A Jehovába vetett bizalmam tartott fenn
AGENOR DA PAIXÃO ELMONDÁSA ALAPJÁN
Egyetlen fiunk, Paul, hörghurutban halt meg, amikor még csak 11 hónapos volt. Három hónappal később, 1945. augusztus 15-én pedig drága feleségem is meghalt tüdőgyulladásban. 28 éves voltam, és ezek a megrázkódtatások szomorúvá és lesújtottá tettek. A Jehovába és az ígéreteibe vetett bizalmam azonban fenntartott. Hadd mondjam el, hogyan tettem szert erre a bizalomra.
ATTÓL az időtől kezdve, hogy 1917. január 5-én Salvadorban (Bahía állam, Brazília) megszülettem, édesanyám arra tanított, hogy a katolikus egyház „szentjeit” imádjam. Akár még kora reggel is felébresztette a fivéreimet és engem, hogy közösen imádkozhassunk. Szüleim azonban a kandomblé összejövetelein, az afrikai-brazil vudu szertartásokon is részt vettek. Tiszteletet mutattam ezek iránt a hitnézetek iránt, de nem bíztam a katolicizmus úgynevezett szentjeiben vagy a kandombléban. Az ezekben a vallásokban megnyilvánuló faji előítélet pedig különösen kiábrándító volt számomra.
Idővel a két bátyám elment otthonról, hogy munkát keressen. Később pedig apám hagyta el a családot. Így kilencéves koromban munkát kellett keresnem, hogy segíthessek édesanyámnak és a húgomnak. Úgy 16 évvel később a gyárban dolgozó egyik munkatársammal folytatott beszélgetés fordulópontnak bizonyult az életemben.
Kifejlesztem a Jehovába vetett bizalmat
Fernando Telesszel 1942-ben ismerkedtem meg. Gyakran mondta, hogy helytelen a „szenteket” imádni (1Korinthus 10:14; 1János 5:21). Eleinte nem is figyeltem rá. Az viszont felkeltette a figyelmemet, hogy őszinte volt, és érdekelték az emberek, függetlenül attól, hogy milyen volt a bőrszínük; a bibliai ismerete pedig idővel tiszteletet ébresztett bennem, különösen, amit Isten Királyságáról és a paradicsomi földről mondott (Ésaiás 9:6, 7; Dániel 2:44; Jelenések 21:3, 4). Amikor észrevette, hogy érdeklődöm, adott egy Bibliát és némi bibliai irodalmat.
Néhány héttel később elfogadtam egy meghívást, amely az egyik gyülekezeti bibliatanulmányozásra szólt. A csoport a Religion (Vallás) című könyvet tanulmányozta, amely a Watch Tower Bible and Tract Society kiadásában jelent meg. Nagyon tetszett a tanulmányozás, és kezdtem részt venni Jehova Tanúi mindegyik gyülekezeti összejövetelén. Főleg az gyakorolt rám nagy hatást, hogy nem volt faji előítélet, és az, ahogy azonnal befogadtak. Az idő tájt kezdtem udvarolni Lindaurának. Amikor beszéltem neki arról, amit tanultam, kezdett velem együtt részt venni az összejöveteleken.
A másik dolog, amely nagy hatással volt rám az összejöveteleken, hogy hangsúlyt fektettek a prédikálómunkára (Máté 24:14; Cselekedetek 20:20). Az úttörők buzdítására — ahogy a teljes idejű szolgákat hívják — kezdtem kötetlen formában beszélgetni másokkal a vonaton, ahogy a munkába és onnan hazafelé utaztam. Amikor rátaláltam valakire, aki érdeklődött, elkértem a címét, és felkerestem, hogy ápolni próbáljam az érdeklődést.
Időközben nőtt a Jehovába és az általa felhasznált szervezetbe vetett bizalmam. Így miután meghallgattam egy bibliai előadást a keresztényi önátadásról, 1943. április 19-én megkeresztelkedtem az Atlanti-óceánban. Ugyanazon a napon vettem részt először a szokásos, házankénti szolgálatban.
Két héttel később, május 5-én összeházasodtunk Lindaurával. Majd 1943 augusztusában ő is megkeresztelkedett az első kongresszuson, amelyet Jehova Tanúi Salvador városában tartottak. A Jehova Tanúi évkönyve 1973 [ang.] ezt írta erre a kongresszusra vonatkozóan: „A papság intézkedésének sikerült ugyan meghiúsítania a Salvadorban tartandó nyilvános előadást, viszont nem állhatta útját annak a kiváló hírverésnek . . ., amelyet keltettek.” A komoly üldözés ellenére Jehova irányításának a bizonyítéka megerősítette a belé vetett bizalmamat.
Ahogy már az elején elmondtam, csupán két évvel a megkeresztelkedése után — és három hónappal a fiunk halálát követően — drága feleségem, Lindaura meghalt. Még csak 22 éves volt. Ám a Jehovába vetett bizalmam fenntartott azokban a nehéz hónapokban.
A szellemi tevékenység megerősít
Egy évvel azután, hogy elveszítettem a feleségemet és a fiamat, 1946-ban kineveztek bibliatanulmányozó szolgának abban az egyetlen gyülekezetben, amely akkoriban Salvadorban létezett. Brazília gyülekezeteiben ugyanebben az évben vette kezdetét a Teokratikus Szolgálati Iskola, Bahía államban pedig én lettem az első, aki vezette az iskolát. Majd 1946 októberében São Paulo városában tartották meg a „Víg nemzetek” teokratikus kongresszust. A főnököm, aki már tíz éve alkalmazott, azt mondta, hogy szüksége van a munkámra, és nyomást gyakorolt rám, hogy ne menjek el. Miután azonban elmagyaráztam, milyen sokat jelentene nekem, ha ott lehetnék a kongresszuson, nagylelkűen megajándékozott, és minden jót kívánt az útra.
A kongresszusi ülésszakokat a São Pauló-i városi színházban tartották meg portugálul — a Brazíliában beszélt nyelven —, valamint angolul, lengyelül, magyarul, németül és oroszul. Azon a kongresszuson adták közre az Ébredjetek! folyóiratot portugálul. Annyira megindító volt számomra az a kongresszus — a nyilvános előadáson részt vevő mintegy 1700 személlyel együtt —, hogy ki is töltöttem a jelentkezési lapot, hogy 1946. november 1-én elkezdhessem az úttörőszolgálatot.
Abban az időben még széles körben használtuk a gramofont az úttörőmunkánkban. A „Megóvás” című előadást gyakran lejátszottuk a házigazdáknak. Ezután ezt mondtuk: „Ahhoz, hogy megóvjuk magunkat egy láthatatlan ellenségtől, ragaszkodnunk kell egy olyan baráthoz, aki szintén láthatatlan. Jehova a legnagyobb barátunk, és ő sokkal hatalmasabb, mint az ellenségünk, Sátán. Ezért szorosan kell ragaszkodnunk Jehovához, hogy megóvjuk magunkat Sátántól.” Azután felkínáltuk a Protection (Megóvás) című füzetet, amely további információról gondoskodott.
Még egy évet sem töltöttem el az úttörőszolgálatban, amikor kaptam egy meghívást, hogy különleges úttörőként szolgáljak a Carioca Gyülekezetben, Rio de Janeiróban. Itt időnként heves ellenállással találtuk szembe magunkat. A társamra, Ivan Brennerre egyszer valóban rá is támadott egy házigazda. A szomszédok kihívták a rendőrséget, és mindannyiunkat bevittek a rendőrőrszobára.
A kihallgatás alatt a felbőszült házigazda azzal vádolt bennünket, hogy megbontjuk a békét. A rendőrfőnök utasította, hogy maradjon csendben. Ekkor hozzánk fordult a rendőrfőnök, és szelíd hangnemben azt mondta, hogy elmehetünk. A vádlónkat ott tartotta, és tettlegesség címén panaszt emelt ellene. Az ehhez hasonló helyzetek megerősítették a Jehovába vetett bizalmamat.
Kiterjedtebb teljes idejű szolgálat
Nagyon fellelkesített, amikor 1949. július 1-én meghívtak, hogy szolgáljak a Bételben, ahogy Jehova Tanúi fő létesítményét nevezik az egyes országokban. A brazil Bétel akkoriban még Rio de Janeiróban, a Licínio Cardoso út 330. szám alatt volt. Az idő tájt még csak tizenheten voltak az egész Bétel-családban. Egy ideig a helyi Engenho de Dentro Gyülekezetbe jártam, később azonban kineveztek elnöklőfelvigyázónak Belford Roxo egyetlen gyülekezetébe; ez a város Rio de Janeirótól néhány kilométerre volt.
A hétvégék nagyon zsúfoltak voltak. Szombatonként vonattal utaztam Belford Roxóba, délután részt vettem a szántóföldi szolgálatban, este pedig a Teokratikus Szolgálati Iskolán és a Szolgálati Összejövetelen. Éjszakára a testvéreknél maradtam, másnap reggel pedig ismét a szántóföldi szolgálatban vettem részt. Délután elmentem a nyilvános bibliai előadásra és az Őrtorony-tanulmányozásra, és este, úgy fél tíz felé értem vissza a Bételbe. Mára már 18 gyülekezet van Belford Roxóban.
Miután három és fél év telt el e szerint az időterv szerint, 1954-ben újra Rio de Janeiróba jelöltek ki, hogy a São Cristóvão Gyülekezetben legyek elnöklőfelvigyázó. Az elkövetkezendő tíz évben ebben a gyülekezetben szolgáltam.
A Bételben kapott feladataim
Első feladatom a Bételben az volt, hogy építsek egy garázst a Társulat egyetlen járművének, egy 1949-es Dodge mikrobusznak, amely a „Csokoládé” becenevet kapta a barna színe miatt. Amikor a garázs elkészült, az volt a feladatom, hogy a konyhában dolgozzam, és három évig ott is maradtam. Aztán áthelyeztek a Tégelysajtó Osztályra, és most már több mint 40 éve itt vagyok.
A nyomdaeszközeink többnyire használtak voltak. Sok évig például egy régi tégelysajtónk volt, amelyet szerető módon Sáráról, Ábrahám feleségéről neveztünk el. Évekig a Watch Tower Society brooklyni (New York) főhivatalának üzemében használták. Majd az 1950-es években átszállították Brazíliába. Itt — Ábrahám feleségéhez hasonlóan — időskorában is megteremte a gyümölcsöket Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóirat formájában.
Soha nem szűntem meg csodálni, hogy mennyire megnövekedett a brazil nyomdaüzemben előállított kiadványok száma. Az 1953-as év során 324 400 folyóiratot nyomtattunk, most pedig már több mint hárommilliót állítunk elő minden hónapban!
Bétel-létesítményeink
Izgalmas megfigyelni, hogyan bővülnek a Bétel-létesítményeink Brazíliában az évek folyamán. 1952-ben építettünk egy kétszintes üzemet a Bétel-otthonunk mögött, Rio de Janeiróban. Majd 1968-ban a Bételt új épületbe helyezték át, São Paulo városába. Amikor beköltöztünk, minden olyan hatalmasnak és tágasnak tűnt a 42 tagú Bétel-családunknak. Tényleg azt gondoltuk, hogy az az épület mindenféle jövőbeli növekedésnek megfelel majd. 1971-ben azonban két ötemeletes kiegészítő részleg épült, és egy szomszédos üzemet is megvásároltunk, átalakítottunk, és ehhez a komplexumhoz kapcsoltunk. Néhány éven belül azonban a Királyság-hirdetők számának további növekedése — 1975-ben a 100 000-et is meghaladtuk — még több helyiséget követelt.
Emiatt egy új épületegyüttes épült körülbelül 140 kilométerre São Paulótól, a Cesário Lange nevű kisváros közelében. Bétel-családunk 170 tagja 1980-ban költözött át ezekbe az új létesítményekbe. Azóta a Királyság-munka drámai növekedésnek indult. Brazíliában most már 410 000-nél is többen vesznek részt rendszeresen a prédikálómunkában! Ahhoz, hogy mindezen Királyság-hírnökök szellemi szükségleteiről gondoskodhassunk, továbbra is új üzemeket kell építenünk, hogy bibliai irodalmat nyomtassunk, és új lakóépületeket is, hogy szállást biztosítsunk az önkéntes Bétel-munkásoknak. Jelenleg 1100 tagja van a Bétel-családunknak!
Kincset érő kiváltságok
A Bétel-szolgálatot drága kiváltságnak tartom. Így, bár a korábbi években fontolgattam, hogy újra megházasodom, mégis úgy döntöttem, hogy teljesen a Bételben és a prédikálómunkában élvezett kiváltságaimra összpontosítok. Itt abban az örömben van részem, hogy számtalan fiatallal szolgálhatok együtt a nyomdában, és kiképezhetem őket a feladataikra. Megpróbálok úgy bánni velük, mintha a saját fiaim lennének. Buzgalmuk és önzetlenségük a buzdítás óriási forrása számomra.
Egy másik kiváltság az, hogy évek óta remek szobatársak társaságát élvezhetem. Igaz, hogy a személyiségbeli különbségek időnként nehézségeket okoznak. Mégis megtanultam, hogy ne várjak el tökéletességet másoktól. Igyekszem visszatartani magam attól, hogy a bolhából elefántot csináljak, vagy hogy túlságosan komolyan vegyem magam. Ha nevetek a saját hibáimon, ez segít abban, hogy másokéit is elviseljem.
Még egy drága kiváltság, amelynek örvendhettem, az volt, hogy hatalmas nemzetközi kongresszusokon vehettem részt az Egyesült Államokban. Ezek egyike az „Örökkévaló jó hír” kongresszus volt, amelyet a Yankee Stadiumban (New York) tartottak meg 1963-ban, egy másik pedig a „Béke a földön” nemzetközi kongresszus volt, amelyet ugyanitt rendeztek meg 1969-ben. Amíg ott tartózkodtam, abban az örömben volt részem, hogy meglátogathattam Jehova Tanúinak a közelben lévő világközpontját Brooklynban (New York)!
Abban a kiváltságban is részesülhettem, hogy tíz évig — másokkal felváltva — részt vehettem a Bétel-család reggeli imádatán való elnöklésben. Mégis a legnagyobb kiváltság, amely nagy örömet szerez nekem, és buzdítólag hat rám, az az, hogy elvihetem a Királyság-üzenetet a tiszta szívű egyénekhez, akárcsak a Mesterünk, Jézus Krisztus.
Az utóbbi években azzal a nehézséggel nézek szembe, hogy együtt kell élnem a Parkinson-kórral. A Bétel betegszobájában lévő testvérek és testvérnők szerető gondoskodása az állandó segítség és vigasztalás forrása számomra. Teljes bizalommal imádkozom azért, hogy adjon nekem erőt Jehova, hogy továbbra is megtehessek minden tőlem telhetőt igaz imádata érdekében.
[Kép a 23. oldalon]
A brazil fiókhivatal, ahol jelenleg élek
[Képek a 23. oldalon]
Feleségemmel, aki 1945-ben halt meg