Jehova Tanúi 1998. évi, „Isten szerinti életút” kerületkongresszusa
1 Jehova modernkori imádói évről évre már alig várják az egész földön, hogy összejöhessenek nagy számban a kerületkongresszusokon. Ezzel Izráel ősi nemzetéből Jehova hűséges szolgáinak a szellemét tükrözik vissza, akik örömmel énekelték a 122. zsoltár szavait, miközben Jeruzsálembe utaztak Jehova imádatára. Ennek a zsoltárnak az 1. verse így szól: „Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába!” Ilyenkor mi is egyre több bizonyítékát látjuk, hogy beteljesednek az Ésaiás 2:2, 3 ihletett szavai.
2 Idén különleges okunk van az örömre a nemzetközi légkör miatt. Néhány országban a föld minden területéről érkező, több ezer küldött vesz részt majd néhány nagyobb kongresszuson. Sok kongresszuson ott lesznek a szüleiket és a barátaikat meglátogató misszionáriusok. Éppen ezért a kongresszus programjában mindenhol lesznek szántóföldi tapasztalatok, valamint beszámolók, melyeket a más országokban folyó Királyság-prédikáló munka előrehaladásáról készítenek.
3 Természetesen a nemzetközi kongresszusok területén csak a meghívott gyülekezetek vehetnek részt ezeken az összejöveteleken. Nagyon fontos, hogy mindenki tartsa tiszteletben ezeket a korlátozásokat, hogy így minden kongresszust rendezetten lehessen megtartani. A nemzetközi légkör néhány programrészből és beszámolókból, valamint az esetleg ott lévő misszionáriusok jelenlétéből nyilvánvalóan érződni fog mindegyik kerületkongresszuson.
4 Csak azokba a hotelekbe menjünk, amelyekkel a Társulat megegyezett: A Társulat igyekszik olyan helyeken rendezni a kongresszusokat, ahol kényelmesebb testvéreinknek és testvérnőinknek. Bár kongresszusaink helyének a megfelelő megválasztása lehetővé teszi, hogy sok testvér naponta utazzon a kongresszus helyszínére és vissza, de azért még szükség van arra, hogy némelyeket hotelekbe szállásoljunk el.
5 Pénzt takarítunk meg testvéreinknek és testvérnőinknek: Ha a hotelek együttműködnek a társulati elrendezéssel, testvéreink alacsonyabb áron kapnak szobát. Erőforrásainkat így nem hotelekre költjük, hanem jobban felhasználhatjuk, támogatva testvéreink és testvérnőink családját és az egész világra kiterjedő munkát. A Társulat megegyezett néhány hotellel, és másfajta szállásról is gondoskodik. Támogassuk a Szállásosztály erőfeszítéseit azáltal, hogy csak azokba a hotelekbe megyünk, amelyekkel a Társulat megegyezett.
6 Engedelmesség a Társulat elrendezése iránt: Ez legyen az egyik legfőbb gondunk. A Zsidók 13:17 ezt mondja: „Engedelmeskedjetek előljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.” Csupán két-három nap szükséges évente ilyen módon együttműködnünk. Még ha személy szerint mást választanánk is, jó példánk — melyet látnak a testvéreink — szerető, egységes és támogató szellemet mozdít elő. (Lásd: 1Korinthus 16:16; Filippi 2:1–4.)
7 Különleges szükségletek: Az idősek, a betegek, a teljes idejű szolgálatban lévők vagy mások is segítséget kérhetnek, hogy jelen tudjanak lenni a kongresszuson. A rokonok, a vének és mások a gyülekezetben, akiknek tudomásuk van a különleges szükségletű testvérek sajátos körülményeiről, szeretettel megtehetik a szükséges intézkedéseket, hogy ne hárítsák a család és a gyülekezet felelősségét a Kongresszusi Irodára. (Vesd össze: 1Timótheus 5:4.)
8 Akikről nem tudnak így gondoskodni, azok számára a Társulat Különleges szükségletűek szállásigénylése nevű nyomtatványa vázolja, milyen feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy ilyen nyomtatványt nyújtsunk be. Ez a gondoskodás csak olyan példamutató hírnököknek van fenntartva — beleértve azokat is, akiknek jó magaviseletű gyermekeik vannak —, akiket jogosultnak ítél erre a Gyülekezeti Szolgálati Bizottság. Mielőtt kitöltenéd a Különleges szükségletűek szállásigénylése nyomtatványt, gondosan olvasd el a nyomtatvány alján lévő tájékoztatót. Ezeket az igényléseket olyan hamar kell elküldeni a Szállásosztálynak, amilyen hamar csak lehetséges.
9 Befejezésként: Testvéreink és testvérnőink, a szállodai személyzettől érkező észrevételek azt mutatják, hogy dicséretre méltó módon isteni tulajdonságokat mutattok ki. Az egyik hotel igazgatói azt mondták, hogy Jehova Tanúi „a legkedvesebb és legjobb vendégek, akiket eddig vendégül láttunk”. Egy másik pedig ezt mondta: „Úgy éreztem, köszönetet kell hogy mondjak a hotel személyzete nevében. Az önök küldötteit csak dicsérni tudjuk, az egyik legkellemesebb, legszimpatikusabb és legudvariasabb csoport, amelyet kiváltságunkban volt kiszolgálni. Ez igazán tükrözi szervezetük értékeit és az emberek iránti őszinte tiszteletüket. Örömmel várjuk, hogy ismét vendégül láthassuk önöket.” Amikor az egyik testvérnő szobát foglalt a múlt évi kongresszuson, a következőket mondta neki a szobafoglalással foglalkozó hivatalnok: „Azonnal felismerem, ha egy Jehova Tanújával beszélek telefonon. Önök mindig olyan udvariasak, szívélyesek és jó társalgók. Rám mint baptistára mindannyian nagy hatással vannak, és mindegyikőjüket csak dicsérni tudom.” Jó ilyen észrevételeket hallani, igaz? Biztosan megörvendezteti Jehova szívét, amikor testvéreink és testvérnőink viselkedése ilyen észrevételeket vált ki másokból.
10 A Társulat sok levelet kap testvérektől és testvérnőktől, amelyekben kifejezik, hogy nagyra értékelik az értük tett előkészületeket. Egy Illinoisban élő család ezt mondta: „Szeretnénk, ha tudnátok, hogy nem vesszük természetesnek a kerületkongresszust. Tudjuk, hogy nem csak úgy magától szerveződik meg, hanem sok testvér kemény munkájának az eredménye. Azért írtunk, hogy köszönetet mondjunk nektek.” Egy michigani testvérnő ezt írta: „Szívből szeretnék köszönetet mondani mindegyik testvérnek, aki a Szállásosztályon dolgozott. Férjemmel együtt hálásak vagyunk az alacsonyabb árakért, mivel csak egy jövedelemből élünk, s így folytatni tudom az úttörőszolgálatot. Ezek az elrendezések segítenek nekünk, hogy még több hasznát vegyük a kongresszusnak.”
11 Mindannyiunk előtt nyilvánvaló, hogy Jehova támogatja az évenkénti kongresszusi elrendezést. Mivel a kerületkongresszusokra utazó testvérek közül sokan igényelnek szállást, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova megfelelőképpen ki fogja elégíteni ezeket a szükségleteket. Ha ’hűnek bizonyulunk a kevesen’, akkor lehetővé válik, hogy majd megkapjuk azokat a nagyszerű áldásokat, amelyek azokra várnak, akiket Jehova szeret (Luk 16:10).
[Kiemelt rész a 4. oldalon]
A program időpontjai
Péntek és szombat
de. 9.30-tól du. 5.00-ig
Vasárnap
de. 9.30-tól du. 4.00-ig
[Kiemelt rész az 5. oldalon]
Kongresszusi helyszínek
1998. június 26—28. BUDAPEST: Népstadion, Istvánmezei út 3—5.
1998. július 3—5. NYÍREGYHÁZA: NYVSC Városi Stadion, Sóstói út 24/a.
1998. július 10—12. SZEGED: Városi Stadion, Etelka sor 3.