5. fejezet

Minden élő teremtmény alaptörvénye

VAN egy törvény, amely kivétel nélkül minden élőre egyformán érvényes, olyan törvény, melyet a tudomány egyértelműen megerősített. A Scientific American 1966 decemberében ezt írta: „A különféle életformák rendkívül sokfélék, ámde egy meghatározott leszármazási vonalon belül feltűnően változatlanok: a disznók disznók, a tölgyfák tölgyfák maradnak nemzedékről nemzedékre.”⁸¹

Ezt a törvényt, amelyről itt szó van, már a Biblia első könyve, a Genezis is megemlíti. Ott ezt olvassuk:

„És hajtott a föld füvet, maghozó növényt az ő nemük szerint, és gyümölcstermő fákat, amelyeknek magvuk bennük van az ő nemük szerint . . . Nagy tengeri szörnyeket és minden mozgó élő lelket, amelyektől a vizek nyüzsögnek az ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő nemük szerint . . . a föld vadállatait az ő nemük szerint és a házi állatokat az ő nemük szerint és mindenféle földi csúszó-mászó állatot az ő nemük szerint.” — 1Mózes 1:12, 21, 25.

Az élő teremtmények alapnemeinek állandósága, amelyekre ezek az idézetek utalnak, megváltoztathatatlan törvénynek számít a földön. Pontosan ezt állapította meg a tudomány, hogy léteznek a földön növényi és állati csoportok, de ezek között nincsenek összekötő láncszemek. Minden csoport saját magán belül szaporodik és hozza létre utódait, viszont más fontosabb csoporttal kereszteződve a továbbszaporodás lehetetlen.

Amikor a Biblia arról beszél, hogy Isten megteremtette a földön a különböző életformákat, ezzel nem az ember által ismert fajok összességéről tett említést. A biológiában használt szaknyelv elnevezési rendszerben a nagyon szoros rokonságban álló egyedi szervezeteket tekintik fajnak. Egy vagy több hasonló faj alkot egy nemzetséget (genus), és a nemzetségek csoportja alkot egy családot. Például szolgáljon a macskák (Felidae) családja. E család nemzetségeinek (genus) egyike a Felis, s ebbe tartozik a tigris, az oroszlán és még más nagymacskák. Mindegyik külön faj önmagában a nemzetségen belül. A macskafélék családjának egy másik nemzetsége a Lynx; ide tartozik a vöröshiúz is. A család után további kategóriák következnek, ugyanis a rend, az osztály és a törzs.

E ma használatos kategóriák közül melyik felel meg a Genezisben említett nemnek? Ez nem tűnik ki a Bibliából, az ott említett nem azonban elég tág értelmű ahhoz, hogy a nemen belül sok változatot, más nemmel való kereszteződést viszont ne engedjen meg. A megfigyelt tények azt bizonyítják, hogy ez így van. Ezért nincsenek átmeneti fokozatok a főbb csoportok között sem a kövületi rétegekben, sem a mai teremtmények között. Az osztályozás terén végzett évszázados gondos kutatás föltárta, hogy semmiféle most keletkező „új” típus nem „új” igazán, hanem a már meglevő, a Genezisben említett alapvető nemek egyszerű változata.

Beszéljünk most röviden a család kategóriáról. A macskafélék családján belül mind a kövületi, mind a ma élő formákban minden állat mindig macskaféle marad. A macskafélék családján belül azonban nagy a változatosság: lehetnek oroszlánok, tigrisek, leopárdok, vöröshiúzok, házimacskák stb., de ezek mindig csak macskafélék maradnak. A kutyafélék családján belül is minden egyed megmarad a családi keretben, noha igen nagy változatosság lehetséges itt is a házőrző kutyáktól kezdve a sakálig, rókáig, farkasig és így tovább.

Ha a kutyafélék vagy a macskafélék családját megvizsgáljuk, és ott különböző nagyságokat, alakokat és színeket látunk, mindezek nem szerves evolúció következményei, hanem csupán változatok a Genezisben említett alapvető nemen belül. Egy nemen belül nagy változatosság lehet, de a nemek sohasem kereszteződtek, és nem is kereszteződhetnek. Semmi bizonyíték nem szól amellett, hogy az alapfajok egy közös ősből fejlődtek volna ki. Nincsenek olyan tények, amelyek alapján ilyen fejlődési folyamatra következtethetnénk.

Még a családnál alacsonyabb kategóriákon, a nemzetségeken belül is világos különbségek vannak. Sőt, még a fajokról is ezt írja Dobzhansky professzor.

„Az ember még soha nem látott olyan egyedet, amelyről ne tudta volna, hogy vajon a házimacska fajhoz [Felis domestica] vagy az oroszlánok fajához [Felis leo] tartozik-e. A két faj elkülönül egymástól, mivel hiányoznak a közbeeső egyedek. Ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy minden macska különbözik minden oroszlántól . . .

Amit fentebb mondtunk a házimacskák és az oroszlánok fajáról, az számtalan más fajpárra is érvényes. Elkülönült csoportokat találunk az állatok és a növények között, mind az egyszerű, mind a bonyolultabb felépítésűek között. Az elkülönült csoportok kialakulása olyannyira egyetemes, hogy azt a szerves változatosság alapvető vonásának kell tekintenünk.”⁸²

Így bár teljes bizonyossággal nem tudjuk megmondani, hogy a modern osztályozás alapján mi felel meg a Genezisben említett nemnek, de az minden bizonnyal olyan kategória volt, amely a határozott élettani különbségek miatt lehetetlenné tette, hogy az egyik nem csírasejtjei egyesüljenek egy másik nem csírasejtjeivel, és így utódokat hozzanak létre. Így az amőba örökre amőba maradt, a légy légy, és az emberszabású majom is örökre emberszabású majom. Hogy ezek olyan tények, amelyeket a tudomány igazolt, kitűnik Richard B. Goldschmidt, a híres evolucionista és állattanprofesszornak a The Material Basis of Evolution (Az evolúció anyagi alapja) című könyvéből: „A tények semmilyen felvilágosítást sem adnak az egyes fajok eredetéről, nem is beszélve a magasabb kategóriákról.” Majd hozzáfűzte: „A fajok közötti határokat sehol sem lehet átlépni, és azok között a határok között, amelyek az egyes fajokat elválasztják egymástól, még a terméketlenséget is magában foglaló, áthidalhatatlan szakadék tátong.”⁸³

HIBRIDEK

Vajon a hibridek nem szolgálnak-e bizonyítékul arra, hogy a Genezisben említett különböző fajokat keresztezni lehet? A Biology for Today című könyvben ezt olvassuk a hibridekről:

„A hibridizációs folyamatnál [a legtöbb esetben] ugyanahhoz a nemzetséghez [genus] tartozó két különböző fajt keresztezünk abból a célból, hogy mind a két faj előnyös tulajdonságait egyesítsük . . . A kereszteződésből származó hibrid gyakran erősebb, mint a két szülő. Olykor a keresztezett ivadék terméketlen, és állandó keresztezést tesz szükségessé.”⁸⁴

Jegyezzük meg először is azt, hogy a hibridek egymással közeli rokonságban levő szülők kereszteződéséből jönnek létre, ami azt jelenti, hogy valószínűleg mindig ugyanahhoz a Genezisben említett nemhez tartoznak. A legtöbb ilyen hibrid magtalan, és természetes körülmények között egyáltalán nem szaporodik. Még azok is, amelyek szaporodásra képesek, további keresztezéssel elérik a végső határt, a magtalanságot. Bármilyen nagy is tehát egy nem határain belül a változékonyság, ezt a határt átlépni nem lehet, amint azt az evolucionisták feltételezik.

Ez a tény megmutatkozott a gabonatermesztésnél is. Néhány évtizedig erőteljes fejlődést értek el a keresztezett, magas terméshozamú kukoricafajtáknál. De azután ezeknek a keresztezéseknek a magvát a termőképesség szempontjából többé nem lehetett tovább javítani, mert e tulajdonság megjavítására szolgáló összes örökletes tényezők kimerültek. Emellett a kukorica mindig kukorica marad, akárhányszor keresztezzük. A keresztezés következtében nem változik át. Más növénnyé nem tud átalakulni. A nemesítés során létrejött változások mindig az alapvető nemen belül maradnak. Ez érvényes az állatok kereszteződésére is. Azok az erőfeszítések, hogy a végtelenségig változtassák őket, mindig sikertelennek bizonyultak, mivel hamarosan eljutnak a magtalanság határáig, és ezt átlépni nem lehet. Ez biztosítja azt, hogy az alapvető nemek mindig elkülönültek maradjanak.

ALKALMAZKODÁS

Különböző növény- és állatfajok alkalmazkodtak változó körülményekhez, például éghajlati változásokhoz. Ez vajon az evolúció bizonyítéka? Nem, mert a növények és az állatok kezdettől fogva rendelkeztek alkalmazkodóképességgel. Szervezetükben eleve megvan a kisebb-nagyobb mértékű alkalmazkodás lehetősége. A kaktusz nem egy másik növényből fejlődött kaktusszá csupán azért, mert az éghajlat szárazzá vált. Egyes tulajdonságok a zord éghajlati változások között előtérbe kerültek, de ez a lehetőség kezdettől fogva adott volt.

Vajon a jegesmedvék fejlődés során váltak hideg éghajlati állatokká? Nem, mert melegebb éghajlat alatt is életben maradnak, mint ahogy a világ sok állatkertjében megtalálhatók. Rendelkeznek viszont azzal a képességgel, hogy a hideg időjáráshoz jobban tudnak alkalmazkodni, mint más állatok. Hasonló a helyzet azoknál az állatoknál és növényeknél is, amelyek a helyi viszonyokhoz különösen jól alkalmazkodtak. Az alkalmazkodóképességről az evolucionista Dobzhansky ezt írta:

„Az Egyesült Államokban meghonosodott, Európából származó házi veréb új otthonában észrevehető módon megváltozott; a madarak átlagnagysága megnőtt, és új helyi fajokká alakultak át.”⁸⁵

Mit bizonyít az a tény, hogy az Egyesült Államokban a házi veréb nagyobb lett? Csak azt, hogy az ilyen irányú változásra már megvolt benne a képesség. De a veréb továbbra is csak veréb maradt. Nem alakult át, és nem is fog átalakulni soha más állatfajjá. Összetévesztették az alkalmazkodóképességet az evolúcióval.

Az evolucionista De Beer egy másik példát idéz az evolúció bizonyítására. Könyvében egy harkályt ábrázoló kép alatt ezt olvassuk:

„A harkálynak mindkét lábán két-két hátrafelé álló ujja van. Ez lehetővé teszi, hogy a fa kérgében biztosan megkapaszkodjon; továbbá merev farktollai vannak, amelyek biztosítják a biztonságos támaszkodást a fa törzsén. Hosszú, erős csőrével lyukat váj a fába, és hosszú nyelvével eléri és kiszedi a fa belsejében levő férgeket . . . A harkálynak ily módon kellett alkalmazkodnia a körülményekhez a fejlődése során.”⁸⁶

De mit tett addig a harkály, hogy életben maradjon, míg meg nem szerezte ezeket a hátrafelé álló lábujjakat, a hosszú csőrt és a hosszú nyelvet? Ha egy ideig másfajta láb, rövidebb csőr és rövidebb nyelv segítségével életben tudott maradni ugyanúgy, mint sok más madár, akkor miért fejlesztette ki ezeket az újabb sajátosságokat? És ha az új körülmények között az életben maradását csakis ezekkel az újabb kellékekkel tudta biztosítani, hogyan tudtak akkor életben maradni a többi, rövidebb csőrű madarak? Az a tény, hogy a sokféle madár, amelyek különböző módon gyűjtik táplálékukat, ma is egymás mellett élnek és életben maradnak, azt mutatja, hogy bizonyos tulajdonságokkal lettek teremtve, és bizonyos mértékig tudnak alkalmazkodni a változó környezethez. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy saját maguk fejlesztették ki a számukra előnyös tulajdonságokat.

Ha különböző táplálkozási szokásokat evolúciónak tartunk — amelyek egyes állatokat arra képesítenek, hogy jobban életben maradjanak, mint mások —, akkor mit mondjunk a tehénről és a lóról, amelyek egyformán füvet esznek, ugyanazon a legelőn: Miért fejlődött ki az egyiknek felső fogsora, a másiknak pedig nem? Hogyan maradhattak életben egymás mellett; az egyik azért alkalmasabb az életben maradásra, mert ilyen fogai vannak, a másik pedig azért, mert ilyen fogai nincsenek?

Egy másik példa, hogy az alkalmazkodóképességet összetévesztik az evolúcióval, a legyeknek a rovarirtó DDT-hez való alkalmazkodása. Egy ideig a DDT nagyon hatásosnak bizonyult, elpusztított majdnem minden legyet, amelyek érintkezésbe kerültek vele. Egyes legyek azonban elenállókká váltak a DDT-vel szemben. Életben maradtak, és olyan utódokat hoztak létre, amelyek szintén nem reagáltak a DDT-re. Természetesen ezután is legyek maradtak. Tehát ez sem evolúció volt, hanem csupán az, hogy egyes legyeknek nagyobb volt az ellenálló képességük és az alkalmazkodóképességük a többieknél.

Az alkalmazkodóképesség meg tudja változtatni az élő teremtmények külső megjelenését is. Ebben nem kételkedhetünk. De ez a változás soha nem oly nagy, hogy teljesen új nem keletkezzék, bármennyi idő teljen is el.

[Kép az 53. oldalon]

SZAPORODÁS CSAK „A MAGA NEME SZERINT”

MACSKA

KUTYA

A macska és a kutya nem párzik egymással, s így nem hoznak létre utódokat, mivel különböző „nem”-hez tartoznak

LÓ

SZAMÁR

ÖSZVÉR

A ló és a szamár kereszteződése következtében létrejön ugyan egy hibrid, az öszvér, az öszvér azonban már képtelen tovább szaporodni. Elérte a maga „nemének” határát

LEGALACSONYABB

LEGMAGASABB

A különböző nemű ember bármennyire is eltér egymástól — a legalacsonyabb és a legmagasabb is —, bármelyik fajhoz tartozó, képesek egymással utódot nemzeni, mivel az emberiség minden egyede ugyanahhoz a „nem”-hez tartozik

[Kép az 55. oldalon]

Bár a jegesmedve a hideg éghajlatot kedveli, képes alkalmazkodni a melegebb időjáráshoz is. Ez az alkalmazkodóképesség veleszületett örökletes tulajdonság, amelynek semmi köze nincs az evolúcióhoz

[Kép az 57. oldalon]

AZ EVOLÚCIÓ LEGJOBB PÉLDÁJA?

A pettyes nyírfalepke világos változata

A pettyes nyírfalepke sötét változata

Nagy-Britanniában a nyírfa-szövőlepkét gyakran idézik az evolúció tökéletes példájaként. Azt állítják, hogy az utóbbi száz év alatt a lepke világos színűből sötét színűvé fejlődött, hogy jobban tudja álcázni magát a környezetében, amely az ipari szennyeződés révén egyre sötétebb lett, és ily módon védekezzen a madarak ellen.

De vajon szerves fejlődés ment itt végbe? Vajon a lepke valami mássá változott? Bonyolultabb szervezetté fejlődött-e, vagy továbbra is lepke maradt a lepke „nemen” belül?

Hogy a legcsekélyebb evolúció sem ment végbe, azt abból is láthatjuk, hogyha összehasonlítjuk a fent illusztrált két változatot. A sötét változat éppen olyan lepke, mint a világos változat. Teljesen mindegy, hogy a kettő közül melyik tud jobban fennmaradni, egyik sem fejlődik másfajta szervezetté. Mindig lepkék maradnak.

Ebben az esetben is az élő teremtmény alapnemén belüli változatot értelmezték helytelenül szerves fejlődésnek. Ilyen fejlődés egyáltalán nem ment végbe.

[Kép az 58. oldalon]

A lónak van felső metszőfoga

Tehénnek hiányzik a felső metszőfoga

Mind a ló, mind a tehén ugyanazt a táplálékot fogyasztja, egymás mellett élnek, s egyformán életképesek. Miért fejlődött ki az egyik felső metszőfoggal, a másik pedig anélkül?