Tövisek között rágcsálnak

AZ ÉBREDJETEK! DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGI ÍRÓJÁTÓL

GYERE velem, látogassunk el a Dél-afrikai Köztársaság Bushveld (’tüskebozótos mező’) nevű területére. Ez a félig száraz vidék tövises pozsgás növényeiről kapta nevét. Ezek a buján termő növények a kutyatejféléka. Amint a képeken is látható, a gazdák állatokat tartanak, például angórakecskéket. Ezek a fehér gyapjukért értékesek, melyet mohernek hívnak. Ezt a gyapjút finom, mégis erős szövetté munkálják, melyből több mindent készítenek, a divatos ruhadarabtól kezdve a szőnyegig. De hogyan maradnak életben ezek az állatok ilyen aszályos vidéken?

A kutyatej szárcsoportulásai, melyek közt — mint láthatod — a kecskék járkálnak, létfontosságúak az állatok életben maradásához. Ez a bizonyos kutyatej, az Euphorbia coerulescens a kecskék téli táplálékának több mint 40 százalékát adja. A kecskéknek azonban nagyon óvatosnak kell lenniük, nehogy megsebesítsék magukat, amikor a szúrós tövisek között rágcsálnak. De ha szarvaikkal leverik a töviseket, már nem is nehéz a táplálkozás.

Kiadós esők után a kecskék a kutyatejcsoportok körüli növényzetet fogyasztják el. Ám ez sem veszélytelen. Jurgen Currie, aki maga is gazda, a Bushveldről szóló könyvében ezt írja: „Ha egy angórakecske bájos fürtjeivel a kutyatejcsoportok alatt vagy között növő lágy növényekhez merészkedik, hogy lakmározzon belőlük, egyszer csak azon veheti észre magát, hogy beleakadt a tövisekbe.” Ez pedig a halálához vezethet, mivel ahogy az előbbi, bushveldi gazda kifejti, „amikor a nyári nap legerősebben tűz, egy ilyen kecske nem bírja tovább két óránál”.

Időnként Bushveldet súlyos szárazság sújtja. Ilyenkor a kutyatej életmentő növénynek számít! A gazdák hordozható vágógépekkel mennek keresztül a kutyatejföldeken, és kis darabokra törik a növényt. Ezeket a darabokat a kecskék könnyebben és biztonságosabban tudják belakmározni. A vadon élő állatok is csatlakoznak, hogy kivegyék részüket az önfeledt evészetből. „A szárazság idején — fejti ki Jurgen Currie — a nagy kuduk [nagyantilopok] hálásan veszik igénybe ezt az életmentő lehetőséget. Gyakorta látni őket az út mentén fehérlő foltokon, ahol a kutyatej össze lett vágva, és ilyenkor az emberektől való félelmük is tovaszáll, hiszen szükségük van a táplálékra.”

Egy másik kutyatejféle, az Euphorbia ferox, bár kisebb, mégis annyi, de annyi veszélyes tövis van rajta, hogy a legtöbb állat nem fér hozzá az ehető részéhez. Szárazságtűrő lévén ez a növény is életet ment. Ha elmarad az eső, a gazdák és munkásaik egyik kutyatejcsoporttól a másikig haladva forrasztólámpával vagy más módszerrel leégetik a töviseket a növényekről. Ez persze kimerítő munka. „A tövisek leégetése után a jószágok mohón legelik a szárakat — adja tudtunkra a Veld Plants of Southern Africa című könyv. — A vándorantilopok hamar megtanulják, hogyan lehet elfogyasztani az »égetett kutyatejet«, és legelés közben nagyon megszelídülnek . . . , igen közel mennek az égetést végző személyhez.”

Amint figyeljük, hogyan legelik a kecskék a kutyatejet, csodálatot kelt bennünk, hogy milyen sokféle a teremtésműve Jehovának. Bár a kutyatej látszatra barátságtalan és halálos, sok állat életét fenntartja ezen a szárazság sújtotta vidéken.

[Lábjegyzet]

[Kép a 24. oldalon]

Ez a bizonyos kutyatej a kecskék téli táplálékának több mint 40 százalékát adja

[Képek a 25. oldalon]

Virágzó kutyatej, és egy közeli felvétel a veszélyes tövisekről