Az emberi uralom a megméretés mérlegén

Vajon valóban szükségünk van kormányzatra?

ANARCHIA: a szervezett politikai hatalom teljes hiánya, és ennek nyomán olyan társadalom létrejövetele, amelyben a kormányzatot nem tűrő emberek teljes szabadságot követelnek maguknak.

ARISZTOTELÉSZ görög filozófus minden emberi kormányzatot, összetételéből következően ingatagnak és átmenetinek tartott. Az egyik író szerint azt állította, hogy „minden rendszer stabilitását kikezdi az idő vasfoga”.

Ezekre az állapotokra való tekintettel, egyáltalán nem lepődhetünk meg azon a kijelentésen, hogy egyesek szerint egyáltalán nincs szükség kormányokra, vagy legalábbis minél kevesebb legyen belőlük. Azt hirdetni, hogy ’nincs szükség egyetlen kormányzatra sem’, a valóságban egyenlő az anarchia kívánásával; ennek a görög szónak ugyanis ez a jelentése: amikor „nincs uralkodó.”

Az „anarchia” szót 1840-ben, pontosan 150 évvel ezelőtt Pierre-Joseph Proudhon francia politikai író használta. De az anarchiáról szóló elmélete már 200 évvel korábban Gerrard Winstanley angol férfi teljesen világosan vázolta. A The New Encyclopædia Britannica fejtegetése szerint „Winstanley fektette le azon elvek alapjait, amelyeket az anarchisták később a magukévá tettek: hogy a hatalom korruptá tesz; hogy a tulajdon összeegyeztethetetlen a szabadsággal; hogy a hatalom és a tulajdon hozza létre a bűnözést; és hogy csak egy uralkodók nélküli olyan társadalomban lehetnek az emberek szabadok és boldogok, ahol a munka és a munkából eredő javak megosztása érvényesül, ahol az emberek nem a fentről rájuk kényszerített törvények, hanem a saját lelkiismeretük szerint cselekszenek”.

De vajon a tapasztalat nem azt igazolja, hogy minden csoportnak szüksége van valamiféle keretre, amelyen belül ki tudja fejteni ténykedését? „A történelem legkezdetibb ideje óta — jegyzi meg a The World Book Encyclopedia — bizonyos kormányforma minden társadalomnak lételeme volt.” Fejtegetése szerint „az emberek minden csoportja — kezdve a családtól egészen a nemzetig — viselkedési szabályokat alkotott magának, hogy ezekkel kormányozza tagjainak életét”. Hogyan is tudhatná másképp betölteni rendeltetését úgy, hogy az minden tagjának az üdvére váljon?

A legtöbb ember ezért készségesen egyetért azzal a megállapítással, hogy bizonyos intézményeknek törvényadta joguk van a hatalom gyakorlására és a közjó érdekében történő döntéshozatalra. Ha nem lenne kormány, amely döntést hoz a köz javára, minden egyén kénytelen lenne a saját lelkiismeretének parancsszavára támaszkodni, ahogy Winstanley is javasolta. De vajon ez előmozdítaná az egységet? Nemde inkább az a valószínű, hogy minden egyén a saját érdekeit tartaná szem előtt, sokszor oly módon is, hogy közben nem törődne mások érdekeivel, holott a törvényadta jogok mindenkit egyformán megilletnek?

Az anarchiával való kísérletek nem javítottak az emberek helyzetén. A XX. századi terroristáknak a társadalom destabilizálására vagy annak megsemmisítésére irányuló törekvései, amit ők a maguk számára rombolónak éreztek, nem jártak sikerrel.

Egyszerűen szólva, a ’minden kormányzat elvetése’ csak káoszhoz vezet. Ezért nem az a kérdés ’legyen-e kormány vagy ne legyen’, hanem inkább az, ’milyen kormány tudná a legjobb eredményeket felmutatni?’

Az emberi uralom eredete

Éden kertjében több mint 6000 évvel ezelőtt istenuralom volt az emberiség számára felállított eredeti uralmi forma. A Teremtő a következő, később feljegyzett bibliai alapelvben hangsúlyozta ki az emberiség Istentől és útmutatásától való függőségét: „Nem a járókelő emberre tartozik, hogy irányítsa a maga lépteit” (Jeremiás 10:23). Vagy ahogyan egy kínai közmondás tartja: „Az Ég segítsége nélkül az ember egyetlen lépést sem tudna megtenni.”

Az első emberpár azonban másképp vélekedett. Úgy döntött, hogy „az Ég segítsége nélkül” fog járni, de emiatt arra kényszerült, hogy az Istentől kapott Paradicsomon kívül járja a maga útját. Később, amilyen mértékben az emberi család növekedett, olyan mértékben mutatkozott szükség kormányzati uralmakra, hogy biztosítsák a rendet és a békét. Az isteni uralom elvetésével szükségképpen az emberi uralom töltötte be az így keletkező űrt (1Mózes 3:1–5).

Mind egyforma — mégis különböző

Ilyen baljóslatú kezdet után alakultak ki a különböző emberi kormányzati uralmak. De akár egészen kezdetleges, akár nagyon bonyolult uralomról legyen is szó, mindegyiküket bizonyos hasonlóság jellemezte. Íme, néhány ezekből a hasonlóságokból:

A kormányzatok törődnek alattvalóik szükségleteivel. Az a kormány, amely nem törődik alattvalóival, elveszíti az uralkodásra való jogosultságát.

A kormányzatok a viselkedés szabályozására törvényeket hoznak, amelyek be nem tartását a kormány bünteti. E törvénygyűjtemény szabályrendeletekből és törvényekből, valamint az évszázadok folyamán kialakult hagyományokból áll. Az állampolgárok többnyire betartják a viselkedési szabályokat, részben azért, mert látják annak hasznos voltát, részben pedig azért, mert ezt ’kötelességüknek érzik’, hiszen a társadalom tagjai erre kényszerítik egymást, és be nem tartás esetén büntetést vonnának magukra.

A kormányok bizonyos szervezeti elrendezés keretében törvényhozói, végrehajtói és jogszolgáltatási feladatokat látnak el. Törvényeket alkotnak, igazságot szolgáltatnak és érvényesítik a politikai irányelveket.

A kormányok erős gazdasági kötelékekkel fűződnek a kereskedelem világához.

De a kormányok gyakran szövetségre lépnek bizonyos vallásokkal is, olykor ez a szövetség erősebb, mint máskor. A cél ezzel az, hogy uralmukat még jogosultabbá tegyék — mintegy ’az ég áldásával’ kívánják megerősíteni azt — melyre különben nem tarthatnának igényt.

Természetesen a kormányok el is térnek egymástól. A politológusok több módon is megpróbálják osztályozni és csoportosítani a kormányokat. „A kormányzatokat — írja a The New Encyclopædia Britannica — klasszikus módon aszerint különböztethetjük meg, hogy hányan gyakorolják az uralmat — ennek megfelelően van egy ember által irányított kormányzat (monarchia vagy zsarnokság), vagy kevesek által gyakorolt uralom (arisztokrácia vagy oligarchia) és sokak által gyakorolt uralom (demokrácia).”

A kormányok osztályozása olykor kulcsintézmények (parlamentáris vagy minisztertanácsi kormányzás) alapján, vagy a politikai hatalom bizonyos alapelvei szerint (hagyományos, eszményi), vagy a gazdasági felépítésük szerint, illetve a hatalommal való élés vagy visszaélés alapján történhet. „Bár egyik sem eléggé átfogó — jegyzi meg ez a forrásmű —, de bármelyik alapelv szerint történik is az elemzés, többé-kevésbé érvényesek ezek a megállapítások.”

Bárhogyan történik is osztályozásuk, a legfontosabb dolog, amire emlékezni kell, hogy az emberi uralom különböző formái — kivétel nélkül — a mérlegserpenyőbe kerülnek és megméretnek. Ez mindannyiunk esetében messzire kiható következményekkel jár majd.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Azokra a felettes hatóságokra utalva, amelyek napjainkig uralkodnak, Pál apostol ezt írta: „Minden lélek vesse alá magát a felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1, 7). A keresztények a Biblia útmutatásai értelmében kötelesek lelkiismeretesen megtartani országuk törvényeit, kivéve ha ezek a törvények Isten felsőbbrendű törvényeibe ütköznének.

[Kép a 7. oldalon]

Szükség van kormányzatra — miként a közlekedés irányítására is —, hogy elkerüljük a zűrzavart