Azelőtt a bűnözésnek éltem, most már a reménynek

KOSZTA KOULLAPISZ ELMONDÁSA ALAPJÁN

A CELLA KOSZOS FALAIT BÁMULTAM. ARRA JUTOTTAM, HOGY MOST MÁR VALAHOGY EGY NAGYOBB PÉNZÖSSZEGRE KELL SZERT TENNEM, MERT CSAK ÍGY TUDOK KITÖRNI A BŰNÖZÉS VILÁGÁBÓL, ÉS CSAK ÍGY TUDOK ÚJ ÉLETET KEZDENI.

AHOGYAN ott ültem szerencsétlenül, csüggedten, emlékeimben felidéződött, hogy az elmúlt év során tizenegy barátom halt meg. Egyiküket gyilkosságért akasztották fel, a másikuk öngyilkos lett, mielőtt a gyilkossági ügyét tárgyalták volna, hárman kábítószer-túladagolásban haltak meg, kettőjüket utcai verekedésben vertek agyon, és négyen motorbalesetben haltak meg. Jó néhány további barátom pedig különböző börtönökben töltötte a büntetését komoly bűncselekmények miatt.

És akkor a cella homályában kétségbeesésemben Istenhez imádkoztam. Azt kértem, bárki legyen is ő, mutassa meg nekem a kivezető utat a bűnözés világának labirintusából. Eltelt bizonyos idő, míg választ kaptam erre az imára. Időközben sikerült kibújnom a súlyos testi sértés szándékával elkövetett támadás vádja alól. Érdemes volt enyhítésért fellebbeznünk. Elértük, hogy enyhébb elbírálás alá eső vádpont alapján kisebb büntetést kapjak. De hadd mondjam el, hogyan kerültem ebbe a nehéz helyzetbe.

Dél-Afrikában, Pretoriában születtem 1944-ben, és itt is nevelkedtem. Gyermekkorom boldogtalan volt. Családi életünket gyakran megkeserítették édesapám erőszakos dühkitörései, amit csak súlyosbított, hogy rendszeresen lerészegedett. Ráadásul megrögzött szerencsejátékos volt, és hangulatváltozásai miatt sokszor durván bántalmazott minket szóban is, és tettlegesen is. Különösen édesanyámat. Az állandó feszültség elől az utcákra menekültem.

Bűnöző lesz belőlem

Emiatt már nagyon fiatalon „dörzsölt” lettem. Nyolcévesen például két tanulságot vontam le. Az első esetben éppen rajtakaptak, hogy játékokat loptam a szomszédságból. Apám nagyon megvert. Máig sem felejtem ideges fenyegetését: „Ha még egyszer lopott holmit találok nálad, kitekerem a nyakadat!” Nem is arra gondoltam, hogy nem fogok többet lopni, hanem arra, hogy nem hagyom, hogy többet elkapjanak. „Máskor eldugom, amit loptam, akkor nem fognak rájönni” — gondoltam magamban.

A másik dolog, amit jól megjegyeztem elég fiatalon, nem kapcsolódott a bűnözéshez. Az iskolában bibliaórán a tanítónő megtanította nekünk, hogy Istennek van személyes neve. „Isten neve Jehova — mondta legnagyobb meglepetésünkre. — Ő meghallgatja minden imátokat, csak a Fiának, Jézusnak a nevében imádkozzatok.” Ez elég mélyen megmaradt fiatal elmémben. Igaz, nem fogott vissza attól, hogy belesodródjak a bűnöző életmódba. Középiskolás koromban már szakavatott voltam a bolti tolvajlásban és a betöréses lopásokban. Az iskolai barátaim nem tudtak segíteni, mert különböző vétségek miatt már jó néhányan megjárták a javítóintézeteket.

Az évek múlásával megrögzött bűnöző lettem. Még ki sem nőttem a tizenéves korból, de már nagyon sok utcai rablótámadásban, betöréses lopásban, autólopásban és erőszakos támadásban vettem részt. Mivel állandóan biliárdtermekben és bárokban lődörögtem, és leánykereskedők, prostituáltak, bűnözők megbízásait intézgettem, ezért nem is fejeztem be teljesen az első évemet a szakközépiskolában.

Rendszeresen megrögzött bűnözők társaságában voltam, akik attól sem rettentek vissza, hogy megcsonkítsák azt, aki becsapta őket. Megtanultam, hogy jobb, ha tartom a számat, nem dicsekszem az eredményeimmel, és nem villogok pénzzel. Az ilyesmi csak szétkürtölné, hogy itt valami bűntett van, ami miatt a rendőrség felfigyelne rám, és kényelmetlen kérdezősködés kezdődne. Ami még ennél is rosszabb lenne, más bűnözők váratlan látogatásaira számíthatnék, akik szintén részesedni szeretnének a zsákmányból.

Még ilyen elővigyázatosság ellenére is néha rendőri őrizetbe vettek, illegális tevékenység gyanújával. Arra azonban mindig ügyeltem, nehogy olyasmi legyen nálam, ami gyanúba keverhet, vagy ami bűncselekményhez kapcsolódik. Egyszer a rendőrség hajnali háromkor razziázott a lakásunkon. Kétszer is átkutatták az egész házat, elektromos cikkeket kerestek, mert egy helyi nagykereskedés raktárát kirabolták. Semmit se találtak. Bevittek az őrsre, hogy ujjlenyomatot vegyenek, de nem helyeztek vád alá.

A kábítószeres világban

Tizenkét éves koromban kezdtem rendszeresen bódító kábítószereket szedni. Ez kikezdte az egészségemet, és jó néhányszor majdnem túladagoltam magam. Nemsokára bemutattak egy orvosnak, akit szoros kapcsolatok fűztek az alvilághoz. Ez ahhoz vezetett, hogy drogdíler (kábítószerárus) lettem. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ha csak néhány elosztót látok el anyaggal, akkor sokkal kisebb a kockázat, mert nem vagyok annyira szem előtt, a kockázat pedig a többieké.

Sajnos néhányan azok közül, akiknek szétosztottam a kábítószert, túladagolásban haltak meg, vagy a kábítószer hatása alatt súlyos bűncselekményeket követtek el. Az egyik „barátom” meggyilkolt egy neves orvost. Országszerte szalagcímen közölték az esetet. Engem is bele akart keverni, de én addig nem is hallottam az egészről, amíg a rendőrség nem állt ott a küszöbömnél. Az igazság az, hogy gyakran volt dolgom a rendőrséggel, és gyakran kérdezgettek különféle bűncselekményekről.

Egyszer azonban nagy ostobaságot csináltam. Miután egy héten át drogoztam és ittam, dühömben rátámadtam két férfira, mert jól félreértettük egymást. Súlyos sérüléseket okoztam nekik. Másnap reggel felismertek, hogy én voltam, aki rájuk támadt. Letartóztattak szándékosan elkövetett súlyos testi sértés vádjával. Így kerültem a börtönbe.

Először összeszedek egy kis pénzt, aztán majd tisztességesen élek

Szabadulásom után értesültem arról, hogy egy gyógyszerészeti cégnél lenne felvétel raktárellenőri állásra. Jelentkeztem, és meggyőztem a munkaadót, hogy alkalmas vagyok az állás betöltésére. Az egyik barátom, aki már a cégnél dolgozott, közbenjárt az érdekemben, így aztán megkaptam az állást. Úgy gondoltam, most majd egy csomó pénzt keresek, és valahol máshol tiszta lappal indulok. Amilyen gyorsan csak lehetett, kezdtem elsajátítani az üzleti élet sajátosságait, és éjszakákba nyúlóan tanultam az orvosságok neveit. Biztos voltam benne, hogy ez az út új élethez vezet.

Azt terveztem, hogy kivárom az alkalmas pillanatot, csak előtte megszerzem a munkaadóim bizalmát. Aztán, ha elérkezett lesz az idő, majd betörök, és nagy mennyiségben elviszek olyan gyógyszereket, amelyekről tudom, hogy sokat fizetnek értük a feketepiacon. Ha eladom az anyagot, egyik napról a másikra aránylag gazdag leszek. Kidolgoztam egy támadhatatlannak látszó alibit, hogy semmi ne veszélyeztesse a szabadságomat és az új életemet.

Eljött a pillanat, hogy kivitelezzem a tervemet. Egyik éjjel, miután óvatosan bementem az áruraktárba, szemem végigpásztázott a több százezer dollárt érő orvosságokkal megrakott polcokon. Úgy tűnt, itt a lehetőség arra, hogy újrakezdjem az életem, most már bűnözéstől és erőszaktól mentesen. De most először elkezdett mocorogni a lelkiismeretem. Mitől támadt váratlanul lelkiismeret-furdalásom? Hiszen, majdhogynem azt is elfelejtettem, hogy van lelkiismeretem. Ugyanis a következő történt:

Az évek elfüggönyözött emlékei hirtelen láthatóvá váltak, és elmémben az az emlékkép áradt szét, amikor nyolcévesen a tanteremben ülve azt a bibliaórát hallgattam. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen megdöbbentő hatással lesz rám az ügyvezetővel folytatott beszélgetésem. Órákon át ott ültünk, és komoly gondolatcserébe merültünk. Másnap elhozta nekem Az igazság, mely örök élethez vezet című könyveta. Az egész könyvet elolvastam aznap éjjel, és meggyőződtem róla, hogy megtaláltam az igazságot, és az élet valódi értelmét. A következő két hét során szinte mást sem csináltunk, csak beszélgettünk azokról a témákról, amiket ez a bámulatos kék könyv érintett.

Így aztán, ahogyan ott ültem a sötét és csöndes áruraktárban, a lelkiismeretem tudtomra adta, hogy teljesen rosszak azok a terveim, hogy ellopom és eladom a gyógyszereket. Szép csendben kivonultam, és hazamentem. Elhatároztam, hogy soha többet nem fogok lopni.

Teljes átalakulás

Az ezt követő napokban megmondtam a családomnak, hogy úgy döntöttem, új életet kezdek. Igyekeztem nekik azokról a bibliai igazságokról beszélni, amiket megismertem. Az apám ki akart dobni a házból. De az öcsém, John védelmemre kelt. Azt mondta apának: „Koszta életében most először nem olyasmibe keveredett, ami a bűnözéssel lenne kapcsolatos. Pont most akarod kidobni őt? Én szeretnék többet tudni erről az egészről.” Kellemesen csalódtam, amikor John arra kért, hogy tanulmányozzam vele a Bibliát. Ezentúl, aki kábítószerért jött hozzám, a drog helyett egy Igazság könyvvel távozott. Hamarosan tizenegy bibliatanulmányozást vezettem ennek a könyvnek a segítségével.

Később megtudtam, hogy a cég ügyvezetője nem volt Tanú. A felesége már mintegy tizennyolc éve Tanú, de neki „sosem volt ideje arra, hogy foglalkozzon az igazsággal”. Ezért megkért egy tapasztalt Tanút, hogy folytasson velem rendszeres bibliatanulmányozást. A tanulmányozásaim tudatosították bennem, hogy az élet más kérdéseivel is szembesülnöm kell, és még nem telt el túl sok idő azóta, hogy Isten Szavának igazsága kezdett megszabadítani a világi eljárásmódoktól (János 8:32).

Aztán hirtelen belém hasított a felismerés, hogy csupán néhány hét leforgása alatt olyan gyorsan peregtek az események. Óriási változtatnivalók előtt álltam, és rádöbbentem, hogy a test és a szellem nagy harcokat fog még vívni, ha tovább követem a bibliatanulmányozások által kijelölt útirányt. Másrészt viszont világosan láttam, hogy ha az eddigi életformámat tartom fenn, valószínűleg az életembe fog kerülni, vagy legalábbis életem nagy részét börtönben fogom tölteni. Rengeteg gondolkodás és odaadó imák után arra a döntésre jutottam, hogy az igazság útját fogom követni. Hat hónappal később, 1971. április 4-én Jehova Istennek történt önátadásom jelképeként megkeresztelkedtem.

A tisztességes élet megtérül

Visszatekintve olykor elérzékenyülök, ha arra gondolok, hogy mennyi áldásban volt részem, amióta felhagytam a bűnözéssel. Abból a tizenegy személyből, akikkel az első néhány viharos hét során elkezdtem a bibliatanulmányozást, öten még mindig az igazság útján járnak. Édesanyám szintén elfogadta a bibliatanulmányozást, és megkeresztelt Tanúként egészen 1991-ben bekövetkezett haláláig hűségesen szolgálta Istent. Két öcsém átadta életét Jehovának, és most vénként szolgálnak. A nagynénikémnek is segíthettem, hogy megismerje az igazságot. Ő az elmúlt tizenöt évben teljes idejű szolgálatot végzett.

Annak a gyógyszerészeti cégnek az ügyvezetője, ahol dolgoztam, annyira buzdítónak találta az életemben bekövetkezett változásokat, hogy komolyabban kezdte tekinteni a Biblia igazságát. Megkeresztelkedésem után egy évvel, ő is jelképezte önátadását Istennek vízben történő keresztelkedéssel. Később Jehova Tanúi egyik pretoriai gyülekezetében éveken át vénként szolgált.

Egy önátadott, keresztény testvérnő a feleségem. Leonie-val 1978-ban Ausztráliába költöztünk. Itt született meg két fiunk, Elijah és Paul. A családomtól jövő buzdítás igazi erőforrás. Kiváltságomban áll vénként szolgálni Ausztrália fővárosában, Canberrában. Nap mint nap hálát adok Jehovának, aki kiszabadított az üres bűnözőéletből, ami csak boldogtalansághoz és halálhoz vezetett volna. De nem csak kiszabadított belőle, hanem értelmet adott az életemnek azzal, hogy igazi reményt ad nekem és szeretteimnek.

[Lábjegyzet]

[Kép a 18. oldalon]

Tizenkét évesen

[Kép a 18. oldalon]

Feleségemmel és két fiammal nemrégiben