Egy meghiúsult rablás Nyugat-Afrikában

Eunice Ebuh elmondása alapján

„A fegyveres rablók arra a napra időzítették a támadást, amikor általában a Gyülekezeti Könyvtanulmányozást szoktuk tartani a lakásunkban. Olyankor a kaput nyitva hagyjuk, hogy a testvérek és érdeklődők be tudjanak jönni. A rablók valószínűleg ismerték a szokásainkat és az összejövetelek idejét. Biztosan tudjuk, hogy valahonnan loptak egy autót, és a könyvtanulmányozás napján és időpontjában már a kapunál vártak.

Véletlenül pont az a hét, amikor jöttek, a körzetfelvigyázó látogatásának hete volt. Ezért nem a házunkban volt az összejövetel, hanem a Királyság-teremben. Miután az összejövetelnek vége volt, megtartották a vének összejövetelét is. Rendes körülmények között a gyerekekkel haza kellett volna mennünk, de a férjem, aki vén, megkért, hogy várjuk meg. Azt mondta, hogy nem marad sokáig. Így hát vártunk.

Azután észrevettük, hogy az autónk nem akar elindulni. A körzetfelvigyázó sem, és a férjem sem tudták megjavítani. Hívtunk autószerelőt, de ő sem tudta megjavítani.

Ezért a gyerekeknek gyalog kellett hazamenniük. Kis idő múlva én is hazamentem. Úgy tíz óra körül értem haza. Sem én, sem a gyerekek nem autóval mentünk be a területre, amiért ki kellett volna nyitni a nagykaput.

Amikor beértem a hálószobába, lövést hallottam, nagyon hangosan. Szerettem volna tudni, mi történik. Megpróbáltam telefonálni a rendőrségre, de a telefon nem működött. Leszaladtam a földszintre, és bezártam a bejárati páncélajtót, azután gyorsan bezártam a belső ajtót. Lekapcsoltam a villanyt. A gyerekek megrémültek, ezért nyugtatgattam őket. Együtt imádkoztunk Jehova védelméért. Közben a férjem még a Királyság-teremnél volt, és azzal vesződött, hogy elindítsa az autót.

Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy egy férfi fekszik az utcán a kapunkon kívül. Úgy tűnt, a rablók elmentek, ezért betettem a sebesült férfit az autómba, és elhajtottam vele a kórházba. Ez veszélyes volt, de tennem kellett valamit. Sajnos a férfi másnap meghalt.

Eltekintve a tragédiától a dolgok sokkal rosszabbul is alakulhattak volna. A körzetfelvigyázó látogatása miatt nem otthon tartottuk a könyvtanulmányozást. Az, hogy az autónk elromlott, azt jelentette, hogy nem együtt mentünk haza. A férjem, akit a rablók biztosan elfogtak volna, nagyon későn ért haza. Ezek és más tényezők azon az estén mind a mi javunkra alakították a dolgokat.

Jehova az erősségünk és menedékünk. Úgy van, ahogyan az Írások mondják: »Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző«” (Zsoltárok 127:1).