Özvegy nők és férfiak – Mire van szükségük? Hogyan segíthetünk nekik?

Jeanne kicsiny lakásának félhomályos konyhájában rutinszerűen teríti az asztalt. Végül is valamit ennie kell. Majd hirtelen megakad a szeme a két tányéron . . . könnyekre fakad. Megszokásból két személyre terített. De szeretett férje két éve már nem él.

AKIK még nem élték át, el sem tudják képzelni, mekkora fájdalommal jár elveszíteni a házastársat. Az elme csak fokozatosan képes feldolgozni a szörnyű valóságot. A 72 éves Beryl nem tudta elfogadni a férje hirtelen halálát. „Olyan valószínűtlen volt ez az egész – mondja –, nem tudtam elhinni, hogy többé nem sétál be az ajtón.”

Vannak olyan emberek, akik az amputáció után olykor még „érzik” az elvesztett végtagjukat. Ehhez hasonlóan lehet, hogy a lesújtott házastárs időnként „látja” elvesztett párját a tömegben, vagy azon kapja magát, hogy beszél hozzá, holott az már nincs többé.

Amikor valaki gyötrődik a házastársa elvesztése miatt, a barátai és a családtagjai gyakran nem tudják, hogyan reagáljanak. Ismersz valakit, akinek meghalt a társa? Hogyan tudsz segíteni neki? Mit kell tudnod ahhoz, hogy támogathasd a gyász idején? Hogyan karolhatod fel a gyászolót, hogy lassacskán újra örömét lelje az életben?

Amit ne tegyél

A barátok és a családtagok talán aggódnak a szerettükért, aki elvesztette a házastársát, és jó szándékkal megpróbálják lerövidíteni a gyász idejét. De egy kutató, aki 700 özvegy személlyel készített felmérést, ezt írta: „Nincs megkötve, meddig kell gyászolni.” Ezért ne akadályozzuk a gyászolót abban, hogy szabad folyást engedjen az érzéseinek, hanem hagyjuk, hogy addig gyászoljon, ameddig arra szüksége van (1Mózes 37:34, 35; Jób 10:1).

Bár helyénvaló lehet segíteni a temetés lebonyolításában, ne gondoljuk, hogy nekünk kell minden részletben döntést hoznunk. A 49 éves, özvegy Paul ezt mondja: „Jólesett, hogy azok, akik felajánlották a segítségüket, engedték, hogy én hozzam meg a fontos döntéseket a szertartással kapcsolatban. Sokat jelentett nekem, hogy minden jól ment a feleségem temetésén. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó lehetőségem arra, hogy kifejezzem iránta a tiszteletemet.”

Természetesen a legtöbben nagyra értékelik a segítséget. A 68 éves, özvegy Eileen ezt mondja: „A temetés megszervezése és a papírmunka nehéz volt, mivel képtelen voltam tisztán gondolkodni. Szerencsére a fiam és a menyem segített.”

Ezenkívül ne féljünk beszélni az elhunyt személyről. Beryl, akit korábban már idéztünk, ezt mondja: „A barátaim rendkívül segítőkészek voltak. De többen kerülték, hogy a férjemről, Johnról beszéljenek. Olyan volt, mintha soha nem is létezett volna. Ezt egy kicsit bántónak éreztem.” Idővel az özvegyen maradt fél talán szeretne nyíltan beszélni a házastársáról. Emlékszel valamelyik kedves gesztusára vagy egy humoros történetre vele kapcsolatban? Ha igen, ne félj megkérdezni a gyászolótól, hogy elmondhatod-e. Ha úgy látod, hogy szívesen beszélget az elhunytról, mondd el, mit becsültél benne, vagy hogy miért hiányzik neked. Így a gyászoló láthatja, hogy mások is osztoznak a fájdalmában (Róma 12:15).

Amikor segíteni próbálsz a gyászoló személynek, ne áraszd el a tanácsaiddal. Ne erőltesd, hogy gyorsan hozzon döntéseket.a Inkább legyél körültekintő, és kérdezd meg magadtól, hogy mit tehetnél a barátodért vagy a rokonodért, aki élete egyik legnehezebb időszakán megy keresztül.

Amit megtehetsz

A halálesetet követő napokban az özvegyen maradt házastárs valószínűleg szívesen fogadja a segítséget. Tudnád támogatni azzal, hogy ételt készítesz neki, elszállásolod a látogatóba érkező rokonait, vagy azzal, hogy egyszerűen csak vele vagy?

Azt is meg kell értened, hogy a férfiak és a nők eltérő módon küzdenek meg a gyásszal és a magánnyal. Például néhány országban a megözvegyült férfiak több mint fele 18 hónapon belül újra házasságot köt, míg a nőkre ez nem jellemző. Miért van ez így?

Az általános nézettel ellentétben a férfiak nem mindig csak a fizikai vagy a szexuális szükségleteik miatt nősülnek újra. Valójában a legtöbb férfi kizárólag a házastársában bízik meg, ezért a felesége halála után rendkívül magányos lesz. Az özvegy nők azonban gyakran könnyebben találnak érzelmi támaszt, annak ellenére, hogy a férj barátai olykor magukra hagyják őket. A férfiak beállítottsága részben megmagyarázza, miért tekintik az újranősülést az egyedüli ellenszernek a magányra, és miért vállalják azt a kockázatot, hogy túl hamar új kapcsolatot kezdeményezzenek. Az özvegyen maradt nők viszont könnyebben el tudják viselni a magányt.

Függetlenül attól, hogy férfi vagy nő a gyászoló rokonod vagy barátod, mit tudsz tenni, hogy enyhítsd a magányát? A 49 éves Helen, aki özvegy, ezt mondja: „Sokaknak jók az indítékaik, de nem kezdeményezők. Gyakran mondják: »Szólj, ha bármit tehetek érted!« De nekem az a jó, ha valaki csak ennyit mond: »Vásárolni megyek, van kedved velem jönni?«” Paul, akinek a felesége rákban halt meg, elmondja, miért jelentett sokat neki, ha valaki elhívta valahová. „Időnként – mondja – az embernek nincs kedve beszélgetni a helyzetéről, vagy egyáltalán társalogni bárkivel is, de egy barátokkal töltött este után jobban érzi magát, mert nincs annyira egyedül. Tudja, hogy törődnek vele, és ez megkönnyíti a helyzetét.”b

Amikor az együttérzés különösen értékes

Helennek akkor volt a legnagyobb szüksége érzelmi támaszra, amikor a rokonai többsége visszatért a mindennapi teendőihez. Ezt mondja: „A barátok és a család közvetlenül a haláleset után veled vannak, de aztán az ő életük megy tovább, a tiéd viszont már nem lesz a régi.” Az igaz barátok tisztában vannak ezzel, továbbra sem hagyják magára a gyászolót.

Lehet, hogy az özvegyen maradt személynek különösen valamilyen évfordulón van szüksége társaságra, például a házasságkötés vagy a házastárs halálának évfordulóján. Eileen, akit már idéztünk, elmondja, hogyan segít neki a felnőtt fia megküzdeni a magánnyal és a szomorúsággal, melyek a házassági évforduló napján törnek rá: „Minden évben ezen a napon a fiam, Kevin, elvisz valahová. Együtt ebédelünk, és kettesben töltjük a napot mint anya és fia.” Miért ne jegyeznéd fel magadnak azokat az időpontokat, amelyek a legnehezebbek a családtagodnak vagy a barátodnak, aki elvesztette a házastársát? Így meg tudod szervezni, hogy te vagy valaki más együtt legyen vele ezen a nehéz napon (Példabeszédek 17:17).

Néhányan, akik elveszítették a házastársukat, azt tapasztalták, hogy egymást is tudják vigasztalni. Annie, aki nyolc éve özvegy, ezt mondja egy másik özvegyről: „Csodáltam az erejét, és a példája arra buzdított, hogy ne adjam fel.”

Igen, miután az özvegyen maradtak túljutnak a gyász kezdeti szakaszán, másoknak is erőt és reményt adhatnak. A Biblia beszél két özvegyről, a fiatal Ruthról és az anyósáról, Naomiról, akik támogatták egymást. A róluk szóló megható beszámoló leírja, hogyan segítettek egymásnak megküzdeni a gyásszal és a nehézségekkel (Ruth 1:15–17; 3:1; 4:14, 15).

A gyógyulás ideje

Ahhoz, hogy az özvegyen maradt személyek újra teljes életet tudjanak élni, egyensúlyban kell tartaniuk azt, hogy megőrzik a szerettük emlékét azzal, hogy törődnek a saját szükségleteikkel. A bölcs Salamon király elismerte, hogy ’ideje van a sírásnak’. De arról is beszélt, hogy ’ideje van a gyógyításnak’ (Prédikátor 3:3, 4).

Paul, akiről már volt szó, így szemlélteti, hogy milyen nehéz elszakadni a múlttól: „A feleségem és én olyanok voltunk, mint két facsemete, amelyek fejlődés közben összefonódtak. De aztán az egyik fa elhalt és eltávolították, a másik pedig ott maradt torzultan. Furcsa, hogy így magamra maradtam.” Néhányan nem akarnak elszakadni a múlttól, mert úgy gondolják, hogy akkor hűtlenek lennének elhunyt társukhoz. Mások amiatt aggódnak, hogy ha élveznék az életet, az árulással érne fel, ezért otthon ülnek, és kerülik az emberek társaságát. Mit tehetünk tapintatosan azért, hogy az özvegyen maradtaknak begyógyuljanak a sebeik, és képesek legyenek tovább folytatni az életüket?

Először segítsünk a gyászoló személynek, hogy beszélni tudjon az érzéseiről. Herbert, aki hat éve él özvegyen, ezt mondja: „Különösen azt értékeltem, amikor a látogatók csendben hallgatták, hogy az emlékeimről beszélek, vagy szavakba öntöm, ami épp eszembe jut. Sokszor biztosan lehangoló volt velem lenni, de meghatott az együttérzésük.” Paulnak nagyon jólesett, hogy egy érett barátja rendszeresen megkérdezte tőle, hogyan tud megküzdeni a helyzetével. Ezt mondja: „Értékeltem, hogy őszinte volt, és mindig finoman érdeklődött. Ezért gyakran elmondtam neki, hogyan érzem magam” (Példabeszédek 18:24).

Ha a gyászoló személy el tudja mondani, milyen érzések kavarognak benne, például hogy sajnálatot, bűntudatot vagy haragot érez, akkor az nagyban elősegíti, hogy képes legyen elfogadni az új körülményeit. Amikor Dávid királynak meghalt a kisfia, az adott neki erőt ahhoz, hogy ’felkeljen’, és elfogadja a szomorú valóságot, hogy kiöntötte a szívét a legbizalmasabb barátjának, Jehova Istennek (2Sámuel 12:19–23).

Idővel az özvegyen maradt személy életének vissza kell térnie a rendes kerékvágásba, még ha ez nehéz is. Be tudnád vonni valamilyen napi tevékenységbe? Például elhívhatnád magaddal vásárolni vagy egy esti sétára. Más módon is segíthetsz a barátodnak, hogy ne szigetelődjön el. Megkérhetnéd, hogy segítsen néhány feladatban, például egy özvegyasszony vigyázhatna a gyerekekre, vagy megmutathatná, hogyan készít el egy jól bevált recept alapján egy finom ételt. Egy özvegy férfi pedig segíthetne a ház körül megjavítani valamit. Azonkívül, hogy az ilyen tevékenységek ösztönzőleg hatnak rájuk, megerősítik bennük, hogy még mindig van célja az életüknek.

Ha a gyászoló személy már meg tud nyílni mások előtt, szép lassan visszanyeri az örömét, és akár még új célokat is kitűzhet maga elé. Ez történt Yonette-tel is, aki egy 44 éves özvegy anyuka. Így emlékszik vissza: „Olyan nehéz volt újra felvenni a ritmust. Igen megterhelő volt elvégezni a házimunkát, fedezni a kiadásokat, és gondoskodni a három gyermekemről.” De idővel Yonette megtanulta, hogyan szervezze meg az életét, és hogyan beszélgessen egyre ügyesebben a gyermekeivel. Azt is megtanulta, hogy fogadja el a közeli barátai támogatását.

„Az élet továbbra is becses ajándék”

Ahhoz, hogy a barátok és családtagok hatékonyan tudjanak segíteni, ésszerűnek kell lenniük. Az özvegyen maradt személyeknek hónapokig vagy akár még évekig is hullámzó lehet a kedélyállapotuk: van, hogy viszonylag jól érzik magukat, máskor viszont mély szomorúság lesz rajtuk úrrá. ’A szívüket ért csapás’ súlyos lehet (1Királyok 8:38, 39).

Amikor a gyászoló mélyponton van, buzdításra lehet szüksége, hogy ne szigetelje el magát, és ne szakadjon el a valóságtól. Ez a támogatás sok özvegy férfinak és nőnek segített, hogy új irányt vegyen az élete. Claude, egy 60 éves özvegyember, aki Afrikában teljes idejű evangéliumhirdető, ezt mondja: „Az élet továbbra is becses ajándék, még akkor is, ha szívfájdalom gyötör minket a házastársunk halála miatt.”

Ha elveszítjük a társunkat, az életünk már nem lesz ugyanaz. Az életben maradt házastársak azért még így is sok mindent tehetnek másokért (Prédikátor 11:7, 8).

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 11. oldalon]

Az igaz barátok továbbra is a gyászoló mellett állnak, és folyamatosan támogatják

[Kiemelt rész/kép a 12. oldalon]

Értékes emlékek vagy a gyógyulás akadályai?

„Sok mindent megtartottam a férjem személyes holmijai közül – mondja Helen, akinek a férje csupán néhány éve halt meg. – Ezek a tárgyak boldog emlékeket idéznek fel bennem. Nem akartam azonnal kidobni őket, mert az érzések idővel sokat változhatnak.”

Ezzel ellentétben Claude, aki több mint öt éve vesztette el a feleségét, ezt mondja: „Ami engem illet, ahhoz, hogy emlékezni tudjak a feleségemre, nincs szükségem arra, hogy körbevegyem magam a személyes dolgaival. Úgy gondolom, az, hogy nem tartottam meg őket, segített elfogadnom a valóságot, és könnyebben el tudtam viselni a gyászt.”

A fenti tapasztalatok megmutatják, hogy eltérő döntések születhetnek azzal kapcsolatban, hogy valaki megtartja-e az elhunyt tárgyait, vagy sem. Ezért a bölcs barátok és hozzátartozók nem fogják ráerőltetni a saját nézőpontjukat az özvegyen maradt személyre (Galácia 6:2, 5).

[Képek a 9. oldalon]

Vannak olyan napok, amikor a segítséged különösen sokat jelent?

[Kép a 9. oldalon]

Menjetek el együtt valahová

[Képek a 10. oldalon]

Vond be valamilyen munkába, vagy kapcsolódjatok ki együtt