Rendkívüli szegénységtől a határtalan gazdagságig

MANUEL DE JESUS ALMEIDA ELMONDÁSA ALAPJÁN

Tizenhét gyerek közül a legfiatalabbként születtem meg 1916 októberében. A testvéreim közül kilencen betegség és rosszultápláltság miatt meghaltak, így soha nem ismerhettem meg őket. Mi nyolcan a szüleinkkel laktunk Porto mellett, egy kis portugáliai faluban.

EGYSZERŰ otthonunk egy kicsi nappaliból és egy hálószobából állt. Az ivóvizet egy tőlünk úgy fél kilométernyire lévő forrásról hordtuk, a főzési lehetőségek pedig igen kezdetlegesek voltak.

A bátyáim, amint elég erősek lettek hozzá, dolgozni kezdtek a kukoricaföldeken. A keresetük segítséget jelentett a családnak egy kis ennivaló beszerzésében. Segítségükkel én lehettem az egyetlen a családban, aki némi iskolai oktatást is kapott. Bár nehéz életünk volt, teljes mértékben hűségesek voltunk a katolikus egyházhoz, azt remélve, hogy ez majd valahogy segít az életünkben.

Az egyház májusban úgynevezett novénát tartott. Kilenc egymást követő napon minden reggel korán, még sötétben a templomba mentünk. Imádkoztunk, és azt gondoltuk, így talán Isten majd megáld minket. Hittünk abban is, hogy a pap szent ember, Isten képviselője. Idővel azonban megváltozott a véleményünk.

Valami jobb után kutatok

Amikor nem tudtuk befizetni az egyházadót, a pap semmiféle engedményt nem tett, amivel figyelembe vette volna súlyos anyagi gondjainkat. Ez elkedvetlenített minket. A vallásról alkotott véleményem gyökeresen megváltozott, ezért 18 éves koromban úgy döntöttem, otthagyom a családomat, hogy kiderítsem, nincs-e valami jobb az életben, mint hogy az ember csak a földeken dolgozik és az egyházzal civódik. 1936-ban megérkeztem Lisszabonba, Portugália fővárosába.

Ott találkoztam Edminiával. Bár csalódtam a vallásban, mégis helyi szokás szerint a katolikus templomban kötöttünk házasságot. Majd 1939-ben elkezdődött a II. világháború. A háború alatt 18 raktárért voltam felelős, és volt, hogy egyetlen nap alatt 125 teherautónyi hadianyagot kellett kiküldenünk.

Mélyen érintettek a háború borzalmai és az, hogy a katolikus egyház teljesen belekeveredett abba. Azon tűnődtem: „Törődik Isten egyáltalán az emberekkel? Hogyan kellene imádnunk őt?” Évekkel később, 1954-ben egy idősebb úr, aki Jehova Tanúja volt, beszélt velem azokról a kérdésekről, amelyek nyugtalanítottak. Ez a beszélgetés megváltoztatta az életemet.

Fellelkesít a bibliai reménység

Ez a kedves férfi, Joshua elmagyarázta nekem, hogy Isten Királysága az egyetlen megoldás a világ gondjaira, és hogy a béke és a biztonság csak a Királyság uralma alatt valósul majd meg (Máté 6:9, 10; 24:14). Nagyon tetszett, amit mondott, de vonakodtam elfogadni a magyarázatait a vallással kapcsolatos korábbi tapasztalataim miatt. Amikor felajánlotta a bibliatanulmányozást, elfogadtam, azzal a feltétellel, hogy nem kér pénzt, és nem beszél a politikáról. Beleegyezett, és biztosított arról, hogy amit felajánl, az díjmentes (Jelenések 22:17).

Joshuába vetett bizalmam hamar megerősödött. Ezért kértem tőle valamit, amire már fiatalkorom óta vágytam. „Kaphatnék egy saját Bibliát?” Milyen boldog voltam, amikor megkaptam és először olvastam Teremtőnk saját Szavából az ígéreteket, mint amilyen például ez is: „maga az Isten lesz velök [az emberekkel], az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”! (Jelenések 21:3, 4).

A Bibliának különösen azok az ígéretei vigasztaltak, amelyek a szegénység és a betegségek eltörléséről szólnak. A hűséges Elihu ezt mondta Istenről: „ád eledelt bőségesen” (Jób 36:31). És a Biblia szavai szerint Isten Királyságának igazságos uralma alatt majd „nem mondja a lakos: beteg vagyok” (Ésaiás 33:24). Milyen szerető érdeklődést mutat Jehova Isten az emberiség iránt! És mennyire nőtt az én érdeklődésem az ő ígéretei iránt!

Először 1954. április 17-én vettem részt Jehova Tanúi összejövetelén. Ez egy különleges alkalom volt, Krisztus halálának emlékünnepe. Ettől kezdve rendszeresen ott voltam az összejöveteleken. Hamarosan én is kezdtem megosztani a megtanult jó dolgokat másokkal. Abban az időben Portugáliában Jehova Tanúi minden hónapban kirándulást szerveztek a tengerpartra, melyet keresztelkedéssel kötöttek egybe. Hét hónappal azután, hogy Joshua először beszélt velem, átadtam az életemet Jehova Istennek, és ezt vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizáltam az óceánban.

1954 elején csupán mintegy százan voltunk Tanúk egész Portugáliában. Ezért nagy szükség volt olyan férfiakra, akik élen járnak a prédikálómunkában. Gyorsan haladtam előre szellemileg, és hamarosan felelősségeket kaptam a gyülekezetben. 1956-ban kineveztek gyülekezetszolgának — így hívták akkor az elnöklőfelvigyázót — Jehova Tanúi második lisszaboni gyülekezetében. Ma már több mint száz gyülekezet tevékenykedik ebben a városban és a külvárosi részeken.

A vendégszeretet áldásai

Bár Edminiával nehéz anyagi helyzetben voltunk, az ajtónk mégis mindig nyitva állt keresztény testvéreink előtt. 1955-ben egy úttörő — így hívják Jehova Tanúi teljes idejű evangéliumhirdetőit —, miközben brazíliai otthonából a „Győzedelmes Királyság” jeligéjű nemzetközi kongresszusra utazott Németországba, megállt Portugáliában. A közlekedési gondok miatt egy hónapig maradt nálunk, és a látogatása révén sok áldásban lehetett részünk szellemi téren.

Mások is jártak nálunk abban az időben, például Jehova Tanúi brooklyni (New York) főhivatalának tagjai, köztük Hugo Riemer és a szobatársa, Charles Eicher. Velünk vacsoráztak, és előadásokat tartottak a portugál testvéreknek. Mint ahogy a frissen kikelt fiókák nagyra tátják a csőrüket, és várva várják az ennivalót, úgy vártuk mi is a finom szellemi csemegéket, melyeket az ilyen testvérek nyújtottak nekünk.

Jehova Tanúi utazófelvigyázói is megszálltak nálunk a látogatásaik során. Emlékezetes vendég volt Álvaro Berecochea, a marokkói fiókhivatal felvigyázója, aki 1957-ben volt nálunk, mivel azzal bízták meg, hogy látogasson Portugáliába, és bátorítsa a testvéreket. Részt vett a könyvtanulmányozáson az otthonunkban, mi pedig ragaszkodtunk hozzá, hogy maradjon nálunk a portugáliai látogatása hátralévő idejében. Az egyhónapos itt-tartózkodása alatt sok áldásban volt részünk és szellemileg megkövéredtünk, míg Álvaro fizikailag gyarapodott, drága Edminiám finom főztjének köszönhetően.

A rendkívüli szegénység, mint amilyet én tapasztaltam gyermekkoromban, mély nyomot hagy az emberben. De felismertem, hogy minél többet adunk Jehovának és hűséges szolgáinak, ő annál inkább megáld minket. Ez a tény újra és újra az elmémbe vésődött, mialatt mindenkit vendégül láttunk, akit csak tudtunk.

Az 1955-ös kongresszuson Portóban bejelentették, hogy 1958-ban Jehova Tanúi nemzetközi kongresszust tartanak majd a New York-i Yankee Stadionban. Adományládákat helyeztek el az ország minden Királyság-termében — melyekből akkor még nagyon kevés volt —, hogy így anyagi támogatással portugál küldöttek is eljuthassanak a kongresszusra. Képzelhetitek, micsoda öröm volt, amikor a feleségemet és engem küldöttnek választottak! Nagyon örültünk, hogy mialatt az Egyesült Államokban voltunk a kongresszuson, meglátogathattuk Jehova Tanúi brooklyni világközpontját is.

Kitartás az üldözés alatt

1962-ben Jehova Tanúi prédikálómunkáját betiltották Portugáliában, a misszionáriusokat pedig — köztük Eric Brittent, Domenick Picconét, Eric Beveridge-t és a feleségeiket — kiutasították az országból. Ettől kezdve nem tarthattuk az összejöveteleinket Királyság-termekben, hanem csak titokban, magánotthonokban; és nagy kongresszusokat sem tarthattunk ezentúl Portugáliában. Az én felelősségem lett, hogy keresztény testvéreim és testvérnőim utazását megszervezzem, hogy más országokban vehessenek részt a kongresszusokon.

Nem volt könnyű mindent elintézni ahhoz, hogy Tanúk nagy csoportjai más országokba utazhassanak. De megérte az erőfeszítést, mivel a portugál testvérek nagyszerű szellemi áldásokban részesültek. Milyen bátorító tapasztalatot jelentett nekik, hogy részt vehettek a kongresszusokon Svájcban, Angliában, Olaszországban és Franciaországban! Az ilyen kongresszusok arra is lehetőséget kínáltak, hogy visszafelé jövet irodalmat hozzanak be az országba. Azokban az években sokszor kérvényeztük, hogy vallásszervezetként jegyezzenek be minket Portugáliában, de minden kérvényt elutasítottak.

Miután a misszionáriusokat 1962 elején kiutasították az országból, a titkosrendőrség üldözési hadjáratai fokozódtak, hogy leállítsák a prédikálómunkánkat. Rengeteg testvért és testvérnőt letartóztattak és bíróság elé hurcoltak. Ezek közül az események közül több hiteles beszámolót lehetett olvasni ebben a folyóiratban, valamint a társfolyóiratában, az Ébredjetek!-ben.a

A prédikálásért bebörtönzött testvérek között volt egy úttörő is, aki tőlem ismerte meg Isten Királyságának jó hírét. Mivel a rendőrség megtalálta a címemet a holmijai között, beidéztek és kihallgattak.

Később két rendőrségi megbízott keresett meg otthon. Elkobozták a bibliatanulmányozási segédeszközeimet, valamint 13 Bibliát. A zaklatást tovább folytatták, és még hétszer visszajöttek, hogy átkutassák a házunkat. Minden alkalommal kérdésekkel ostromoltak minket.

Többször felkértek, hogy tanúskodjak Tanú-társaim mellett bírósági tárgyalásokon. Bár nem sok világi oktatást kaptam annak idején, Jehova olyan ’bölcsességet adott, hogy egyetlen ellenfél sem tudott ellenállni vagy ellentmondani’ (Lukács 21:15, Katolikus fordítás). Egyik alkalommal a bíró annyira csodálkozott a tanúvallomásomon, hogy megkérdezte, milyen iskolai végzettségem van. Mindenki nevetett a tárgyalóteremben, amikor azt mondtam, hogy az iskolában csupán a negyedik osztályig jutottam.

Ahogy az üldözés egyre fokozódott, úgy nőtt azoknak a száma is, akik kedvezően reagáltak a Királyság-üzenetre. Így a Tanúk száma az 1962-ben meglévő alig 1300-ról 1974-re több mint 13 000-re nőtt Portugáliában! Időközben 1967 májusában meghívtak, hogy szolgáljak utazófelvigyázóként. E munka során Jehova Tanúi gyülekezeteit látogattam, hogy erősítsem őket szellemileg.

Határtalan gazdagságnak örvendünk

1974 decemberében abban a kiváltságban lehetett részem, hogy részt vehettem a bejegyeztetésben, mely során törvényesítették Jehova Tanúi munkáját Portugáliában. A következő évben a feleségemmel tagjai lettünk Jehova Tanúi Bétel-családjának Estorilban. Engem egyben kineveztek a Portugál Fiókbizottság tagjának.

Igazán nagy öröm látni a prédikálómunka előrehaladását Portugáliában és azokon a területeken, melyek a fiókhivatalunk felvigyázása alá tartoznak! Ezek között van Angola, az Azori-szigetek, Madeira, São Tomé és Príncipe, valamint a Zöld-foki Köztársaság. Felvillanyozó volt látni az évek során, amint misszionáriusokat küldtek Portugáliából ezekbe az országokba, ahol rendkívüli érdeklődés mutatkozott a Királyság-üzenet iránt. Képzelhetitek, milyen örömet jelent, hogy most több mint 88 000 Királyság-hirdető van ezeken a helyeken, köztük a több mint 47 000 portugáliai Tanúval! Az Emlékünnepen jelen lévők száma ezekben az országokban 1998-ban elérte a 245 000-et, míg 1954-ben, amikor Tanú lettem, alig 200-an voltunk!

Edminia és én teljes szívünkből egyetértünk a bibliai zsoltáríróval, aki azt mondta, hogy Jehova ’tornácaiban jobb egy nap, hogysem ezer másutt’ (Zsoltárok 84:11). Ha visszagondolok a szerény kezdetre, és összevetem azt azzal a szellemi gazdagsággal, melyet azóta élvezek, Ésaiás prófétához hasonlóan érzek: „Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dícsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél . . . Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek” (Ésaiás 25:1, 4).

[Lábjegyzet]

[Képek a 24. oldalon]

Fent: Almeida testvér Lisszabonban bejelenti, hogy küldöttek utazhatnak majd az 1958-as kongresszusra, New Yorkba

Középen: mintaként levezetem a szolgák testületének összejövetelét, a „Béke a földön” nemzetközi kongresszuson Párizsban

Lent: bérelt buszok előkészítése az egyik franciaországi kerületkongresszusra

[Kép a 25. oldalon]

Reggeli imádat vezetése közben a portugál fiókhivatalban

[Kép a 25. oldalon]

A portugál fiókhivatal, melyet 1988-ban adtak át

[Kép a 26. oldalon]

Hugo Riemer testvér előadásai buzdítottak minket, amikor a brooklyni Bételből ellátogatott hozzánk

[Kép a 26. oldalon]

Feleségemmel