ÉSZAK

Az északi irány megnevezésére általában a cá·fónʹ szót használták, de a „bal” jelentésű szót is, mivel az izraeliták úgy tájolták be magukat, hogy K felé, a felkelő nap felé fordultak. (Lásd az 1Mó 14:15-öt, melyben a „Damaszkusztól északra” kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’Damaszkusztól balra’, abban az esetben, ha valaki kelet felé néz; lásd még: Kár.) A Szentírásban az „észak” a következőket jelentheti: a föld egy részét (Zs 107:3; Ézs 43:6; Lk 13:29); északi irányt (2Mó 26:20; 1Ki 7:25; Je 21:13); az északi égboltot (Jób 26:7); és különféle országokat vagy királyságokat (egyebek mellett Asszíriát [So 2:13] és Babilont [Jr 46:10]), amelyek az izraeliták által lakott földtől többé-kevésbé É-ra, illetve K-re feküdtek. Bár az Eufrátesz partján fekvő Babilon Tírusztól igazából K-re feküdt, az Ezékiel 26:7 úgy beszél Babilon királyáról, mint aki É-ról jön Tírusz ellen. A Júdára és Jeruzsálemre váró babilóniai veszedelemről is úgy beszél a Biblia, mint amely „északról” jön (Jr 1:14, 15). Úgy tűnik, ennek az az oka, hogy a babilóniai seregek, amikor ny. irányba vonultak, É felé kanyarodtak, hogy kikerüljék a sivatagot. A babilóniai feljegyzésekből is kiderül, hogy ez volt a megszokott útvonaluk.

Mivel a Biblia több országról és királyságról írja azt, hogy É-on feküdt, annak megállapításában, hogy mit jelent az „észak” és az „észak földje” kifejezés, gyakran a szövegkörnyezet és más odavonatkozó írásszövegek segítenek. Az Ézsaiás 21:2, 9 és a Dániel 5:28 például rámutat, hogy a Jeremiás 50:9-ben említett „észak földjéről” érkező nemzetek magukban foglalták a médeket, a perzsákat és az elamitákat. A jelek szerint a Babilonra támadó nemzeteket egységes seregnek, illetve Babilon közös ellenségének, vagyis egy ’gyülekezetnek’ tekintették. A szóban forgó nemzetek közül sok Babilontól messze É-ra feküdt (Jr 51:27, 28), és Média nagy része is Babilontól inkább ÉK-re volt. A támadás is nyilván É-ról érte Babilont, mivel a várostól É-ra volt az a pont, ahol Círusz elterelte a folyót.

„Az északi király”: Maga a történelem is segít abban, hogy megállapítsuk, miként kell az „észak” szót érteni néhány szövegben. Figyeljük meg például a Dániel 11. fejezetében említett „északi király” kifejezést. A történelmi bizonyítékok arra mutatnak, hogy a Dániel 11:3-ban említett „hatalmas király” Nagy Sándor volt. A halála után a birodalmát végül felosztották négy hadvezére között. Az egyik hadvezér, Szeleukosz Nikatór Mezopotámiát és Szíriát szerezte meg, ezzel a Palesztinától É-ra fekvő terület uralkodója lett. Egy másik hadvezér, Ptolemaiosz Lagosz a Palesztinától DNy-ra fekvő Egyiptom felett vette át a hatalmat. Így Szeleukosz Nikatórral és Ptolemaiosz Lagosszal kezdetét vette „az északi király” és „a déli király” közötti hosszan tartó küzdelem. Az ’északi királyról’ szóló prófécia azonban túlmutat Szeleukosz Nikatór napjain, a teljesedése ettől az időszaktól kezdődött, és még „a vég idején” is tart (Dá 11:40). Logikus tehát, hogy a történelem folyamán változik mely nemzettel, illetve politikai hatalommal azonosítható „az északi király”. Mindenesetre mindig lehet azonosítani ezt a királyt az alapján, hogy a prófécia szerint mit tesz. (Lásd: Figyelj Dániel próféciájára! 1999, 211–285. o.)

Jehova lakhelye: A Szentírás az „észak” szóval még arra a helyre is utal, ahol Jehova jelképes értelemben az izraelitákkal lakott (Zs 48:1, 2; Ézs 14:13, 14; lásd: TALÁLKOZÁS HEGYE).