A vallás jövője múltjának tükrében

17. rész: 1530-tól kezdődően — A protestantizmus — Valóban reformáció?

„Az újítás nem egyenlő a reformációval” (Edmund Burke, a XVIII. századi Brit Parlament tagja).

A PROTESTÁNS történészek a protestáns reformációt az igazi keresztény vallás helyreállításának tekintik. A katolikus tudósok viszont teológiai tévelygésnek tartják. Mit mutat azonban a vallástörténet visszapillantó tükre? Vajon mi volt a protestáns reformáció, valódi reformáció vagy egyszerűen csak újítás, amely felcserélte az egyik téves imádati formát egy másikkal?

Isten Szava kiemelkedő helyen

A protestáns reformátorok kihangsúlyozták az Írások fontosságát. Elutasították a hagyományokat, noha Martin Marty, a The Christian Century folyóirat főszerkesztője azt állítja, hogy az elmúlt évszázadban „egyre több protestáns volt hajlandó elismerni az összefüggést a Biblia és a hagyomány között”. Ez azonban nem volt jellemző az „elődeik hitére”. Számukra „a Biblia kiemelkedő helyen szerepelt, és a hagyomány vagy a pápai tekintély soha nem érhetett fel vele”.

Ez a magatartás serkentette a Biblia lefordítása, terjesztése, és tanulmányozása iránti érdeklődést. A XV. század közepén — több mint fél évszázaddal azelőtt, hogy a reformáció gépezetének kerekei mozgásba lendültek — Luther kortársa, a német Gutenberg János hasznos eszközről gondoskodott a reformáció számára. Kifejlesztette a mozgatható betűs nyomtatási eljárást, s elkészítette az első nyomtatott Bibliát. Luther e találmányban hatalmas lehetőségeket látott, és elnevezte a nyomtatást „Isten utolsó és legkiválóbb adományának, amely segít elterjeszteni az igaz vallást szerte a világon”.

Immár sok embernek lehetett saját Bibliája, azonban ez olyan fejlemény volt, amelyet a katolikus egyház nem helyeselt. IV. Pál pápa 1559-ben rendeletet adott ki, hogy nem lehet nemzeti nyelven Bibliát nyomtatni az egyház jóváhagyása nélkül; az egyház viszont nem adott ilyen egedélyt. Sőt, 1564-ben IV. Pius pápa kijelentette: „A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a Biblia köznyelven való olvasását válogatás nélkül mindenkinek megengedik, abból . . . több kár származik, mint haszon.”

A reformáció egy újfajta „kereszténységet” hozott létre. A pápai tekintély helyébe az egyéni szabad választás lépett. A katolikus misét felváltotta a protestáns liturgia, és a lenyűgöző katolikus székesegyházak helyett kevésbé hivalkodó protestáns templomokat építettek.

Váratlan jótétemények

A történelem azt mutatja, hogy az eredetileg vallási természetű mozgalmaknak szociális és politikai hátterük van. Ennek az állításnak a helyességét bizonyította a protestáns reformáció is. A Columbia Egyetem történészprofesszora, Eugene F. Rice, Jr., részletesen elmagyarázza: „A középkorban a nyugati egyház európai testület volt. A XVI. század első felében ez a testület számos helyi érdekeltségű területi egyházra töredezett szét . . . [amelyek felett] elsődlegesen világi uralkodók gyakorolták a fő hatalmat.” Ez az állapot vezetett annak „a hosszú ideje tartó középkori küzdelemnek a csúcspontjához, amely a világi és az egyházi hatalom között folyt . . . A hatalmi egyensúly döntően és véglegesen az egyház irányától az állam felé, és a papságtól a világi személyek felé billent.”

Az egyének számára ez nagyobb szabadságot jelentett mind vallási, mind polgári értelemben. A katolicizmussal ellentétben a protestantizmusnak nem volt központi szerve arra, hogy felügyeljen a tanítás és a különféle vallási gyakorlatokra, ami széles teret engedett a különböző vallási vélemények számára. Ez viszont fokozatosan olyan vallásos engedékenységhez és szabadelvű beállítottsághoz vezetett, amilyen a reformáció idején még elképzelhetetlen volt.

A nagyobb szabadság felszabadította a korábban kihasználatlanul hagyott energiákat. Némelyek véleménye szerint ez volt az az ösztönző erő, amelyre szükség volt a társadalmi, a politikai és a technológiai fejlődés elindításához, amelynek segítségével az emberiség beléphetett a mai modern korszakába. A protestáns munkaerkölcs „hatással volt a kormányzatra és a hétköznapi életre is” — írja Theodore White egykori szerző. Meghatározása szerint olyan volt ez a szemlélet, mint „egyfajta hitvallás, hogy az ember közvetlenül Istennek tartozik felelősséggel lelkiismeretéért és cselekedetéért, mindenféle papi közbenjárás és könyörgő ima nélkül . . . Ha egy ember szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozik, lustaság és tunyaság nélkül, és gondoskodik feleségéről és gyermekeiről, akkor a szerencse vagy az Isten megjutalmazza erőfeszítéseit.”

Vajon a protestantizmus ezen látszólag pozitív oldalai vakká tehetnek-e bennünket a hiányosságaival kapcsolatban? A protestáns reformáció „kedvező alkalom volt a rettenetes gonoszság számára is — mondja a Encyclopædia of Religion and Ethics és hozzáteszi: — A jezsuiták és az inkvizíció kora véget ért . . . de csupán azért, hogy valami még aljasabb dolog következzék. Ha a középkorban nagymérvű becsületes tudatlanság uralkodott, akkor most a nagymérvű szervezett kétszínűség jellemző.”

„Szervezett kétszínűség” — mMben nyilvánul meg?

„Szervezett kétszínűség” volt, mert a protestantizmus megígérte a tantételek reformját, az ígéretét azonban nem tartotta meg. Gyakran az egyház politikája volt az, amely haragot váltott ki a reformátorokban, nem a hamis tanítások. A protestantizmus megtartotta a katolicizmus pogány eredetű vallási elképzelésének és gyakorlatának túlnyomó többségét. Mennyiben? Kiemelkedő példa erre a háromságtan, amelynek elfogadása a Protestáns Egyházak Világtanácsának tagjai közé való felvételnek fontos előfeltétele. Nagyon erősen ragaszkodnak ehhez a tanhoz, noha — ahogy a The Encyclopedia of Religion elismeri — ’napjaink szövegmagyarázói és teológusai egyetértenek abban, hogy a Biblia sehol sem tanítja kifejezetten ezt a tantételt’.

Vajon a protestantizmus megreformálta az egyházi kormányzat korrupt rendszerét? Nem! Ehelyett „átvette a középkori katolicizmus hatalmi mintáját — mondja Martin Marty —, és a római katolicizmus intézményét egyszerűen protestáns változatokra szabdalta”.

A protestantizmus azt is megígérte, hogy helyreállítja „a hit egységét”. Azonban ez a bibliai ígéret nem teljesedett be, amint azt a számos megosztott protestáns szekta kifejlődése bizonyítja (Efézus 4:13).

Szervezett zűrzavar — Miért?

Napjainkban, 1989-ben a protestantizmus olyan sok szektára és felekezetre morzsolódott szét, hogy teljes számukat lehetetlen lenne meghatározni. Mielőtt valaki végezne az összeszámlálással, új csoportok alakulnának, mások pedig eltűnnének.

Mindamellett a World Christian Encyclopedia megkísérli a „lehetetlent”, és a kereszténységet (az 1980-as adatok alapján) „20 780 különböző keresztény felekezetre” osztja fel, melynek túlnyomó többsége protestáns.a Ezek magukban foglalnak 7889 klasszikusan protestáns csoportot, 10 065 olyan protestáns csoportot, melyet többnyire színes bőrű bennszülöttek alkotnak, 225 anglikán felekezetet és 1345 jelentéktelenebb protestáns csoportot.

Ezt a zavaros sokféleséget a Protestant Christianity című könyv az „egészség és a betegség jeleként” értelmezi és megjegyzi, hogy azt „az emberi alkotóképesség és korlátozottság megnyilvánulásának tulajdoníthatjuk; de még inkább a gőgös embereknek, akik túlságosan nagyra tartják a saját életszemléletüket.”

Milyen igaz! Ahelyett, hogy kellőképpen figyelembe vennék az isteni igazságot, a gőgös emberek új változatokat kínálnak a megmentés elnyeréséhez, a megszabadulás és a megvalósulás tekintetében. Az ilyen vallási egység tagadását a Biblia nem támogatja.

A vallási egység tagadását támogatva a protestantizmus azt sugallja, hogy Isten nem állított fel irányelveket arra, milyen formában imádják őt. Vajon összeegyeztethető az ilyen szervezett zűrzavar az igazság Istenével, akiről a Biblia azt mondja, hogy „Isten nem a rendetlenség, hanem a béke Istene”? Vajon a gyakran hallott ’ahhoz az egyházhoz menj, amelyik neked tetszik’ protestáns szemlélet különbözik-e attól a független gondolkodásmódtól, amely Ádámot és Évát téves hitre vezette és azt követően nehézségekbe sodorta? (1Korinthus 14:33; lásd 1Mózes 2:9; 3:17–19).

A Biblia különleges helyzetének semmibevevése

Annak ellenére, hogy a korai reformátorok elismerték a Biblia különleges jelentőségét, a protestáns teológusok magasabb kritikát dolgoztak ki és „úgy kezelték a bibliai szöveget — mondja Marty —, mint bármely egyéb ókori irodalmi szöveget”. Nem tulajdonítottak „különleges jelentőséget a bibliai szerzők ihletettségének”.

A Biblia isteni ihletettségének kétségbevonásával a protestáns teológusok aláásták a Bibliába vetett hitet, amelyet a reformátorok a protestantizmus tulajdonképpeni alapjának tekintettek. Ez utat nyitott a kételkedés, a szabadgondolkodás és a racionalizmus számára. Nem véletlen, hogy számos tudós a reformációt tekinti a mai modern gondolkodás kialakulásában a legdöntőbb tényezőnek.

Beleavatkozás a politikába

A fent említett gyümölcs nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a protestantizmus az egyes reformátorok és követőik talán helyes szándéka ellenére nem állította helyre az igaz kereszténységet. Ahelyett, hogy a keresztény semlegesség által előmozdította volna a békét, belesodródott a nacionalizmusba.

Ez azonnal nyilvánvalóvá lett akkor, amikor a kereszténység megosztottsága kialakult katolikus és protestáns nemzetek formájában. Katolikus és protestáns hatalmak vérnyomokat hagytak hátra, amint átvonultak az európai kontinensen, egy tucat vagy még annál is több háborúban. A The New Encyclopædia Britannica „az 1520-as évek német és svájci reformációja által szított vallásháborúk”-nak nevezi azokat. A legtöbbet emlegetett ezek közül a harmincéves háború (1618—1648), amely a német protestánsok és katolikusok közötti politikai, vallási ellentétek miatt tört ki.

Vér folyt Angliában is. I. Károly király 1642 és 1649 között hadat viselt a parlament ellen. Mivel a király ellenfelei közül a legtöbben az anglikán egyház puritán szárnyához tartoztak, a háborút olykor puritán forradalomként is említik. A háború a király kivégzésével végződött, és megalakult a rövid életű puritán köztársaság Oliver Cromwell vezetése alatt. Noha ez az angol polgárháború elsősorban nem vallásháború volt, a történészek egyetértenek abban, hogy a vallás döntő tényező volt a szembenálló felek szempontjából.

Ebben a háborúban alakult meg a barátok vagy kvékerek néven ismert vallási csoport. A csoport heves ellenállásnak volt kitéve a protestáns „testvérei” részéről. Tagjai közül több százan börtönben lelték halálukat, és ezrek szenvedtek megaláztatást. A mozgalom azonban egyre terjedt, még az Amerikában levő brit gyarmatokra is kiterjedt, ahol 1681-ben II. Károly szabadalomlevelet adott ki William Penn részére egy kvéker kolónia megalapításához, amelyből később a Pennsylvania állam lett.

Nem a kvékerek voltak az egyedüliek, akik külföldön kerestek megtérítendő személyeket. Más vallások is megtették ezt. Most a protestáns „újítás” után katolikusok nagyszámú protestáns csoporttal együtt egyre határozottabb erőfeszítést kezdtek tenni azért, hogy elvigyék Krisztus igazság- és békeüzenetét a „hitetlenekhez”. De milyen ironikus! Mint „hívők”, a katolikusok és a protestánsok képtelenek voltak egyetértésre jutni az isteni igazság meghatározásában. Nem kétséges, hogy életükben nem tudták felmutatni a testvéri békét és egységet. Ezen helyzet alapján mit lehetett várni attól, „amikor a ’kereszténység’ és a ’pogányok’ találkoztak”? Olvasd el a sorozat 18. részét.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 77. oldalon]

A reformáció első gyermekei

ANGLIKÁN KÖZÖSSÉG: 25 önrendelkezésű egyház és 6 egyéb testület, amelyek tantételben, alapszabályzatban és szertartásrendjükben az anglikán egyházat követik és címzetes vezetőjüknek Canterbury érsekét tekintik. A The Encyclopedia of Religion elmondja az anglikán vallásról, hogy az „megtartotta a püspökök apostoli utódlásában való hitet, és számos reformáció előtti gyakorlatot ápol”. Az anglikán imádat középpontjában a The Book of Common Prayer áll, mely „az egyetlen olyan nemzeti nyelvű könyv a reformáció idejéből, amely még mindig használatos a liturgiában”. Az anglikánok az Egyesült Államokban elszakadtak az anglikán egyháztól, és 1789-ben létrehozták a protestáns episzkopális egyházat. Egy újabb hagyománytörésre került sor 1989 februárjában, amikor beiktatták hivatalába az anglikán történelem első női püspökét.

BAPTISTA EGYHÁZAK: 369 felekezet (1970), a XVI. századi anabaptistáktól származnak, akik hangsúlyozták az alámerítéssel végrehajtott felnőtt keresztséget. A The Encyclopedia of Religion azt írja, hogy a baptisták „nem tudták megtartani a szervezeti vagy a teológiai egységet”, és kiegészítésképpen hozzáteszi: „az Egyesült Államokban a baptista család igen nagy . . . azonban, amint más népes családokban is előfordul, némely családtag nem beszél a másikkal”.

LUTHERÁNUS EGYHÁZAK: 240 felekezet (1970), a legnagyobb létszámmal büszkélkedhetnek valamennyi protestáns csoport közül. „Tagozódásukat továbbra is inkább nemzetiségi alapon lehet megfigyelni (német, svéd stb.) — állítja a The World Almanac and Book of Facts 1988 és ugyanakkor hozzáteszi: — a fő megosztottság a fundamentalisták és a liberálisok között van.” A lutheránusok közötti szakadás a II. világháború alatti nacionalista csatározásokban vált nyilvánvalóvá, amikor — E. W. Gritsch, a Lutheran Theological Seminary (USA) tagja szerint — „a lutheránus lelkipásztorok és gyülekezetek csekély kisebbsége [Németországban] ellenállt Hitlernek, azonban a lutheránusok nagy többsége vagy hallgatott, vagy tevékenyen együttműködött a náci rezsimmel”.

METODISTA EGYHÁZAK: 188 felekezet (1970), az anglikán egyház egyik mozgalmából fejlődött ki 1738-ban John Wesley tevékenysége által. Halála után a mozgalom önálló csoportként kivált; Wesley meghatározása szerint „az a metodista, aki a Bibliában lefektetett módszer [metódus] szerint él”.

REFORMÁTUS ÉS PRESBITERIÁNUS EGYHÁZAK: A református egyházak (1970-ben 354 felekezet) tantételekben inkább kálvinisták, mint lutheránusok, és „a megreformált katolikus egyháznak” tekintik magukat. A „presbiteriánus” kifejezés egy vének (presbiterek) által vezetett egyházi kormányzatot jelöl; minden presbiteriánus egyház egyben református egyház is, azonban nem minden református egyháznak van presbiteriánusi kormányzata.

[Kép a 74. oldalon]

Egy gyönyörűen megtervezett oldal a latin nyelvű Gutenberg-Bibliából

[Forrásjelzés]

A The British Library szíves engedélyével

[Képek a 75. oldalon]

Gutenberg és mozgatható betűkkel működő nyomdája

[Kép a 76. oldalon]

John Wesley, a metodista egyház alapítója (1738)