Keresztény szemlélet a gyászolási szokásokról

EGY szerettünk hirtelen, váratlan halála különösen nagy tragédia. Megrázkódtatást és erőteljes érzelmi fájdalmat okoz. Más a helyzet akkor, ha látjuk, amint egy szeretett személy hosszú és fájdalmas betegség után merül a halálalvásba, de a fájdalom és a mélységes hiányérzet akkor is fennáll.

A gyászolóknak támogatásra és vigaszra van szükségük, tekintet nélkül arra, milyen körülmények között halt meg a szeretett személy. A gyászoló kereszténynek talán még üldözéssel is szembe kell néznie azok részéről, akik az Írás-ellenes gyászolási szokások megtartásához ragaszkodnak. Ez általános sok afrikai országban és a föld néhány más részén is.

Mi segít a gyászoló kereszténynek, hogy távol tartsa magát az Írás-ellenes gyászolási szokásoktól? Hogyan tudnak a hívőtársak támogatást nyújtani az ilyen megpróbáltatást jelentő időszakokban? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok mindenkit érintenek, aki keresi Jehova tetszését, mivel a „tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jakab 1:27).

Hiedelemhez kapcsolt szokások

Egy általános dolog, amelyhez sok gyászolási szokást kapcsolnak, az a hiedelem, hogy a halott tovább él az ősök egy láthatatlan birodalmában. Sok gyászoló kényszerítve érzi magát arra, hogy végrehajtson bizonyos szertartásokat annak érdekében, hogy megbékítse a halottat. Vagy talán fél attól, hogy magára vonja szomszédai nemtetszését, akik azt hiszik, hogy valamilyen kár éri a közösséget, ha nem hajtja végre a szertartásokat.

Egy igaz kereszténynek nem szabad átadnia magát az emberektől való félelemnek, és részt vennie olyan szokások gyakorlásában, melyekkel Isten nemtetszését vonja magára (Példabeszédek 29:25; Máté 10:28). A Biblia rámutat arra, hogy a halottak öntudatlan állapotban vannak, mivel ezt mondja: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak . . . semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy” (Prédikátor 9:7, 12). Ezért Jehova Isten figyelmeztette az ókori időkben élt népét, hogy ne próbálják megbékíteni a halottakat, vagy kapcsolatba lépni velük (5Mózes 14:1; 18:10–12; Ésaiás 8:19, 20). Ezek a bibliai igazságok sok népszerű gyászolási szokással ellentétben állnak.

Mi a helyzet a „szexuális megtisztulással”?

Néhány közép-afrikai országban a gyászoló házastárstól elvárják, hogy nemi kapcsolatra lépjen a meghalt személy egyik közeli rokonával. Úgy tartják, hogy ha ezt nem teszi meg, a halott személy kárt okozhat az életben maradt családnak. Ezt a szertartást „szexuális megtisztulásnak” nevezik. A Biblia azonban minden házasságon kívüli nemi kapcsolatot „paráznaságnak” nevez. Mivel a keresztények ’kerülik a paráznaságot’, bátran ellenállnak ennek az Írás-ellenes szokásnak (1Korinthus 6:18).

Figyeld meg egy özvegyasszony, Mercya esetét. Amikor a férje 1989-ben meghalt, a rokonai azt akarták, hogy szexuális megtisztulásban vegyen részt egyik férfirokonával. Ő visszautasította ezt, megmagyarázva, hogy ez a szertartás ellentétben van Isten törvényével. A rokonai nagyon durván beszéltek vele, azután pedig felháborodottan otthagyták. Egy hónappal később kirabolták a házát, és elvitték a házának tetőjéről a bádoglemezeket. „A vallásod majd gondoskodik rólad” — mondták neki.

A gyülekezet megvigasztalta Mercyt; sőt, új házat is épített neki. Ez olyan nagy hatással volt a szomszédokra, hogy néhányan elhatározták, részt vesznek a munkában, és a törzsfő katolikus felesége volt az első, aki füvet hozott a tetőhöz. Mercy hűséges viselkedése a gyermekeit is buzdította. Négyen közülük azóta átadták az életüket Jehova Istennek, egyikük pedig nemrég részt vett a Szolgálati Kiképző Iskolán.

A szexuális megtisztulás szokása miatt néhány keresztény engedett a nyomásnak, hogy hitetlennel kössön házasságot. Egy hetvenes éveiben járó özvegy például gyorsan házasságot kötött egy fiatal lánnyal, aki az elhunyt feleség rokona volt. Ezzel elmondhatta magáról, hogy szexuális megtisztulásban vett részt. Az ilyen szokás azonban ellentétben áll azzal a bibliai tanáccsal, hogy a keresztények csak „az Úrban” kössenek házasságot (1Korinthus 7:39).

Egész éjjelen át tartó virrasztás

Sok országban a gyászolók összegyűlnek az elhunyt személy otthonában, és egész éjjel ébren maradnak. Ezek a virrasztások gyakran lakomákat és hangos zenét is magukban foglalnak. Úgy gondolják, hogy ezzel megbékítik a meghalt személyt, és hogy ez megvédi az életben maradt családot a varázserőtől. Talán hízelgő beszédekkel igyekeznek a meghalt személy kedvében járni. A beszéd után a gyászolók talán elénekelnek egy vallásos éneket, azután pedig egy másik személy áll fel, hogy beszéljen. Ez eltarthat egészen hajnalig.b

Az igaz keresztények nem vesznek részt ilyen egész éjjelen át tartó virrasztási szertartásban, mivel a Biblia rámutat, hogy a halottak sem segíteni, sem ártani nem tudnak az élőknek (1Mózes 3:19; Zsoltárok 146:3, 4; János 11:11–14). Az Írások elítélik a spiritiszta gyakorlatokat (Jelenések 9:21; 22:15). Mégis, egy keresztény özvegyasszony talán nehéznek találja, hogy megakadályozzon másokat abban, hogy spiritiszta gyakorlatokat vigyenek a szertartásba. Talán ragaszkodnak ahhoz, hogy egész éjjelen át tartó virrasztást tartsanak az otthonában. Mit tehetnek a hívőtársak, hogy segítsenek a gyászoló keresztényeknek, akiknek még ezzel a megpróbáltatással is szembe kell nézniük?

A gyülekezeti vének gyakran azzal támogathatják a gyászoló keresztény családot, hogy beszélnek a rokonokkal és szomszédokkal. Az ilyen beszélgetés után ezek az egyének talán beleegyeznek abba, hogy békésen elmennek, és csak a gyászszertartás megtartására jönnek össze egy másik napon. De mi a helyzet akkor, ha néhányan ellenségesnek bizonyulnak? Az újabb és újabb próbálkozások a beszélgetésre talán erőszakot szülnek. „Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes” (2Timótheus 2:24). Így a keresztény özvegyasszony és gyermekei talán nem tudják megakadályozni, hogy az együttműködésre nem hajlandó rokon erőszakosan véghezvigye, amit akar. Viszont nem vesznek részt semmilyen hamis vallásos szertartásban, amely a házukban folyik, mivel engedelmeskednek a Biblia parancsának: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Korinthus 6:14).

Ez az alapelv a temetésre is vonatkozik. Jehova Tanúi nem vesznek részt olyan éneklésben, imádkozásban vagy szertartásban, amelyet egy hamis vallás lelkipásztora irányít. Azok a keresztények, akik közeli családtagok, szükségesnek tarthatják, hogy jelen legyenek ilyen szertartáson, azonban nem vesznek részt abban (2Korinthus 6:17; Jelenések 18:4).

Méltóságteljes gyászszertartások

A Jehova Tanúi által levezetett temetési szertartások nem foglalnak magukban olyan szertartásokat, melyeket a meghalt személy megbékítéséért tartanak. Megtartanak egy bibliai előadást a Királyság-teremben, a ravatalozóban, az elhunyt otthonában vagy a sírhelynél. Ennek az előadásnak az a célja, hogy megvigasztalja a gyászolókat, megmagyarázva, mit mond a Biblia a halálról és a feltámadás reménységéről (János 11:25; Róma 5:12; 2Péter 3:13). Talán elénekelnek egy Írásokon alapuló éneket, és befejezik a szertartást egy vigasztaló imával.

Ilyen gyászszertartást tartottak nemrég Jehova egyik Tanúja számára, aki a dél-afrikai köztársasági elnök, Nelson Mandela legfiatalabb húga volt. A szertartás után az elnök őszintén köszönetet mondott az előadónak. Sok magas rangú tisztviselő és hivatalnok volt jelen. Az egyik miniszter asszony ezt mondta: „Ez a legméltóságteljesebb temetés, amelyen valaha is voltam.”

Elfogadható a gyászruhák viselése?

Jehova Tanúi gyászolják szeretett hozzátartozóik halálát. Jézushoz hasonlóan talán könnyekre fakadnak (János 11:35, 36). De nem tartják szükségesnek, hogy gyászukat nyilvánosan, valamilyen külsőséggel is kimutassák. (Vesd össze: Máté 6:16–18.) Sok országban az özvegyektől elvárják, hogy különleges gyászruhát viseljenek a halott megbékítése céljából. Ezeket a ruhákat a temetés után több hónapig vagy talán egy évig is viselniük kell, amikor pedig leveszik, újabb ünnepséget rendeznek.

Ha valaki nem viseli a gyász jeleit, azt az elhunyt személy megsértésének tekintik. Ezért Szváziföld egyes részein a törzsfők elűzik Jehova Tanúit az otthonaikból és a földjeikről. A más területeken élő szellemi testvéreik azonban mindig törődnek az ilyen hűséges keresztényekkel.

Szváziföld Legfelsőbb Bírósága Jehova Tanúi javára döntött, leszögezve, hogy vissza kell engedni őket az otthonaikba és a földjeikre. Egy másik esetben az egyik keresztény özvegyasszonynak lehetővé tették, hogy a birtokán maradjon, miután bemutatott egy levelet és egy hangfelvételt, amelyben néhai férje világosan kijelentette, hogy felesége ne viseljen gyászruhát. Így bizonyítani tudta, hogy valóban tiszteletet mutat a férje iránt.

Nagyon értékesek lehetnek a világosan megfogalmazott utasítások a temetésre vonatkozóan az illető halálát megelőzően, különösen azokon a helyeken, ahol általánosak az Írás-ellenes szokások. Figyeld meg például Victor példáját, aki Kamerunban élt. Leírta, milyen program kövesse a temetését. A családjában számos befolyásos ember van, akik olyan kultúrához tartoznak, amelyben nagy hagyománya van a halottak tiszteletének, többek között az emberi koponyák imádatának is. Mivel Victor tiszteletben álló tagja volt családjának, tudta, hogy az ő koponyájával is valószínűleg így bánnának. Ezért világosan érthető utasításokat készített arra vonatkozóan, hogyan vezessék le Jehova Tanúi a temetését. Ez megkönnyítette az özvegyasszony és gyermekei helyzetét, és jó tanúskodást tett a közösségben.

Ne tégy úgy, mintha követnéd az Írás-ellenes szokásokat

Néhányan, akiknek van bibliai ismeretük, félnek attól, hogy mások legyenek. Hogy elkerüljék a zaklatást, megpróbálnak a szomszédok kedvében járni azáltal, hogy úgy tesznek, mintha megtartanák a hagyományos virrasztást a halottért. Bár dicséretes dolog meglátogatni a gyászolókat, hogy személyes vigaszt nyújtsanak nekik, ez nem kívánja meg azt, hogy kis gyászszertartásokat vezessenek az elhunyt személy otthonában minden éjjel a valódi temetést megelőzően. Ez megbotránkoztatná a megfigyelőket, mivel azt a látszatot keltheti bennük, hogy a résztvevők nem igazán hisznek abban, amit a Biblia a halottak állapotáról mond (1Korinthus 10:32).

A Biblia arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy Isten imádatát tegyék első helyre az életükben, és hogy bölcsen használják fel az idejüket (Máté 6:33; Efézus 5:15, 16). Néhány helyen azonban a temetés miatt egy hétig, vagy még tovább is szünetelt a gyülekezeti tevékenység. És ez a probléma nem csupán Afrikára jellemző. Az egyik temetéssel kapcsolatban egy Dél-Amerikából származó beszámoló a következőt mondja: „Három keresztény összejövetelen rendkívül kevesen voltak jelen. Körülbelül tíz napig nem támogatták a szántóföldi szolgálatot. Még a gyülekezeten kívül állók és a bibliatanulmányozók is meglepődtek és csalódtak, amikor látták néhány testvérünket és testvérnőnket részt venni ezekben a szokásokban.”

Egyes közösségekben a temetés után a gyászoló család talán meghív néhány közeli barátot az otthonába egy kis frissítőre. Afrika sok részén azonban több százan, akik jelen voltak a temetésen, elözönlik az elhunyt személy otthonát, és elvárják, hogy lakomát készítsenek nekik, gyakran állatokat áldozva fel. Néhányan azok közül, akik csatlakoztak a keresztény gyülekezethez, utánozták ezt a szokást, azt a benyomást keltve, mintha megtartanák a szokásos lakomákat, hogy megbékítsék a halottat.

A gyászszertartások, melyeket Jehova Tanúi vezetnek le, nem raknak súlyos terheket a gyászolókra. Így tehát nem szükséges különleges intézkedéseket hozni a jelenlévők részére, hogy pénzzel járuljanak hozzá a pazarlásból fakadó temetési kiadások fedezéséhez. Ha az özvegynek, aki szegény, nincs elegendő pénze a költségek fedezésére, a gyülekezetből mások kétségtelenül örömmel segítenek neki. Ha nem elegendő ez a segítség, a vének intézkedhetnek, hogy anyagi támogatást nyújtsanak az arra méltóknak (1Timótheus 5:3, 4).

A gyászolási szokások nem minden esetben állnak ellentétben a bibliai alapelvekkel. Amikor azonban igen, a keresztények határozottan az Írásokkal összhangban cselekszenekc (Cselekedetek 5:29). Bár ez külön megpróbáltatásokat eredményezhet, Isten számos szolgája bizonyíthatja, hogy sikeresen szembenéz az ilyen próbákkal. Ezt a Jehovától — a „minden vígasztalásnak Istenétől” — kapott erővel teszik, valamint hívőtársaik szerető segítségével, akik megvigasztalják őket a megpróbáltatásaikban (2Korinthus 1:3, 4).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

Áldásban részesültek szilárd állásfoglalásukért

Sibongili bátor keresztény özvegyasszony Szváziföldön. Miután a férje nemrég meghalt, Sibongili visszautasította, hogy kövesse azokat a szokásokat, amelyeket sokan a halott megbékítéséért tesznek. Például nem borotválta le a haját (5Mózes 14:1). Nyolc családtagja feldühödött ezen, és erőszakkal megborotválták a fejét. Azt is megakadályozták, hogy Jehova Tanúi meglátogassák az otthonában, hogy vigaszt nyújtsanak Sibongilinek. Mások azonban, akik érdeklődtek a Királyság-üzenet iránt, boldogan meglátogatták őt, és elhozták a vének buzdító leveleit. Azon a napon, amikor Sibongilitől elvárták volna, hogy különleges gyászruhát vegyen fel, valami meglepő dolog történt. Családjának egy befolyásos tagja találkozóra hívta egybe a családot, amelyen megbeszélték, miért utasította vissza a hagyományos gyászszokások megtartását.

Sibongili erről számol be: „Megkérdezték, hogy megengedi-e a vallásos meggyőződésem, hogy a fájdalom kifejezéseként fekete gyászruhát viseljek. Miután kifejtettem az álláspontomat, azt mondták, hogy nem akarnak erre erőszakkal rávenni. Legnagyobb meglepetésemre mindannyian bocsánatot kértek, amiért olyan durván bántak velem, és amiért akaratom ellenére megborotválták a fejem. Mindannyian arra kértek, bocsássak meg nekik.” Később Sibongili húga kifejezte meggyőződését, hogy Jehova Tanúié az igaz vallás, és bibliatanulmányozást kért.

Figyelj meg egy másik példát: A Dél-afrikai Köztársaságban egy férfi, Benjamin 29 éves volt, amikor édesapja hirtelen haláláról értesült. Abban az időben Benjamin volt az egyedüli, aki Tanú volt abban a családban. A temetési szertartáson mindenkitől elvárták, hogy menjen el a sír mellett, és egy marék földet szórjon a koporsóra.d A temetés után a közvetlen családtagok megborotváltatták a fejüket. Mivel Benjamin nem vett részt ennek a szokásnak a megtartásában, a szomszédok és a családtagok azt jósolták, hogy halott édesapja szelleme meg fogja büntetni őt.

„Mivel Jehovában bíztam, semmi sem történt velem” — mondja Benjamin. A családtagok figyelték, mi történik vele. Idővel sokan közülük elkezdték tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival, és megkeresztelkedtek, szimbolizálva Istennek tett önátadásukat. És mi lett Benjaminnal? Elkezdte a teljes idejű evangelizálómunkát. Az utóbbi néhány évben pedig abban a nagyszerű kiváltságban lehet része, hogy utazófelvigyázóként szolgálhat Jehova Tanúi gyülekezeteiben.

[Lábjegyzet]