Készségesen ajánlkoztak a szolgálatra – Guyana

„Nem tudom szavakba önteni, milyen nagy öröm szükségterületen szolgálni!” Ezt Joshua mondta, aki most az Egyesült Államokban él, de egy ideig Guyanában szolgált. Sok más Tanú is hasonlóan érez, akiknek szintén lehetőségük volt ebben a dél-amerikai országban prédikálni, ahol az emberek szívesen tanulnak Jehováról.a Mit tanulhatunk a Guyanába költözött testvérektől? Hogyan segíthetnek a tapasztalataik felkészülni, ha az a vágyad, hogy külföldön szolgálj?

Miért költöztek Guyanába?

Mielőtt Linel Guyanába költözött, az Egyesült Államokban, ahonnan származik, ritkán bemunkált területen prédikált. Ezt mondja erről: „A 20 fős csoportunkat Nyugat-Virginia vidéki részére küldték. Annyira jó volt a szolgálat és a társaság, hogy az ott töltött két hét teljesen megváltoztatta az életemet. Még inkább megerősödött bennem az az elhatározás, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni Jehova szolgálatában.”

Egy házaspár, Garth és Erica, sokat gondolkoztak azon, hogy külföldre költözzenek, és végül Guyanát választották. Vajon miért? Erica ezt meséli: „Ismertünk egy házaspárt, aki odaköltözött. A szolgálat iránti lelkesedésük minket is arra indított, hogy odaköltözzünk.” Erica és Garth három boldog évet töltöttek Guyanában, és nagy örömmel gondolnak vissza erre az időszakra. Garth ezt mondja: „Belekóstoltunk a külföldi szolgálatba, és láttuk, mennyire jó.” Később Garth és Erica elvégezték a Gileád-iskolát, és most Bolíviában szolgálnak.

Hogyan készültek fel a külföldi szolgálatra?

A Biblia arra ösztönöz, hogy legyen egyszerű az életünk (Héberek 13:5). Arra is buzdít, hogy a nagy döntések előtt gondoljuk végig, hogy mi mindent kell majd tenni, hogy elérjük a célunkat (Lukács 14:26–33). Különösképpen fontos megfogadni ezeket a tanácsokat, ha az ember külföldön akar szolgálni. Garth ezt írja: „Mielőtt Guyanába költöztünk, le kellett egyszerűsíteni az életünket. Eladtuk a házunkat, a vállalkozásunkat, és értékesítettünk mindent, amire már nem volt szükségünk. Ez beletelt néhány évbe. Ám végig szem előtt tartottuk a célunkat, és minden évben ellátogattunk Guyanába.”

A megélhetés is fontos szempont. Vannak országok, ahol a törvény lehetővé teszi, hogy a külföldiek is munkát vállaljanak. Többen azok közül, akik szükségterületre költöztek, ugyanazt a munkát végzik, mint a saját országukban, csak távmunkában. Mások időnként hazatérnek egy-egy rövidebb időszakra dolgozni. Egy házaspár, Paul és Sinead például évente egyszer visszament Írországba. Így 18 évig tudtak szolgálni Guyanában, és csak hét évvel a lányuk születése után költöztek vissza Írországba.

A Zsoltárok 37:5 ezt írja: „Engedd, hogy Jehova irányítson utadon, támaszkodj rá, és ő majd cselekszik az érdekedben.” Az Egyesült Államokból származó Christopher és Lorissa rendszeresen imádkozott azért, hogy külföldön szolgálhasson. Emellett a családi imádatukon utánanéztek annak, hogyan lehet zökkenőmentes egy ilyen költözés. Összeírták az előnyeit és a hátrányait. Mivel nem szerettek volna új nyelvet tanulni, Guyana mellett döntöttek, ahol az angol a hivatalos nyelv.

Ezután a Példabeszédek 15:22 tanácsát megfogadva levelet írtak annak a fiókhivatalnak, mely a Guyanában folyó prédikálómunkát felvigyázza.b A vers ezt az alapigazságot fogalmazza meg: „Meghiúsulnak a tervek, ha nincs megbeszélés, de ha sok a tanácsadó, megvalósulnak.” Írtak röviden magukról, és arról, hogy szívesen szolgálnának az országban. Érdeklődtek az orvosi ellátásról, az éghajlatról és a helyi szokásokról. A fiókhivatal válaszolt a kérdéseikre, és segített nekik kapcsolatba lépni annak a gyülekezetnek a véneivel, ahová később költöztek.

Linel, akit korábban már idéztünk, most utazófelvigyázó Guyanában. Ő is megfogadta a Példabeszédek 15:22-ben leírt tanácsot, mielőtt az országba költözött. Ezt mondja: „Amellett, hogy pénzt tettem félre a költözésre, beszélgettem olyanokkal, akik már szolgáltak külföldön. Beszéltem a tervemről a családommal, a vénekkel a gyülekezetben, és a körzetfelvigyázóval is. Emellett utánanéztem, mit írnak a kiadványaink a szükségterületen való szolgálatról, és mindent elolvastam, amit találtam.”

Sokan bölcsen úgy döntenek, hogy a költözés előtt ellátogatnak abba az országba, ahol szolgálni szeretnének. Egy házaspár, Joseph és Christina ezt mondja erről: „Először három hónapot töltöttünk Guyanában. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy lássuk, milyen lenne ott élni. Aztán hazamentünk, elrendeztük a dolgainkat, és belevágtunk a költözésbe.”

Hogyan tudtak alkalmazkodni?

Azoknak, akik szeretnék örömmel szolgálni Jehovát külföldön, önfeláldozónak kell lenniük, és arra is szükség van, hogy készségesen alkalmazkodjanak a helyi szokásokhoz és körülményekhez. Például a hűvösebb éghajlatú országokból származó testvéreknek meg kell szokniuk, hogy a trópusokon rengeteg a rovar. Joshua, akit már korábban idéztünk, ezt mondja: „Nem voltam hozzászokva a bogarakhoz. Ráadásul Guyanában minden bogár sokkal nagyobb! De idővel hozzászoktam. Megtanultam, hogy ha rendszeresen kitakarítok, mindig elmosogatok, és kiviszem a szemetet, akkor távol tarthatom őket.”

Az alkalmazkodáshoz az is hozzátartozik, hogy új ételeket ismerünk meg, és megtanuljuk elkészíteni őket. „A lakótársammal megkértük a testvéreket és a testvérnőket, hogy tanítsák meg nekünk, hogyan készíthetünk ételeket a helyi alapanyagokból – emlékszik vissza Joshua. – Amikor már el tudtunk készíteni egy új ételt, meghívtunk néhányakat a gyülekezetünkből. Ez jó alkalom volt arra, hogy jobban megismerjük a testvéreket, és összebarátozzunk velük.”

Paul és Kathleen ezt meséli a helyi szokásokról: „Új élmény volt számunkra megtanulni, mi számít illendő viselkedésnek és megfelelő öltözetnek a trópusokon. Ehhez alázatra volt szükség, és sok mindenen kellett változtatnunk, persze figyelembe vettük a bibliai alapelveket. Így könnyebb volt beilleszkedni a gyülekezetbe, és a szolgálatban is szívesebben meghallgattak az emberek.”

Hogyan vált javukra a külföldi szolgálat?

Joseph és Christina szavai sokak érzéseit tükrözik: „A nehézségek eltörpülnek az áldások mellett. Azzal, hogy kiléptünk a komfortzónánkból, átértékelődött, mi mennyire fontos. Megértettük, hogy sok minden nem is olyan lényeges, mint egykor gondoltuk. Minden, amit átéltünk, arra ösztönzött, hogy a lehető legtöbbet tegyük Jehováért. Rájöttünk, hogy így lehetünk igazán elégedettek.”

Erica, akit már korábban idéztünk, ezt mondja: „Az, hogy szükségterületen szolgáltunk, megtanított minket még jobban bízni Jehovában. Olyan mértékben éreztük a támogatását, mint soha azelőtt. És az új élményeknek köszönhetően még szorosabb lett a kapcsolatom a férjemmel.”