A jó hír felkínálása — Azzal a céllal, hogy tanulmányozást vezessünk be
1 Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy legyenek prédikálók (Máté 10:7). A prédikáló olyan egyén, aki nyilvánosan beszél, és rendszerint vallási tanácsokat ad. Jézus később félreérthetetlenül tudomásukra hozta, hogy nemcsak prédikálóknak kell lenniük, hanem többnek annál: tanítóknak, akik megmutatják, hogyan kell végezni valamit, akik nevelnek, akik leckét adnak (Máté 28:19; 20). A prédikálás révén az emberek tudomást szereznek a Királyság-üzenetről, de ahhoz, hogy tanítványokká legyenek, tanításra van szükség. Ez pedig azt jelenti, hogy házi bibliatanulmányozást kell kezdeni és folytatni velük.
2 Pál azt mondta testvéreinek, hogy „ez idő szerint már tanítókká kellett volna lennetek” (Zsid 5:12). A mostani idők bizony kritikus idők. Minket pedig tanítókká képeznek ki. Vajon értünk-e el valamilyen eredményt ezen a téren? Elsődleges lehetőségünk mások tanítására a bibliatanulmányozás. Részt veszünk-e ebben a tevékenységben? Ha nem akkor csak azt tehetjük, hogy mi is bevezetünk egy ilyen tanulmányozást, és így részt vehessünk mások tanításában!
3 A hozzáállásunk nagymértékben meghatározza majd a sikerünket. Néhányan azt mondják, hogy a területük érzéketlen, nem reagál, és így kevés remény van arra, hogy őszinte érdeklődőkre akadnak, akik hajlandók tanulni. Mielőtt meggyőződtek volna, máris ítéletet mondtak a területen lakó emberek felett, és nem tartották őket méltónak a segítségre. Pedig mindannyian emlékszünk olyan példákra, amikor elkeseredett ellenállók később elfogadták az igazságot (Gal 1:13, 23).
4 Mindannyian szeretnénk örömet találni a munkánkban, különösen a tanítványképzésben. De vajon mi okozza a legtöbb örömet? Nem a benyomást keltő munkajelentés! Az igazi öröm abból adódik, ha segíthetünk másoknak. Pál a saját „örömének” nevezi azokat, akiknek segíthetett (1Thess 2:19, 20). Igen, örömet találhatunk azoknak felkutatásában, akik szeretnék megismerni Jehovát. S ha már egyszer rájuk találunk, teljes mértékig fel kívánjuk használni képességeinket, hogy a legérthetőbb, legvonzóbb formában tárhassuk fel előttük az üzenetet. Ahol reagálnak rá, ott az a célunk, hogy valamilyen bibliai igazsággal sikerüljön megindítanunk az érdeklődő szívét. Ha pontos feljegyzést vezetünk az ilyenekről és határozott terv szerint látogatjuk újra őket, ezzel bebizonyítjuk, hogy őszintén érdeklődünk irántuk. Ez az őszintén törődő magatartásunk biztosítja, hogy „nagy örömet” fogunk learatni a szolgálatunkban (Csel 15:3).
5 A helyes megközelítés döntő meghatározója lehet az eredménynek. Ha valóban segíteni akarunk valakinek, általában meg is találjuk a módját. Akiben őszinte szeretet van, az nem adja fel egykönnyen a harcot (1Kor 13:7). A helyes beállítottság azt mutatja, hogy őszinték vagyunk és meg vagyunk győződve arról, hogy amit teszünk, az helyes. Ha felkínáljuk valakinek, hogy tanítjuk őt, és ezt valóban így is gondoljuk, ez már önmagában is kedvező reagálást válthat ki.
6 Jézus határozott szellemi beállítottságról tett bizonyságot. Őszinte szeretet indította arra, hogy másokat szolgáljon (Máté 9:36). Igen határozottan törekedett arra, hogy jól végezze munkáját (Ján 4:34). Meg volt győződve arról, hogy az igazság képes megváltoztatni az emberek életét (Ján 8:32). Hajlandó volt feláldozni saját kényelmét, hogy másokon segítsen (Márk 6:31–34). Mindaz, amit Atyja szolgálatában végzett, visszatükrözte azt a boldogságot, amelyet az adakozás jutalmaként ő maga is megígért (Csel 20:35). Mennyire helyénvaló tehát, hogy azt kérjük imában az Atyától: segítsen nekünk olyanokká lenni, mint Jézus! (1Ján 5:14). Természetesen Jehova az, aki a növekedést adja, és minden teljesítményért, sikerért őt illeti a dicséret. De ha megmaradunk a helyes hozzáállásunkban, hasznunkra fordítjuk a tőle kapott segítséget, és legjobb képességeinket latba vetve mindent megteszünk, ami tőlünk telik, akkor mint Isten munkatársai, mi is elnyerjük gazdag jutalmunkat! (1Kor 3:5–9).