Romániában ismertem meg a Biblia igazságát

GOLDIE ROMOCEAN ELMONDÁSA ALAPJÁN

Majdnem ötven év után először, 1970-ben meglátogattam Romániában a rokonaimat. Az emberek egy elnyomó, kommunista rendszerben éltek, és folyton arra figyelmeztettek, legyek óvatos, mit mondok. Ezek után, miközben szülőfalum kormányhivatalában álltam, a hivatalnok sürgetett, hogy azonnal hagyjam el az országot. De mielőtt elmagyaráznám, miért, hadd mondjam el, hogyan ismertem meg a Biblia igazságát Romániában.

EZERKILENCSZÁZHÁROM március 3-án születtem Ortelec falvában, Északnyugat-Romániában, Zalău (Zilah) városához közel. Gyönyörű környezetben éltünk. A víz és a levegő tiszta volt. Magunk termeltük meg a saját élelmünket, és semminek sem voltunk híján anyagilag. Gyermekkoromban az országban béke honolt.

Az emberek igen vallásosak voltak. Családom igazából három különböző valláshoz is tartozott. Az egyik nagymamám ortodox katolikus volt, a másik adventista, a szüleim pedig baptisták voltak. Mivel nem értettem egyet ezek közül egyik vallással sem, a családom azt mondta, hogy ateista leszek. „Ha egy Isten van, akkor csak egy vallás lehet, nem pedig három egy családban” — gondoltam.

Zavartak azok a dolgok, melyeket a vallásban láttam. A pap például elment a házakhoz, hogy beszedje az egyházadót. Amikor az embereknek nem volt pénzük, amit adni tudtak volna, elvitte legjobb gyapjútakarójukat az adó fejében. A katolikus templomban elnéztem, amint a nagymamám letérdelve imádkozik Mária képe előtt. „Miért imádkozik egy képhez?” — gondoltam.

Nyomorúságos idők

Édesapám 1912-ben elment az Egyesült Államokba, hogy pénzt keressen, és kifizesse az adósságot. Nem sokkal ezután kitört a háború, és a falunkbeli férfiak elmentek harcolni, csak a nők, a gyermekek és az öregemberek maradtak otthon. Falunk egy ideig magyar uralom alá került, de utána visszatértek a román katonák, és visszafoglalták a falut. Ránk parancsoltak, hogy azonnal távozzunk. Igen ám, de a nagy sietségben és kavarodásban, miközben egy ökrösszekérre rakták a holmit és a kicsiket, én lemaradtam. Ehhez tudni kell, hogy az öt gyermek közül én voltam a legidősebb.

Egy szomszédhoz szaladtam, egy idős emberhez, aki még ott maradt, és ő ezt mondta: „Menj haza! Zárd be az ajtókat, és ne engedj be senkit!” Gyorsan engedelmeskedtem. Miután ettem egy kevés tyúkhúslevest és töltött káposztát, amit a távozásnál a nagy sietségben otthagytak, letérdepeltem az ágyam mellé, és imádkoztam. Hamar elaludtam.

Amikor kinyitottam a szememet, nappal volt, és én ezt mondtam: „Köszönöm Istenem! Élek!” A fal tele volt golyónyomokkal, mivel egész éjjel lövöldöztek. Amikor édesanyám észrevette, hogy nem voltam velük a következő faluban, a fiatal Gheorghe Romoceant elküldte, aki meg is talált, és elvitt a családomhoz. Nem sokkal később visszatérhettünk haza a falunkba, és tovább éltük életünket.

Vágyam a Biblia igazsága iránt

Édesanyám szerette volna, ha megkeresztelkednék baptistának, de én ezt nem akartam, mert nem tudtam elhinni, hogy egy szerető Isten örökké kínoz embereket a pokolban. Édesanyám magyarázkodni próbálva ezt mondta: „Hát, ha egyszer rosszak.” Én azonban így feleltem: „Ha rosszak, akkor ölje meg, de ne kínozza őket. Én még egy kutyát vagy egy macskát sem kínoznék.”

Emlékszem, egy gyönyörű tavaszi napon, mikor 14 éves voltam, édesanyám elküldött legeltetni a teheneket. Miközben a folyó partján a fűben hevertem, hátam mögött az erdő, felnéztem az égre, és ezt mondtam: „Isten, tudom, hogy ott vagy; de ezek közül egyik vallást sem szeretem. Biztos van egy jó vallásod.”

Igazán hiszem, hogy Isten meghallgatta imámat, mivel ezen a nyáron, 1917-ben két Bibliakutató (ahogy akkoriban nevezték Jehova Tanúit) jött a falunkba. Kolportőrök, vagyis teljes idejű szolgák voltak, és épp istentisztelet közben jöttek a baptista imaházhoz.

Terjed a Biblia igazsága Romániában

Néhány évvel azelőtt, 1911-ben Szabó Károly és Kiss József, akik az Egyesült Államokban lettek Bibliakutatók, visszatértek Romániába, hogy megismertessék ott is a Biblia igazságát. Tîrgu-Mureşben (Marosvásárhelyen) telepedtek le, kevesebb mint százhatvan kilométerre a falunktól délkeletre. Néhány év alatt szó szerint több százan reagáltak a Királyság-üzenetre, és elkezdték a keresztény szolgálatot (Máté 24:14).

Nos, amikor ez a két fiatal Bibliakutató eljött a falunkban, Ortelecben lévő baptista imaházba, Gheorghe Romocean bár még csak 18 éves volt, ő tartotta az istentiszteletet, és próbálta megmagyarázni a Róma 12:1 jelentését. Végül az egyik fiatal kolportőr felállt, és ezt mondta: „Testvéreim, barátaim, mit is szeretne itt mondani Pál apostol?”

Amikor meghallottam ezeket a szavakat, egészen fellelkesültem! Azt gondoltam: „Ezek az emberek biztosan tudják, hogyan kell a Bibliát magyarázni.” De a jelenlévők többsége így kiáltozott: „Hamis próféták! Tudjuk, kik vagytok!” Kavarodás lett ezután. De Gheorghe édesapja felállt, és ezt mondta: „Hallgassatok el mindannyian! Miféle szellem ez, a butykos fenekéről való? Ezek az emberek szeretnének elmondani nekünk valamit, és ha ti nem akarjátok hallani, meghívom őket az otthonomba. Aki jönni akar, szívesen látom.”

Izgatottan hazaszaladtam, és elmondtam édesanyámnak, mi történt. Én is azok között voltam, akik elfogadták a meghívást Romoceanék otthonába. Mennyire fellelkesedtem ezen az estén, amikor megtudtam a Bibliából, hogy nincs tüzes pokol, és hogy saját román Bibliámban láttam Isten nevét, a Jehova nevet! A kolportőrök elintézték, hogy egy bibliakutató vasárnaponként ellátogasson Romoceanék otthonába, és tanítson bennünket. Következő nyáron, 15 évesen Jehovának való önátadásom szimbólumaként megkeresztelkedtem.

Idővel gyakorlatilag az egész Prodan család és az egész Romocean család elfogadta a Biblia igazságát, és átadta életét Jehovának. A falunkból sokan mások tettek még így, köztük az a fiatal házaspár is, amelynek az otthona korábban baptista imaházként szolgált. Utána olyan hellyé alakították, ahol a Bibliakutatók összejöhettek tanulmányozni. A Szentírás igazsága gyorsan terjedt a szomszédos falvakban, és 1920-ban már 1800 Királyság-hírnök volt Romániában!

Irány az Egyesült Államok

Alig vártuk, hogy megosszuk a tanultakat édesapámmal, Petru Prodannal. De meglepő módon, mielőtt írhattunk volna, kaptunk tőle egy levelet, melyben leírta, hogy Jehova megkeresztelt szolgája lett. Akronban (Ohióban) tanulmányozott a Bibliakutatókkal, és azt szerette volna, hogy menjünk ki hozzá mindannyian az Egyesült Államokba. Édesanyám azonban nem volt hajlandó elhagyni Romániát. Így hát 1921-ben abból a pénzből, melyet édesapám küldött, kimentem hozzá Akronba. Gheorghe Romocean a testvérével együtt már egy évvel korábban kivándorolt az Egyesült Államokba.

Amikor hajóval megérkeztem az Ellis-szigetre New Yorkba, a bevándorlási hivatalnál a tisztviselő nem tudta, hogyan fordítsák a nevemet, az Aurelia nevet angolra, ezért ezt mondta: „Legyen Goldie.” Ez a nevem azóta. Nem sokkal később, 1921. május 1-jén Gheorghe Romoceannal összeházasodtunk. Úgy egy évvel később az édesapám visszatért Romániába, és 1925-ben kihozta magával Akronba húgomat, Mariát. Majd édesapám újra visszament Romániába, hogy édesanyámmal legyen és a család többi tagjával.

Kezdeti szolgálatunk az Egyesült Államokban

Gheorghe nagyon lojális, odaadó szolgája volt Jehovának. 1922 és 1932 között négy szeretnivaló gyermeket kaptunk áldásként — Esthert, Annét, Goldie Elizabeth-et és Irenét. Akronban létrehoztak egy román gyülekezetet, és kezdetben az összejöveteleket a mi otthonunkban tartottuk. Végül a Bibliakutatók brooklyni (New York) főhivatalának egyik képviselője meglátogatta gyülekezetünket félévente, és velünk maradt egy darabig.

Sokszor volt, hogy egész vasárnapokat a prédikálómunkának szenteltünk. Bepakoltunk a könyvestáskáinkba, becsomagoltuk az ebédet, beültettük a lányokat a Ford T-modell kocsinkba, és az egész napot prédikálással töltöttük vidéken. Majd pedig este részt vettünk az Őrtorony-tanulmányozáson. Lányaink megszerették a prédikálómunkát. 1931-ben jelen voltam Columbusban, Ohióban, amikor a Bibliakutatók felvették a megkülönböztető Jehova Tanúi nevet.

Szükséges helyreigazítás

Néhány évvel ezután megharagudtam Joseph F. Rutherfordra, a Watch Tower Bible and Tract Society akkori elnökére. Egy újdonsült Tanú úgy érezte, hogy Rutherford testvér igazságtalanul bánt vele, mert nem szentelt elég figyelmet neki. Úgy éreztem, Rutherford testvér helytelenül cselekedett. Nos, egyik vasárnap a testvérem, Maria, és a férje, Dan Pestrui eljöttek meglátogatni minket. Vacsora után Dan ezt mondta:

— Készülődjünk, menjünk az összejövetelre.

— Nem megyünk többé az összejövetelekre — mondtam. — Haragszunk Rutherford testvérre.

Dan hátratett kézzel fel-alá járkált, majd ezt kérdezte:

— Ismerted Rutherford testvért, amikor megkeresztelkedtél?

— Természetesen nem — feleltem. — Tudod, hogy Romániában keresztelkedtem meg.

— Miért keresztelkedtél meg? — kérdezte.

— Azért, mert megtudtam, hogy Jehova az igaz Isten, és szerettem volna átadni életemet az ő szolgálatára — feleltem.

— Ezt sose feledd el! — mondta. — Ha Rutherford testvér elhagyná az igazságot, te is elhagynád?

— Soha, de soha! — válaszoltam.

Ez észhez térített, és ezt mondtam:

— Mindenki készülődjön az összejövetelre!

És azóta sem álltunk le. Mennyire hálás voltam Jehovának azért, hogy a sógorom szeretettel helyreigazított!

Boldogulásunk a gazdasági világválság idején

Nehéz idők jártak az 1930-as években, a gazdasági világválság idején. Egy nap Gheorghe nagyon leverten jött haza a munkából, s közölte velem, hogy elbocsátották a munkájából, a gumigyárból. „Ne bánkódj — mondtam —, gazdag Atyánk van nekünk az égben, és ő nem hagy el minket.”

Még aznap Gheorghe találkozott egy barátjával, akinél volt egy nagy kosár gomba. Amikor megtudta, hol szedte a barátja, egy szakajtó gombával tért haza. Majd utolsó három dollárunkat kis kosarakra költötte. „Hogy tehettél ilyet, mikor csöppnyi lányaink vannak, akiknek tejre van szükségük?” — kérdeztem.

„Ne aggódj, csak tedd, amit mondok” — felelte. A következő néhány héten át kisüzemmé vált a házunk, gombákat tisztítottunk és csomagoltunk. A gombát előkelőbb éttermeknek adtuk el, és naponta 30-40 dollárt hoztunk haza, ami vagyon volt akkor nekünk. A farmer, akitől az engedélyt kaptuk, hogy a legelőjén szedhetjük a gombát, azt mondta, hogy már 25 éve ott él, de még sosem látott ennyi gombát. Nem sokkal később a gumigyár is visszahívta Gheorghét dolgozni.

Megőrizve hitünket

1943-ban Los Angelesbe, Kaliforniába költöztünk, négy évvel utána pedig Elsinore-ban telepedtünk le. Nyitottunk egy élelmiszerboltot, és a családból egymást váltva mindenki itt dolgozott. Akkoriban Elsinore csupán 2000 lakosú kisváros volt, és több mint 30 kilométert kellett utaznunk egy másik városba a keresztény összejövetelekre. Mennyire boldog voltam, amikor megértem, hogy egy kis gyülekezet jött létre 1950-ben Elsinore-ban! Ma már 13 gyülekezet van ugyanezen a területen.

Goldie Elizabeth lányunk (akit a legtöbben Bethnek ismernek), 1950-ben elvégezte az Őrtorony Gileád Biblia Iskolát Dél-Lansingben, New Yorkban, és Venezuelát jelölték ki neki misszionáriusi területként. 1955-ben legkisebb lányunk, Irene boldogan fogadta, hogy a férjét felkérték, szolgáljon utazószolgaként a kerületmunkában. Majd 1961-ben, miután részt vettek a Királyság Szolgálati Iskolán Dél-Lansingben, New Yorkban, Thaiföldre küldték őket. Időnként olyannyira hiányoztak a lányaim, hogy sírtam, de azután ezt gondoltam magamban: „Hiszen azt akartam, hogy ezt csinálják.” Így hát magamhoz ragadtam könyvestáskámat, és elmentem prédikálni. Mindig boldogan tértem haza.

Drága férjem, Gheorghe 1966-ban agyvérzést kapott. Beth segített nekem az ápolásában, miután visszatért Venezuelából egészségi gondok miatt. Gheorghe a következő évben meghalt, s engem az vigasztalt, hogy hűséges maradt Jehovához, és megkapta égi jutalmát. Beth utána Spanyolországba ment szolgálni, ahol nagyobb volt a szükség Királyság-prédikálókra. Legidősebb lányom, Esther rákos lett, és 1977-ben meghalt, 1984-ben pedig Anne halt meg leukémiában. Mindketten hűséges szolgái voltak Jehovának egész életükben.

Amikor Anne haldoklott, addigra Beth is, és Irene is hazatért külföldi, prédikálói megbízatásából. Ők segítettek testvéreik ápolásában, és mindannyian mélységes bánatot éltünk át. Idővel ezt mondtam lányaimnak: „Rendben van, elég volt! Eddig másokat vigasztaltunk a Biblia drága ígéreteivel. Most engedjük, hogy minket vigasztaljanak. Sátán el akarja rabolni a Jehova szolgálatában érzett örömünket, de ezt nem hagyhatjuk.”

Hűséges családunk Romániában

Húgommal, Mariával együtt tettük meg az emlékezetes utazást, amikor meglátogattuk 1970-ben a családunkat Romániában. Egyik húgunk meghalt, de meg tudtuk látogatni öcsénket Joant és húgunkat Lodovicát, aki még mindig Ortelec falvában lakott. Amikor hazalátogattunk, édesanyánk és édesapánk már meghalt úgy, hogy mindvégig hűségesek maradtak Jehovához. Sokan mondták, hogy édesapám a gyülekezet oszlopos tagja volt. Ma még a dédunokái közül is vannak Tanúk Romániában. Férjem családjából is meglátogattunk a rokonok közül sokakat, akik rendíthetetlenül kitartottak a Biblia igazsága mellett.

1970-ben Romániában a Nicolae Ceauşescu kegyetlen kommunista rendszere működött, és ádázul üldözték Jehova Tanúit. Joan öcsém fia, Flore és még más rokonaim is éveket töltöttek koncentrációs táborokban keresztény hitük miatt, akárcsak férjem édes unokatestvére, Romocean Gábor. Nem csoda, hogy amikor megbíztak bennünket, hogy vigyünk leveleket Jehova Tanúi főhivatalába New Yorkba, román testvéreink azt mondták, hogy addig nem lesznek nyugodtak, míg azt nem hallják, hogy biztonságban kikerültünk az országból!

Amikor felfedeztük, hogy lejárt a vízumunk, elmentünk az orteleci kormányhivatalba. Péntek délután volt, és csak egy hivatalnok volt szolgálatban. Amikor megtudta, hogy kiknél vagyunk látogatóban, és hogy az unokaöcsénk koncentrációs táborban van, ezt mondta:

— Hölgyeim, menjenek innen azonnal!

— De ma nem jön vonat — felelte erre a húgom.

— Nem számít — mondta sürgetőn. — Menjenek busszal, vonattal, taxival. Menjenek gyalog. Csak tűnjenek el innen, amilyen hamar csak tudnak!

Ahogy elindultunk, visszahívott minket, és elmondta, hogy jön egy vonat délután 6-kor, amelyik nem szerepel a menetrendben. Milyen isteni gondviselésnek bizonyult ez! Egy menetrend szerinti vonaton többször is ellenőrizték volna a papírjainkat, de mivel ez a vonat katonákat szállított, és csak mi voltunk a kocsikban civilek, senki sem kérte az útlevelünket. Talán azt gondolták, hogy a tisztek közül valakiknek a nagymamái vagyunk.

Másnap reggel érkeztünk Timişoarába (Temesvárra), és az egyik rokonunk barátjának a segítségével megkaptuk a vízumokat. Másnap már kint voltunk az országból. Lojális, romániai testvéreinkről és testvérnőinkről sok kedves, felejthetetlen emlékkel tértünk haza.

A romániai utunkat követő években keveset hallottunk a vasfüggöny mögötti prédikálótevékenységről. Ennek ellenére biztosak voltunk benne, hogy keresztény testvéreink és testvérnőink lojálisak fognak maradni Istenünkhöz, bármi jöjjön is. És ki is tartottak! Micsoda öröm volt megtudni, hogy Jehova Tanúit Romániában 1990 áprilisában legálisan elismerték vallásszervezetnek! A rákövetkező évben gyönyörűséggel olvastuk a romániai kongresszusokról szóló beszámolókat! Bizony több mint 34 000-en vettek részt nyolc városban, és 2260-an keresztelkedtek meg! Ma több mint 35 000-en vesznek részt a prédikálómunkában Romániában, és az elmúlt évben 86 034-en voltak jelen Krisztus halálának emlékünnepén.

Az igazság még mindig értékes nekem

Néhány évig nem vettem magamhoz az emlékjegyeket az Emlékünnepen. Észrevettem igen képesített testvéreket, akik nem vették magukhoz, és így érveltem magamban: „Miért pont nekem adná Jehova a kiváltságot, hogy örököstársa legyek a Fiának az égben, mikor mások olyan gördülékeny szónokok?” De amikor nem vettem magamhoz az emlékjegyeket, nagyon zavartnak éreztem magam. Olyan érzésem volt, mintha visszautasítottam volna valamit. Sok tanulmányozás és imában való könyörgések után újra elkezdtem magamhoz venni az emlékjegyeket. Visszatért a békém és az örömem, s azóta sem múlt el.

Bár többé már nem látok olvasni, de mindennap hallgatom kazettán a Bibliát, valamint Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokat. A prédikálómunkában is részt veszek még mindig. Általában 60—100 folyóiratot terjesztek el havonta, de múlt év áprilisában, amikor különleges kampány volt az Ébredjetek! folyóirattal, 323 példányt terjesztettem. Lányaim segítségével a Teokratikus Szolgálati Iskolán is tudok programot tartani. Boldog vagyok, hogy még mindig tudok buzdítani másokat. A Királyság-teremben szinte mindenki nagymaminak hív.

Visszatekintve az elmúlt 79 éves Jehovának való önátadásból végzett szolgálatra, naponta megköszönöm, hogy megismerhettem drága igazságát, és hogy a szolgálatában használhatom az életemet. Olyan hálás vagyok, hogy megértem a csodálatos bibliai próféciák beteljesedését, hogy ezekben az utolsó napokban begyűjtetnek Isten juhszerű imádói (Ésaiás 60:22; Zakariás 8:23).

[Kép a 23. oldalon]

Húgom, Maria és édesapám (állnak), én, Gheorghe és a lányaink, Esther és Anne

[Kép a 24. oldalon]

Lányaimmal, Beth-tel, Irenével és Irene férjével, valamint két fiukkal, akik mind hűségesen szolgálják Jehovát