Drámai növekedés
JEHOVA TANÚI sohasem jelentettek veszélyt országaik politikai hatalmára, az emberek immár felismerték ezt. A Krasznojarszkij Komszomolec című újság a Szovjetunióban megrendezett idei nyári kongresszusokat kommentálva, megjegyezte: „Országunk ideológusai végre belátták, hogy Jehova népe semmiképpen nem jelent veszélyt a közrendre és a köztörvényre.”
A szovjet Vosztocsno–Szibirszkaja Pravda hasonló módon erről tudósított: „Mivel Jehova Tanúi szervezete szigorúan vallásos szervezet, így ők nem vesznek részt politikai konfliktusokban és nem buzdítják tagjaikat egyik politikai tömb támogatására sem, viszont a Biblia és annak a Szerzője, Jehova Isten hatalmát támogatják.”
Növekedés a kezdeti időszakban
Jehova Tanúi több évtizede tevékenykednek Kelet-Európában. Romániában már az 1930-as évek végére több mint 2000 Jehova Tanúja volt. Lengyelországban ezer, Csehszlovákiában és Magyarországon több száz, Jugoszláviában pedig több tucat. Bár a hatalmas Szovjetunióban csak elenyésző volt a számuk, de ez egyik napról a másikra megváltozott.
Walter Kolarz, a szovjetunióbeli események szakértője a Religion in the Soviet Union című könyvében azt írta, hogy „1939—1940-ben, amikor a Szovjetunió annektált bizonyos területeket, ezáltal előidézte, hogy olyan Tanúk is Oroszországba kerüljenek, akik a csatolt területeken kicsiny, de tevékeny csoportokként működtek”. Így a Lengyelország, Csehszlovákia és Románia keleti területein élő Tanúk egyik napról a másikra hirtelen a Szovjetunióba telepítve találták magukat!
Jehova Tanúi egy másik figyelemre méltó módon, a német koncentrációs táborok révén is bejutottak a Szovjetunióba. Hogyan? Nos, a második világháború alatt az orosz hadifoglyok együtt voltak ezekben a lágerekben több ezer német Tanúval. Ezeket a németeket azért vetették koncentrációs táborokba, mivel határozottan kiálltak a keresztényi semlegességük mellett (János 17:16; 18:36). Inkább választották a szenvedést, sőt még a halált is, mintsem hogy megszegjék Isten törvényeit azzal, hogy csatlakoznak Hitler hadseregéhez és ezáltal bűnössé válnak a más országokban élő keresztény társaik megölése miatt, vagy bárki más ez okból történő elpusztítása miatt (1János 3:10–12).
Így, amint azt Kolarz is írta, „a német koncentrációs táborok, bármennyire hihetetlennek hangzik is, a közvetítés egyik eszközét jelentették, amelyen keresztül Jehova Tanúinak az üzenete eljutott Oroszországba. A hit terjesztői azok a németországi orosz hadifoglyok voltak, akik nagy csodálattal szemlélték a ’Tanúk’ bátorságát és állhatatosságát, és valószínűleg éppen ez volt az oka, amiért vonzónak találták a teológiájukat”. Egyedül a ravensbrücki női fogolytáborban több tucat idedeportált fiatal orosz nő fogadta el a Biblia üzenetét, amelyet Jehova Tanúi hirdettek.
A háború után a kelet-európai országok hadifoglyai, akik Jehova Tanúivá lettek, visszatértek a hazájukba. Ott azután buzgón tanították, hogy a tartós béke egyedüli reménysége Isten Királyság-uralma. Így a Tanúk száma Kelet-Európában drámai növekedést ért el. 1946 áprilisára több mint 4000-en prédikáltak már a Szovjetunióban és számuk hamarosan megkétszereződött. Romániában 1946 szeptemberében a Tanúk kongresszust tartottak Bukarestben, ahol mintegy 15 000 személy vett részt.
Nem sokkal ezután elkezdődött a hidegháború és ezzel megszűnt Kelet-Európa és a Nyugat közötti közlekedés és kapcsolat. Ráadásul Kelet-Európa új uralkodó hatalmai kezdtek ellenségesen fellépni Jehova Tanúi ellen. Sajnálatos módon veszélyesnek tartották a Tanúkat a társadalmi rendre nézve és sokan börtönbe kerültek. Ennek ellenére 1951-re Csehszlovákiában 3705; Magyarországon 2583; Jugoszláviában 617 és Lengyelországban több mint 15 000 tevékeny Tanú volt.
Üldözés ellenére további növekedés
Maurice Hindus 1967-ben a The Kremlin’s Human Dilemma című könyvében írt Jehova Tanúiról. Amit róluk írt, az érvényes volt a Szovjetunióban és Kelet-Európa más országaiban élő Tanúkra is. „Bár ’föld alatt’ tevékenykednek, felkutatják őket és kemény börtönbüntetéseket kapnak. De semmi nem állítja le őket. Ha valahol elfojtják őket, felbukkannak máshol . . . Éppannyira elpusztíthatatlannak tűnnek, mint a szovjet rendőrség.”
1951 tavaszán a Szovjetunióban Jehova Tanúira súlyos csapást mértek. Az európai szovjet köztársaságokban több mint 7000 Tanút tartóztattak le és hurcoltak fogolytáborokba az ország távoli vidékeire, például Szibériába és a messze északi Vorkutába. Mi lett ennek az eredménye?
„Ez nem jelentette Oroszországban a ’Tanúk’ végét — jegyezte meg Kolarz —, hanem új fejezetet nyitott hittérítő tevékenységükben. Még azokon az állomásokon is megpróbálták a hitüket terjeszteni, ahol megálltak útban a számkivetésük felé. Deportálásuknál nem is tehetett volna nagyobb szívességet a szovjet kormány a hitük terjesztése érdekében. A ’Tanúkat’ falusi elszigeteltségükből egy tágasabb világba vitték még akkor is, ha ez a világ a koncentrációs és kényszermunkatárborok rettegett világa volt.”
Börtönön belül és kívül
Miként az első századi keresztények, akik az üldözés ellenére megállás nélkül tovább prédikáltak, Jehova Tanúi is ezt tették a Szovjetunióban (Cselekedetek 5:42). A litván származású Helena Celmina — akit állítólagos bűncselekményekért ítéltek el — azt mondja, hogy a potmai büntetőtábor részlegében, ahol 1962 és 1966 között fogva tartották, körülbelül 350 rab volt. „A rabok fele — mondta — Jehova Tanúja volt.” Celmina a Women in Soviet Prisons című könyvében leírja a táborbeli tapszatalatait:
„A Brooklynból származó irodalom jó állapotban és nagy mennyiségben, rendszeresen bejut nem hivatalos és jól megszervezett csatornákon át . . . Senki sem tudta felfogni, hogy egy ilyen helyre, amelyet szögesdróttal zártak körül és az emberi kapcsolatok korlátozásával védtek, hogyan kerülhetett be tiltott irodalom — méghozzá az Egyesült Államokból! Számos Jehova Tanúját tízévi kemény kényszermunkára ítéltek pusztán azért, mert néhány Őrtorony folyóiratot találtak az otthonában. Mivel az embereket e folyóiratok birtoklásáért tartóztatták le, érthető volt, hogy a börtönhatóság felettébb nyugtalankodott és kétségbeesettnek látszott az ilyen irodalom jelenléte miatt a táborban.”
Jehova segítségével semmi sem tudta megakadályozni e szellemi táplálék bejutását! Celmina megjegyezte: „Senki sem tudott rájönni, hogyan került [az Őrtorony] a táborba. Az ítélet kihirdetése után ugyanis minden rabot levetkőztetnek és átkutatnak. A táborba érkezéskor minden rabot újra átkutatnak tetőtől talpig. A bőröndökön duplafenekű részeket keresnek. Idegen csak alapos indokkal léphetett a táborba. Ha rabokat a tábor területéről mezei munkákra kiviszik, fegyveres őrök kísérik őket és senki sem mehet a közelükbe. Este, amikor visszatérnek a táborba, minden rabot újból alaposan megmotoznak. És ilyen szigorú ellenőrzés ellenére a brooklyni irodalom eljut az olvasóihoz.”
Ugyanakkor a szovjet fogolytáborokon kívül élő bátor keresztények elszántan folytatták nyilvános prédikálásukat és tanító tevékenységüket. Ennek azok a kiadványok és filmek voltak a bizonyítékai, amelyeket a prédikálószolgálatuk visszaszorítása végett hoztak forgalomba. 1978-ban például megjelent a The Truths About Jehovah’s Witnesses című könyv, amelynek a bevezetőjében említettek szerint az volt a célja, hogy „ateista nevelést folytassanak e vallásos mozgalom követői között”.
V. V. Konyik író kimutatta, hogy Jehova Tanúi leggyakrabban temetéseken és a menyegzőkön tartottak nyilvános előadásokat. „Például — írta — 1973 augusztusában Krasznaja Poljana faluban, a Krasznodarszki járásban, e szervezet két tagja összeházasodott, s a menyegzőn 500-an vettek részt. Hat prédikátor mondott nekik beszédet, és beszédüket két hangszóróval erősítették fel. Majd drámai bemutatás következett arról, hogyan folytatnak Jehova Tanúi beszélgetéseket a más vallású emberekkel és az ateistákkal.”
Igen, annak ellenére, hogy munkájukat betiltották, Jehova Tanúi továbbra is buzgón prédikálták szerte Kelet-Európában Isten Királysága jó hírét, Krisztus prófétai parancsának engedelmeskedve (Máté 24:14). És végül, 1989 májusában és júniusában Lengyelországban és Magyarországon törvényesen is elismerték Jehova Tanúit. Romániában 1990 áprilisában, a Szovjetunióban 1991 márciusában, Bulgáriában pedig 1991 júliusában ismerték el őket hivatalosan. Csehszlovákiában is akadálytalanul végzik a munkájukat.
Boldog kongresszusi résztvevők
Ilyen háttérismeret birtokában talán te is jobban meg tudod érteni, miért örvendett annyira az a kelet-európai kongresszusokon jelenlévő több tízezernyi küldött — örömükben sírva, egymást ölelgetve, lelkesen tapsolva, egymásnak átintegetve a stadionban.
A „nemzetközi kongresszusra” kijelölt városok színhelye Budapest, Prága és Zágráb volt, és különleges erőfeszítéseket tettek azért, hogy elszállásolják a más országokból érkező több tízezer küldöttet. A Szovjetunióban 74 252 jelenlévővel hét városban tartottak kongresszusokat; Lengyelországban 131 554 jelenlévővel 12 helyen, és Romániában 34 808 jelenlévővel 8 helyen. Bár a bulgáriai Tanúk nem rendezhettek kongresszust, de körülbelül 300-an keltek át a határon és mentek el Szalonikibe, Görögországba, ahol a saját nyelvükön élvezhették a programot.
Nem volt könnyű dolog a kelet-európai Tanúk számára felkészülni a küldöttek fogadására és vendégül látni őket. Gondoljuk csak el: A Szovjetunióban ezelőtt még sohasem tartottak ilyen kongressszusokat! Budapesten és Prágában pedig a vendégek tízezreinek ellátása jelentett hihetetlen nagy feladatot a Tanúk számára. Vagy képzeljétek el a zágrábi kongresszus megtartását, ahol a polgárháború veszélye egyre közeledett és robbanások hallatszottak a távolból!
Éppen ezért bizonyára örömmel olvassátok majd a következő beszámolót ezekről a kongresszusokról.
[Térképek a 7. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
A HÁROM NEMZETKÖZI KONGRESSZUS ÉS A SZOVJETUNIÓBAN MEGTARTOTT HÉT KONGRESSZUS HELYSZÍNE
SZOVJETUNIÓ
TALLIN
KIJEV
LVOV
CSERNOVCI
ODESSZA
LENGYELORSZÁG
NÉMETORSZÁG
CSEHSZLOVÁKIA
PRÁGA
AUSZTRIA
MAGYARORSZÁG
BUDAPEST
ROMÁNIA
JUGOSZLÁVIA
ZÁGRÁB
BULGÁRIA
ALBÁNIA
OLASZORSZÁG
GÖRÖGORSZÁG
TÖRÖKORSZÁG
[Térkép]
SZOVJETUNIÓ
ALMA-ATA
USZOLJE-SZIBIRSZKOJE