Az igaz Isten ismerete — Mit jelent Istent ismerni?

1., 2. Milyen meghívás hangzik el az Ésaiás 2:3 szerint az idők végén, és kiknek szól?

ÉSAIÁSNAK az idők végére szóló izgalmas próféciája egy meghívást közvetít, amelynek minden nemzetben fel kell keltenie az emberek érdeklődését. A meghívás arra szól, hogy ismerjék meg személyesen az igaz Istent: „És mennek számos népek és mondják: Jertek, menjünk föl az Örökkévaló hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson bennünket útjaira, hogy járjunk ösvényein!”a (Ésaiás 2:3).

² Ez a prófécia rámutat arra, hogy az utolsó időkben számos, különböző nemzetből származó embert fognak egy közös oktatási forráshoz elvezetni világszerte azért, hogy segítsenek nekik megismerni az igaz Istent. Milyen igazságokat tanulnak majd, amelyek arra szolgálnak, hogy egyesítsék őket az igaz béke kötelékében?

3. Hogyan veszett el majdnem a Bibliának egy lényeges vonása a hagyomány következtében?

³ A Biblia egyik kiemelkedő vonása — amely a hagyomány következtében majdnem elveszett — az Istenhez, égi Atyánkhoz fűződő, és a legszemélyesebb kifejezésekkel folytatott kapcsolat kialakítását teszi lehetővé az Ő nevén történő megszólítása által. Ki az a személy, akinek, ha van egy nagyon kedves és szeretett barátja, nem hajlandó annak nevét használni, sőt még csak említeni sem, ha megkérdezik tőle? Csak egy ellenséget szoktak olyan megvetendőnek tekinteni, hogy a nevének említésére sem méltatják. Az ókori Izrael és az ő Istenük között fennálló különleges kapcsolatot — amelynek köszönhetően név szerint ismerhették őt — gyönyörűen fejezi ki az ókori zsoltáros: „Mert én rajtam csüng, tehát megszabadítom, megótalmazom, mert ismeri nevemet” (Zsoltárok 91:14).

Szükséges használnunk az isteni nevet?

4., 5. Mit jelent Isten neve?

⁴ A Biblia oldaláról nézve sohasem merült fel kétség az igaz Isten nevével kapcsolatban. Amikor Isten Mózessel beszélt, és kifejtette előtte, hogy őt fogja felhasználni Izrael nemzetének az egyiptomi fogságból történő kivezetésére, Mózes feltett egy logikus kérdést: „Ime, eljövök Izraél fiaihoz és mondom nekik: őseitek Istene küldött engem hozzátok, és ők azt mondják nekem: mi a neve? — mit mondjak nekik?” Isten ezt felelte: „Így szólj Izraél fiaihoz: az Örökkévaló [héberben: יהוה = JHVH = Jah-ve, vagy a XIII. századtól kezdve Jehova], őseitek Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok; ez nevem örökké és ez hirem [emlékezetem, Károli] nemzedékről nemzedékre” (2Mózes 3:13, 15). (Kiemelés tőlünk.)

⁵ Ez a név teljes mértékben érthető annak, aki beszéli a héber nyelvet. A szó a héber הוה, h·v·h alapgyökből származik, amely azt jelenti: „válni [valamivé]”. A név azonban a héber nyelvtan szerinti hif·ʽilʹ-ben, a műveltető alakban van. Az alapjelentése ennélfogva nem Isten örökkévaló létére utal, hanem arra, hogy ő dolgok létrejöttének, vagy események bekövetkezésének valóra váltója. Ez különösen és páratlan módon igaz a szándékaira való tekintettel. Amikor az állt szándékában, hogy kiszabadítsa nemzetét az egyiptomi fogságból, akkor valóra váltotta, hogy ez bekövetkezzen. Semmilyen hatalom nem állhat az ő kinyilvánított akaratának az útjába. Jehova az az Isten, aki valóra váltja szándékai beteljesedését. Ilyenformán önmagára nézve azt váltja valóra, hogy ő az ígéreteinek Beteljesítőjévé váljon. Ez igaz volt arra a szándékára is, hogy kiszabadítja népét a babiloni fogságból. És ugyanez igaz arra a szándékára nézve, hogy paradicsomi állapotokat teremt ezen a földön. Az ő valódi neve ad értelmet ezen ígéreteknek, és garanciát a megvalósulásukhoz (Ésaiás 41:21–24; 43:10–13; 46:9, 10).

6—9. a) Honnan tudjuk, hogy Isten nem tiltja meg nevének a használatát? b) Hogyan és mikor vált a judaizmus részévé az Isten nevének használatára vonatkozó tilalom?

⁶ No, de a Tízparancsolat nem tiltja-e meg Isten nevének kiejtését? Egyáltalán nem! Bár sokan értelmezték így a harmadik parancsolatot, figyeld meg az Encyclopaedia Judaica magyarázatát: „A JHVH név kiejtésének kerülését . . . a Harmadik Parancsolat (2Mózes 20:7; 5Mózes 5:11) félreértése okozta, amely azt mondja: ’Fel ne vedd JHVH-nak, a te Istenednek nevét hiába!’ Ez a parancsolat azonban valójában azt jelenti: ’Ne esküdj hamisan JHVH-nak, a te Istenednek nevével!’ ”⁵ Jegyezd meg, hogy a szöveg nem Isten nevének ’felvevését’ vagy kiejtését tiltja meg! Azonban még a „hiába” történő felvevésről is figyeld meg, hogy mit állapít meg a Koehler és Baumgartner-féle héber lexikon arról a héber kifejezésről, amelyből a „hiába” szót (héberül: lás·sávʹʼ) fordították: „egy nevet indokolatlanul megnevezni . . . visszaélni egy névvel”!⁶ Ez a parancs tehát nem Isten nevének a használatát, hanem az azzal való visszaélést tiltja meg.

⁷ Mit mondjunk azonban arra az érvre, mely szerint Isten neve „túl szent ahhoz, hogy kiejthető lehessen”? Nos, ha Isten túl szentnek tekintené a nevét ahhoz, hogy az emberek kiejtsék, nem az lenne legelőször is az ésszerű, ha fel sem tárja azt előttük? A valóságban azonban a Héber Iratok eredeti szövegében Isten személyes neve több mint 6800 alkalommal fordul elő, ami arra mutat: ő azt akarja, hogy az emberek ismerjék és használják a nevét. Éles ellentétben azzal, hogy korlátozza nevének használatát a tiszteletlenség elkerülése végett, Isten ismételten buzdítást ad, sőt meg is parancsolja népének, hogy használják és ismertessék a nevét. Ennek a megcselekvése bizonyította a hozzá fűződő szoros kapcsolatukat és az iránta érzett szeretetüket (Zsoltárok 91:14). Ésaiás próféta világosan megmutta, hogy mi Isten akarata ebben kérdésben, amikor kijelentette: „Adjatok hálát az Örökkévalónak [héberben: יהוה = JHVH = Jehova], hirdessétek nevét, tudassátok a népek között cselekedeteit, emlegessétek, hogy magasztos a neve” (Ésaiás 12:4; lásd még Mikeás 4:5; Malakiás 3:16; Zsoltárok 79:6; 105:1; Példabeszédek 18:10).

⁸ Ha Jehova nem akarná, hogy az emberek kiejtsék a nevét, akkor ezt nyíltan megtilthatta volna. A Biblia azonban sehol sem tiltja az Ő nevének illő használatát vagy kiejtését. A bibliai idők hűséges emberei szabadon használták a nevét (1Mózes 12:8; Ruth 2:4; 4:11, 14). A valóságban Isten többször is elítélte azokat, akik elfeledtetik népével az Ő nevét (Jeremiás 23:26, 27; Zsoltárok 44:21, 22).

⁹ Hogyan vált hát e tilalom a zsidó gondolkodás részévé annak ellenére, hogy a Bibliának egyértelműen nem képezi részét ez a tanítás? Dr. A. Cohen rabbi az Everyman’s Talmud című könyv szerzőjének magyarázatai rámutatnak arra, hogy egy több évszázados időszak alatt a hagyomány egyre nagyobb teret nyert. Dr. Cohen megállapítja: „Úgy tűnik, hogy a bibliai időkben nem volt semmiféle fenntartás [Isten nevének] a mindennapi beszédben történő használatával szemben. A személynevek Jah vagy Jáhu toldalékai, amelyek még a babiloni fogság után is használatosak voltak a zsidók között, azt jelzik, hogy nem tiltották a négybetűs Név használatát. A rabbinikus időszak korai szakaszában azonban a Név kiejtése a templomi szolgálatra korlátozódott.” Ezen időszak további fejleményeire utalva megjegyzi: „A JHVH Név helyett az Adonáj (Uram) szót ejtették ki a zsinagógai szolgálatban; volt egy hagyomány azonban, hogy az eredeti kiejtést a Tudósok átadták tanítványaiknak bizonyos időszakonként — hétévenként egyszer vagy kétszer (Kiddusin 71a). Egy idő után azonban még ez a gyakorlat is megszűnt, és többé már nem lehetett biztosan tudni a Név kiejtési módját.”⁷ Ez lett az „emberi parancs” eredménye (Ésaiás 29:13; 5Mózes 4:2; lásd a 9. oldalon a 15., 16. bekezdést).

Követelmények a Név viselői részére

10—14. a) Mit követel meg Isten azoktól, akik viselik az ő nevét? b) A tisztaság milyen formáit követelik meg azoktól, akik szeretnék elnyerni Isten tetszését? c) Milyen idegen pogány befolyás hagyott mély nyomot a judaizmuson?

¹⁰ Nyilvánvaló, hogy Isten nevének ismerete vagy használata még nem elegendő ahhoz, hogy valaki elnyerje Isten tetszését. Páratlanul nagy kiváltság az, ha valaki az igaz imádók egyikeként viselheti Isten nevét, amint Jeremiás próféta is hirdette: „vált nekem a te igéd vigságra és szivem örömére, mert nevedről neveztettem el” (Jeremiás 15:16). Ez a hatalmas kiváltság azonban súlyos felelősséggel jár. Jehova nyomatékosan kijelentette a pogány nemzetek királyainak: „Azon városnál, mely nevemről neveztetik, megkezdem a veszedelmet” (Jeremiás 25:29). Jehova már abban az időben, amikor kiszabadította Izrael nemzetét a 70 évig tartó babiloni fogságból, figyelmeztette népét Ésaiás próféta által: „Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, tisztátalant ne érintsetek: vonuljatok ki belőle, tisztálkodjatok, az Örökkévaló [יהוה] edényeinek vivői!” (Ésaiás 52:11). Mit foglalhat magában napjainkban a tisztálkodás az igaz imádók, a legszentebb Isten, Jehova nevének viselői számára?

¹¹ Bizonyos, hogy egy olyan személynek, aki imádatával szeretné elnyerni Isten tetszését, tisztán kell viselkednie, különösen az Isten saját maga által lefektetett erkölcsi alapelveinek vonatkozásában. Napjaink társadalmának engedékeny mércéjével ellentétben az Írások határozottak, és nem adnak teret az értelmezések számára, amikor kinyilvánítják Isten elítélő nézetét a lopásról, hazugságról, paráznaságról, házasságtörésről, homoszexualitásról, gyilkosságról és a csalás bármilyen formájáról (2Mózes 20:12–16; 23:1, 2; 3Mózes 5:1; 19:35, 36; 20:13). Az Írások nem csupán magát a helytelen cselekedetet ítélik el, hanem a helytelen gondolkozást is, amely a helytelen viselkedéshez vezet (2Mózes 20:17; 3Mózes 19:17; Zsoltárok 14:1–5; Jób 31:1, 9).

¹² Az erkölcsi tisztaság mellett minden bizonnyal megkövetelhető a vallási tisztaság is azoktól, akik Jehova nevét viselik. Jehova többször is figyelmeztette az ókori Izrael nemzetét, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a más isteneket imádó szomszéd nemzetek vallási gondolkodásától, cselekedeteitől és szokásaitól. Valójában ez volt az egyedüli feltétel — hogy ne utánozzák a nemzetek hamis imádatát — ahhoz, hogy megmaradhassanak a Megígért földön (3Mózes 18:24–30; 5Mózes 12:29–31). Nem csupán a bálványimádást tiltották meg világosan számukra, hanem a babonás cselekedeteket és a hiedelmek minden fajtáját is. Tilos volt például az asztrológia, a spiritizmus, a jövendőmondás, a varázslás és a halottakhoz való imádkozás vagy a tőlük való tudakozódás (2Mózes 20:3–5; 22:18; 3Mózes 20:27; 5Mózes 18:9–13; Ésaiás 8:19, 20; 47:13; Jeremiás 10:2).

¹³ A vallási tisztasághoz szorosan hozzátartozik a tantételbeli tisztaság. Az a figyelmeztetés, hogy ne utánozzák a körülöttük élő nemzetek erkölcseit és imádatát, nem csupán arra az időszakra szólt, ameddig elfoglalják a földet a kánaánitáktól. Jehova feltárta a vallási igazságot az ő népének. Kizárólag ők imádták az igaz Istent, Jehovát (2Mózes 19:5, 6; 5Mózes 4:32–37; Zsoltárok 147:19, 20). Kizárólag ők ismerték ezt az Istent személyesen, és az ő tanúi lévén ők voltak olyan helyzetben, hogy másokat is taníthassanak az ő ismeretére (Ésaiás 43:9–12; Zsoltárok 105:1). Más nemzetek vallási szokásaiból és cselekedeteiből viszont az Istenről való alapvető ismeret hiánya tükröződött vissza (Ésaiás 60:2).

¹⁴ Az ígéretes kezdet ellenére Izrael nemzetét többször is elcsábították idegen vallási eszmék (Bírák 2:11–13; 1Királyok 18:21; Jeremiás 2:11–13; Ezékiel 8:14–18). Noha a kánaánita és a babiloni kultúra is rányomta a bélyegét a judaizmusra, a legnagyobb kihívás azonban, amellyel valaha is szembenézett, a hellenisztikus korban jött a Görög Birodalom részéről.b Max Dimont zsidó szerző, a görög kultúrának ezen i. e. negyedik századtól az időszámításunk korai századaiba nyúló, meghosszabbodott időszakát jellemezve, ezt a megjegyzést tette: „A platóni gondolattal, az arisztotelészi logikával és az eukleidészi tudománnyal gazdagodva a zsidó tudósok új eszközökkel közeledtek a Tórához. . . . A görög érveléssel kezdték kiegészíteni a zsidó kinyilatkoztatást.”

Van-e az embernek halhatatlan lelke?

15—17. a) Mit tanít a Biblia a halálról és a lélekről? (Lásd a bekeretezett részt a 22. oldalon.) b) Milyen reményt nyújt a Biblia azoknak, akik meghaltak?

¹⁵ Vajon ezen időszak alatt a judaizmus tantételeire és hitvallására is hatott a görög befolyás? Az Encyclopaedia Judaica őszintén elismeri: „Valószínűleg a görög befolyás hatására került be a judaizmusba a lélek halhatatlanságának tantétele.”⁸ A Héber Iratok egyszerűen és világosan azt tanítják: Isten eredetileg arra szánta az embert, hogy tökéletes egészségnek örvendve, örökké éljen ezen a földön. (Lásd a 11—12. oldalon a 2—4. bekezdést.) A Mózes első könyve 2:7-ben azt olvassuk: „Akkor megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és lehelte orrába az élet leheletét; így lett az ember élő lénynyé [lélekké, Károli].” Figyeld meg, a szöveg nem azt mondja, hogy az ember lelket kapott, hanem azt, hogy ő lett egy lélek. Az első embert, Ádámot az Isten elleni engedetlen lázadása miatt büntették halállal. Ádám ezért mint emberi lélek meghalt. Semmilyen része sem élt tovább egy másik birodalomban. Következésképpen a lélek halhatatlanságának gondolata nem bibliai tanítás.c A Biblia egyértelműen kijelenti: „A vétkező lélek, az hal meg” (Ezékiel 18:4).

¹⁶ Amit az Írások feltárnak a halottak állapotáról, az teljesen összhangban van azzal a bibliai tanítással, hogy a lélek meghal. A Prédikátor könyve 9. fejezet 5. és 10. versben [7. és 12., Károli] azt olvashatjuk: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak . . ., mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban [az emberiség közös sírja], a hová menendő vagy” (Károli). (Vö. Zsoltárok 146:3, 4.) A halált büntetésül adta Isten (1Mózes 2:17). Az élet ellentéte, nem pedig egy másfajta életforma. Mivel ez igaz, ne lepődjünk meg, amikor felfedezzük, hogy az Írások bizony sehol sem beszélnek a pokol tüzében (gé hin·nomʹ) való elégetés büntetéséről. Ez szintén a görög filozófiából átvett gondolat, és pogány tantétel. A zsidók titokzatos reinkarnációs hitével kapcsolatban a The New Standard Jewish Encyclopedia megállapítja: „Úgy tűnik, hogy ez az eszme Indiából származott . . . A kabbalában [a judaizmus misztikus könyvei] a Báhír könyvben bukkan fel először, majd a Zóhártól kezdődően általánosan elfogadottá vált a misztikusok körében, és fontos szerepet játszik a haszid hitben és irodalomban.”⁹

¹⁷ Mivel a halál az élet ellentéte, és a lélek nem él tovább egy másik birodalomban, milyen reménységük van azoknak, akik meghaltak? Isten Szava világosan tanítja, hogy miután az Isten által kijelölt Messiás-Király fellépése következtében végbemegy a föld paradicsomi állapotokra történő helyreállítása az emberek számára, a halottak többségét visszahozzák az életbe. Erre a bibliai tanításra gyakran utalnak a „halottak feltámadása” kifejezéssel. A feltámasztottak között nem csupán azok lesznek, akik hűségesen szolgálták Istent, hanem azok a milliók, sőt milliárdok is, akik soha sem kaptak teljes lehetőséget arra, hogy tanuljanak róla, és szolgálhassák őt igazságban (Dániel 12:2, 13; Ésaiás 26:19; Jób 14:14, 15).

18., 19. Miért szükséges az embereknek megismerni az igaz Istent, és hogyan tehetik ezt meg?

¹⁸ Vajon az a bibliai reménység, hogy a halottakat tökéletes életre támasztják fel a földre, nem szolgál-e erőteljes indítékul az igaz Isten keresésére és megismerésére az emberek számára minden nemzetben? Hol található azonban a Jehovától jövő oktatás igaz forrása napjainkban, az idők végén, amelyről az Ésaiás 2:2, 3-ban történt említés? Ki képes Jehova útjaira oktatni az embereket, hogy ’járjanak ösvényein’? Vajon a judaizmus vagy a kereszténység gondoskodhat-e ilyen oktatásról a bibliai felvilágosítás erre a kérdésre irányuló fényében?

¹⁹ A prófécia szerint megjelenik egy embercsoport, amely Jehova nevét tisztán viseli, és tagjai valóban az ő Tanúiként, valamint a nemzetek szellemi fényforrásaként szolgálnak (Ésaiás 60:2, 3).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 20., 21. oldalon]

ISTEN NEVE A BIBLIÁBAN — AMIT ISTEN MONDOTT

„És mondta Isten még Mózesnek: Így szólj Izraél fiaihoz: az Örökkévaló [héberben: יהוה = JHVH = Jehova], őseitek Istene . . ., küldött engem hozzátok; ez nevem örökké és ez hirem nemzedékről nemzedékre” (2Mózes 3:15). (Kiemelés tőlünk.)

„S íme Bóáz jött Bét-Léchemből és mondta az aratóknak: Az Örökkévaló [יהוה] veletek! Mondták neki: Áldjon meg az Örökkévaló [יהוה]!” (Ruth 2:4).

„Adjatok hálát az Örökkévalónak [יהוה], hirdessétek nevét, tudassátok a népek között cselekedeteit, emlegessétek, hogy magasztos a neve”d (Ésaiás 12:4, kiemelés tőlünk; Zsoltárok 105:1).

„Bizony akkor megváltoztatom a népeket tisztult ajkuakká; hogy mindnyájan szólítsák az Örökkévaló [יהוה] nevét, szolgálva őt vállvetve” (Sofóniás 3:9). (Kiemelés tőlünk.)

„Öntsd ki hevedet a népekre, melyek téged nem ismernek, s a királyságokra, melyek nevedet nem szólítják” (Zsoltárok 79:6). (Kiemelés tőlünk.)

ISTEN NEVE A TALMUDBAN — AMIT EMBEREK MONDTAK

„Meghagyták, hogy csak férfi üdvözölje barátait a Név említésével” (Berakhot 9:5).

„Így szólott [a Főpap az Engesztelés Napján]: Ó JHVH, Néped, Izrael Háza gonoszságot művelt, vétkezett, bűnt követett el Előtted. Könyörgök Hozzád a JHVH Névvel . . . És amikor az Udvarban a papok és a nép meghallották a dicsőséges és nagy tekintélyű nevet szabadon kiejteni a Főpap szájából szentségben és tisztaságban, letérdeltek és megalázták magukat arcra borulván, és kijelentették: Áldott legyen a Te dicsőséges, uralkodói Neved örökkön–​örökké!” (Jóma 6:2).

„A Szentélyben kiejtették a leírt Nevet; azon kívül azonban egy helyettesítő Nevet használtak” (Szóta 7:6).

„A Főpap eleinte hangosan hirdette ki a Nevet; amikor azonban megsokasodtak a léha emberek, csak halk hangon hirdette azt ki” (Jeruzsálemi Talmúd, Jóma 40d).

„[Az eljövendő világból kirekesztettek között van az,] aki kiejti a Nevet, annak betűi szerint” (Szanhedrin 10:1).

„Aki nyíltan kiejti a Nevet: főbenjáró bűnt követ el” (Peszikta 148a).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

A HALÁL ÉS A LÉLEK — MIT FOGLALNAK MAGUKBAN?

AMIT AZ ÍRÁSOK MONDANAK:

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké [neʹfes]” (1Mózes 2:7, Károli). (Kiemelés tőlünk.) Figyeld meg, hogy az ember nem lelket kapott, hanem lélek lett!

„De a jó és rossz tudásának fájáról — ne egyél róla, mert a mely napon eszel róla, meg kell halnod” (1Mózes 2:17). Figyeld meg, hogy az első embernek, Ádámnak, csupán az engedetlenség büntetéseként említették meg a halált!

„Arczod verejtékében fogsz kenyeret enni, mígnem visszatérsz a földhöz, mert belőle vétettél; mert por vagy és porhoz térsz vissza” (1Mózes 3:19).

„Csak eme népek városaiból . . ., egy lelket [nesá·máʹ] se hagyj életben (5Mózes 20:16).

„Bevették azt és megverték a kard élével . . ., és mind a lelket [neʹfes], mely benne volt, nem hagyott menekülőt . . ., elpusztította azt és mind a lelket [neʹfes], mely benne volt” (Józsué 10:37).

„És megverték mind a lelket, mely benne volt, elpusztítva a kard élével, nem maradt meg egy lélek [nesá·máʹ] sem” (Józsué 11:11).

„Lám mind a lelkek az enyéim, úgy az atyának lelke mint a fiúnak lelke az enyéim; a vétkező lélek [neʹfes], az hal meg” (Ezékiel 18:4). (Kiemelés tőlünk.)

„Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak . . ., mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban [az emberiség közös sírja], a hová menendő vagy” (Prédikátor 9:7, 12, Károli [9:5, 10, IMIT]).

AMIT A RABBIK MONDTAK:

„A hetedik égben, az Arabothban, tartják a még megteremtendő szellemeket és lelkeket” (Chagiga 12b, Talmud).

„Sabbath este az ember még egy lelket kap, amelyet a sabbath befejeztével elvesznek tőle” (Taanith 27b, Talmud).

„Teljes 12 hónapig [a halál után] a test továbbra is létező állapotban marad, a lélek pedig föl-le repdes” (Sabbath 152b, Talmud).

„A kukacok olyan fájdalmat jelentenek a halottak számára, mint egy tű az élők húsában” (Sabbath 13b, Talmud).

„Ha egy személy halála után az ő nevében mondanak egy kijelentést ezen a világon, akkor a halott ajka mozog a sírban” (Szanhedrin 90b, Talmud).

„A judaizmus az ’a vallás, amely biztosítja a lélek halhatatlanságát a test halála után” (A Kuzari 1:103, Judah Halevi, XII. századi rabbi).

[Kép a 23. oldalon]

Ez az ókori tibériási zsinagógapadló Izraelben csupán egy példa arra, hogy a görög gondolkodás és kultúra milyen mértékben befolyásolta a judaizmust. Figyeld meg, hogy zodiákus jegyek neveit héber betűkkel írták le. A középső alak Héliosz napisten