Sose hátráljunk meg a pusztulásra!

„Mi . . . nem olyanok vagyunk, akik meghátrálnak a pusztulásra” (ZSIDÓK 10:39, NW).

1. Milyen körülmények vezettek odáig, hogy Péter apostol engedett a félelmének?

AZ APOSTOLOK biztosan megdöbbentek, amikor szeretett Mesterük, Jézus azt mondta nekik, hogy mindannyian szétszóródnak, és elhagyják. Hogy lehet ez, amikor éppen ebben az órában van a legnagyobb szüksége segítségre? Péter bizonygatta: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.” Péter valójában bátor és merész férfi volt. De amikor Jézust elárulták és letartóztatták, az apostolok, Pétert is beleértve, elszéledtek. Később, amikor Jézust kihallgatták Kajafás főpap otthonában, Péter nyugtalanul bolyongott az udvaron. Ahogy telt-múlt a hideg éjszaka, Péter valószínűleg attól félt, hogy Jézust és mindazt, aki csak a társa lehet, kivégezhetik. Amikor az ott ácsorgó emberek közül néhányan megismerték Pétert, hogy Jézus egyik közeli ismerőse, pánik lett úrrá rajta. Háromszor tagadta meg, hogy köze lenne Jézushoz, sőt még azt is letagadta, hogy ismeri! (Márk 14:27–31, 66–72).

2. a) Miért nem tette Pétert a Jézus letartóztatásának éjszakáján tanúsított félős viselkedése ’olyanná, aki meghátrál’? b) Mit határozzunk el?

² Ez mélypont volt Péter életében, olyan pillanat, amelyet kétségtelenül az élete végéig bánt. De vajon Péter gyáva ember lett azért, mert így viselkedett azon az éjszakán? Vajon „olyanná” vált, akit Pál apostol később az írásában a következőképpen jellemzett: „olyanok . . . , akik meghátrálnak a pusztulásra” (Zsidók 10:39, NW). A legtöbben valószínűleg egyetértünk abban, hogy Pál szavai nem vonatkoznak Péterre. Miért? Azért, mert Péter félelme csak ideiglenes volt, rövid ideig tartott az életében, amelyet pedig rendkívüli bátorság és hit jellemzett. Ehhez hasonlóan sokunknak voltak már a múltban olyan pillanataink, amelyekre szégyenkezve emlékezünk vissza, olyan pillanatok, amikor meglepetésünkre a félelem úrrá lett rajtunk, és visszatartott minket attól, hogy bátran kiálljunk az igazságért, pedig azt szerettük volna tenni. (Vesd össze: Róma 7:21–23.) Nyugodtak lehetünk, hogy az efféle pillanatnyi gyengeségek miatt még nem leszünk olyanok, akik meghátrálnak a pusztulásra. De azért el kell határoznunk magunkat, hogy ez sosem fog megtörténni velünk. Miért? És hogyan kerülhetjük el, hogy ilyenekké váljunk?

Mit jelent meghátrálni a pusztulásra?

3. Hogyan engedett Illés és Jónás próféta a félelmének?

³ Amikor Pál azokról írt, „akik meghátrálnak a pusztulásra”, nem azokra gondolt, akik egy pillanatra elveszítik bátorságukat. Pál biztosan tisztában volt azzal, hogy mi történt Péterrel, és más hasonló esetekről is tudhatott. Illés, a bátor és szókimondó próféta egyszer engedett a félelmének, és menekült, féltve az életét, miután a gonosz Jézabel királyné halállal fenyegette (1Királyok 19:1–4). Jónás prófétának még komolyabban kellett küzdenie a félelemmel. Jehova megbízta, hogy utazzon Ninive közismerten erőszakos és gonosz városába. Jónás gyorsan egy Társisba tartó hajóra szállt, ami ellenkező irányban volt, 3500 kilométerre Ninivétől (Jónás 1:1–3). De e hűséges próféták egyikéről sem, sőt Péter apostolról sem lehetne joggal elmondani, hogy olyan, aki meghátrál. Miért nem?

4., 5. a) Hogyan segít a szövegkörnyezet meghatároznunk, hogy mit értett Pál a Zsidók 10:39-ben a „pusztulás” szó alatt? b) Mit értett Pál azalatt, hogy „nem olyanok vagyunk, akik meghátrálnak a pusztulásra”?

⁴ Figyeljük csak meg Pál teljes mondatát: „Mi pedig nem olyanok vagyunk, akik meghátrálnak a pusztulásra.” Mit értett a „pusztulás” alatt? Az általa használt görög szó néha örök pusztulásra utal. Ez a meghatározás illik a szövegkörnyezetbe. Pál előtte így figyelmeztetett: „ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket” (Zsidók 10:26, 27).

⁵ Tehát amikor Pál azt mondta hívőtársainak: „nem olyanok vagyunk, akik meghátrálnak a pusztulásra”, ez alatt azt értette, hogy hűséges keresztény olvasóival együtt elhatározták, sosem fordulnak el Jehovától, és sosem hagyják abba a szolgálatát. Ha így tennének, az csak örök pusztuláshoz vezetne. Iskáriótes Júdás olyan valaki volt, aki effajta pusztulásra hátrált meg, miképpen az igazság más ellenségei is, akik szándékosan Jehova szelleme ellen vétettek (János 17:12; 2Thessalonika 2:3). Az ilyen emberek azok között „a gyávák” között vannak, akikre örök pusztulás vár egy jelképes égő tóban (Jelenések 21:8). Nem, mi sosem szeretnénk ilyenek lenni!

6. Milyen életúton látna minket szívesen Sátán, az Ördög?

⁶ Sátán, az Ördög azt akarja, hogy hátráljunk meg a pusztulásra. Mivel mestere a ’ravaszságnak’, ezért jól tudja, hogy a veszedelmes életút gyakran jelentéktelenebb területeken kezdődik (Efézus 6:11). Ha a nyílt üldözéssel nem éri el a célját, körmönfontabb módon igyekszik kikezdeni az igaz keresztények hitét. Azt szeretné, ha Jehova bátor, buzgó Tanúi elhallgatnának. Nézzük csak, milyen taktikákat használt fel a héber keresztényekkel szemben, akiknek Pál írt.

Hogyan próbálták meghátrálásra kényszeríteni a keresztényeket?

7. a) Milyen volt a jeruzsálemi gyülekezet története? b) A szellemieket tekintve milyen körülmények között voltak néhányan Pál olvasói közül?

⁷ A bizonyítékok azt mutatják, hogy Pál i. sz. 61 körül írta levelét a héber keresztényeknek. A jeruzsálemi gyülekezetnek viharos volt a története. Jézus halála után ádáz üldözés hulláma sepert rajtuk végig, ami arra kényszerített a városban sok keresztényt, hogy szóródjanak szét. De ezt békés időszak követte, ami lehetővé tette, hogy a keresztények számban növekedjenek (Cselekedetek 8:4; 9:31). Az évek múltával újabb üldözések támadtak, és felváltva voltak nehezebb és könnyebb napjaik. Úgy tűnik, mire Pál a héber keresztényeknek írta a levelét, a gyülekezet újra viszonylagos békés állapotnak örvendhetett. Ennek ellenére azért még érte őket nyomás. Közel három évtized telt el már azóta, hogy Jézus megjövendölte Jeruzsálem pusztulását. Bizonyára voltak némelyek, akik úgy gondolták, hogy érthetetlen módon a vártnál később jön a vég, és már nem fog eljönni az ő életidejükben. Mások pedig, főleg akik újak voltak a hitben, még nem estek át nehéz próbán, és keveset tudtak arról, hogy mire van szükség a próbák kiállásához (Zsidók 12:4). Sátán biztosan megpróbálta kihasználni ezeket a körülményeket. Milyen ’ravaszságokat’ vetett be?

8. Hogyan gondolkodott sok zsidó a szárnyait bontogató keresztény gyülekezet felől?

⁸ A jeruzsálemi és júdeai zsidó közösség megvetően tekintett a szárnyát bontogató keresztény gyülekezetre. Pál levelének a tartalma alapján van némi elképzelésünk arról, hogy mivel gúnyolták a keresztényeket az öntelt zsidó vallási vezetők és a követőik. Ilyesmit mondhattak: „Már évszázadok óta megvan a nagy templomunk Jeruzsálemben! Előkelő főpap van ott hivatalban az alpapokkal együtt. Naponként mutatnak be áldozatot. Nekünk olyan Törvényünk van, amelyet angyalok juttattak el Mózeshez, és nagy jelek kíséretében lettek megalkotva a Sínai-hegyen. Ennek a felkapaszkodott szektának, ezeknek a keresztényeknek, akik elhagyták a judaizmust, ezeknek semmijük sincs mindebből!” Vajon ez a gúnyolódás megtette a magáét? A héber keresztények közül némelyeket nyilván felkavartak ezek a támadások. Pál levele éppen jókor jött, segített nekik.

Miért nem volt szabad meghátrálniuk a pusztulásra?

9. a) Milyen téma vonul végig a héber keresztényeknek írt levélen? b) Milyen értelemben szolgáltak a keresztények a jeruzsáleminél jobb templomban?

⁹ Vizsgáljunk meg két okot, amelyeket Pál a Júdeában élő testvéreinek és testvérnőinek mondott, hogy miért ne hátráljanak meg a pusztulásra. Az első: a keresztény imádati forma magasabb rendű, és ez a gondolat vonul végig a héber keresztényeknek írt levélen. Pál a levelében egész végig ezt a témát fejtegette. A jeruzsálemi templom csupán másolata volt a sokkal nagyobb igazi templomnak, Jehova szellemi templomának, amely „nem kézzel csinált” épület volt (Zsidók 9:11). Ezeknek a keresztényeknek kiváltságukban állt a tiszta imádatnak ebben a szellemi elrendezésében szolgálni. Jobb szövetség alatt szolgáltak, a régen megígért új szövetség alatt, amelynek a Közvetítője, Jézus Krisztus felette állt Mózesnek (Jeremiás 31:31–34).

10., 11. a) Miért nem zárja ki Jézus leszármazási vonala, hogy Főpapként szolgáljon a szellemi templomban? b) Milyen értelemben volt Jézus magasabb rendű Főpap azoknál, akik a jeruzsálemi templomban szolgáltak?

¹⁰ Ezeknek a keresztényeknek ezenkívül sokkal jobb volt a Főpapjuk is, Jézus Krisztus. Nem, ő nem Áron leszármazottja. Ő inkább „Melkhisedek rendje szerint” való Főpap volt (Zsoltárok 110:4). Melkisédek, akinek a leszármazási vonala nem volt följegyezve, az ókori Sálem királya és egyben főpapja is volt. Ezért találó prófétai képe volt Jézusnak, akinek a papsága nem a tökéletlen emberi leszármazási vonalon, hanem sokkal nagyobb valamin, Jehova Isten esküjén múlott. Melkisédekhez hasonlóan Jézus nemcsak Főpapként, hanem Királyként is szolgál, csakhogy ő sosem fog meghalni (Zsidók 7:11–21).

¹¹ Ezenkívül a jeruzsálemi templomban szolgáló főpapoktól eltérően Jézusnak nem kellett évről évre áldozatot bemutatnia. Áldozata a saját tökéletes élete volt, amelyet egyszer s mindenkorra feláldozott (Zsidók 7:27). A templomban bemutatott valamennyi áldozat csupán árnyék volt, Jézus áldozatát szemléltette. Tökéletes áldozata a bűnök igazi bocsánatát tette lehetővé mindazoknak, akik hitet gyakoroltak. Pálnak azok a megjegyzései is szívet melengetők, amelyek rámutatnak, hogy ez a Főpap változatlanul ugyanaz a Jézus, akit a jeruzsálemi keresztények ismertek. Alázatos volt, kedves és olyan valaki, aki ’együtt tud érezni gyöngeségeinkkel’ (Zsidók 4:15, Katolikus fordítás; 13:8). Ezeknek a felkent keresztényeknek az volt a kilátásuk, hogy majd Krisztus alpapjaiként szolgálnak! Hogyan gondoltak volna egyáltalán arra, hogy meghátrálnak, visszatérve a romlott judaizmus „erőtelen és gyarló” elemeihez? (Galátzia 4:9).

12., 13. a) Milyen második okot mondott Pál, hogy miért ne hátráljunk meg sohasem? b) Miért buzdította a héber keresztényeket a kitartásukkal szerzett addigi hírnevük arra, hogy sose hátráljanak meg a pusztulásra?

¹² Mintha ez még nem volna elég, Pál még egy okot mond el a hébereknek, hogy miért ne hátráljanak meg sosem a pusztulásra; ez az ok saját kitartásuknak a híre. Ezt írta: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki.” Pál emlékeztette őket, hogy gyalázásokkal és szorongattatásokkal ’látványossággá lettek’ (Vida fordítás). Némelyeket börtönbe vetettek, mások pedig együtt érzően támogatták őket a börtönben. Igen, példaértékű hitről és állhatatosságról tettek bizonyságot (Zsidók 10:32–34). De miért kérte őket Pál arra, hogy ’emlékezzenek vissza’ az ilyen fájdalmas tapasztalatokra? Ez vajon nem bizonyult lehangolónak?

¹³ Épp ellenkezőleg, ha a héberek ’visszaemlékeztek a régebbi napokra’, az eszükbe juttatta, hogy miként tartotta fenn Jehova őket a próba idején. Sátán sok támadásának ellenálltak a segítségével. Pál ezt írta: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanusítottatok az ő neve iránt” (Zsidók 6:10). Igen, Jehova megemlékezett minden hű cselekedetükről, s ezeket korlátlan emlékezőtehetségével észben tartja. Ez Jézus figyelmeztetését juttatja eszünkbe, hogy az égben gyűjtsünk kincseket. Ezeket a kincseket egyetlen tolvaj sem lophatja el, és a moly vagy a rozsda sem emészti meg (Máté 6:19–21). Ezek a kincsek valójában csak akkor mehetnek tönkre, ha egy keresztény meghátrál a pusztulásra. Ezzel az égben gyűjtött valamennyi kincsét elherdálná. Mennyire nyomós okot mondott Pál a héber keresztényeknek, hogy miért ne járjanak sohase ilyen életúton! Miért tékozolnák a hűséges szolgálattal töltött összes évüket? Helyénvaló és sokkal jobb volna, ha továbbra is kitartanának.

Nekünk miért nem szabad sohasem meghátrálnunk a pusztulásra?

14. Milyen nehézségeink vannak, amelyek hasonlítanak az első századi keresztények által elszenvedett nehézségekhez?

¹⁴ Az igaz keresztényeknek ma ugyanilyen nyomós okaik vannak, hogy ne hátráljanak meg. Először is ne feledjük, milyen áldásokkal jár a tiszta imádat, melyet Jehova adott nekünk. Az első századi keresztényekhez hasonlóan olyan időben élünk, amikor a népszerűbb vallások tagjai mosolyognak rajtunk, csúfolnak minket, saját lenyűgöző vallási épületeikre mutogatnak büszkén, és arra, hogy milyen régiek már a hagyományaik. Jehova azonban biztosít minket afelől, hogy neki az az imádati forma tetszik, amelyet mi mutatunk be. Igazából olyan áldásokat élvezünk, amelyeket az első századi keresztények még nem éltek át. Talán azon csodálkozol, hogy ez miként lehetséges, hiszen ők akkor éltek, amikor a szellemi templom megkezdte működését, melynek Krisztus a keresztelkedésekor, i. sz. 29-ben lett a Főpapja. Az első századi keresztények közül néhányan látták Isten csodatévő Fiát. Több csoda volt még a halála után is. De amint meg lett jövendölve, ezek az ajándékok végül megszűntek (1Korinthus 13:8).

15. Milyen próféciának a teljesedésekor élnek ma az igaz keresztények, és ez mit jelent számunkra?

¹⁵ Mi azonban akkor élünk, amikor az Ezékiel könyvének 40—48. fejezetében szereplő, templomról szóló, terjedelmes prófécia jelentős mértékben teljesedik.a Így hát láttuk Isten tiszta imádattal kapcsolatos elrendezésének a helyreállítását. Ez a szellemi templom mindenféle vallásos szennyeződéstől és bálványimádástól meg lett tisztítva (Ezékiel 43:9; Malakiás 3:1–5). Gondolj csak arra, milyen előnyeink lettek ebből a tisztításból.

16. Milyen lehangoló irányzattal kellett szembenézniük az első századi keresztényeknek?

¹⁶ Az első században nem várt fényes jövő a szervezett keresztény gyülekezetre. Jézus előre megmondta, hogy olyan lesz, mintha a frissen vetett búzamezőt televetnék gyommal, és szinte megkülönböztethetetlen lesz a búza és a gyom (Máté 13:24–30). És ez így is lett. Az első század végére, amikor már csak az idősödő János apostol tevékenykedett a romlás utolsó visszatartó erejeként, virágzóban volt a hitehagyás (2Thessalonika 2:6; 1János 2:18). Nem sokkal az apostolok halála után egy különálló papi osztály jött létre, amely elnyomta a nyájat, és megkülönböztető öltözéket viselt. A hitehagyás terjedt, akár az üszkösödés. Mennyire lehangolta ez a hűséges keresztényeket! Azt látták, hogy a tiszta imádat újonnan létrehozott elrendezését elnyomta egy romlott forma. Ez nem egészen egy évszázaddal az után jelentkezett, hogy Krisztus megalapította a gyülekezetet.

17. Milyen értelemben tart tovább a modern kori keresztény gyülekezet, mint az első századi megfelelője?

¹⁷ Most nézzük csak a különbséget. Mára már hosszabb ideje létezik a tiszta imádat, mint ameddig az apostolok ideje tartott, ami a halálukkal ért véget. E folyóirat első számának a kiadása, 1879 óta Jehova az imádat egyre tisztább formájával áldott meg minket. Jehova és Krisztus Jézus 1918-ban belépett a szellemi templomba, hogy megtisztítsa (Malakiás 3:1–5). 1919 óta folyamatosan tisztul Jehova Isten imádati elrendezése. Jobban értjük a bibliai próféciákat és alapelveket (Példabeszédek 4:18). Kinek az érdeme mindez? Bizonyára nem a tökéletlen embereké. Csakis Jehova és a Fia, a gyülekezet Feje tudja megvédeni az Ő népét a romlástól ezekben a romlott időkben. Sose mulasszuk el tehát megköszönni Jehovának, hogy részt vehetünk ma a tiszta imádatban. És határozzuk el szilárdan, hogy sosem hátrálunk meg a pusztulásra!

18. Milyen okunk van arra, hogy sose hátráljunk meg a pusztulásra?

¹⁸ A héber keresztényekhez hasonlóan nekünk is van egy második okunk, hogy elvessük a gyáva, meghátráló életutat; ez az ok saját kitartásunknak a híre. Akár az utóbbi években kezdtük el szolgálni Jehovát, akár évtizedek óta szolgáljuk hűségesen, keresztényi cselekedeteinkkel hírnevet szereztünk magunknak. Sokan közülünk üldözést szenvedtek el, akár börtönben, betiltás alatt, akár a kegyetlenkedések vagy a tulajdonuk elvesztése miatt. Még többen a családjuk ellenségeskedésével, megvetéssel, gúnyolódással és közönyösséggel kerültek szembe. Mindannyian kitartottunk, s tovább szolgáljuk Jehovát hűségesen, az életben tapasztalható nehézségek és próbák ellenére. Így az állhatatosságunkkal olyan hírnévre tettünk szert, hogy ezt Jehova sosem felejti el, ez pedig kincsestár az égben. Bizony most nem annak van itt az ideje, hogy meghátráljunk és visszatérjünk a romlott régi rendszerhez, amelyet már egyszer elhagytunk! Miért dolgoznánk keményen hiába? Ez különösen igaz napjainkban, amikor már csak „vajmi kevés idő” van hátra a végig (Zsidók 10:37).

19. Mit fogunk megvizsgálni a következő cikkünkben?

¹⁹ Igen, határozzuk el magunkat, hogy „nem [leszünk] olyanok  . . . , akik meghátrálnak a pusztulásra”! Legyünk inkább „olyanok, akiknek van hitük” (Zsidók 10:39, NW). Mit tehetünk azért, hogy találó legyen ránk nézve ez a leírás, és hogyan segíthetünk keresztény hittársainknak, hogy ők is ugyanezt tegyék? Ezt fogja megvizsgálni a következő cikkünk.

[Lábjegyzet]

Emlékszel rá?

◻ Mit jelent meghátrálni a pusztulásra?

◻ Milyen nyomások nehezedtek súlyos teherként a héber keresztényekre, akiknek Pál írt?

◻ Milyen okokat mondott Pál a hébereknek, hogy ne hátráljanak meg a pusztulásra?

◻ Nekünk milyen okaink vannak arra, hogy elszántan sose hátráljunk meg a pusztulásra?

[Képek a 15. oldalon]

Azért, mert Péter engedett a félelmének, még nem vált ’olyanná, aki meghátrál a pusztulásra’