Jehova akaratát cselekedték

A legnagyobb ember alázatosan szolgál másokat

JÉZUS tudta, hogy tanítványaival töltött utolsó órái igen értékesek. Nemsokára letartóztatják, és a hite olyan próba alá vettetik, mint még soha azelőtt. De Jézus azt is jól tudta, hogy nagy áldások várnak rá. Hamarosan felmagasztaltatik Isten jobbján, és „oly nevet” kap, amely „minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké” (Filippi 2:9, 10).

Ennek ellenére sem a közelgő halála miatti nyugtalanság, sem a megígért jutalom utáni vágyakozás nem terelte el Jézus figyelmét az apostolai szükségleteiről. „Mindvégig szerette őket” — jegyezte fel később János az evangéliumában (János 13:1). És életének ezekben a válságos, utolsó óráiban Jézus, a tökéletes ember létfontosságú leckét adott az apostolainak.

Az alázatosság leckéje

Az apostolok Jézussal voltak Jeruzsálemben egy felsőszobában, hogy megünnepeljék a pászkát. Korábban Jézus hallotta őket, amint arról vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb (Máté 18:1; Márk 9:33, 34). Jézus már beszélt a tanítványaival erről, és igyekezett helyreigazítani a szemléletmódjukat (Lukács 9:46). Most azonban más megközelítést használt, hogy kihangsúlyozza ezeket a beszélgetéseket. Úgy gondolta, hogy nem csupán beszél az alázatosságról, hanem be is mutatja azt.

Jézus „felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját” — írja János. „Egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül vala kötve” (János 13:4, 5).

Az ókori Közel-Kelet meleg éghajlata miatt az emberek általában nyitott saruban járták a poros utakat. Amikor egy átlagember házába léptek, a vendéglátó üdvözölte őket, majd edényt és vizet hozott, hogy meg tudják mosni a lábukat. A tehetősebb házaknál a lábmosást szolga végezte (Bírák 19:21; 1Sámuel 25:40–42).

Jézus és apostolai viszont nem vendégek voltak abban a bizonyos felsőszobában. Nem volt vendéglátó, aki gondoskodjon az edényről, és nem voltak szolgák, akik megmossák a lábukat. Amikor Jézus elkezdte megmosni az apostolok lábát, kényelmetlenül érezték magukat. Pont ő, aki a legnagyobb köztük, pont ő végzi el ezt az alantas feladatot!

Péter először nem engedte, hogy Jézus az ő lábát is megmossa. De Jézus ezt mondta neki: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.” Amikor Jézus minden apostolának megmosta a lábát, ezt mondta: „Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek” (János 13:6–15).

Jézus nem egy szertartást vezetett be a lábmosásra. Inkább segített az apostolainak, hogy új szemléletmódot fejlesszenek ki, alázatosságot és készséget arra, hogy elvégezzék a legalantasabb feladatot is testvéreik érdekében. Ők pedig kétségtelenül megértették ezt. Figyeljük meg, mi történt évekkel később, amikor felmerült a körülmetélkedés kérdése. Bár „nagy vetekedés” volt közöttük, mégis minden jelenlévő hozzájárult ahhoz, hogy a megbeszélés rendben folyjon le, és tiszteletben tartották egymás nézeteit. Ráadásul úgy tűnik, hogy a megbeszélést Jakab tanítvány vezette, nem pedig az apostolok egyike, ahogy azt gondolnánk, pedig ők is jelen voltak. A Cselekedetek könyvének beszámolójában szereplő ilyen részletek azt jelzik, hogy az apostolok jelentős előrehaladást tettek az alázatosság kimutatásában (Cselekedetek 15:6–29).

Tanulság számunkra

Az, hogy Jézus megmosta tanítványai lábát, az alázatosság erőteljes leckéje volt. Igen, a keresztények nem tarthatják olyan fontosnak magukat, hogy mindig másoknak kelljen őket kiszolgálni, és nem törekedhetnek pozíciókra, hogy hatalmat és tekintélyt szerezzenek. Inkább a Jézus által felállított példát kell követniük, aki „nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Máté 20:28). Igen, Jézus követőinek készségesen el kell végezniük az alantasnak tűnő szolgálatokat is egymásért.

Péter jó okkal írta a következőket: „az alázatosság szolgakötényét kössétek fel, mivelhogy az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (1Péter 5:5, Vida fordítás). Az a görög szó, melyet a „felköt” szóval fordítottak, abból a szóból származik, amely eredetileg „egy szolgáló kötényére” utal, amely alatt a bő ruhát felkötötték. Vajon Péter ezzel arra utalt, amikor Jézus körülkötötte magát egy kendővel és megmosta az apostolai lábát? Nem állíthatjuk biztosan, hogy így van. De Jézus alázatos szolgálata kitörölhetetlen nyomot hagyott Péter szívében, és ugyanennek az érzésnek kell lenni mindenki szívében, aki Krisztus követője akar lenni (Kolossé 3:12–14).