buzdítást: „Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked!”

Igen, ha felidézzük a régen véghezvitt, Isten iránti odaadásból fakadó cselekedeteket, az arra ösztönözhet minket, hogy továbbra is tartsunk ki örömteljesen keresztény szolgálatunkban. Ráadásul a történelem olyan tanulságokat hordoz magában, amelyekből tanulnunk kell. S ha elmélkedünk Isten áldotta szellemi paradicsomunkon, az a szerénység és a hála tetszetős tulajdonságait nemzi. Valóban, „emlékezzetek . . . vissza a régebbi napokra”.

[Lábjegyzet]