Jehova Tanúi 1997. évi, „Isten Szavába vetett hit” kerületkongresszusa
1 „Jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer másutt” (Zsolt 84:11). Amikor a zsoltáríró Jehova templomában mutatott be imádatot, érezhette a mindenható Isten jelenlétét. Amikor a nemzet összejött az évenkénti ünnepekre, és az igaz imádók elárasztották Jeruzsálemet, az izraeliták kellemes társaságra leltek, amikor összegyűltek a templom udvarában. Ez emlékeztette őket nemzeti egységükre, mivel ők voltak az egyedüli olyan nép a földön, amelyre Jehova kiárasztotta áldását és kegyét. Minden évben lehetőségünk van arra, hogy hasonló érzések töltsenek el minket, vagyis hogy egységben vagyunk, és együtt örülhetünk több ezer testvérünkkel és testvérnőnkkel. A mi időnkben az évenként megtartott kerületkongresszus az egyik módja annak, ahogyan Jehova egybegyűjti népét, hogy tagjai oktatásban részesüljenek, és egymás társaságát élvezzék.
2 Szervezésre volt szükség ahhoz, hogy gondoskodni tudjanak Jehova népének a sokaságáról, amely Jeruzsálemben és a környékén lakott az ünnep idején. Ahhoz, hogy fenntartsák a rendet és a békét, valószínűleg utasításokat kellett adniuk a szállással, az összejövetel időpontjaival és más elrendezésekkel kapcsolatban. Mivel ezek a dolgok igaz imádatukat érintették, az izraeliták örömmel követték ezeket az utasításokat (Zsolt 42:5; 122:1).
3 A testvérek sok időt töltöttek már eddig azzal, hogy megszervezzék a kongresszusi osztályokat, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a 4 kongresszusi városban a létesítmények személyzetével, hogy megfelelő szálláshelyeket találjanak, és így tovább. Ezek a testvérek szorosan együttműködnek a Társulat Szolgálati Osztályával, hogy megszervezzék a kongresszus lebonyolításával kapcsolatos sok részletet. Személy szerint talán nem látjuk azt a sok időt, erőfeszítést és pénzt, amelyet az évenként megtartott kerületkongresszusainkra fordítanak, de bizonyára mindannyian értékeljük ezeknek a hűséges testvéreknek az önfeláldozó szellemét, nem így van?
4 Miközben tovább folynak az 1997-es „Isten Szavába vetett hit” kerületkongresszusunk előkészületei, van néhány dolog, amire szeretnénk felhívni a figyelmeteket, és kérjük, gondoljátok át jól ezeket. Az együttműködésetek azt fogja mutatni, hogy értékeltek minden olyan előkészületet, amelyet értetek tesznek. Bár néhány dolgot ezek közül már korábban tárgyaltunk, de fontos, hogy mindannyian világosan lássuk, felelősek vagyunk Jehova előtt abban, hogy támogassuk a kongresszusi elrendezéseinket.
5 Szobafoglalással kapcsolatos tudnivalók: Ha együttműködsz a társulati szálláselrendezéssel, lehetővé teszed, hogy mindenki számára megfelelő szállást biztosítsanak elfogadható áron.
6 Hotel: Ha valaki hotelban vagy panzióban szeretne megszállni, kérjük, írjon a kongresszus Szállásosztályára, és mellékeljen egy saját nevére megcímzett, bélyeggel ellátott borítékot. A megkapott hotelek listája alapján a szobafoglalásról egyénileg kell gondoskodnia.
7 Kollégiumok: A közeljövőben a gyülekezetek tájékoztatást kapnak az igénybe vehető kollégiumi szálláslehetőségekről. Kérjük, a Kongresszusi Irodától kapott útmutatás szerint járjatok el.
8 A múlt évben néhány városban, ahogyan a kongresszus közeledett, sok lemondás érkezett a Szállásosztályhoz, vagy pedig a küldöttek, akik szobát foglaltak, nem is jelentkeztek. Hova mentek ezek a testvérek és testvérnők?
9 Nyilván másképp rendezték el a szállásukat, és ezért a korábbi szobafoglalásokat lemondták. Emiatt a Társulatnak kellett olyan szobákért fizetni, amelyeket nem is használtak. Mivel ez nehézséget okoz a diákotthonoknak és a Szállásosztálynak is, ezért arra kérünk, ha már egyszer szobát foglaltál, ne változtass rajta, illetve ne mondd le a szobafoglalást (Máté 5:37; vö. Zsoltárok 15:4). Az a célunk, hogy csökkentsük a költségeket, és hogy egyszerűsítsük a szállással kapcsolatos ügyintézést. Ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha mindenki együttműködik az 1Timótheus 6:8-ban lefektetett alapelvvel: „De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.”
10 Különleges szükségletek: A Társulat Különleges szükségletűek szállásigénylése nyomtatvány vázolja, milyen feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy ilyen nyomtatványt nyújtsunk be: „Azok, akik a gyülekezet előtt jó hírnévnek örvendenek, és olyan különleges szükségletük van, amiről a helyi gyülekezet nem tud gondoskodni . . . [kérhetik] az elhelyezésüket a kongresszusi Szállásosztálytól.” Ez a gondoskodás csak olyan példamutató hírnököknek van fenntartva — beleértve azokat is, akiknek jó magaviseletű gyermekeik vannak —, akiket jogosultnak ítél erre a Gyülekezeti Szolgálati Bizottság. Testvéreinkről és testvérnőinkről van szó, akiknek különleges szükségletük van, és mi szeretnénk a segítségükre lenni.
11 Az idősek, a betegek, a teljes idejű szolgálatban lévők vagy mások is segítséget kérhetnek, hogy jelen tudjanak lenni a kongresszuson. A rokonok, a vének és mások a gyülekezetben, akiknek tudomásuk van ezeknek a testvéreknek a sajátos körülményeiről, szeretettel megtehetik a szükséges intézkedéseket, hogy ne hárítsák a család és a gyülekezet felelősségét a Kongresszusi Irodára. (Vö. 1Timótheus 5:4.) Mielőtt kitöltenéd a Különleges szükségletűek szállásigénylése nyomtatványt, gondosan olvasd el a nyomtatvány alján lévő tájékoztatót. Ezeket az igényléseket olyan hamar kell elküldeni a Szállásosztálynak, amilyen hamar csak lehetséges.
12 A kijelölt területen kívülről jövő küldöttek: A számodra kijelölt kongresszusi helyszín a gyülekezetedhez legközelebb eső helyszín. Hogy elegendő ülőhely, irodalom, szálláshely stb. legyen, annak az az előfeltétele, hogy a hírnökök többsége a gyülekezete számára kijelölt kongresszuson vegyen részt. Ha azonban nyomós okod van arra, hogy ne a számodra kijelölt kongresszuson, hanem egy másikon vegyél részt, és szállásra, parkolójegyre stb. van szükséged, akkor a gyülekezet titkára megadhatja neked a kongresszusi iroda címét. Ezután kérhetsz írásban a szálláslehetőségekre vonatkozó információt. Mindenképpen mellékelj egy saját nevedre megcímzett, bélyeggel ellátott borítékot.
13 Jelbeszédes ülés: Amint az Az Őrtorony 1997. február 15-ei számából kiderül, a Társulat Budapesten fog gondoskodni a jelbeszédes fordításról. A hallássérült személyek készítsenek tervet, hogy részt tudjanak venni ezen a kongresszuson. A véneknek a gyülekezet minden hallássérült személyével beszélniük kell, hogy eldönthessék, szükség van-e segítségre.
14 Befejezésként: A kongresszusi szervezők keményen fáradoznak azért, hogy megfelelő szállásról gondoskodjanak, és annyira lecsökkentsék testvéreink kiadásait, amennyire csak lehet. Ezért mindenkinek legjobb érdeke, hogy teljes mértékben együttműködjön a Társulat szálláselrendezésével. Jó minőségű szálláshelyek közül lehet választani olyan hotelekben és kollégiumokban, amelyek készek együttműködni. Ezzel az elrendezéssel az a célunk, hogy a lehető legkényelmesebb és leggazdaságosabb szálláshoz segítsünk hozzá minden kongresszusi küldöttet, hogy teljes mértékben élvezhessék a nagyszerű szellemi programot a kongresszuson.
15 Azok a levelek, amelyeket a Társulat kap a kerületkongresszusok után minden évben, bőséges bizonyítékát adják, hogy testvéreink és testvérnőink nagyra értékelik az értük tett előkészületeket. Mindannyiunk előtt nyilvánvaló, hogy Jehova támogatja az évenkénti kongresszusi elrendezést. Mivel a kerületkongresszusokra utazó testvérek közül sokan igényelnek szállást, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova megfelelőképpen ki fogja elégíteni ezeket a szükségleteket. Mivel ezek a dolgok igaz imádatunkat érintik, örömmel kövessük a kapott utasításokat. Ha ’hűnek bizonyulunk a kevesen’, akkor lehetővé válik, hogy majd megkapjuk azokat a nagyszerű áldásokat, amelyek azokra várnak, akiket Jehova szeret (Luk 16:10).
16 Az Ésaiás 33:20 ezt mondja: „Lássad Siont, ünnepeinknek városát.” Csupán elképzelni tudjuk, milyen boldog lehetett a tömeg, amely elözönlötte Jeruzsálemet, és készségesen engedelmeskedett Jehova parancsának, hogy „örvendezz igen”! (5Móz 16:15). Évenkénti kerületkongresszusaink remek lehetőséget teremtenek arra, hogy isteni oktatásban részesüljünk, és hogy élvezzük testvéreink és testvérnőink szerető társaságát. Áldja meg Jehova erőfeszítéseiteket, amint az 1997-es „Isten Szavába vetett hit” kerületkongresszus-sorozatra készültök.
[Kiemelt rész a 4. oldalon]
A program időpontjai
Péntek és szombat
de. 9.30-tól du. 4.50-ig
Vasárnap
de. 9.30-tól du. 3.50-ig
[Kiemelt rész az 5. oldalon]
Kongresszusi helyszínek
1997. június 27—29.
BUDAPEST: Népstadion, Istvánmezei út 3—5.
1997. július 4—6.
NYÍREGYHÁZA: NYVSC Városi Stadion, Sóstói út 24/a.
1997. július 11—13.
PÉCS: Városi Sportcsarnok, Dr. Veress E. u. 10.
1997. július 18—20.
BÉKÉSCSABA: Városi Sportcsarnok, Gyulai út.