Információáradat

A XX. század példátlan információáradatnak a tanúja. A világot elárasztja az információ hol nyomtatott anyag, hol a rádiós, illetve televíziós hírközlés, az Internet vagy valamilyen más eszköz formájában. David Shenk ezt írja a Data Smog—Surviving the Information Glut című könyvében: „Az információáradat úgy bukkant fel, mint valódi fenyegető veszedelem . . . Most azzal a kilátással nézünk szembe, hogy az információból több van a kelleténél.”

Példának okáért gondolj egy jól ismert újságra. Azt mondják, hogy a The New York Times szokásos hétköznap megjelenő kiadása több információt tartalmaz, mint amelyhez egy XVII. századi angol átlagember egész életében hozzájuthatott. De a napilapokon kívül az előidézett információs lavinához hozzájönnek még a témák sokaságáról szóló mindenféle folyóiratok és könyvek. A könyvek tízezreit adják ki évente. És mivel a tudományos információ minden hatodik évben megkétszereződik, nem meglepő, hogy egyedül a műszaki újságok száma világszerte több mint 100 000. Az Internet pedig a számítógép-felhasználóknak lehetővé teszi, hogy hozzáférjenek az információ óriási gyűjteményeihez.

Mi a helyzet a folyóiratokkal? Az üzleti újságok, az asszonyoknak, valamint tizenéveseknek szóló magazinok, a sportújságok és szórakoztató magazinok — csakugyan szinte minden témában és minden érdeklődési körnek megfelelő folyóiratok — elárasztották a világot, és mindegyik a figyelmünkért esedezik. De mi a helyzet a hirdetőnek, „az értéktelen dolgok szószólójának” szerepével, ahogy találóan nevezik őt? Richard S. Wurman író az Information Anxiety című könyvében megjegyzi: „A hirdetőirodák hadat üzentek érzékeinknek a hirdetések áradatával, mely hirdetések azt követelik, hogy nézzék, hallgassák, szagolják, érintsék meg őket.” Erősködnek, hogy szükséged van a legújabb és korszerűsített termékre, hogy lépést tarts szomszédaiddal, a Kovácsékkal.

Dr. Hugh MacKay ausztráliai pszichológus és társadalomkutató azt mondta, hogy a világot elárasztja az információ, és az embereket arra ösztönzik, hogy kerüljenek be a legbelső sávba az információs szupersztrádán. Dr. MacKay meglátása szerint a gond az, hogy ugrásszerűen növekedett a hírek és az aktuális ügyekről szóló műsorok száma a rádióban és a tévében, és ezzel együtt drámaian növekedtek a közhasználatban lévő számítógépes információs hálózatok, s ez egy olyan világot hozott létre, melyben sokan reagálnak a média információjára, s ez az információ igen gyakran csak elfogult beállítása a tényeknek és eseményeknek, nem pedig a teljes történet.

Mi az információ?

A latin alapszó, az informare az anyag megmunkálásának — leginkább úgy, ahogy a fazekas megmunkálja az agyagot — gondolatát hordozza. Ezért az „informál” néhány meghatározása az ’elme formálása’ vagy ’az elme megformálása és irányítása’ jelentést adja meg. A legtöbb olvasó tisztán emlékszik arra az időre — amely nem is oly régen volt —, amikor az információ egyszerűen csak tények vagy adatok jegyzéke volt, és olyan részleteket mondott el nekünk, mint ki, hol, mi, mikor vagy hogyan. Az információnak nem volt különleges nyelve, sem szótára. Csupán kérned kellett, illetve megkeresned magadnak.

De jöttek az 1990-es évek, és a világ olyan sok új, információhoz kapcsolódó szót talált ki, hogy azok már önmagukban is zűrzavart okozhatnak. Míg ezek közül a szavak vagy kifejezések közül némelyik aránylag egyszerű és érthető, mint például az „infománia”, a „technofília” és az „informatika kora”, addig más szavak igazi nehézséget okozhatnak. Ma a világot magával ragadja az infománia — az a hit, hogy akinek a legtöbb információja van, az előnyben van azokkal szemben, akik nem tudnak úgy hozzáférni az információhoz; és az információ többé nem a célhoz vezető eszköz, hanem maga a cél.

Ezt a mániát előmozdítja az olyan telekommunikációs rendszerek áradata, mint a fax, a mobiltelefon és a személyi számítógép, amelyről némelyek úgy tartják, hogy az informatika korának a jelképe és kabalája. Igaz, a számítógépek kényelme, gyorsasága és teljesítménye lehetővé tette, hogy oly mértékben hozzáférjenek az információhoz, mint eddig még soha. Ez olyannyira így van, hogy Nicholas Negroponte, a Massachusettsi Műszaki Intézet munkatársa ezt mondja: „A számítógépek használata többé már nem csak számítógépezés. Ez életforma.” Ennek eredményeképpen az információt, és a technikai dolgokat, amelyek közvetítik, rendkívüli módon kezdték megbecsülni; bizonyos esetekben imádják, és kultuszának sok követője van a világ minden részén. A televízió híreit és az aktuális ügyekről szóló programokat csaknem „szentírási” szintre emelik, mialatt árad a tengernyi jelentéktelen dolog a televíziós tereferékből, s ezeket lenyeli a gyakran kis igényű, könnyen rászedhető közönség.

Ez azért van, mert az informatika kora megváltoztatta az életmódunkat és azt, ahogyan munkánkat végezzük, ezért sok ember szenved az „információ okozta aggodalomtól” ilyen vagy olyan formában. De pontosan mi az információ okozta aggodalom? Hogyan ismerheted fel, hogy érintve vagy-e? Tehetsz-e valamit ellene?

Mi idézi elő az információ okozta aggodalmat?

„AZ INFORMÁCIÓ OKOZTA AGGODALMAT az az egyre mélyülő szakadék hozta létre, amely aközött van, amit értünk, és amiről úgy gondoljuk, hogy értenünk kellene. Ez egy fekete lyuk az adat és a tudás között, s ez akkor fordul elő, amikor az információ nem mondja el nekünk azt, amit tudni akarunk, vagy amit szükséges volna tudnunk.” Ezért ezt írja Richard S. Wurman az Information Anxiety című könyvében: „Hosszú ideig az emberek nem ismerték fel, mennyi mindent nem tudnak — nem tudták, mit nem tudnak. De most az emberek tudják, mit nem tudnak, és ez aggódóvá teszi őket.” Ennek az a következménye, hogy közülünk legtöbben talán úgy érzik, hogy többet kellene tudniuk annál, mint amennyit most tudnak. Mivel elénk ömlik az információ áradata, szert teszünk az adatok kicsiny töredékére. De néha nem tudjuk, mihez kezdjünk velük. Ugyanakkor azt feltételezhetjük, hogy mindenki más sokkal többet tud és ért, mint mi. Ekkor válunk aggódóvá!

David Shenk úgy érvel, hogy a túl sok információ szennyező anyaggá vált, amely „adatszmogot” hoz létre. Hozzáteszi: „Az adatszmog zavaró, kiszorítja a csendes pillanatokat, megakadályozza az oly szükséges elmélkedést . . . Ez szorongást okoz nekünk.”

Igaz, hogy a túl sok információ, illetve az anyagok áradata aggodalmat kelthet, de ugyanez igaz, ha nincs elég információnk, vagy ami még rosszabb, téves az információnk. Ha túl sok információd van, az leginkább olyan, mintha magányosnak éreznéd magad egy zsúfolt szobában. Ahogy John Naisbitt megfogalmazza ezt a Megatrends című könyvében: „Eláraszt minket az információ, mégis éhezünk a tudásra.”

Így érinthet téged a számítógépes bűnözés

Az aggodalom másik okozója az, hogy ugrásszerűen növekszik a számítógépes bűnözés. Dr. Frederick B. Cohen a Protection and Security on the Information Superhighway című könyvében kifejezi aggodalmát: „Az FBI [Szövetségi Nyomozó Iroda] úgy becsüli, hogy minden évben akár 5 milliárd dollárra is rúghat a veszteség a számítógépes bűnözés miatt. És, meglepő módon, ez csak egy csepp a tengerben. Az információs rendszerekben található tökéletlenséget kihasználják, hogy fölénybe kerüljenek tárgyalásokkor, hogy tönkretegyék valakinek a hírnevét, hogy győzzenek a katonai összetűzésekben, vagy akár hogy gyilkosságot kövessenek el.” Ehhez hozzájön még az egyre növekvő aggodalom a miatt a gond miatt, hogy a gyermekek hozzáférnek a számítógépes pornográfiához — s akkor még nem is említettük a magánélet megzavarását.

A gátlástalan, számítógépes függőségben szenvedők szándékosan vírusokat juttatnak a számítógépes rendszerekbe, és pusztítást okoznak. A bűnöző hekkerek jogtalanul hozzáférnek az elektronikus rendszerekhez, és bizalmas információkat szereznek, s néha még pénzt is lopnak. Az efféle tevékenységek lesújtó hatással lehetnek a személyi számítógépet használók ezreire. A számítógépes bűnözés fenyegetést jelent a kereskedelemre és a kormányzatra is.

Szükséges, hogy jól informáltak legyünk

Természetesen mindannyiunknak jól informáltnak kell lennünk; de az, hogy rengeteg információnk van, nem szükségszerűen oktat minket a szó igazi értelmében, mivel sok dolog, melyet információnak álcáznak, nem több, mint puszta tény, illetve nyers adat, amely nincs összefüggésben a tapasztalatunkkal. Néhányan még azt is ajánlják, hogy a legjobb talán az volna, ha ezt a jelenséget „adatrobbanásnak” neveznék „információs robbanás” helyett, vagy még cinikusabban az „informálatlanság robbanásának”. Így látja ezt Hazel Henderson gazdasági elemző: „Az információ önmagában véve nem világosít fel. Ebben a média uralta légkörben nem tudjuk leszűrni, mi a téves információ, mi az, ami nem információ vagy hírverés. Ha csak a puszta információra összpontosítunk, az oda vezet, hogy elárasztanak minket a nyers adatok egyre jelentéktelenebb töredékdarabjainak milliárdjai, nem pedig oda, hogy jelentőségteljes, új ismeret után kutatunk.”

Joseph J. Esposito, az Encyclopædia Britannica Kiadói Csoportjának elnöke őszintén így becsüli fel a helyzetet: „Az informatika korában a legtöbb információt egyszerűen elpocsékolják; ez csak zaj. Találó az információs robbanás elnevezés; a robbanás akadályozza azt a képességünket, hogy ténylegesen meghalljunk sok dolgot. Ha nem vagyunk képesek hallani, tudni sem fogunk.” Orrin E. Klapp így elemez: „Gyanítom, hogy senki sem tudja, hogy a nyilvános hírközlésnek mekkora része álinformáció, amely mondani szándékozik valamit, de tulajdonképpen nem mond semmit.”

Bizonyára visszaemlékszel, hogy az iskolai oktatásod nagy része arra irányult, hogy tényeket tanulj meg, hogy át tudj menni a vizsgákon. Sokszor csak a vizsgaidőszak előtt verted a fejedbe a tényeket. Emlékszel rá, hogy a történelemórákra bemagoltad az évszámok hosszú sorát? Ezek közül az események és évszámok közül hányra emlékszel most? Megtanítottak ezek a tények érvelni, és logikus következtetéseket levonni?

Mindig jobb, ha több van?

A további információ megszerzése iránt tanúsított odaadás, ha nem tartják gondos ellenőrzés alatt, nagy árat követelhet az idő, alvás, egészség és akár a pénz tekintetében. Mivel a több információ ugyan nagyobb választási lehetőségeket kínál, ugyanakkor a keresőt aggódóvá teheti, és azon fog tűnődni, hogy ellenőrizte-e vagy hozzáfért-e az összes elérhető információhoz. Dr. Hugh MacKay így figyelmeztet: „Az információ valójában nem a felvilágosodáshoz vezető ösvény. Az információ önmagában véve nem vet fényt arra, mi az életünk értelme. Az információnak nem sok köze van a bölcsesség megszerzéséhez. Valójában, más javakhoz hasonlóan, kifejezetten a bölcsesség útjában lehet. Túl sokat tudhatunk, éppúgy, ahogyan túl sok mindent birtokolhatunk.”

Az embereket gyakran nemcsak a manapság beszerezhető, nagy mennyiségű információ terheli le, hanem az a kudarcélmény is, amely azzal jár, hogy megpróbálják átalakítani az információt olyasmivé, ami érthető, jelentőségteljes és igazán tájékoztató. Némelyek azt mondják, hogy olyanok lehetünk, „mint egy szomjas ember, aki arra van ítélve, hogy gyűszűvel igyon a tűzcsapból. A beszerezhető információ igen nagy mennyisége, és az a mód, ahogyan gyakran eljut hozzánk, az információ nagy részét hasznavehetetlenné teszi számunkra.” Tehát hogy mennyi az elegendő információ, azt nem a mennyiség, hanem a minőség szempontjából kell megbecsülni, és az alapján, hogy személy szerint nekünk mennyire hasznavehető az információ.

Mi a helyzet az adatátvitellel?

Egy másik megszokott kifejezés, mely napjainkban hallható, az „adatátvitel”. Ez arra utal, hogy az információt elektronikusan továbbítják. Bár ennek megvan a maga megbecsült helye, a szó szoros értelmében mégsem jó kommunikáció. Miért nem? Mert legjobban embereknek tudunk válaszolni, nem pedig gépeknek. Az adatátvitelnél nem lehet látni az arckifejezéseket, nem lehet a másik szemébe nézni, illetve nincs testbeszéd, amely oly sokszor formálja a beszélgetést, és közli az érzéseket. A szemtől szembeni beszélgetésekkor ezek a tényezők hozzájönnek a használt szavakhoz, és gyakran tisztázzák azokat. Ezek közül a megértéshez szükséges értékes segítségek közül egyet sem lehet felhasználni az elektronikus átvitelnél, még az egyre népszerűbb mobiltelefonnál sem. Néha még a szemtől szembeni beszélgetés sem közvetíti pontosan azt, ami a beszélő fejében jár. A hallgató talán befogadja és feldolgozza a szavakat a saját módján, és rosszul értelmezi azokat. Mennyivel nagyobb ennek a veszélye, ha a beszélőt még látni sem lehet!

Az életnek egy sajnálatos velejárója, hogy egyesek túl sok időt töltenek a számítógép képernyője és a tévékészülékek előtt, s ez olykor idegenné teszi a családtagokat egymásnak a saját otthonukban.

Hallottál már a technofóbiáról?

A „technofóbia” egyszerűen csak ’technikától való félelmet’ jelent, ideértve a számítógépek és hasonló elektronikus eszközök használatától való félelmet. Néhányan úgy vélik, hogy ez a leggyakoribb aggodalom, melyet az informatika kora szült. A The Canberra Times egy cikkének, amely az Associated Press közleménye alapján készült, ez volt a címe: „A japán igazgatók félnek a számítógépektől”. Ezt mondták egy hatalmas japán vállalat ügyvezető igazgatójáról: „hatalma és tekintélye van. De ültesd csak le a számítógép elé, és rettentő ideges lesz.” Egy 880 japán vállalatról szóló felmérés szerint a vállalatok igazgatóinak csupán 20 százaléka tudta használni a számítógépeket.

A technofóbiát olyan nagyobb csapások táplálják, mint az 1991-es New York-i telefonos üzemzavar, amely több órára megbénította a helyi repülőtereket. És mi a helyzet azzal a balesettel, amely az Egyesült Államokban lévő Three Mile Island-i Atomerőműben történt 1979-ben? Az erőmű irányítóinak több kritikus órát vett igénybe, míg megértették a számítógép-vezérlésű vészjelek jelentését.

Ez csak néhány példa, hogyan érinti drámaian az informatikai kor technikája az emberiséget. Dr. Frederick B. Cohen a könyvében ezeket a gondolatébresztő kérdéseket teszi fel: „Voltál a bankban mostanában? Ha a számítógépek nem működtek, kaphattál tőlük bármennyi pénzt is? Mi a helyzet a bevásárlóközponttal? Tudnának blokkot adni neked a blokkoló számítógépeik nélkül?”

Talán rád is vonatkozik egy-kettő ezek közül a kitalált helyzetek közül:

• Új képmagnódon úgy tűnik, túl sok gomb van, amikor ki akarsz választani egy műsort, melyet szeretnél felvenni. Vagy zavarodottan hívod kilencéves unokaöcséd, hogy állítsa be neked a képmagnót, vagy úgy döntesz, hogy végső soron nem is szükséges megnézned a műsort.

• Sürgősen szükséged van pénzre. A legközelebbi automata bankpénztárgéphez hajtasz, de ekkor hirtelen eszedbe jut, hogy múlt alkalommal, amikor használtad, összezavarodtál, és rossz gombokat nyomtál meg.

• Csöng az irodai telefon. Tévedésből hozzád kapcsolták a hívást. A hívás az egy emelettel fölötted dolgozó főnöködnek szólt. Egész egyszerűen át lehet kapcsolni a hívást, de bizonytalan vagy, és inkább a telefonkezelővel kapcsoltatod át a hívást.

• Nemrég vásárolt kocsidon a műszerfal úgy néz ki, mintha egy modern sugárhajtású repülőgép fülkéje volna. Egyszerre csak kigyullad egy piros fény, te pedig nyugtalanná válsz, mert nem tudod, mit jelez. Ezután ellenőrizned kell a használati útmutatást.

Ez csak néhány példája volt a technofóbiának. Biztosak lehetünk benne, hogy a technika segítségével továbbra is egyre bonyolultabb berendezéseket fognak kifejleszteni, olyanokat, melyeket bizonyára „csodának” neveztek volna a korábbi nemzedékekhez tartozó emberek. Minden egyes piacra kerülő új, korszerű termék egyre nagyobb hozzáértést kíván, hogyha hatékonyan akarod használni. A tájékoztató kézikönyvek — melyeket a saját szaknyelvükbena járatos személyek írtak — már önmagukban véve is ijesztővé válnak, amikor feltételezik, hogy a használó érti a szavakat, és van bizonyos ismerete s jártassága.

Az információ elméletével foglalkozó szakember, Paul Kaufman így összegzi a helyzetet: „Társadalmunknak van egy elképzelése az információról, s ez bár vonzó, végül mégsem célravezető . . . Ennek egyik oka, hogy túl nagy figyelem összpontosul a számítógépekre, valamint a hardverre, és túl kevés az emberekre, akik tulajdonképpen felhasználják az információt azért, hogy megértsék a világot, s egymásért hasznos dolgokat vigyenek véghez . . . Nem az a baj, hogy túl nagyra tartjuk a számítógépeket, hanem inkább az, hogy kevésbé becsüljük az embereket.” Valóban úgy látszik, hogy a bámulatba ejtő technikai újdonságok gyártásával járó dicsőség hajszolása gyakran nyugtalanná teszi az embereket, hogy mi lesz a következő találmány. Edward Mendelson ezt mondja: „A technikai ábrándokat kergető személyek sohasem tudják felismerni a különbséget a megvalósítható és az áhított dolgok között. Ha egy gépet el lehet készíteni úgy, hogy elvégezzen néhány meghökkentően bonyolult feladatot, akkor az ábrándokat kergető személy azt feltételezi, hogy megéri elvégezni a feladatot.”

Az, hogy figyelmen kívül hagyják az emberi tényezőt a technikai dolgokban, nagyban fokozta az információ okozta aggodalmat.

Tényleg javul a termelékenység?

Paul Attewell rovatvezető a The Australianban írva megjegyzéseket tesz a kutatásával kapcsolatban, amelyet arról végzett, hogy mennyi időt és pénzt takarítottak meg a számítógépek az elmúlt években. Íme néhány találóan megfogalmazott pontja: „Noha évekig befektettek olyan számítógépes rendszerekbe, melyeket adminisztratív feladatok ellátására és költségek ellenőrzésére terveztek, sok egyetem és főiskola úgy vélte, hogy továbbra is nő az adminisztratív személyzete . . . Több évtizeden keresztül a számítógépgyártók azt állították, hogy a technikai dolgok, melyeket árulnak, jelentős áttörést idéznek majd elő a termelékenységben, mert lehetővé teszik, hogy egy adott mennyiségű adminisztratív munkát sokkal kevesebb munkással, és sokkal kisebb költséggel lehessen elvégezni. Ehelyett, ahogy kezdünk ráeszmélni, az információs technika ezen törekvések eltolódásához vezetett: sok új dolgot végez el az ugyanakkora vagy nagyobb számú munkaerő, ahelyett hogy a régi munka volna elvégezve kevesebb munkással. Sokszor egyáltalán nem takarítanak meg pénzt. Egy példa erre az eltolódásra, hogy arra használják a technikai dolgokat, hogy javítsanak az iratok külalakján, ahelyett hogy egyszerűen csak gyorsabban készítenék el a papírmunkát.”

Most úgy látszik, hogy meghonosodott az információs szupersztráda, amely veszélyes lehet a keresztényeknek. De hogyan kerülhetjük el — legalább egy bizonyos mértékig — az információ okozta aggodalmat? Néhány gyakorlatias javaslatot nyújtunk a következő rövid cikkben.

Túl sok információs szemét

„A társadalom — ahogy tapasztalatból mindannyian tudjuk — feltartóztathatatlanul egyre durvábbá válik. Tanúi vagyunk a hitvány tévéműsorok, gyűlöletet szító rádióadások, megütközést keltő rádiós személyiségek, bizonyos károk miatti perek, a nyilvánosság figyelmének megszerzését célzó, elképesztő dolgok és a rendkívül erőszakos és gúnyos retorika új uralmának. A filmek egyre inkább nyíltak a szexualitás terén, és erőszakosabbak. A reklámozás nagyobb felhajtással jár, támadóbb jellegű, és gyakran átlépi a jóízlés határát . . . Több és több a káromkodás és egyre kevesebb az illemszabály . . . Amit mások a »családi értékeink válságának« neveznek, annak több köze van az információs forradalomhoz, mint Hollywood hagyományos családi minta iránti tiszteletlenségéhez” (David Shenk: Data Smog​—Surviving the Information Glut).

Bölcsesség — Régies módon

„Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál, ha figyelmeztetvén a bölcseségre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem származik. Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz. Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged” (Példabeszédek 2:1–6, 10, 11).