Igazi gazdagságot találtam Ausztráliában

ÁPRILISBAN történt, 1971-ben. Nemrégiben tértem vissza Görögországba, hogy meglátogassam családomat, miután hét évet töltöttem Ausztráliában. Este volt, és csendben üldögéltem egy kávéházi asztalnál Kariés falucska terén, amikor a helybeli pap és a polgármester odajött és leült velem szemben. Nyilvánvaló volt, égtek a vágytól, hogy belémkössenek.

A pap nem is köszönt, hanem mindjárt azzal vádolt, hogy csak azért emigráltam Ausztráliába, hogy pénzt keressek. Azt mondani, hogy megdöbbentem, meglehetősen enyhe kifejezés lenne. Olyan nyugodtan, amilyen nyugodtan csak lehet, azt válaszoltam, hogy mialatt Ausztráliában éltem, olyan gazdagságra tehettem szert, amely sokkal értékesebb, mint a pénz.

Válaszom meglepte őt, de ezután tudni akarta, hogy pontosan mit értek ezen. Azt válaszoltam, hogy többek között megtanultam, Istennek van neve. „És ez olyan dolog, amelyet elmulasztott megtanítani nekem” — mondtam egyenesen a szemébe nézve. Mielőtt visszavághatott volna, megkérdeztem: „Megmondaná nekem Isten nevét, amelyre Jézus utalt, amikor a mintaima szerint tanított imádkozni minket: »szenteltessék meg a te neved«?” (Máté 6:9.)

Gyorsan terjedt a vita híre a falu terén, és tíz percen belül mintegy kétszáz ember gyűlt össze. A pap kezdte kényelmetlenül érezni magát. Nem válaszolt a kérdésemre Isten nevével kapcsolatban, és gyenge választ adott a további bibliai kérdésekre is. Zavarodottsága abban is megmutatkozott, hogy folyton a pincért hívta, hogy hozzon még több ouzót, ami görög, alkoholtartalmú ital.

Érdekes két óra telt el. Édesapám jött, hogy megkeressen, de amikor látta, mi történik, csendben leült egy sarokba, és figyelte a jelenetet. Az élénk beszélgetés éjjel fél tizenkettőig tartott, amikor is egy részeg férfi mérgesen kiabálni kezdett. Ekkor azt javasoltam a tömegnek, hogy a késői órára való tekintettel mindnyájan induljunk haza.

Mi okozta ezt az összetűzést? Miért próbált a pap és a polgármester belémkötni? Egy kis háttérinformáció felnevelkedésemről Görögország ezen részén, segíteni fog megérteni.

Korai nehézségek

Peloponnészoszon, Kariés falujában születtem 1940 decemberében. Rendkívül szegények voltunk, és amikor nem jártam iskolába, édesanyám mellett dolgoztam napkeltétől napnyugtáig a rizsföldeken, térdig érő vízben. Amikor befejeztem az általános iskolát tizenhárom éves koromban, szüleim intézkedtek, hogy inasként dolgozzak. Azért, hogy vízvezetékszerelőnek és üvegesnek tanulhassak, a munkaadómnak szüleim ötszáz kilogramm búzát és húsz kilogramm növényi olajat adtak, amely majdnem egy évi teljes jövedelemnek felelt meg.

Az inasélet — kilométerekkel távolabb élni az otthontól, és gyakran hajnaltól éjfélig dolgozni — igen nehéz volt. Időnként arra gondoltam, hogy hazamegyek, de nem tehettem ezt szüleimmel. Ezt az önzetlen áldozatot érdekemben hozták. Ezért sohase tudattam velük problémáimat. Azt mondtam magamnak: „Ki kell tartanod, nem számít, milyen nehéz.”

Az évek folyamán időről időre meglátogathattam szüleimet, és amikor tizennyolc éves lettem, véglegesen befejeztem inaséveimet. Ezek után elhatároztam, hogy Athénba megyek, a fővárosba, ahol jobbak a kilátások a munkára. Ott találtam munkát, és béreltem egy szobát. Mindennap munka után hazamentem, főztem magamnak, kitakarítottam a szobát, és ezután abban a kevés szabadidőmben, ami maradt, angolul, németül és olaszul tanultam.

Más fiatalok erkölcstelen beszéde és viselkedése bántott engem, ezért tartózkodtam a társaságuktól. Ez azonban azt eredményezte, hogy elég egyedül éreztem magam. Amikor huszonegy éves lettem, behívtak katonai szolgálatra, az idő alatt is folytattam a nyelvtanulást. Utána 1964 márciusában, leszerelésem után, emigráltam Ausztráliába és Melbourne-ben telepedtem le.

Vallásos kutatás az új földön

Nemsokára találtam állást, majd találkoztam egy másik görög bevándorlóval, akit Alexandrának hívtak, és érkezésem után hat hónappal összeházasodtunk. Több évvel később, 1969-ben egy idős hölgy, aki Jehova Tanúja volt, felkereste a házunkat, és felkínálta Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokat. Érdekesnek találtam a folyóiratokat, ezért biztonságos helyre tettem őket, megkértem a feleségemet, hogy ne dobja ki azokat. Egy évvel később két másik Tanú keresett fel, és felajánlottak nekem egy ingyenes házi bibliatanulmányozást. Elfogadtam, és pont azt tanultam meg az Írásokból, amit korábban kerestem, hogy betöltsem az életemben levő ürességet.

Ahogy a szomszédom rájött, hogy tanulmányozok a Tanúkkal, az evangélisták vallási csoportjához irányított, azt állítva, hogy ők jobb vallást alkotnak. Ennek eredményeként az evangélista egyház egyik vénjével is tanulmányozni kezdtem. Hamarosan látogatni kezdtem mind az evangélisták, mind a Tanúk összejöveteleit, mivel elhatároztam, hogy megkeresem az igaz vallást.

Ugyanabban az időben, hogy méltányoljam görögkeleti neveltetésemet, elkezdtem alaposabban megvizsgálni az ortodox vallást. Egy nap elmentem három görögkeleti ortodox templomba. Amikor az első templomban magyaráztam el látogatásom célját, a pap lassan az ajtóhoz tessékelt. Amint ezt tette, kifejtette, hogy mi görögkeletiek vagyunk, és ezért helytelen társulni a Tanúkhoz is, és az evangélistákhoz is.

Magatartása meglepett, de azt gondoltam: „Talán ez a pap nem éppen a legjobb képviselője az egyháznak.” Meglepetésemre a második templomban levő pap is hasonlóan reagált. Elmondta nekem azonban, hogy minden szombat este egy teológus bibliatanulmányozási órát tart templomában. Amikor a harmadik templommal próbálkoztam, még jobban kiábrándultam.

Elhatároztam azonban, hogy ellátogatok a második templomban vezetett bibliatanulmányozási órára a következő szombaton. Élvezettel követtem a Cselekedetek bibliai könyvének olvasását. Amikor azt a részt olvasták, ahol Kornéliusz letérdel Péter előtt, a teológus megszakította az olvasást, és rámutatott, hogy Péter helyesen visszautasította Kornéliusz imádati aktusát. (Cselekedetek 10:24–26.) Ekkor jelentkeztem, és azt mondtam, hogy van egy kérdésem.

— Igen, mi az, amit tudni akar?

— Nos, ha Péter apostol visszautasította, hogy imádják, nekünk miért van róla ikonunk, és miért imádjuk azt?

Néhány másodpercig síri csönd volt. Utána mintha bomba robbant volna. Elszabadultak az indulatok, és kiáltások hallatszottak: „Maga honnan jött?” Két órán keresztül heves vita folyt sok kiabálással. Végül, amikor elmentem, kaptam egy könyvet, hogy vigyem haza.

Amikor kinyitottam, az első szavak, amelyeket olvastam, ezek voltak: „Görögkeletiek vagyunk, és vallásunk ontott már vért azért, hogy megőrizze hagyományainkat.” Tudtam, hogy Isten nem csak a görögkeleti embereké, ezért azonnal megszakítottam a kapcsolatomat a görögkeleti ortodox egyházzal. Ettől kezdve csak a Tanúkkal folytattam bibliatanulmányozásomat. 1970 áprilisában vízben való megkeresztelkedéssel szemléltettem Jehova iránti önátadásomat, feleségem pedig hat hónappal később keresztelkedett meg.

Kapcsolatom a falubeli pappal

Ezen év vége felé a görögországi szülőfalumban élő pap egy levelet küldött, hogy pénzt kérjen a falubeli templom javíttatására. Pénz helyett elküldtem neki Az igazság, amely örök élethez vezet című könyvet egy levéllel együtt, amelyben elmagyaráztam, hogy most Jehova Tanúja vagyok, és úgy gondolom, megtaláltam az igazságot. Miután megkapta levelem, kihirdette a templomban, hogy egy Ausztráliába emigrált személy fellázadt.

Ezek után azok az édesanyák, akiknek éltek fiaik Ausztráliában, kitartóan kérdezték a papot, vajon az ő fiuk volt-e. Édesanyám még a házához is elment, és könyörgött neki, hogy mondja meg. „Sajnálom, de a maga fia” — mondta. Később édesanyám azt mondta, hogy az is jobb lett volna, ha a pap megöli őt, minthogy ezt mondja neki rólam.

Visszatérés Görögországba

Megkeresztelkedésünk után, feleségem és én vissza akartunk térni Görögországba, és el akartuk mondani családtagjainknak és barátainknak azokat a jó dolgokat, amelyeket a Bibliából tanultunk. Ezért 1971 áprilisában ötéves kislányunkkal, Dimitriával visszatértünk egy meghosszabbított vakációra, és Kipariszía városában tartózkodtunk, körülbelül harminc kilométerre szülőfalumtól, Kariéstől. Menettérti repülőjegyünk hat hónapig volt érvényes.

A második este otthon édesanyám sírásban tört ki, és könnyek között mondta nekem, hogy rossz útra tértem, és szégyent hoztam a családi névre. Sírva és zokogva könyörgött nekem, hogy forduljak el „helytelen” utamtól. Ezek után elájult és karjaim között omlott össze. A következő nap megpróbáltam érvelni neki, elmagyaráztam, hogy csupán arról az Istenről való ismereteimet növeltem, akiről olyan szeretettel tanított bennünket gyermekkorunktól fogva. A következő este volt az az emlékezetes találkozásom a helybeli pappal és a falu polgármesterével.

Két öcsém, akik Athénban laktak, eljöttek húsvétra. Mindketten távol tartották magukat tőlem, mintha leprás lennék. Egy nap azonban az idősebbik öcsém kezdett meghallgatni. Több órás beszélgetés után azt mondta, hogy mindenben egyetért, amit a Bibliából mutattam neki. Ettől a naptól kezdve megvédett a család többi tagja előtt.

Ezek után gyakran látogattam Athénba, hogy együtt legyek az öcsémmel. Minden alkalommal, amikor mentem, más családokat is meghívott, hogy jöjjenek és hallják a jó hírt. Nagy örömömre ő és felesége három másik családdal együtt, akikkel bibliatanulmányozást vezettek, később vízben való megkeresztelkedéssel szemléltették Isten iránti önátadásukat!

A hetek gyorsan teltek, és pont mielőtt véget ért volna a hat hónap, meglátogatott bennünket egy Tanú, aki a falunktól hetven kilométerre levő gyülekezetben szolgált. Rámutatott a prédikálómunkában mutatkozó segítségnyújtás szükségességére azon a területen, és azt kérdezte, gondolkodtam-e a végleges maradáson. Aznap este megbeszéltem feleségemmel ezt a lehetőséget.

Nehéz lenne maradni, ebben mind a ketten egyetértettünk. Nyilvánvaló volt azonban, hogy nagy szükség volt arra, hogy az emberek hallják a bibliai igazságot. Végül elhatároztuk, hogy maradunk legalább egy vagy két évig. Feleségem visszatér majd Ausztráliába, hogy eladja házunkat, autónkat, és elhozza azokat a dolgokat, amiket csak tud. Miután döntöttünk, másnap reggel bementünk a városba, és béreltünk egy házat. Lányunkat is beirattuk a helyi általános iskolába.

Kitör az ellenállás

Hamarosan valódi háborút hirdettek ellenünk. Ellenállás mutatkozott a rendőrség, az iskolaigazgató és a tanárok részéről. Az iskolában Dimitria nem vetett keresztet. Az iskolai tisztségviselők kihívtak egy rendőrt, hogy megfélemlítéssel bírják engedelmességre, de ő szilárd maradt. Behívattak az igazgatóhoz, és ő megmutatta nekem az érsek levelét, amely elrendeli, hogy vigyem el Dimitriát, és hagyja ott az iskolát. Az igazgatóval folytatott hosszas beszélgetés után azonban megengedték, hogy az iskolában maradjon.

Idővel megtudtam, hogy Kipariszíában lakik egy házaspár, akik korábban meglátogatták Jehova Tanúi egyik nagygyűlését, mi pedig fel tudtuk újítani érdeklődésüket. Feleségemmel a közeli faluban élő Tanúkat is meghívtuk otthonunkba bibliatanulmányozásokra. Nemsokára azonban kijött a rendőrség, és bevittek mindnyájunkat a rendőrőrsre kihallgatás végett. Azzal vádoltak, hogy házamat engedély nélkül használtam imádati helyként. De mivel nem zártak börtönbe minket, tovább folytattuk az összejöveteleink megtartását.

Bár felajánlottak nekem egy állást, amint a püspök hallott róla, megfenyegette a munkaadómat, hogy bezáratja a boltját, hacsak nem bocsát el engem. Volt egy eladó vízvezeték- és fémlemezbolt, amelyet meg tudtunk venni. Szinte azonnal jött két pap és azzal fenyegettek, hogy bezáratják a boltot, néhány héttel később pedig az érsek elrendelte, hogy családunkat közösítsék ki. Abban az időben bárkivel, akit kiközösítettek a görögkeleti ortodox egyházból, úgy bántak, mint egy teljes mértékben kivetett személlyel. Egy rendőrt állítottak az üzletünk elé, hogy mindenkit megakadályozzon a bejutásban. Annak ellenére, hogy nem volt vevőnk, kitartóan továbbra is kinyitottuk az üzletet nap mint nap. Kellemetlen helyzetünk hamar beszéd tárgya lett a városban.

Letartóztatás és bírósági tárgyalás

Egyik szombaton egy másik személlyel együtt indultunk el a motorkerékpárján, hogy egy közeli városban tanúskodjunk. Ott a rendőrség megállított bennünket, és bevittek a rendőrőrsre, ahol őrizetben tartottak egész hétvégén. Hétfőn reggel vonaton vittek vissza minket Kipariszíába. A letartóztatásunkról szóló hír elterjedt, és tömeg gyűlt össze a vasútállomáson, hogy lássák, amint megérkezünk a rendőri kísérettel.

Ujjlenyomat vétele után elvittek bennünket az államügyészhez. Ő azzal kezdte az eljárást, hogy elmondta, hangosan felolvassa majd a vádat ellenünk, amelyet azon falubeliek elmondása alapján állítottak össze, akiket kihallgatott a rendőrség. „Azt mondták nekünk, hogy Jézus Krisztus király lett 1914-ben” — hangzott az első vád.

— Honnan vették ezt a fura ötletet? — kérdezte ellenségesen az ügyész.

Előreléptem, felvettem a Bibliát, amely az asztalán volt, és kinyitottam a Máté 24. fejezeténél, majd kértem, hogy olvassa el. Egy pillanatig habozott, de utána vette a Bibliát, és elkezdte olvasni. Pár perc olvasás után izgatottan ezt mondta:

— Hé, ha ez igaz, akkor el kellene vetnem magamtól mindent, és kolostorba kellene vonulnom!

— Nem — mondtam csendesen. — Meg kellene ismernie a Biblia igazságát, és utána segítenie kellene másoknak is megtalálni az igazságot.

Néhány ügyvéd érkezett, mi pedig némelyiküknek szintén tudtunk tanúskodni a nap folyamán. Ironikus, hogy ez egy másik vádat eredményezett — térítői tevékenységet!

Ebben az évben három bírósági tárgyalásunk volt, de végül felmentettek bennünket az összes vád alól. A győzelem, úgy tűnik, megtörte a jeget, ami az emberek irántunk tanúsított magatartását illeti. Ettől fogva kezdtek szabadabban közeledni hozzánk, és hallgattak Isten Királyságáról szóló mondanivalónkra.

Végül is a kis tanulmányozási csoport az otthonunkban, Kipariszíában egy gyülekezetté formálódott. Áthelyeztek egy keresztény vént az új gyülekezetünkbe, engem pedig kineveztek kisegítőszolgának. A házunkban tartott összejöveteleket nemsokára rendszeresen tizenöt tevékeny Tanú látogatta.

Vissza Ausztráliába

Miután eltelt két év és három hónap, elhatároztuk, hogy visszatérünk Ausztráliába. Az évek itt is gyorsan szállnak. Lányom, Dimitria megőrizte hitét, és feleségül ment az egyik melbourne-i gyülekezetből való kisegítőszolgához. Most vénként szolgálok egy görög nyelvű gyülekezetben Melbourne-ben, ahova feleségem és tizenöt éves lányunk, Martha jár.

A kis gyülekezet, amelyet magunk mögött hagytunk Kipariszíában, most sokkal nagyobb, és sok ottani arra érdemes személy tárta ki szívét a bibliai igazságok felé. 1991 nyarán meglátogattam Görögországot néhány hétre, tartottam egy nyilvános, bibliai témájú előadást Kipariszíában, és hetvenen voltak jelen. Örömömre húgom, Maria Jehova szolgája lett, noha a család ellenséges magatartást tanúsított.

Hálás vagyok, hogy Ausztráliában lehetőségem volt igazi gazdagságra szert tenni — Teremtőnk, Jehova Isten és Királyság-kormányzatának megismerésére és megértésére. Életemnek most igazi célja van, családommal pedig a közeli jövőre várunk, hogy lássuk Isten égi kormányzatának áldásait, amelyek kiterjednek az egész földre. (George Katsikaronis elmondása alapján.)

[Kép a 23. oldalon]

Kipariszía, ahol Ausztráliából való visszatérésem után laktam

[Kép a 23. oldalon]

Feleségemmel, Alexandrával