Jehova Tanúi 1995. évi, „Örvendező dicsérők” kerületkongresszusa
1 Micsoda örömet jelentett a között a 20 532 személy között lenni, aki jelen volt tavaly nyáron a magyarországi fiókhoz tartozó területen megtartott „Istenfélelem” kerületkongresszusokon! Összesen 732-en juttatták kifejezésre megfelelő istenfélelmüket azzal, hogy megkeresztelkedtek. Mennyire buzdító lesz majd összegyűlni a következő nyáron az 1995. évi háromnapos kerületkongresszusokra, amelyek az „Örvendező dicsérők” jeligét viselik! Ennek az érdeklődést keltő témának igazán arra kellene indítania minket, hogy minden erőfeszítést megtegyünk azért, hogy a jelenlévők között legyünk a bibliatanulmányozóinkkal. A program a szellemi felüdülés valódi forrásának fog bizonyulni mindannyiunk számára, miközben továbbra is hűen szolgáljuk Jehovát e végidőben.
2 Feltétlenül tedd meg, hogy gondosan és imateljes szellemben készülsz fel a kongresszusra, hogy ott lehess, és élvezd a pompás szellemi program mindhárom napját a kezdő énektől a záró imáig. Terveid elkészítésekor szerető módon vedd figyelembe azokat, akiknek segítségre van szükségük, különösen az új érdeklődőket, hogy ők is jelen lehessenek minden ülésszakon. Nagyon hasznos lenne, ha megvizsgálnád az ebben a betétben található felvilágosítást minden olyan bibliatanulmányozóval, aki úgy tervezi, hogy jelen lesz (Gal 6:6, 10). A program pénteken 9.40-kor kezdődik zenével, és körülbelül 16.30-kor ér véget. A szombati program 9.30-kor kezdődik, és körülbelül 16.40-kor zárul énekkel és imával. Vasárnap a délelőtti ülésszak 9.30-kor veszi kezdetét, és körülbelül 15.50-kor ér véget az aznapi program. Az alábbi felvilágosítás segítségedre lesz az előzetes felkészülésben.
Szobafoglalással kapcsolatos tudnivalók
3 Ha együttműködsz a társulati elrendezésekkel, akkor segítséget nyújtasz a kongresszusi szervezők erőfeszítéseihez, hogy mindenki számára elegendő szállást biztosítsanak, mégpedig elfogadható áron.
4 Hotel: Ha valaki hotelben vagy panzióban szeretne szállást kapni, kérjük írjon a kongresszus Szállásosztályára, és csatoljon a levélhez egy saját címére szóló válaszborítékot. Meg fogja kapni az igénybe vehető hotelek listáját, de a szobafoglalásról magának kell gondoskodnia.
5 Diákotthonok: Néhány kongresszuson iskolai diákotthonokat vesznek igénybe a testvérek, hogy mindenkinek jusson szállás. A gyülekezetek egy-két hónap múlva kapnak tájékoztatást ezekről a diákotthonokról. Akiknek ilyen típusú elhelyezésre van szükségük, kövessék a kongresszustól a gyülekezeteknek küldött listán található útmutatást. Kérjük, ne használjátok a „Különleges szükségletűek szállásigénylése” formanyomtatványt (CO-2), amikor ilyenfajta szálláshelyet igényeltek. Vegyétek figyelembe a Szállásosztály ezzel kapcsolatos utasításait.
Különleges szükségletek
6 Ez a gondoskodás csak olyan példamutató hírnököknek van fenntartva — beleértve jó magaviseletű gyermekeiket is —, akiket jogosultnak ítél erre a Gyülekezeti Szolgálati Bizottság. A különleges szükségben levőkről azok a gyülekezetek gondoskodjanak, ahova tartoznak, s ne a kongresszus szervezői legyenek erre kötelezve. A vének és mások, akiknek tudomásuk van ilyen sajátos körülményekről, szeretettel nyújthatnak segítséget. Ez gyakran megkívánja, hogy a hírnökök vegyék figyelembe a teljes idejű szolgálatban levők, az idősek, a gyengélkedők és esetleg mások szükségleteit. A hírnökök úgy is kiterjeszthetik szeretetüket, hogy magukkal viszik az ilyen személyeket, vagy más módon elégítik ki szükségleteiket (Jak 2:15–17; 1Ján 3:17, 18).
7 A Szállásosztály természetesen törekedni fog arra, hogy megfelelő elhelyezést biztosítson az olyan különleges szükségletű hírnökök számára, akikről a gyülekezetük nem tud gondoskodni. Ezek a hírnökök megbeszélhetik helyzetüket a gyülekezeti titkárral. A titkár beszéljen a Gyülekezeti Szolgálati Bizottsággal, hogy eldönthessék, tud-e a gyülekezet segíteni e személyeknek abban, hogy saját maguk gondoskodjanak szállásról. Ha a gyülekezet nem tud kellő segítséget nyújtani, a titkár elláthatja az ilyen személyeket a „Különleges szükségletűek szállásigénylése” nyomtatvánnyal. Kizárólag különleges szükségletű egyének tölthetnek ki ilyen nyomtatványt. Az igénylőnek kell kitöltenie a nyomtatványt. Vissza kell adnia a titkárnak, aki aztán ellenőrzi azt a teljesség, a pontosság szempontjából, valamint azért, hogy igazolja azokat a körülményeket, amelyek indokolttá teszik, hogy ilyen gondoskodásban részesüljön az illető. A titkárnak RÉSZLETESEN KI KELL FEJTENIE a körülményeket az erre a célra biztosított helyen. Mindezt jóval a kongresszus előtt kell megtennie. A titkár ezután eljuttatja a nyomtatványt a Szállásosztálynak. Az igénylő személy közvetlen értesítést fog kapni a szállás lehetőségeiről.
8 Az ilyen különleges szükségletű személyek NE a kongresszuson menjenek szállást igényelni, miután megérkeznek, mert a Szállásosztálynak rendelkeznie kell a Gyülekezeti Szolgálati Bizottságtól kapott igazolással.
9 A magánotthonok lehetőségeit olyan személyek számára tartjuk fenn, akiknek komoly nehézséget jelentene, ha nem jutnának ilyen szálláshoz. Ezeket a szobákat nem azoknak szánjuk, akiknek módjában állna kifizetni a szállást, csak azért kívánnak ingyen vagy olcsón szálláshoz jutni, hogy pénzt takarítsanak meg. Továbbá az sem lenne helyénvaló, ha az ilyenfajta szállást igénylők a testvérek vendégszeretetére számítva elvárnák tőlük, hogy a kongresszus előtti vagy utáni napokon is elszállásolják őket. Ezek a szobák CSAK a kongresszus idején vehetők igénybe. Akik ilyen szállást kapnak, ügyeljenek arra, hogy ők és gyermekeik tiszteletben tartsák vendéglátójuk otthonát; nem rongálhatnak meg semmit, nem kutatgathatnak a vendéglátó holmijai között, és nem léphetnek be otthona privát területeire. Ha a házigazdáknak bármilyen gondjuk van ezzel kapcsolatban, azonnal fel kell hívniuk erre a kongresszus szállásfelvigyázójának a figyelmét, aki boldogan fog segíteni.
A kijelölt területen kívülről jövő küldöttek
10 A számodra kijelölt kongresszusi helyszín szinte minden esetben a gyülekezetedhez legközelebb eső helyszín. Hogy elegendő ülőhely, irodalom, szálláshely stb. legyen, annak az az előfeltétele, hogy a hírnökök többsége a gyülekezete számára kijelölt kongresszuson vegyen részt. Ha azonban nyomós okod van arra, hogy ne a számodra kijelölt kongresszuson, hanem egy másikon vegyél részt, és szállásra van szükséged, akkor a gyülekezet titkára megadhatja neked a „Különleges szükségletűek szállásigénylése” nyomtatvány hátoldalán található listáról az adott kongresszusi központ címét. Ezután ettől a kongresszusi központtól kérhetsz írásban egy példányt az arra a helyszínre vonatkozó szálláslistából, mellékelve egy saját nevedre megcímzett, bélyeggel ellátott borítékot. Mihelyt megkaptad a listát, használd fel azt a szobafoglaláshoz.
Szükség van az együttműködésedre
11 A szállások sikeres elintézése attól függ, hogy együttműködik-e minden érintett (Zsid 13:17). Ezért arra kérünk mindenkit, hogy teljes mértékben működjön együtt a Társulat szálláselrendezésével. Ha minden küldött helyesen viselkedik, ez nagyszerű tanúskodásul fog szolgálni, de a keresztényekhez nem méltó magaviselet szégyent hozna Jehova nevére és szervezetére. (Vö. Zsolt 119:168.) Éppen ezért a Társulat arra kéri a Szállásosztályt, hogy érdeklődje meg tájékozódás végett, jelentkeznek-e ilyen gondok a szálláshelyeken, és kik az érintettek. Másfelől, HA NEKED VAN GONDOD A SZÁLLÁSHELLYEL, kérünk, habozás nélkül hívd fel erre a kongresszusi szállásfelvigyázó figyelmét, hogy nyomban segítséget nyújthasson az ügy orvoslásához. A kongresszusi szervezők keményen fáradoznak azon, hogy amennyire csak lehet, megkíméljék a testvéreket a kiadásoktól, ezért mindenkinek legjobb érdeke, hogy teljes mértékben együttműködjön a Társulat szálláselrendezésével, hogy továbbra is örvendhessünk e gondoskodásnak. Ezzel az elrendezéssel az a célunk, hogy a lehető legkényelmesebb és leggazdaságosabb szálláshoz segítsük hozzá a küldötteket, hogy élvezhessék a nagyszerű szellemi programot a kongresszuson.
Ruházat és ápoltság
12 Tekintet nélkül arra, hogy milyen épületet vagy létesítményt használunk, a kongresszus idejére az a mi „Királyság-termünk”, ezért ennek megfelelően kell viselkednünk és öltözködnünk. Testvéreink és testvérnőink helyesen jártak el ebben a tekintetben, és kitűnő bizonyságot tettek a viselkedésükkel is. Vegyük például a következő esetet. Egy testvérnő éppen az egyik rokonára várt, aki úton volt a kongresszusra. Észrevette, hogy egy másik hölgy is várakozik a közelében, aki szemmel láthatólag azokat figyeli, akik a stadion felé tartanak. Kis idő múltán a hölgy megszólította a testvérnőt, és ezt mondta: „Ezek az emberek igen jól öltözöttek, amikor kongresszusra mennek. Olyan csinosak, olyan tiszták, és az alkalomnak megfelelően öltözködnek. És milyen meglepő a fiatalok külsője. Egyetlen farmernadrágot sem lehet látni! Ez igazán meglepő a fiataloknál!” Az illető hölgy nyomban meghívást kapott a kongresszusra, amit el is fogadott. Nagy benyomást tett rá, amit látott. Szeretnénk értelmesen viselkedni, hogy senkinek se adjunk okot a botránkozásra (2Kor 6:3).
13 Az öltözékünk ne csak szerény és jó ízlésű legyen, de egyben gyakorlatias is, ahogy az alkalom megkívánja. Például, ha stadionban kerül megrendezésre a kongresszusi program, jó, ha hosszú ujjú ruhát, kalapot és egyebeket is viszünk magunkkal a nap ellen vagy a hűvösebb idő ellensúlyozására. Hasznos lehet az esernyő és az esőkabát is arra az esetre, ha esne az eső. Jó előre gondoljunk minderre.
Jelbeszédes ülés
14 Amint az Az Őrtorony 1995. február 15-ei számából kiderül, a Társulat gondoskodni fog a jelbeszédes fordításról. A hallássérült személyek készítsenek tervet, hogy részt tudjanak venni ezen a kongresszuson. A véneknek a gyülekezet minden hallássérült személyével beszélniük kell, hogy eldönthessék, szükség van-e segítségre.
[Kiemelt rész a 6. oldalon]
Kongresszusi helyszínek
◼ Budapest: Budapesti Nemzetközi Vásárközpont, Hungexpo, D-Pavilon, Budapest, Albertirsai út 10., 1995. június 30—július 2. és 1995. július 7—9.
◼ Békéscsaba: Városi Sportcsarnok, Békéscsaba, Gyulai u., 1995. július 14—16.
◼ Debrecen: Városi Sportcentrum-Stadion, Debrecen, Oláh G. u. 5., 1995. július 21—23. és 1995. július 28—30.